Az Isteni Alapelv kifejtése
Bevezetés
Mindenki azért küzd, hogy elkerülje a bajt és boldog legyen. A mindennapos dolgoktól a történelmet alakító nagy eseményekig minden az emberiség boldogság utáni törekvését mutatja. Hogyan keletkezik tehát a boldogság?
Az ember akkor boldog, ha vágyai teljesülnek. Mivel vágyaink jelenleg inkább rossz, mint jó cél felé vezetnek bennünket, gyakran elfelejtjük e kifejezés eredeti jelentését. Azok a vágyak, amelyek igazságtalanság felé visznek, nem az egyén eredeti lelkéből fakadnak, mert az tisztában van a ténnyel, hogy az ilyen vágyak bajt hoznak. Az eredeti lélek ezért visszautasítja a gonosz vágyakat és a jókra hallgat. Az emberek akár még életük árán is szeretnék megtalálni az örömöt, amely boldoggá teszi az eredeti lelket. Íme az emberiség helyzete: kimerítő utakon botorkálva próbáljuk eloszlatni a halál árnyékát s megtalálni az élet fényét.
Élt-e valaha olyan ember, aki gonosz vágyait kielégítve érte el eredeti lelkének a vágyát? Valahányszor engedünk ezeknek a kívánságoknak, nyugtalanság és kínzó érzés járja át szívünket. Létezik-e olyan szülő, aki megparancsolja gyermekének, hogy rossz legyen, vagy van-e olyan tanító, aki tanítványait igazságtalanságra neveli? Minden embernek van eredeti lelke, amely arra ösztönzi, hogy irtózzon a gonoszságtól és a jóságot magasztalja.
A vallásos emberek elszántan küzdenek azért, hogy eredeti lelkük vágyait céltudatosan követve felépítsék a jóság világát. Az idők kezdete óta azonban még senki sem akadt, aki eredeti lelkéhez teljességgel hű maradt. Miként Szent Pál mondta:
„Nincs igaz egy sem, nincs, aki értene, nincs, aki Istent keresné”. – Róm 3,10-11
Az emberi viszonyokkal szembesülve így panaszkodott:
„A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz. Ki vált meg e halálra szánt testtől?” – Róm 7,22-24
Minden egyénben óriási ellentmondás lakozik. Egy adott egyénben is két egymással homlokegyenest ellenkező hajlam van: a jóság után vágyakozó eredeti lélek és a rossz felé hajló gonosz lélek. Ádáz küzdelemben két ellentétes célért viaskodnak. Pusztulásra van ítélve minden olyan lény, akiben ilyen ellentét dúl. Az emberiség, minthogy természete ilyen meghasonlott, a veszte felé rohan.
Lehetséges-e, hogy az emberi élet ilyen ellentmondásban gyökerezzen? Hogyan születhettek lények ilyen kettősséggel? Az emberi élet létre sem jöhetett volna, ha már a kezdetek óta ilyen ellentmondás nehezedett volna rá; ennek tehát az emberi faj keletkezése óta kellett létrejönnie. Pusztuló világunk állapotát a kereszténység a bűnbeesés következményének tartja.
Vitathatja-e bárki is az emberiség bűnös mivoltát? Abban a pillanatban, amikor rádöbbenünk, hogy a bűnbeesés az önpusztítás határára sodort bennünket, kétségbeesett erőfeszítéseket teszünk e belső ellentét feloldására. Elutasítjuk a gonosz lelkünkből származó sötét vágyakat és az eredeti lelkünkből fakadó jó vágyakra hallgatunk.
Arra a kérdésre azonban, hogy mi a jó és mi a rossz, mindeddig képtelenek voltunk megtalálni a végső választ. Még mindig nem vagyunk a birtokában a végső és abszolút igazságnak, amelynek segítségével eldönthetnénk, hogy a teizmus vagy az ateizmus elmélete-e a helyes. Azokat a kérdéseket illetően pedig, hogy mi az eredeti lélek, amely a forrása a jó vágyaknak, vagy honnan származik a gonosz lélek, amely az eredeti lélekkel szembeszegülve gonosz vágyakat ébreszt bennünk, vagy hogy mi a gyökere annak az ellentmondásnak, amely pusztulásba dönti az embereket, teljes tudatlanságban vagyunk. Annak érdekében, hogy kivédjük a gonosz vágyakat és a jó vágyakat kövessük, felül kell emelkednünk ezen a tudatlanságon és szert kell tennünk arra a képességre, hogy világosan el tudjuk választani a jót a rossztól. Az eredeti lélek által vágyott élet útjára ekkor térhetünk rá.
Az értelem szemszögéből nézve a bűnbeesés azt jelenti, hogy az emberiség tudatlanságba süllyedt. Az ember kettős természetű: belsőből és külsőből, vagyis lélekből és testből áll, akárcsak az értelem, melynek szintén két oldala van: egy belső és külső oldal. Hasonlóképpen, a tudatlanságnak is két fajtája van: a belső és a külső tudatlanság.
Vallási jelentésében a belső tudatlanság szellemi tudatlanságot jelent, s a következő kérdéseket illető tudatlanságra vonatkozik: mi az ember eredete, mi az élet célja, mi történik a halál után, létezik-e Isten és a másvilág, mi a jó és a rossz? A külső tudatlanság a természetre, vele együtt az emberi testre irányuló ismereteink hiányosságát jelenti, s ezekre a kérdésekre vonatkozik: mi az anyagi világegyetem eredete, melyek azok a természeti törvények, amelyek az összes jelenség mozgatórugói?
Az emberiség a történelem hajnalától egészen napjainkig szüntelenül kereste azt az igazságot, amely által megszüntetheti ezt a tudatlanságot, és a tudás birtokába juthat. A vallás által az emberiség a belső igazság, a tudomány által a külső igazság keresésének útját járta. A maga területén mind a vallás, mind a tudomány az igazság keresésének a módszere, amellyel az ember a tudatlanság felszámolásáért és a tudás megszerzéséért küzdött. E két útnak valójában ki kell egészítenie egymást, és problémáikat közösen kell megoldaniuk; az igazság e két oldalának – a belsőnek és a külsőnek – teljes összhangban kell kifejlődnie. Csak akkor élhetünk örök boldogságban, ha teljesen megszabadulunk tudatlanságunktól, és jóságban, az eredeti lélek indíttatása szerint élünk.
Az emberi élet alapvető kérdéseire irányuló keresésben a gondolkodók két fő utat járnak. Az egyiken haladók az okozati, anyagi világon belül keresik a választ. Mindazok, akik abban a meggyőződésben élnek, hogy ez a legmagasabb rendű út, térdre borulnak a korszerű tudomány dicsősége előtt. Büszkék mindenhatóságára és az általa megteremtett anyagi kényelemre. Lehet-e azonban teljes boldogságot elérni a pusztán a testet kielégítő külső feltételek megteremtésével? A tudomány fejlődése ugyan virágzó és javakban bővelkedő társadalmi környezetet biztosíthat, de mindez elég-e ahhoz, hogy lelkünk szellemi vágyai is beteljesedjenek?
A test élvezeteiben elmerülő emberek öröme elenyésző ahhoz az örömhöz mérve, amelyet a megvilágosodás útján járók szegénységben élve tapasztalnak. Gautama Buddha, aki maga mögött hagyta a királyi palota fényűzését, és az Utat kereste, nem az egyetlen olyan ember volt, aki szíve nyughelyét keresve otthontalanul bolyongott a világban. Amiképpen az egészséges test alapja az ép lélek, a test öröme is akkor teljes, ha a lélek is elégedett.
Mi történik az utazóval, aki az anyagi világ tengerén a tudomány vitorlája alatt hajózva keresi a jólétet? Partot érve ráébred, hogy valójában egy temetőbe érkezett, amelybe végül a teste kerül.
Merre tart a tudomány? A tudományos kutatás egészen napjainkig csupán a külső világra, a jelenségek világára korlátozódott, és nem is érintette az ok belső világát, a lényegi világot. A tudomány azonban napjainkban új szakaszba lépett. Arra kényszerül, hogy tekintetét a jelenségek okozati világáról a lényegi vagy okozói világra emelje. Elérkezett arra a pontra, hogy felismerje: az ok világának, vagyis a szellemi világnak elméleti magyarázata nélkül nem tudja céljait megvalósítani.
Ha a tudomány vitorlája alatt hajózó és a külső igazságot kereső utazó befejezi útját, felhúzza a vallás vitorláját, s ezután új utazásba kezd a belső igazság keresésére, végül minden bizonnyal az eredeti lelke által vágyott cél felé veszi az útját.
Az emberiség törekvésének másik útja kísérlet arra, hogy a jelenségek okozati világán felülemelkedve és a lényegi világot kutatva választ adjon az élet alapvető kérdéseire. Azok a vallások és filozófiák, amelyek ezt az utat járták, kétségtelenül jelentős hozzájárulásokat tettek. A filozófusok, szentek és bölcsek a jó élet felé vezető utat kövezték ki kortársaik számára. Eredményeik azonban a mai kor embere számára további szellemi terheknek bizonyultak.
Tárgyilagosan nézve, vajon élt-e olyan filozófus, aki birtokában volt annak a tudásnak, amely megoldotta volna az emberiség legmélyebb gyötrelmét? Élt-e olyan bölcs, aki felfedte az emberi élet és a világegyetem alapvető kérdéseit, és ezáltal teljesen megvilágította az utat? Tanításaik és filozófiáik inkább még több megoldásra váró kérdést vetettek fel, szkepticizmust ébresztve így az emberekben.
Minden kor vallása az újjáéledés fényével árasztotta el a sötétségben tapogatózó embereket, ám fényeik a történelem előrehaladásával kialudtak, és csak halványan pislákoló kanócokat hagytak maguk mögött az éjszakában.
Vizsgáljuk meg a kereszténység történetét. Az emberiség megváltását hirdetve a kétezer év zsúfolt történelme alatt elterjedt, és korunkban az egész világra kiterjesztette befolyását. Hová lett azonban az a keresztény szellemiség, amely egykor a Római Birodalomban elszenvedett kegyetlen üldöztetések ellenére is az életnek olyan csodálatos fényét árasztotta, amely a római polgárokat is térdre kényszerítette a keresztre feszített Jézus előtt? A középkor feudális társadalma élve eltemette a kereszténységet. Bár a reformáció magasra emelte az új élet fáklyáját, a sötétség elsöprő hullámát nem tudta megállítani.
Amikor a keresztény Európában kihunyt az egyházi szeretet és a kapitalista mohóság terjedt el, amikor a nyomornegyedek éhező tömegei keserűen siránkoztak, megváltásuk reménye nem a mennyből, hanem a földről jött: a neve kommunizmus volt. Bár Isten szeretetét hirdette, a kereszténység az üres jelszavakat hangoztató papság élettelen testévé vált. Így természetes volt, hogy a felbukkanó lázadások kétségbe vonták egy ilyen könyörtelen Isten létezését, aki nem tesz semmit e szenvedés ellen. Ekkor született meg a modern materializmus. A keresztény társadalom lett a materializmus melegágya, és termékeny talajából táplálkozva nőtt egyre nagyobbra a kommunizmus.
A kereszténység nem tudta felvenni a harcot sem a kommunizmus, sem a materializmus sikereivel, és nem tudott olyan igazságot felmutatni, amellyel megdönthette volna elméleteiket. A keresztények tehetetlenül szemlélték, saját köreikben miként növekszik mind jobban a kommunizmus és terjeszti ki befolyását az egész világra. Milyen szánandó mindez! Sokan azok közül, akik azt a keresztény tanítást vallják, hogy az egész emberiség egy őstől származik, maguk képtelenek akár leülni is egy más bőrszínű testvérük mellé. Mindez azt mutatja, hogy a mai kereszténység képtelen Jézus tanítását alkalmazni, és élettelen szertartások templomává, egy fehérre meszelt sírrá vált.
Az emberi erőfeszítések egy napon talán megszüntetik ezeket a társadalmi igazságtalanságokat, van azonban egy bűn, amelynek eltörléséhez nem elég az emberi erőfeszítés. Ez a szexuális erkölcstelenség bűne. A keresztény tanítás szerint ez az egyik legfőbb bűn. A keresztény társadalom tragédiája, hogy nem tudja megállítani azokat az embereket, akik ezen az úton járva vakon rohannak a vesztükbe. A kereszténység a zavar és a megosztottság áldozata lett, és tehetetlenül nézi, hogyan nyeli el az erkölcstelenség örvénye emberi életek sokaságát. Mindez bizonyítja, hogy a hagyományos kereszténység korunkban nem tudja teljesíteni Istennek az emberiség megváltására irányuló gondviselését.
A keresztények komolyan keresik a belső igazságot, miért nem tudják mégsem teljesíteni Istentől kapott küldetésüket? A lényegi világ és a jelenségek világa közötti kapcsolat a lélek és a test kapcsolatához hasonlítható. Ez az ok és okozat, belső és külső, szubjektum (a kezdeményező fél) és objektum (a válaszoló fél) közötti kapcsolat. Az ideális világ akkor jön létre, ha a lényegi világ és a jelenségek világa harmonikus egységet alkot ugyanúgy, mint ahogy a tökéletes személyiségben a lélek és a test is egységben állnak. A lélek és a test kapcsolatához hasonlóan a jelenségek világa sem létezhet a lényegi világtól függetlenül, és a lényegi világ sem a jelenségek világától függetlenül. A halál utáni élet ennek megfelelően elválaszthatatlan az e világi élettől. Nincsen teljes szellemi öröm őszinte fizikai öröm nélkül.
Az örök élet elérésének igyekezetében a vallások kitartóan próbálták elutasítani az e világi életet. A szellemi üdvösségért megvetették a test élvezeteit. A fizikai élvezetek utáni vágy az embert árnyékként követi, és bármennyire kitartóan próbálja, nem tud megszabadulni tőle, nem tudja magát kiszakítani ennek a világnak a valóságából. A világ és az e világi kívánságok nem eresztik el, hanem mély gyötrelembe döntik a vallásos embereket. Ez az az ellentmondás, ami nyomasztja hitéletüket, és ami miatt megannyi áhítatos hívő, de még felvilágosult szellemi vezető élete is szomorúan végződött. A mai vallások tehetetlensége és gyengesége abban a tényben rejlik, hogy e belső ellentmondáson nem voltak képesek túljutni.
Volt még egy tényező, ami a vallást hanyatlásra ítélte. A tudomány fejlődésével az emberi értelem nagyon kifinomult, és a valóság megértésének alapvető feltételét a tudományos megközelítésben látta. A hagyományos vallási tanokból azonban nagy mértékben hiányoznak a tudományos magyarázatok, s ez annyit jelent, hogy a belső és a külső igazság általánosan elfogadott értelmezései nincsenek összhangban.
A vallás akkor tölti be végső célját, ha az ember szívében elfogadja, majd átülteti a gyakorlatba. Mindazonáltal a megértés nélküli hit nem tartós. A szent iratokat is azért tanulmányozzuk, hogy megértsük az igazságot, és így megerősítsük hitünket. Jézus is azért tett csodákat, hogy az emberek könnyebben elfogadják őt Messiásnak, és higgyenek benne. A tudás kiindulópontja a megértés, a mai ember azonban nem fogadja el azt, amit a tudományos észjárás nem igazol. A vallások nem tudják teljesíteni a céljukat, mert képtelenek még a megértésig is, nemhogy a hithez elvezetni az embereket. A belső igazság magyarázata is logikus és meggyőző érveket igényel. Az egész történelem folyamán a vallások mindig a felé a cél felé haladtak, amely lehetővé tette tanításaik tudományos alátámasztását.
A vallás és a tudomány, amelyek az emberi tudatlanság eloszlatását tűzték ki célul, látszólag egymásnak ellentmondó és összeegyeztethetetlen irányba haladtak fejlődésük folyamán. A történelem egy pontján azonban egy új igazságnak kell megjelennie, amelynek segítségével a vallás és a tudomány kibékülnek egymással és közösen oldják meg problémáikat, mert csak ez úton lehet felszámolni ezt a kétfajta tudatlanságot és az emberiség csak így tudja megvalósítani az eredeti lélek által olyannyira óhajtott jóságot.
A hívők, s leginkább a keresztények számára kellemetlen lehet annak felismerése, hogy az igazság egy újfajta kifejezésének kell feltűnnie, hiszen ők úgy gondolják, hogy a birtokukban levő szentírás tökéletes és hibátlan. Maga az igazság valóban egyedi, örök, megváltoztathatatlan és abszolút, egy szentírás azonban nem maga az igazság, hanem egy tankönyv, amely az igazságról tanít. Ezek a szentírások a történelemben különböző korokban az emberi lélek és értelem fejlődésével párhuzamosan jelentek meg. Az igazság tanításának a mélysége, kiterjedése és kifejezésének a módja természetes módon, a koroktól függően alakult át. Nem szabad tehát a szentírások minden részletét abszolútnak tekintenünk.
Az embereknek szükségük van vallásra ahhoz, hogy megtalálják a végső igazságot, s hogy eredeti lelküktől indíttatva megvalósítsák a jóságot. Ezért minden vallás célja ugyanaz. Rendeltetésük, s a kultúra, amelyben létrejöttek, valamint születési idejük különböző volta miatt azonban eltérő formákat öltöttek fel. Ezért térnek el szent irataik is egymástól. Minden szentírásnak az a rendeltetése, hogy az igazság fényével megvilágítsa környezetét. Ámde amikor a régi lámpa fényét egy újabbé elhomályosítja, a régi lámpa küldetése lejár. Meg kell jelennie az igazság új kifejeződésének és fényesebben kell világítania, mert a vallások elveszítették az erejüket s a mai embereket nem tudják a halál völgyéből az élet fényére kivezetni. Jézus utalt arra, hogy egy napon Isten felfedi majd az igazságot:
„Ezeket képekben mondtam el nektek. De elérkezik az óra, amikor már nem beszélek képekben, hanem nyíltan hirdetem nektek az Atyát” – Jn 16,25.
Mi lesz a új igazság küldetése? A vallás által kutatott belső igazság és a tudomány által kutatott külső igazság kibékítésével egyesítenie kell a tudást. Ily módon lehetővé fogja tenni, hogy az emberek mind külső, mind belső tudatlanságukat legyőzzék és teljes mértékben megértsék a tudás kétfajta megnyilvánulását.
Az új igazságnak továbbá segítenie kell a bűnbe esett embereket abban, hogy a gonosz lelkük előtti utat elzárják, eredeti lelkük szerint éljenek és így a jóság felé haladjanak. Meg kell mutatnia, hogyan küzdjék le a kettősséget, amely néhol a jó, másszor a rossz felé viszi őket. Erőt kell adnia a vallásos embereknek ahhoz, hogy legyőzhessék azokat az ellentmondásokat, melyek az Út követése során zajló küzdelmeikben felbukkannak. A tudás a bűnbe esett ember számára a feltámadás erejét magában rejtő fény, míg a tudatlanság a halál árnyéka és a romlás indítéka. Igaz érzés nem születhet a tudatlanságból és az akarat sem tud erősödni, ha nincsen tudás és érzelem. Senki sem élhet igaz emberhez méltó életet, ha érzelmei, értelme és akarata nem a megfelelő módon működnek.
Ha úgy lettünk teremtve, hogy ne tudjunk élni Isten nélkül, az Iránta való tudatlanságunk nyomorúságos útra kárhoztat bennünket. Bármilyen szorgalmasan tanulmányozzuk is a Bibliát, elmondhatjuk-e magunkról, hogy ismerjük Istent a maga valóságában? Megérthetjük-e valaha Isten szívét? Az igazság új kifejezésének fel kell tárnia Isten szívét: örömteli szívét, miként az a teremtés időszakában volt, az összetört szívét, amikor az emberiség, amelyet ennek ellenére sem tud cserben hagyni, fellázadt ellene, és azt a szívét, amely az egész történelem folyamán küzdött az emberiségért.
A jó és a rossz felé egyaránt hajló emberek életéből szőtt történelem tele van küzdelmekkel. A vagyonért és területért folyó külső harcok száma napjainkban folyamatosan csökken, mert az emberek kezdenek felülemelkedni a fajok közötti különbségeken. A második világháború győztes hatalmai felszabadították gyarmataikat, megosztották velük jogaikat és az ENSZ-be is befogadták őket. Most egy világrend megalakításán dolgoznak közösen. Amint a gazdasági érdekek kerültek előtérbe, és a nemzetek egy közös piaci rendszer kiépítésén kezdtek el munkálkodni, mérséklődött az ellenségeskedés és a viszálykodás a nemzetközi kapcsolatokban. A kultúra szabadon terjedhet, megszűnőben van a nemzetek közötti hagyományos elzárkózás és a Kelet és Nyugat közötti kulturális különbségek is kezdenek kiegyenlítődni.
Előttünk áll azonban még egy elkerülhetetlen végső konfliktus, s ez a kommunizmus és a demokrácia közti belső háború. Habár mindkét oldal félelmetes fegyverekkel szerelkezett fel és készen áll a harcra, konfliktusuk lényege belső és ideológiai természetű.
Melyik oldal fog diadalmaskodni ebben az utolsó ideológiai összecsapásban? Mindenki, aki hisz Istenben, minden bizonnyal azt a választ adná, hogy a demokrácia lesz a győztes. A demokrácia azonban nem rendelkezik olyan elmélettel, amely felül tudna emelkedni a kommunista ideológián, és ereje sincsen ahhoz, hogy egy ilyen elméletet a gyakorlatban is tudjon alkalmazni. Annak érdekében, hogy Isten megváltási gondviselése beteljesedjen, az új igazságnak először más szintre kell emelnie a demokratikus világ idealizmusát, majd ezt felhasználva magába kell olvasztania a materializmust, és végül egy új világba kell elvezetnie az emberiséget. Ennek az új igazságnak képesnek kell lennie arra, hogy összefogja a történelem összes vallását, ideológiáját és filozófiáját, és hogy teljes mértékben egyesítse őket.
Sokan vannak, akik mindenféle vallást és hitet elutasítanak, mert nem tudnak Istenről és a halál utáni életről. Bármilyen erősen próbálják is tagadni ezek létezését, az ember természetében benne rejlik, hogy a tudományosan igazolt állításokat elfogadja és elhiggye. A Menny belénk ültette azt a vonást, hogy legvégül óriási hiányt és ürességet érzünk, ha életünk célját a jelenségek világában kerestük. Amikor az emberek az új igazság segítségével megismerik Istent és szembesülnek a szellemi világ valóságával, ráébrednek arra, hogy életük célját nem az anyagi, hanem az örökkévaló világban kell keresniük. Elindulnak a hit útján, hogy célba érve testvéreikre találjanak.
Milyen lenne az a világ, amelyben az emberek testvérekké válnak egy egységes igazságnak köszönhetően? Mindazok, akik a hosszú történelem folyamán azért küzdöttek, hogy a tudatlanság árnyékát eloszlassák, összegyűlnek az igazság új fénye körül és így egy nagy családdá válnak. Mivel az igazság célja az, hogy megvalósítsa a jóság világát, s mivel Isten a jóság eredete, Ő áll majd annak a világnak a középpontjában, amely erre az igazságra épül. Mindenki szülőjeként szolgálja és szereti majd Istent és az emberek testvéri szeretetben élnek. Ha valaki önző célból becsapja is embertársát, természetéből eredően nagyobb lesz a lelkiismeret-furdalása, mint az öröm, amelyet igazságtalan úton kapott. Akinek szívében őszinte testvéri szeretet van, nem vágyik arra, hogy fájdalmat okozzon embertársának. Mennyivel inkább igaz volna ez egy olyan társadalomban, ahol az emberek érzik Isten jelenlétét, aki időn és téren túl figyeli őket s minden tettüket, és arra vágyik, hogy mindenki szeresse egymást. A bűnös történelem végével olyan történelmi korszak veszi kezdetét, amelyben az emberek egyszerűen nem követnek el bűnt többé.
Az istenhívő emberek azért követnek el továbbra is bűnöket, mert az Istenbe vetett hit csupán elmélet számukra, s legbelső érzéseiket még nem érintette meg. Ha egész lényükben éreznék Isten létezését, vajon merne-e bűnt elkövetni bármelyikük is? Nem reszketnének-e, ha saját maguk tapasztalnák azt a mennyei törvényt, hogy a bűnösök nem menekülnek meg a pokoltól?
Az imént leírt bűn nélküli világ, az emberiség régóta vágyott célja a Mennyország, s mivel itt a földön kell megvalósulnia, földi Mennyországnak is nevezhetjük.
Arra következtethetünk tehát, hogy Isten megváltási munkájának a célja a földi Mennyország felépítése. Az előbbiekben szó esett arról is, hogy az ember rögtön megteremtése után bűnbe esett. Amennyiben elfogadjuk Isten létezését, nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy milyen világot szeretett volna felépíteni már az első emberpár bűnbeesése előtt. Elegendő annyit mondanunk, hogy ez a világ a földi Mennyország lett volna, amelyben megvalósult volna Isten teremtésének a célja.
A bűnbeesés miatt ez a világ nem épülhetett fel, mert az ember tudatlanságba zuhant és egy bűnnel teli világot hozott létre. A bűnbe esett ember azóta szakadatlanul küzd azért, hogy helyreállítsa Isten teremtésének eredeti világát, a földi Mennyországot. A hosszú történelem során kereste mind a belső, mind a külső igazságot, és törekedett megvalósítani a jóságot. Isten gondviselése áll tehát a történelem mögött, aki a történelem által próbálja helyreállítani azt a világot, amelyben végre beteljesedik teremtésének célja. Az új igazság célja ezért az, hogy a bűnbe esett embert visszavezesse eredeti állapotába. Ehhez azonban fel kell tárnia az emberiség és a világegyetem teremtésének a célját, és meg kell mutatnia ezek helyreállításának folyamatát és végső célját.
Vajon az ember valóban a jó és a rossz tudás fájáról szedett gyümölcs elfogyasztása miatt esett bűnbe, ahogyan ez a Bibliában áll? Ha ez nem így történt, akkor mi okozta a bűnbeesést? Az idők folyamán számos nagy gondolkodó lelkét kavarták fel ezek és más kérdések, amelyekre az új igazságnak választ kell adnia. A tökéletesség és szépség Istene vajon miért olyannak teremtette meg az embert, hogy lehetősége legyen bűnbe esni? Amikor látta, hogy bűnbe esnek, a mindentudó és mindenható Isten miért nem lépett közbe? Mindenható erejével miért nem mentette meg egy pillanat alatt a bűnös emberiséget?
A természetben elrejtett törvényszerűségeken elcsodálkozva arra következtethetünk, hogy Isten, aki mindennek a teremtője, a tudománynak is eredete. Ha elfogadjuk, hogy a történelem az Ő teremtésének célját megvalósító világ helyreállításának a gondviselése, úgy Istennek, minden törvény urának egy meghatározott terv szerint kellett irányítania a helyreállítás hosszú történelmét. Legsürgetőbb feladatunk, hogy megértsük, miként kezdődött el ez a bűnös történelem, milyen szabályok és törvények irányították a gondviselést, milyen módon valósul meg a történelem célja s végül, hogy milyen világba lép majd át az emberiség. Az új igazságnak választ kell adnia mindezekre a léttel kapcsolatos mély kérdésekre, s ha ez megtörtént, már senki sem vonhatja kétségbe Istennek, a történelem tervezőjének és irányítójának a létezését. Ekkor fogjuk majd megérteni, hogy minden történelmi esemény Isten szívét mutatja, aki mindvégig a bűnös emberek megváltásáért küzdött.
Az új igazságnak a továbbiakban még számos olyan nehéz kérdésre is választ kell adnia, melyekkel a világméretű kultúra felépítésének feladatával megbízott kereszténység nem tudott megbirkózni. Az az állítás, hogy Jézus Isten fia és az emberiség megváltója, egyáltalán nem elégíti ki a gondolkodó embereket, s így a keresztény tanok mélyebb megértésére irányuló erőfeszítéseik számos teológiai vitába sodorták őket. Az új igazságnak fel kell fednie az Isten, Jézus és az ember közötti kapcsolatot, s mindezt a teremtés elveinek fényében kell megtennie. Ezenkívül el kell oszlatnia a Szentháromságot körülvevő rejtélyeket is. Meg kell magyaráznia, hogy miért csak Isten szeretett fiának kereszthalála által részesülhetett az emberiség a megváltásban.
Maradnak még nehéz kérdések. A keresztények szerint a kereszt általi bűnhődés hozza el a megváltást, ám eddig még senki sem hozott a világra bűn nélküli gyermeket, akinek ne lenne szüksége megváltóra. Ez azt jelenti, hogy eredendő bűnüket az emberek még Krisztusban való újjászületésük után is továbbadják gyermekeiknek. Ez a tény egy sorsdöntő kérdésre hívja fel a figyelmet: milyen mértékű a kereszt általi megváltás? Az elmúlt kétezer évben hány keresztény büszkélkedett azzal, hogy a keresztre feszítés áldozata által bűnei teljes mértékben megbocsáttattak? Valójában egyetlen bűn nélküli egyén, család vagy társadalom sem létezett még, sőt manapság a keresztény szellemiség folyamatos hanyatlásának vagyunk tanúi. Hogyan tudjuk összeegyeztetni a kereszt általi megváltásba vetett hagyományos hitünk és a mai valóság közötti ellentmondást? Íme néhány a sok dilemma közül, amellyel szembe kell néznünk. Az új igazságnak, amely után annyira vágyunk, minderre választ kell adnia.
A bibliai jelképekben és hasonlatokban még számos rejtély lappang, akárcsak az, hogy miért kell Jézusnak újra visszajönnie, Mikor, hol és hogyan fog bekövetkezni ez az eljövetel, hogyan támadnak fel az eljövetelekor a bűnbe esett emberek? Mit jelent az a bibliai jóslat, amely szerint a menny és a föld tűz és más csapások által vész majd el? Amint azt Jézus megígérte, az új igazságnak nem ezoterikus, hanem mindenki által érthető módon kell megmagyaráznia ezeket a kérdéseket. A kereszténységnek felekezetekre való feloszlása a bibliai jelképek és metaforák eltérő értelmezésének elkerülhetetlen következménye. Az egységet egyedül az új igazság és annak világos magyarázatai hozhatják el.
Sem kimerítő Szentírás-kutatások, vagy tudós iratok tanulmányozása révén, sem emberi értelem által nem lehet azonban felfedezni ezt az életet adó, új igazságot. A Jelenések könyvében leírtak szerint:
„Ismét jövendölnöd kell sok népről, nemzetről, nyelvről és királyról” – Jel 10,11
Ezt az új igazságot Isten fogja kinyilatkoztatni.
Isten küldöttje, akinek az a feladata, hogy megoldja az emberi élet és a világegyetem alapvető kérdéseit, már megszületett. A neve Sun Myung Moon. Több évtizedet vándorolt az emberi képzeletet meghaladóan tágas szellemi világban. Csak Isten emlékszik mindarra a küzdelemre, amelyen az igazságkeresés fájdalmas útján keresztül kellett mennie. Miután megértette, hogy az emberiséget megváltó végső igazságot csak kemény próbák kiállásával lehet megtalálni, mind a szellemi, mind a fizikai világban megannyi gonosszal szemben harcolt és győzött. Istennel való bensőséges kapcsolatának, Jézussal és más, paradicsombéli szentekkel való találkozásának köszönhetően a Menny összes titkára fényt derített.
E könyv csupán része ennek az igazságnak. A kötet a tanítványok által eddig hallott és látott dolgok gyűjteménye. Hisszük és reméljük, hogy amikor eljön az ideje, az igazságnak mélyebb tartalmát is meg tudjuk jelentetni.
Az új igazságnak a fénye a sötétségben felnőtt lelkek tömegeinek hoz feltámadást a világ minden részén. Látva mindezt, nem tudjuk könnyeinket visszafojtani és szívünk mélyén arra vágyunk, hogy ez a fény minél hamarabb betöltse az egész földet.