A Messiás második eljövetelére való felkészülés kora

A Messiás második eljövetelére való felkészülés időszaka az a négyszáz év volt, amely a protestáns reformációval kezdődött 1517-ben, és az első világháborúval végződött 1918-ban. E korszak jellemzőit felvázoltuk, amikor a Messiás eljövetelére való felkészülés párhuzamos időszakával összehasonlítottuk, ám részleteiben a következőkben vizsgáljuk meg. A helyreállítás gondviselésére jellemzően ez az időszak is három periódusra osztható: a reformáció időszakára, a vallási és ideológiai konfliktusok szakaszára, valamint a politika, a gazdaság és az ideológiák kiteljesedésének korszakára.

1. rész: A reformáció időszaka (1517–1648)

A százharminc éven át zajló reformáció 1517-ben kezdődött, amikor Németországban Luther Márton kitűzte a protestáns reformáció zászlaját, és egészen a vallásháborúkat lezáró, 1648-as vesztfáliai békéig tartott. Ennek az időszaknak az arculatát a középkori feudális társadalom két terméke, a reneszánsz és a reformáció határozta meg. Amikor Isten gondviselésének célja a középkori feudális társadalomban nem valósult meg, a gondviselési történelem új irányt vett, és Isten azon dolgozott, hogy a reneszánsz és a reformáció által újjáteremtse az alapot a Messiás második eljövetelére. Ezért e két dolog tanulmányozása nélkül nem érthetjük meg e korszak természetét.

Kezdetként tekintsünk vissza a középkori társadalomra, és vizsgáljuk meg, hogy milyen hatással volt az ember eredeti természetére abban a korban, ami végül a reneszánsz és a reformáció elindításához vezetett. A késő középkorban az ember eredeti lelke elnyomás alatt volt, szabad fejlődésében a feudalizmus társadalmi közege, a római egyház elvilágiasodása és romlottsága gátolta. Tudjuk, hogy a hit olyan út, amelyet Istent keresve minden embernek végig kell járnia, s hogy a hitet az Isten és az egyes ember közti közvetlen kapcsolat táplálhatja. Ebben a korban viszont a pápaság és a klérus a szertartások és a dogmák révén kényszerűvé tette a hitéletet. Ezen túlmenően a feudalizmus szigorú társadalmi rétegződése sem hagyott teret a vallásszabadságnak, miközben az egyházi hivatalok adásvétel tárgyai voltak. A püspökök és a papok, fényűző és dekadens életvitelük végett, gyakran visszaéltek hivatalbeli jogaikkal. A pápaság elveszítette szentségét, nem különböztette meg semmi a világi hatalommal rendelkező intézmények egyikétől sem, és elveszítette képességét arra, hogy az emberek szellemi életének iránymutatója legyen. A következmény az volt, hogy a késő középkor társadalmi körülményei eltorlaszolták az utat, melyen át az emberek eredeti természete helyreállhatott volna. Szorongatott helyzetükben a középkori Európa lakosai a szívük mélyéről jövő indíttatásnak engedve megpróbálták lerombolni társadalmi környezetüket, hogy eredeti természetük helyreállításának utat nyithassanak.

Eredeti természetünknek két aspektusa van: külső és belső. Vegyük szemügyre ezeket most a teremtés elveinek figyelembevételével. Mint Istennek képmás szintű valóságos objektumpartnerei, tükrözzük az Ő kettős jellemzőit, és hasonlítunk eredeti belső természetére és eredeti külső formájára. Létezésünk és boldogulásunk alapja a belső természetünk és külső formánk közti adás-elfogadás kapcsolat. Ebből következően eredeti természetünk is kétféle, külső és belső vágy kielégítésére törekszik. Amikor Isten helyreállításunk gondviselését irányítja, eredeti természetünk e két törekvésére támaszkodik.

Az első emberek fizikai énjét Isten a szellemi énjük megteremtése előtt alkotta meg. Ebből adódóan a helyreállítás gondviselésében Isten először a külső, majd a belső helyreállítása által teremt újjá bennünket. Korábban említettük, hogy mi, a bűnbe esett emberek csak a jelképes, vagyis a külső áldozat bemutatása után ajánlhatjuk fel a tényleges áldozatot, amely a belső vonást képviseli, majd mindezek teljesítése után hozzuk létre a Messiás alapját, amely még inkább belső jellegű.

A bűnbe esett emberek Istennel való kapcsolatának helyreállítási folyamata szintén a külsőtől a belső felé halad. Az Ószövetség előtti időkben Isten áldozatok bemutatása által állította helyre az embereket a szolgák szolgájának pozíciójába. Az Ószövetség idejében a mózesi törvények által a szolga pozíciójába, majd az Újszövetség korában a hitünk révén a fogadott gyermek pozíciójába állított helyre bennünket. Végül, a Beteljesedett Szövetség korában a szív által az igaz gyermek pozíciójába fog minket helyreállítani.

Ennek megfelelően Isten munkája arra irányult először, hogy a tudományon keresztül helyreállítsa külső társadalmi környezetünket, majd ezt követte szellemünk helyreállításának munkája a valláson keresztül. A teremtés sorrendjében a külső jelleget képviselő angyalok teremtése megelőzte az emberét, aki viszont a belső jelleg képviselője. A helyreállítás folyamatában Isten a külső oldalt, az angyali világot emeli magához elsőként, és munkába állítja azért a célért, hogy az emberi testtel a középpontban helyreállítsa a külső, fizikai világot, majd a belső, szellemi világot, központjában az emberi szellemmel.

A középkori Európa népeinek küldetése az Istentől kapott eredeti természetünk helyreállítása volt: ehhez szét kellett törniük a Sátánhoz láncoló kapcsokat, aki beszennyezte a társadalmat, amikor a pápaság hibázott felelősségének teljesítésében, vagyis a hitalap helyreállításában, és így erkölcsileg mélypontra jutott. Azzal párhuzamosan, ahogyan az emberek eredeti természetük külső, illetve belső aspektusainak visszaállítására törekedtek, a múlt örökségének feltárására irányuló gondolkodás két irányzatra ágazott szét, melyeket az Ábel- és Káin-típusú kifejezésekkel különböztetünk meg. A Káin-típusú mozgalom a hellenizmusnak, az ősi Róma és Görögország kultúrájának és filozófiájának újjáéledésével kezdődött. Ez adott lendületet a reneszánsznak, amelynek magja a humanizmus volt. Az Ábel-típusú mozgalom kezdetét Izrael héber örökségének és a korai keresztény egyháznak a felélesztése jelentette. Ez a protestáns reformációt bocsátotta útra, amelynek alapvető értékét az Istenbe vetett hit adta.

A hebraizmus és a hellenizmus irányzatai már jóval korábban kifejlődtek, és a történelem folyamán addig több alkalommal találkoztak egymással. A Kr. e. 2000-től Kréta szigetén virágzó mínoszi civilizációt a Görög-félszigeten a mükénéi civilizáció követte. A XI. századra ezek a civilizációk létrehozták a Káin-típusú, hellenisztikus civilizációt, amelynek vezető ideológiája a humanizmus volt. Ezzel csaknem egy időben kezdett kifejlődni a Közel-Keleten az Ábel-típusú héber civilizáció, s vele vezető ideológiája, a zsidó egyistenhit. Ez volt az egyesült királyság korszaka. Ha Izrael királyai ekkor lefektették volna az alapot a Messiás számára, a héber civilizáció magába olvaszthatta volna a hanyatló hellén civilizációt, hogy egyetlen, világméretű civilizációt hozzon létre. Ez a gondviselési terv nem vált valóra, mert a királyok elmulasztották Isten akaratának teljesítését. Ehelyett a babiloni fogságból való visszatérésükkor, Kr. e. 333-ban a zsidók görög elnyomás alá, majd Kr. e. 63-ban római fennhatóság alá kerültek. A hebraizmust a Jézust megelőző évszázadok alatt és Jézus korában is a hellenizmus uralta.

Akkor, ha a zsidók elfogadták volna Jézust és egységbe álltak volna a vezetése alatt, a Római Birodalom messiási királysággá vált volna, amin Krisztus uralkodik. A hebraizmus ezután a hellenizmus magába olvasztásával egy világméretű héber civilizációt alkotott volna. Ezzel szemben Jézust visszautasították és ez a gondviselés meghiúsult, a hebraizmus pedig a hellenizmus befolyása alatt maradt. Kr. u. 313-ban a milánói ediktumban Konstantin császár hivatalosan elismerte a kereszténységet. Attól az időtől fogva a hebraizmus fokozatosan átvette az uralmat a hellenizmus fölött. A VIII. század elején kétféle kultúrát alakított ki: a keleti ortodox és a római katolikus kereszténységet.

A Messiás második eljövetelének alapja létrejött volna a Karolingok idején, a hebraizmus pedig teljesen beleolvadt volna a hellenizmusba, hogy az egész világra kiterjedő kultúra jöjjön létre, ha a hitalap helyreállításáért felelős pápák és császárok nem veszítették volna el a hitüket. Hitetlenségük és erkölcstelenségük azonban lehetővé tette Sátán számára, hogy megrontsa a középkor meghatározó ideológiáját, amely a hebraizmus alapján született. A következmény az volt, hogy Istennek egy új gondviselési tervet kellett levezetnie a Sátántól való elszakadás érdekében. Csakúgy, ahogy a bűnös Ádámot is kettéválasztotta ezért Káinban és Ábelben, a középkor uralkodó ideológiáját is kétféle eszmei irányzatra bontotta szét: két mozgalom jött létre azzal a céllal, hogy újjáélessze a Káin-típusú hellenizmust és az Ábel-típusú hebraizmust. E mozgalmak gyümölcseként kelt életre a reneszánsz és a reformáció.

A hellén eszmei irányzat, amely a reneszánsz humanizmusa által éledt újjá, hamarosan meghatározó szerepet vett fel a héber irányzattal szemben. Erre az időszakra azért volt szükség, hogy párhuzamos jóvátételi feltételekkel helyreállítsa a Messiás eljövetelére való felkészülés korának azt a szakaszát, amelyben a zsidók a görögök uralma alatt éltek, a hebraizmus pedig a hellenizmusnak volt alávetve.

Visszautalnánk arra, hogy Ádám csak akkor válhat el Sátántól, ha Káin aláveti magát Ábelnek, és ezzel létrehozza a természetalapot, amely ahhoz szükséges, hogy a Messiást Ádám családjában fogadni tudják. A kor meghatározó szellemisége ugyancsak azzal szüntetheti meg a Sátánhoz fűződő kapcsolatát, ha a Káin-típusú hellenizmus meghódol az Ábel-típusú hebraizmus előtt. A Krisztus második eljöveteléhez szükséges jellemalap ezzel a világ szintjén létrejönne.

1.1 A reneszánsz

A fentiekben elmondottak alapján a reneszánsz az eredeti természet külső törekvéseiből fejlődött ki. Milyen értékek felé törekedtek a középkori emberek? Miért és hogyan keresték ezeket?

A teremtés elvei szerint úgy lettünk teremtve, hogy a tökéletességet Isten közvetlen beavatkozása nélkül, saját szabad akaratunk mellé kapott felelősségünk vállalása által érjük el. Istennel ezután válnánk eggyé és tennénk szert valódi önállóságra. A szabadság és az önállóság megvalósítására való törekvésünk ezért eredeti természetünk hívása. A tökéletes jellemű ember megérti Isten akaratát, és saját belátásán, értelmén keresztül képes is azt cselekedni, anélkül hogy Istentől származó kinyilatkoztatásokra kellene támaszkodnia. Ennélfogva természetes, hogy az értelem és a megértés felé törekszünk. Isten ránk ruházta azt a jogot, hogy uraljuk a természeti világot, rejtett titkait a tudomány eszközeivel felkutatva megszelídítsük, és megműveljük, hogy kellemes életkörülményeket teremtsünk. Ezért becsüljük meg a természeti világot, törekszünk a tudomány felé, és értékeljük nagyra a gyakorlati életet.

A középkor feudális társadalmában az emberi természetet hosszú ideig elnyomták. Az emberek emiatt még szenvedélyesebben igyekeztek megtalálni azokat az értékeket, amelyek eredeti természetük külső indíttatásából származtak. Elkezdték kutatni a hellenizmus klasszikus örökségét, melyet a Kelettel való kiterjedt kapcsolatok eredményeként a muzulmánoktól vettek át a keresztes háborúk után. A klasszikus görögök és rómaiak eredeti lelkük külső törekvéseit követték. Nagyra becsülték a szabadságot, az önállóságot, az értelmet, a természeti világot és a tevékeny életet. A tudományokat meglehetősen magas szintre fejlesztették. Minthogy ezek a dolgok teljes összhangban voltak a középkori emberek eredeti természetének vágyaival, a hellenizmus ókori örökségét új életre keltő mozgalom lángra lobbant. A reneszánsz humanizmus egészen a kiválóságig fejlődött.

A klasszikus hellén örökség tanulmányozásának középpontja a XIV. századi Olaszország volt; itt született meg a reneszánsz. Noha az ókori Görögország és Róma eszméit és életét utánozó mozgalomként kezdődött, hamarosan egy szélesebb irányzattá duzzadt, amely megváltoztatta a középkori életmódot. Túllépett a kultúra területén, és áthatotta a társadalom valamennyi aspektusát, beleértve a politikát, a gazdasági életet és a vallást is. Valójában a modern világ építésének külső hajtóerejévé vált.

1.2 A reformáció

A helyreállításnak az a gondviselése, amely a középkori pápaságon alapult, az egyház vezetőségének elvilágiasodása és dekadenciája miatt nem hozott gyümölcsöt. Ebből következően a humanizmus védelmezői az egyház szabályai és szertartásai ellen is fellázadtak, amelyek meggátolták őket abban, hogy elkötelezettségüket szabadon vállalják. Küzdöttek a feudális rendszer rétegződése és a pápai tekintély ellen, amely megfosztotta őket autonómiájuktól. Tiltakoztak a középkori nézet ellen, mely szerint a hit az egyház parancsaihoz való megkérdőjelezhetetlen engedelmességet követel az élet minden területén, s amely ilyen módon megtagadta tőlük azt a jogot, hogy Istent a lelkiismeretük parancsa szerint és saját Biblia-tanulmányaikra hagyatkozva tiszteljék. Megkérdőjelezték továbbá azt a másvilági, szerzetesi eszményt, amely a természeti világot, a tudományt és az élet gyakorlati oldalát kevésre tartotta. Ilyen sérelmek közepette sok középkori keresztény lázadt fel a pápaság uralma ellen.

Azzal együtt, ahogyan próbálták megvalósítani eredeti természetük külső törekvéseit, a középkori Európa emberei az elnyomott belső vágyaikat is kezdték felszínre hozni. A korai kereszténység szellemiségének megújítását tűzték ki célul, mivel akkoriban a hívők Jézus és az apostolok szavainak vezetésével nagy buzgalommal követték Isten akaratát. Ez a középkori mozgalom John Wycliffe (1324-1384) vezetésével indult útnak, hogy újjáélessze a hebraizmust. John Wycliffe az oxfordi Teológiai Egyetem professzoraként angolra fordította a Bibliát. Azt állította, hogy sem a papság, sem a pápaság nem határozhatja meg a hit mércéjét, hanem egyedül a Biblia a döntő. Bizonyítva azt, hogy a Szentírás sok tanításhoz, szertartáshoz és szabályhoz nem nyújt alapot, elítélte a pápaságot dekadenciájáért, az emberek kizsákmányolásáért és a hatalommal való visszaéléséért.

A protestáns reformáció gyökerei tehát a XIV. század Angliájába nyúlnak vissza, amikor a pápai méltóság a legmélyebb ponton volt. Hasonló reformmozgalmak alakultak a XV. században Csehországban és Olaszországban is, de ezeket letörték, vezetőiket kivégezték. A Szent Péter-bazilika felépítéséhez X. Leó pápa búcsúcédulákat kezdett árusítani, amik a katolikus tanok szerint elengednék a bűnöknek a túlvilági életben esedékes büntetését. Amikor a bűnbocsátó cédulákat 1517-ben Németországban is kihirdették, a visszaélés ellen tiltakozó mozgalmak egyike, amelyet Luther Márton (1483-1546), a wittenbergi egyetem bibliai teológia professzora vezetett, olyan szikrát gyújtott, amely végül a protestáns reformáció kirobbanásához vezetett. A reformáció lángjai mind magasabbra csaptak, és csakhamar továbbterjedtek – Svájcban Ulrich Zwingli (1484-1531), Franciaországban Kálvin János vezetése alatt, továbbá olyan országokban is, mint Anglia és Hollandia.

A protestáns mozgalmak által felszított vallási háborúk száz évnél is tovább, 1648-ig tartottak, amikor a vesztfáliai béke véget vetett a harmincéves háborúnak. Észak-Európában a protestantizmus diadalmaskodott, míg délen a római katolikus egyház szilárdította meg befolyását.

A protestánsok és katolikusok közti harmincéves háború Németország földjén dúlt. Nem pusztán vallási háború volt, hanem egy olyan polgári és politikai konfliktus, amely meghatározta a német államok sorsát. A háborút lezáró vesztfáliai béke egyfelől vallásos kiegyezés volt, amely elrendezte a protestánsok és katolikusok helyzetét, ugyanakkor pedig politikai kiegyezés is, amely eldöntötte az Ausztria, Franciaország, Svédország és Spanyolország között húzódó nemzetközi, területi vitákat.

2. rész: A vallási és ideológiai konfliktusok időszaka (1648-1789)

A vallási és ideológiai konfliktusok időszaka arra a száznegyven évre tehető, amely a protestantizmusnak az 1648-as vesztfáliai békével kezdődő megszilárdulásával indult és az 1789-es francia forradalommal végződött. A kor emberei továbbra is kutatták eredeti természetükből fakadó külső és belső vágyaikat. A hit és a gondolat szabadságának gyakorlása közben azonban a teológia megosztódására és a filozófiák közti vitákra óhatatlanul sor került.

Ahogy elmondtuk, a helyreállítás gondviselésében Isten úgy dolgozott, hogy a történelem folyamán az Ábelt képviselőket újra és újra elválasztotta azoktól, akik Káint képviselték, az egyén szintjétől fogva egészen a világszintig. Az utolsó napokban ez a bűnbe esett világ is szétválik egy Káin-típusú kommunista világra és egy Ábel-típusú demokratikus világra. Ahhoz hasonlóan, ahogyan Ádám családjában is létrejött volna a jellemalap, ha Káin fejet hajt és engedelmeskedik Ábelnek, úgy az utolsó napokban a Káin-típusú világnak is alá kell vetnie magát az Ábel-típusú világnak, hogy létrejöhessen a világméretű jellemalap. Ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy a második eljövetelkor fogadhassuk Krisztust és egységes világot teremthessünk. Mindez nem valósulhatna meg, ha a Káin- és az Ábel-típusú világnézet nem fejlődött volna a konfliktusok korában, hogy a későbbiekben kétféle világban váljon szét.

2.1 A Káin-típusú világnézet

Az ember eredeti természetének külső törekvéseit keresve kialakult egy mozgalom, amely felélesztette a hellenizmus ókori örökségét, és létrehozta a reneszánsz humanizmust. A humanizmus szembehelyezkedett a középkori kultúrával: az emberi méltóságot és a természeti világ értékét az Istenért való odaadás, a vallásos elkötelezettség fölé helyezte. A középkori szellemiség dicsőítette az Istennek való engedelmességet, de lekicsinyelte a természeti világot, és az emberi testet alantasnak, sőt bűnösnek tekintette. A reneszánsz új életszemléletet hozott, amely az ember és a természet értékét magasztalta, s ezeket az értelem és a tapasztalás, a logika és kísérletek által próbálta megérteni. A természettudományok fejlődésének hatására két filozófiai iskola is kinőtt ebből a világszemléletből: a deduktív módszeren alapuló racionalizmus, valamint az induktív módszeren alapuló empirizmus.

A racionalizmust René Descartes (1596-1650) francia filozófus alapította, aki azt tartotta, hogy az igazság kizárólag az ember veleszületett értelmén keresztül ismerhető meg. Kétségbe vonta azt, hogy minden igazság forrása a történelem és a hagyományok, így csakis saját értelmére hagyatkozhatott, ahogy híres tézisében ki is fejezte: „Gondolkodom, tehát vagyok”. Ez az alapelv jelentette a kiindulópontot a külvilágról való ismeretek megerősítésének deduktív módszeréhez. Bár Descartes elfogadta és próbálta is az értelem által bizonyítani Isten létezését, a későbbi racionalisták nemcsak kételkedtek, hanem meg is tagadták Isten létezését.

Az angol filozófus, Francis Bacon (1561-1626) indította útjára az empirizmust, amely azt állította, hogy az igazság csak tapasztalatok útján található meg. Ez az iskola hangsúlyozta, hogy az emberi elme egy fehér laphoz hasonlatos (tabula rasa). Azt tartotta, hogy a tudás megszerzésének érdekében minden előítéletet fel kell adni, és az igazságot a külvilág megfigyelésének és megtapasztalásának útján kell próbálni megérteni. Mind a racionalizmus, amely az emberi értelmet magasztalta, míg Istentől elfordult, mind pedig az empirizmus, amely az emberi tapasztalatot és a kísérleti tudományt becsülte nagyra, leszámolt a miszticizmussal és a babonával. Akár az értelemben, akár az empirikus megismerésben látták az élet irányításának megfelelő eszközét, mindkét filozófia hajlott arra, hogy az embereket és a természeti világot elválassza Istentől.

A reneszánsz ezt a két, humanizmusban gyökerező gondolati irányzatot bocsátotta útra. Ahelyett, hogy könnyített volna az emberek istenkeresésén, egy új életszemléletet hívott életre, amely mindenkit a külső törekvéseik követésére bátorított. Ilyen módon megakadályozta útjukat Istenhez, és Sátán uralma felé vezette őket; ezért hívjuk Káin-típusú világnézetnek. A XVIII. század fordulójára a Káin-típusú világnézet megingatta a történelem által kegyelettel megőrzött igazságokat és hagyományokat. Az emberi élet minden területét az értelmen és tapasztalati megfigyeléseken keresztül kezdték megítélni. Bármi, ami hagyományosnak vagy másviláginak tűnt – beleértve a Biblia Istenébe vetett hitet is –, teljesen elveszítette hitelét. Az emberek kizárólag a gyakorlati élet felé irányították energiájukat. Ezt tükrözte a felvilágosodás ideológiája, amely az empirizmus és a racionalizmus két irányzatából fejlődött ki. A francia forradalom hajtóereje nem volt más, mint maga a felvilágosodás.

A Káin-típusú világnézetet képviselte a deizmus, melyet Edward Herbert (1583-1648) angol filozófus állított fel. Olyan teológiát javasolt, amely teljes mértékben az emberi értelmen alapszik. A deisták elutasították azt az Aquinói Tamás óta érvényben levő hagyományos nézőpontot, mely szerint a kinyilatkoztatás és az értelem harmóniában állhatnak egymással. Istent egy olyan teremtőre korlátozták, aki mozgásba hozta a világegyetemet, majd magára hagyta, hogy attól a pillanattól kezdve azon természeti törvények szerint működjék, amelyeket Ő maga hozott létre. Tagadták, hogy az embereknek bármiféle isteni kinyilatkoztatásra vagy csodára szükségük volna.

A XIX. század kezdetén a német filozófus, G. W. F. Hegel (1770-1831) elkészítette a tizennyolcadik századi idealizmus összehasonlító elemzését. Azonban Hegel több követője, akikre a francia felvilágosodás ateizmusa és materializmusa erős hatással volt, létrehozta a baloldali hegeliánusok iskoláját, amely Hegel dialektikájának logikáját a fejére állította. Ennek az iskolának egyik követője, D. F. Strauss (1808-1874) „Jézus élete” címmel írt könyvet, amiben tagadta, hogy Jézus csodáinak bibliai feljegyzése hiteles volna, és azt állította, hogy ezek a hiszékeny hívek koholmányai. Ludwig Feuerbach (1804-1872) „A kereszténység lényege” című művében amellett érvelt, hogy Isten nem más, mint az ember belső, pszichológiai természetének kivetítése. A modern ateizmus és materializmus számára ezek a viták meghatározó jelentőségűek voltak.

A baloldali hegeliánusok eszméit Karl Marx (1818-1883) és Friedrich Engels (1820-1895) dialektikus materializmusként foglalták rendszerbe. Strauss és Feuerbach mellett a francia szocializmus volt rájuk hatással. A dialektikus materializmust az ateizmussal és a materializmussal egyesítve létrehozták a kommunizmus ideológiáját. Így az a Káin-típusú világnézet, amely a reneszánsz után kezdett kibontakozni, majd a felvilágosodás alatt ateizmussá és materializmussá fejlődött tovább, végül a marxizmus istentagadó ideológiájába torkollott, amely a mai kommunista világ sarokkövévé vált.

2.2 Az Ábel-típusú világnézet

Vannak, akik a történelemnek a középkortól napjainkig való haladását olyan folyamatnak tekintik, amely az embereket elidegenítette Istentől és a vallástól. Így látják azok, akik a Káin-típusú világnézet szerint szemlélik a történelmet. Az eredeti természet azonban nemcsak a külső értékekre törekszik, hanem a belső értékeket is keresi. A középkor embereit eredeti természetük a belső értékek megvalósítására késztette, s ennek megfelelően megjelent egy mozgalom a hebraizmus újjáélesztésének céljával, amely a protestáns reformációban hozta meg gyümölcsét. A reformáció olyan filozófiákat és vallási tanításokat hívott életre, amelyek egy több nézőpontú életszemléletet kifejlesztve azt keresték, hogy hogyan lehet helyreállítani az ember Istentől kapott, eredeti természetét. Ezt Ábel-típusú világnézetnek nevezzük. Míg a Káin-típusú szemlélet az embereket Istentől és a hittől eltávolította, addig az Ábel-típusú világnézet a kor emberének vezetést nyújtott Isten mélyebb és komolyabb megértésében.

A német filozófus, Immanuel Kant (1724-1804) filozófiai megközelítéssel elemezte az eredeti természet belső és külső törekvéseit, ezáltal a filozófia területén utat tört az Ábel-típusú világnézetnek. „Kritikai filozófia” című munkájában egyesítette az empirizmus és a racionalizmus egymással vitázó elméleteit. Kant szerint különböző érzeteink a külső objektumokkal való érintkezésből származnak. Ezek önmagukban csak az észlelés tartalmát adják, de az észlelést magát nem tudják megvalósítani. A teljes megismerés feltétele bizonyos elvek és gondolatok megléte (amelyek a priori és transzcendentális formák), amiknek a különböző tartalmakkal (amelyek a posteriori és tapasztalati formák) egy egyesítő ítélet által kell egyesülniük. Az elvek és az intuíció ezen formái az én szubjektív részei. A megismerés tehát akkor jön létre, amikor a külső objektumokról származó különböző érzetek egyesülnek az egyén gondolkodásából és megértéséből származó, önkényes, szubjektív formákkal. Így Kant megdöntötte az empirizmus elméletét, amely azt tartotta, hogy az észlelést a külső objektumok határozzák meg, s egy új elméletet állított fel, amely szerint az észlelést a szubjektív elme uralja. Kant filozófiáját nagy érdeklődéssel fogadta az idealista filozófusok sokasága, köztük Johann G. Fichte (1762-1814), Friedrich Schelling (1775-1854) és különösen G. W. F. Hegel, aki a hegeli dialektikára alapozva utat tört az új filozófiának. Az Ábel-típusú világnézet az ő idealizmusuknak köszönhetően nyert teret a filozófia területén is.

A vallás területén is felbukkantak új mozgalmak, melyek ellenezték a racionalizmus uralkodó befolyását a vallásban, és a vallásos buzgalom fontosságát hangsúlyozták a lelki életben. A misztikus élményeket többre értékelték a tanoknál és a szertartásoknál. Németországban például a Philipp Spener (1635-1705) vezetésével megjelenő pietizmus erősen hajlott a konzervativizmus felé, és kitartott a hagyományos hit mellett, ám egyidejűleg a misztikus élményeket is hangsúlyozta.

A pietizmus átterjedt Angliába, és a hívők körében virágozva új egyházi mozgalmaknak adott lendületet, köztük a metodizmusnak, amelyet a Wesley fivérek alapítottak (John: 1703-1791, Charles: 1707-1788). Munkájuk nyomán a szellemileg megrekedt Angliában hatalmas megújulási folyamat vette kezdetét.

Az ugyancsak angol misztikus, a kvékerizmus alapítója, George Fox (1624-1691) azt állította, hogy Krisztus az a belső fény, amely bevilágítja a hívők lelkét. Kitartott amellett, hogy a Biblia valódi jelentését senki sem értheti meg mindaddig, amíg nem fogadja be a Szentlelket, nem részesül a Jézussal való misztikus egyesülésben, s így nem tapasztalja meg Krisztus belső fényét. A kvékerek Angliában komoly üldöztetéseken mentek keresztül, míg végül Amerikában találtak otthonra.

Emanuel Swedenborg (1688-1772) korának hírneves tudósa volt. Miután megnyíltak a szellemi érzékszervei, módszeresen kutatni kezdte a szellemi világot, és sok titkát fel is fedte. Noha kutatásait a teológusok sokáig figyelemre sem méltatták, napjainkban, amint egyre több ember képes kommunikálni a szellemi világgal, Swedenborg munkája egyre növekvő elismerést vált ki. Az Ábel-típusú világnézet ezeken a külön utakon járva fejlődött ki arra a szintre, hogy létrehozza a ma is létező demokratikus világot.

3. rész: A politika, a gazdaság és az ideológiák kiteljesedésének időszaka (1789-1918)

A vallási és filozófiai konfliktusok az előző időszakban a Káin- és az Ábel-típusú világnézet kialakulásához vezettek. Ennek az új korszaknak az elején – a politika, a gazdaság és az ideológiák kiteljesedésének időszakában – ez a kétféle világnézet két, egymástól elszigetelt úton fejlődött. Ennek során két különböző társadalmi formát hoztak létre, két világosan elkülöníthető társadalmi struktúrával: a Káin-típusú és az Ábel-típusú társadalmat. Ugyanabban az időben a politika, a gazdaság és az ideológiák (a vallás és a filozófia területén) az ideális világba való átmenetet megelőző pontig fejlődtek. Ez az időszak a francia forradalomtól az ipari forradalmon át az első világháború végéig tartott.

3.1 A demokrácia

A korábbiakban, amikor a demokráciát a történelem előrehaladásával való összefüggésben tárgyaltuk, kizárólag azokra a társadalmi változásokra szorítkoztunk, amelyek a demokrácia kialakulásához vezettek. Most nézzük meg a mai demokrácia felemelkedésének belső mozgatóerőit, különösen azokat az ideológiai áramlatokat, amelyek a történelem hullámai és örvényei közepette születtek.

A IX. századi keresztény birodalom idejében Isten szándéka az volt, hogy a pápaság fennhatósága alatt álló szellemi királyság és a császár által uralt földi királyság egyesüljön, és az ekként létrejövő keresztény monarchikus társadalom a messiási királyság alapjaként szolgálhasson. Ezzel elkészült volna a Messiás alapja. Egy erős messiási királyság a feudalizmus korai végét jelentette volna Európában. Minthogy ez a gondviselés nem valósult meg, a feudalizmus fennmaradt, Európa politikai, vallásos és gazdasági történelme pedig a fejlődés különböző útjait járta. A hűbérurak politikai ereje fogyatkozni kezdett a keresztes hadjáratok után, a reneszánsz és a reformáció során tovább tizedelődött, míg a felvilágosodás ideje alatt teljesen meggyengült. A tizenhetedik századra a hűbérurak politikai hatalmuk nagy részét átengedték a királyoknak, akik központosított nemzetállamokat építettek és abszolút monarchiát vezettek be. Legfelsőbb hatalmukat a királyok Istentől származó jogainak tanával igazolták.

Az abszolút monarchia megjelenésének társadalmi okai közé tartozik először is azoknak az új polgári osztályoknak a felemelkedése, amelyek a királyokkal szövetkeztek, hogy harcoljanak a hűbérurak ellen. Másodszor, a gazdaság területe erőteljes államokat igényelt, amelyek merkantilista gazdaságpolitikájuk révén képesek voltak a kereskedelmet a nemzet gazdasági érdekeinek kedvező módon védeni és irányítani. A nemzetállam erős alapjára volt szükség ahhoz, hogy a feudalizmuson túllépve a kereskedelmen alapuló gazdaság váljék meghatározóvá.

A gondviselési történelem előrehaladása szintén közrejátszott az abszolút monarchia felemelkedésében, mert megkövetelte azt, hogy a feudális társadalom monarchiává szilárduljon. Mindazonáltal kudarcot vallott az a gondviselési terv, hogy a pápák és a császárok egységre lépése által létrejöjjön Isten Királysága a Karolingok uralkodása idején, és a feudalizmus következő szakaszában a pápaságot a hanyatlás jellemezte. A feudalizmus a Sátán által kisajátított úton kényszerült a fejlődésre, és sátáni oldalon álló monarchiák születtek belőle.

A továbbiakban vizsgáljuk meg azokat az ideológiai irányzatokat, amelyek az abszolút monarchia megszűnése mögött állnak. Tegyük ezt a helyreállítás gondviselésének szempontjából, amely a Káin-típusú világnézeten alapuló kommunista, és az Ábel-típusú világnézetre épülő demokratikus világ kialakulása felé haladt. Mivel a középkori feudális társadalom mind a hellenizmussal, mind a hebraizmussal szembekerült, e két ideológia – a Káin- és az Ábel-típusú világnézeten alapuló társadalmak létrehozásával – párhuzamosan munkálkodott a lerombolásán. A protestáns reformáció után létrejött abszolút monarchiák ugyancsak szembehelyezkedtek az Ábel-típusú világnézet céljával, amikor az embereket megfosztották a hit szabadságától, attól az értéktől, amit a demokrácia keresztényei olyan nagyra becsültek. A feudalizmus maradványai még ebben a társadalomban is akadályozták a polgári osztályok fejlődését, melyért ateisták és materialisták szálltak síkra, szembefordulva így a Káin-típusú világkép céljával. E két világnézet tehát egymás mellett dolgozott az abszolút monarchia megbuktatásán, Káin- és Ábel-típusú demokráciákat hoztak létre, melyek végül a kommunista és demokratikus világban teljesedtek ki.

3.1.1 A Káin-típusú demokrácia

A Káin-típusú demokrácia a francia forradalomból bontakozott ki. A forradalom idején Franciaország a felvilágosodás bűvkörében élt. Ennek eszméje a Káin-típusú világképből eredt, s később az ateizmus és materializmus felé kanyarodott el. A francia polgárokat felrázta, és ráébresztette az abszolút monarchia tévedéseire. A társadalmat még mindig átható feudális rendszer maradványait a polgárok széles rétegei vágyakoztak megszüntetni.

A francia forradalmat a felvilágosodás szellemében nevelkedett polgárság óhaja, a demokrácia követelése robbantotta ki 1789-ben. Célul tűzték ki az uralkodó osztály hatalmának megdöntését, a feudalizmus maradványainak eltörlését és a harmadik rend, vagyis a közönséges polgárság szabadságának és egyenlőségének biztosítását. Az Emberi Jogok Nyilatkozatával a francia forradalom megalapította a demokráciát. Mindezek ellenére a francia forradalomból Káin-típusú demokrácia született: az abszolutizmust ugyan lerombolta, ám ugyanakkor a Káin-típusú világkép megszilárdítására törekedett. A francia forradalom mögötti vezető gondolkodók a felvilágosodás alakjai voltak, mint Denis Diderot (1713-1784) és Jean Le Rond D'Alembert (1717-1783), akik ragaszkodtak az ateizmushoz, illetve a materializmushoz. Ezen túlmenően, az egyéni szabadság és egyenlőség eszméjének ellenére a francia demokrácia tényleges útja a forradalom éveiben és azt követően is a totalitarizmus felé kanyarodott el.

A Káin-típusú világkép pártfogói ily módon célt értek a felvilágosodásban, és a francia forradalmat útjára bocsátva megalapították a Káin-típusú demokráciát. Ez teljesen eltorlaszolta az emberi lélek Istent kereső hajlamát. Fejlődése során egyedül az élet külső jellegére összpontosított, és Németországban később marxizmus, Oroszországban pedig leninizmus néven rendszerbe foglalva végül is létrehozta a kommunista világot.

3.1.2 Az Ábel-típusú demokrácia

Az Angliában és az Egyesült Államokban létrejött demokráciák gyökerestől különböztek attól a demokráciától, amely a francia forradalomból nőtt ki. Az utóbbi egy Káin-típusú demokrácia volt, amelyet Káin-típusú világnézetben nevelkedett ateisták és materialisták alapítottak, miközben az abszolutizmust és a feudalizmust próbálkoztak megszüntetni. Az angol és az amerikai demokráciákat azonban őszinte keresztények, az Ábel-típusú világnézet gyümölcsei alapították, akik az abszolutizmus ellen a vallásszabadságért folytatott győztes küzdelem folytán emelkedtek fel. Ezeket a demokráciákat ennélfogva Ábel-típusúaknak nevezzük.

Vizsgáljuk meg, hogyan jött létre az Ábel-típusú demokrácia Angliában és Amerikában. Angliában I. Jakab (uralkodott 1603-1625 között) megerősítette az abszolút monarchiát és az állami egyházat, eközben üldözte a puritánokat és a mást valló keresztényeket. Sokan közülük vallásszabadságra vágyva más európai országokba vagy az amerikai kontinensre menekültek. Fiának, I. Károlynak (uralkodott 1625-1649 között) 1640-ben a Nemzetgyűlés köré tömörülő skót presbiteriánusok lázadásával kellett szembenéznie. Ezek után, 1642-ben az angol parlament magvát alkotó puritánok Oliver Cromwell vezetésével elindították a puritán forradalmat.

Később II. Károly (uralkodott 1660-1685 között) visszaállította az abszolút monarchiát, és az anglikán egyházat minden más keresztény felekezet ellenében megerősítette. Fia, II. Jakab (uralkodott 1685-1688) viszont felvette a katolikus vallást. A protestáns vezetők ekkor Orániai Vilmost (uralkodott 1688-1702 között), a németalföldi helytartót, II. Jakab vejét beavatkozásra kérték fel. 1688-ban Vilmos csapataival partra szállt Angliában, hogy megvédelmezze a vallásszabadságot és a polgári jogokat. Trónra lépését követően jóváhagyta a parlament által megfogalmazott Jognyilatkozatot (Bill of Rights), mellyel elismerte a parlament függetlenségét. A Jognyilatkozat az angol alkotmányos monarchia alapkövét jelentette. Minthogy az 1688-as forradalom vérontás nélkül zajlott le, a dicsőséges forradalomként vált ismertté.

Noha az angol forradalmak kirobbanásában külső okok is szerepet játszottak, mint például a polgároknak az uralkodó osztálytól, benne a nemességtől és az anglikán papságtól is független politikai szabadság utáni vágya, belsőbb jellegű oka a vallásszabadságra való törekvés volt.

Az Angliában üldözött puritánok és más hitű keresztények sokasága vándorolt ki az amerikai kontinensre, hogy elnyerhesse vallásszabadságát. 1776-ban létrehoztak egy független nemzetet és megalapították az amerikai demokráciát. Az Ábel-típusú világnézetből kinövő Ábel-típusú demokrácia ilyen kezdetekből indulva fejlődött ki a mai demokratikus világgá.

3.2 A hatalom megosztásának jelentősége

A hatalom három kormányzati ágra való felosztásának elképzelését először Montesquieu (1689-1755), a felvilágosodás egyik nagy gondolkodója hirdette. Azt hivatott megakadályozni, hogy a politikai hatalom egyetlen egyén vagy intézmény kezében összpontosuljon, ahogy ez a politikai abszolutizmus esetében meg is történt. Ezt az elvet először a francia forradalom idején, az Emberi Jogok Nyilatkozatában nyilvánították ki.

A hatalom felosztása már a kezdetektől fogva jellemezte volna annak az ideális társadalomnak a politikai szerkezetét, amelynek létrehozásán Isten dolgozott. Itt ismét láthatjuk – ahogy a gondviselés folyamatának során megfigyeltük –, hogy Sátán Istent megelőzve létrehozta az isteni terv egy részletének hiányos utánzatát. Most vizsgáljuk meg röviden az ideális világ politikai struktúráját.

A világegyetem – ahogy szóltunk róla – egy tökéletes ember szervezetének a mintájára lett megtervezve. A teljesen érett emberek által felépített ideális világnak ugyancsak a tökéletes egyén szervezetét és működését kell tükröznie. Az emberi testhez hasonlatosan, melynek szervei az agy finom utasításaival összhangban dolgoznak, az eszményi, globális társadalom valamennyi intézményének Isten vágyai szerint kell működnie. Ahhoz hasonlóan, ahogyan a gerincvelőből szétágazó környéki idegrendszeren át a test minden szegletébe eljutnak az agy parancsai, úgy az ideális világban Isten vezetése az egész társadalomhoz eljut Krisztus – a gerincvelő – és az Istent szerető vezetők – a környéki idegrendszer – közvetítésével. A gerincvelőből eredő idegek feladatát egy-egy nemzet politikai pártjai látják el. Az ideális világban Isten népei tehát a mai politikai pártoknak megfelelő szervezeteket hoznak létre Krisztus vezetésével.

Az emberi testben a tüdő, a szív és a gyomor egymással összhangban működnek, az agy utasításainak megfelelően, amelyeket a gerincvelő és az idegek közvetítenek. Az ideális világ kormányzatának három ága – a törvényhozás, az igazságszolgáltatás és a végrehajtás – az emberi testhez hasonlóan egymással harmóniában és az isteni törvények szerinti kapcsolatok által dolgoznak majd, amikor Isten vezetését követik, melyet maga Krisztus és Isten emberei közvetítenek számukra. Miként a négy végtag az agy parancsai szerint mozog az egyén mint egész jólétének érdekében, úgy az ideális világ gazdasági intézményei – a végtagok – szintén Isten akaratát támogatják, és az egész világ jólétét segítik elő. Ahogyan a máj táplálékot raktároz el az egész szervezet számára, az ideális világban is lesznek tartalékok, amelyek szükség esetén felhasználhatók lesznek a közjó érdekében.

Mivel az emberi test minden része vertikális kapcsolatban van az aggyal, a különböző szervek között természetszerűen keletkeznek horizontális kapcsolatok, melyek által egy egységes szervezet jön létre. Az ideális világban, ahol az emberek egymás közötti, horizontális kapcsolatai éppígy az Istennel való vertikális kapcsolatukban gyökereznek, ugyancsak egy egységes és egymásrautaltságon alapuló társadalom épül majd fel, ahol az emberek minden örömükben és bánatukban osztoznak. Ebben a társadalomban mások megbántását a saját fájdalmukként élik át, ennélfogva e társadalom polgárai egyszerűen nem akarnak majd bűntettet elkövetni.

Vizsgáljuk most meg, hogy a helyreállítási gondviselés során Isten hogyan próbálta helyreállítani az ideális társadalmi struktúrát. A nyugati történelem folyamán volt olyan időszak, amikor a kormányzás három funkciója, valamint a politikai pártok egy ember, a király kezében összpontosultak. Ez időről időre módosult, amikor a király uralta a kormányzatot, s a pápaság uralma alatt az egyház politikai párthoz hasonló szerepet játszott. A politikai rendszer a francia és amerikai forradalmak idején alapvető változásokon ment keresztül, mikor is a hatalmat három – a törvényhozói, az igazságszolgáltatási és a végrehajtói – ágra osztották fel, illetve a politikai pártok világosan elkülönülő szerephez jutottak. Az alkotmányos demokrácia létrejöttével felépült az ideális politikai rendszer váza.

A politikai rendszerek átalakultak a történelem folyamán, mert a bűnbe esett emberi társadalom az ideális társadalommá való helyreállításon ment keresztül. Az ideális társadalom felépítése és működése egy tökéletes egyént fog példázni. A mai demokráciák, amelyeket három kormányzati terület és a politikai pártok nagy száma jellemez, bizonyos mértékben az egészséges emberi test felépítését mintázzák. Napjaink demokráciái a bűnbeesés következtében mindazonáltal egy beteg vagy sérült testtel mutatnak több hasonlóságot, eredeti tulajdonságaik és funkcióik nem mutatkozhatnak meg teljes valójukban. Lévén a politikai pártok tudatlanok Isten akaratával kapcsolatban, olyan idegrendszerhez hasonlíthatók, amely az agy utasításait képtelen továbbadni. Mivel az alkotmányok nem Isten Igéjének megfelelően íródtak, a kormányzat három ága jelenleg úgy működik, mint azok a belső szervek, amelyek a környéki rendszer sérülése miatt nem képesek felfogni az agy parancsait. A rend és harmónia hiánya miatt állandó konfliktusokkal küszködnek egymás között.

A második eljövetelkor Krisztus helyreállítja az emberek Istennel való vertikális kapcsolatát, ezáltal a jelenlegi politikai rendszer betegségét orvosolni fogja, hogy az végül tükrözhesse Isten eredeti szándékát. A társadalom valódi lehetőségei ettől kezdve bontakozhatnak ki.

3.3 Az ipari forradalom jelentősége

Isten teremtési eszményét nem lehet pusztán egy bűn nélküli világ megteremtésével megvalósítani. Isten megáldotta az embereket, hogy uralkodjanak a világegyetem fölött. Ahhoz, hogy kellemes életkörülményeket hozzunk létre, kutatnunk kell a természet rejtett törvényeit, elő kell segítenünk a tudomány és a technika fejlődését. A vallás és a tudomány külön-külön feladata, hogy a bűnös ember segítségére legyen a tudatlanság belső és külső oldalának legyőzésében. A történelem utolsó napjaiban így nemcsak egy igazság felbukkanását várhatjuk, amely képes elvezetni az embert a szellemi tudatlanság teljes felszámolásához, de arra is számíthatunk, hogy a tudomány fejlődése a fizikai világegyetem valamennyi rejtélyét feltárja. Ezek együttesen az emberi társadalmat az ideális világ létrejöttét megelőző állapotba emelik majd. Megérthetjük ebből, hogy az Angliából elindult ipari forradalom Isten gondviseléséből következett, célja pedig az volt, hogy az ideális világhoz illő életkörülményeket teremtsen.

Az ideális társadalom gazdasági struktúrája is hasonlít az egészséges emberi test felépítésére. A termelés, az elosztás és a fogyasztás között is olyan szerves, egymásra utalt kapcsolatnak kell lennie, mint amilyen az emésztés, a vérkeringés és az anyagcsere viszonya. Nem megengedhető a túltermelést követő pusztító verseny, sem pedig az igazságtalan elosztásból fakadó mértéktelen felhalmozás és túlfogyasztás, amely veszélyezteti az emberek jólétét. A szükséges és hasznos áruk megfelelő mértékű előállítására van szükség, továbbá olyan elosztásra, amely az embereket szükségleteiknek megfelelően látja el, valamint az egész céljával harmóniában levő, észszerű fogyasztásra.

Az ipari forradalomból származó tömegtermelés arra indította Angliát, hogy hatalmas gyarmatokat követeljen magának, ahol újabb nyersanyag-lelőhelyeket, áruinak pedig piacot remélt. Az ipari forradalom ezzel óriási területeket nyitott meg az Evangélium terjedése előtt, s ebből következően a helyreállítási gondviselés belső és külső aspektusához is hozzájárult.

3.4 A nagyhatalmak felemelkedése

Láthattuk, hogy a középkori Európa egységes világlátása a reneszánszot követően miként vált szét Káin- és Ábel-típusú világnézetre. Ezek kétféle politikai forradalomnak adtak lendületet, és két demokráciát hoztak létre, melyek az ipari forradalom eredményeképpen egyaránt jelentősen megerősödtek. A kétféle demokrácia afelé tartott, hogy létrehozzák a demokratikus és kommunista világot.

Az ipari forradalom után, a tudomány fejlődésének köszönhetően az iparosítás túltermeléshez vezetett. Európa nagyhatalmai, amelyek sürgető késztetést éreztek arra, hogy termékeik számára új piacokat, gyáraik számára nyersanyag-lelőhelyeket fedezzenek fel, a gyarmatokért folyó vetélkedésben megerősödtek. Így két tényező – a kétféle ideológiai irányzat, illetve a tudományok fejlődését követő gazdasági fellendülés – eredményezte a világ későbbi politikai felosztását a demokratikus és a kommunista világ két tömbjére.

3.5 Vallási reformok és politikai, ipari forradalmak a reneszánsztól kezdődően

A Káin-típusú mozgalom, amely a hellenizmus újjáéledésével kezdődött, túllépett a középkor világán és életet adott a reneszánsz humanizmusnak. Fejlődése Sátán irányába vitte előre, és eközben életre hívta a felvilágosodást, melyet az ideológiák áramlatában a második reneszánsznak tekinthetünk. A felvilágosodás eszméje a sátáni irányban továbbhaladva létrehozta a kommunista ideológia magvát, a történelmi materializmust. A harmadik reneszánsznak ezt tekinthetjük.

Mivel a sátáni oldal Isten gondviselését utánozza, számíthatunk arra, hogy Isten gondviselése szükségessé teszi, hogy mindhárom szféra – a vallás, a politika és a gazdaság – átmenjen a forradalmak három fázisán. A vallás területén az első reformáció az első reneszánsz után, Luther Márton vezetése alatt ment végbe. A második reformáció a második reneszánsz után indult el a Wesley fivérek, Fox és Swedenborg vezette szellemi mozgalmak által. A történelem előrehaladásának vizsgálata egyértelműen amellett szól, hogy a harmadik reformáció a harmadik reneszánszot követően fog megszületni. Napjaink kereszténységének helyzete valóban megkíván egy ilyen megújulást.

Feltehetjük, hogy a politikai szféra reformja szintén három szakaszon megy végig. Először is, a középkori feudális társadalom az első reneszánsz és az első reformáció súlya alatt omlott össze. A következő időszakban az abszolút monarchiát pusztították el azok az erők, melyeket a második reneszánsz és a második reformáció engedtek szabadjára. Végül a kommunista világot a harmadik reneszánsz által fellobbantott politikai forradalmak hozták létre. A bekövetkező harmadik vallásos reformáció által az Isten oldalán álló demokratikus világ diadalmaskodik majd az ideológiai háborúban, és a Sátán oldalán álló kommunista világot térdre kényszeríti. Ezután a két világ Isten vezetése alatt egy Mennyei Királysággá fog egyesülni.

A vallási és politikai reformokat követő gazdasági változások három ipari forradalmon keresztül fejlődnek ki. Az első ipari forradalmat Angliában a gőzgép megjelenése indította el, a második ipari forradalmat pedig egy évszázaddal később sok fejlett országban az elektromos áram és a benzinmotor megjelenése váltotta ki. A harmadik ipari forradalom az atomenergia biztonságos felhasználása révén fog felvirágozni; az ideális világ számára ez fog kényelmes életfeltételeket biztosítani. A Messiás második eljövetelét megelőző felkészülés évszázadaiban a vallás, a politika és az ipar mindhárom területén szükség van a három szakaszban lezajló forradalmakra, melyek mindegyike egy-egy reneszánszot követ. A forradalmak három szakasza az ideális világ felépítéséhez vezető út lépései, ahogyan a három szakaszos növekedés elve is megkívánja.

4. rész: A világháborúk

4.1 A világháborúk gondviselési okai

A háborúkat olyan tényezők váltják ki, mint politikai és gazdasági érdekek, illetve ideológiák összecsapása. Ezek azonban külső okok csupán. A háborúknak belső okai is vannak, mint ahogy minden emberi cselekedet mögött egyaránt állnak belső és külső indítékok. Az emberi cselekedeteket szabad akarata által határozza meg az egyén, aki egyrészt próbál reagálni arra a helyzetre, amivel szembekerül, másrészt pedig megpróbálja követni belső hajlamát Isten akarata és a gondviselés előrejutása felé. A jó és rossz emberi cselekedeteket ezért nemcsak külső indítékok alapján kell megítélni. Ugyanez mondható el a háborúkról is, amelyek számos egyén szabad akaratából születő cselekedetei közti, világméretű összecsapásokból erednek. Eszerint a világháborúk gondviselési jelentőségét nem érthetjük meg egyedül a politikai, gazdasági érdekek és ideológiák viszályaira, vagy más külső okra összpontosítva.

Melyek akkor a világháborúk belső, gondviselési okai? Először is, a világháborúk Sátán utolsó kétségbeesett küzdelméből származnak, hogy megtartsa uralmát. Sátán az első emberpár bűnbeesése óta Isten ideális világának hiányos, törvényellenes utánzatait építi fel. Az Őstörvény szerint való ideális világ helyreállítására törekedve Isten fokozatosan visszanyeri a sátáni rabságban lévő törvényellenes világot, így saját birodalmát egyre kiterjeszti. Ebből következően a helyreállítás gondviselésének útján, még az eszmény igaz megnyilatkozása előtt megjelenik annak hamis megnyilvánulása. A Krisztus visszatérése előtt megjelenő Antikrisztusról szóló prófécia ezt az igazságot világítja meg.

A Sátán uralta emberi történelem Krisztus második eljövetelekor véget fog érni, majd átalakul az Isten uralmának birodalmában élő emberiség történelmévé. Sátán ekkor az utolsó csepp véréig tartó harcba kezd. Amikor Kánaán helyreállításának nemzeti szintű folyamatában az izraeliták elhagyni készültek Egyiptomot, Sátán a fáraón keresztül folytatott keserű háborút azért, hogy a zsidókat rabszolgasorban tarthassa. Ennek révén Isten oldala jogot szerzett ahhoz, hogy három természetfölötti jellel sújtson le rá. Az utolsó napok idején Sátán ugyancsak végső küzdelemre szánja el magát, hogy meghiúsítsa Isten oldalának tervét, amely készen áll Kánaán világszintű helyreállításának folyamatára. Isten három ellentámadása Sátán támadásaira három világháborúban fejeződik ki.

Másodszor, a három világháború oka, hogy a három áldás helyreállításához szükséges világszintű jóvátételi feltételeket létrehozza. Miután megteremtette az embereket, Isten három áldást adott nekik: az egyéni tökéletesség, az eszményi családként való sokasodás és a teremtés feletti uralom áldását. Az első emberpárra az a feladat várt, hogy ezeket az áldásokat megvalósítva felépítse a földi Mennyországot. Mivel Isten maga teremtette és áldotta meg az embereket, pusztán a bűnbeesés miatt nem érvénytelenítette az áldásokat. Meg kellett engednie, hogy az emberek felépítsenek egy törvényellenes világot, amely – noha elferdítve és Sátán kormányzása alatt – a három áldást másolta. Ebből következően az emberi történelem kiteljesedésekor olyan törvényellenes világok bukkannak fel, amelyek a három áldás külső vázát torzított formában jelenítik meg: sátáni dolgokban győzedelmeskedő egyéneket, sátáni gyermekek sokasodását, és a sátáni uralom alatt levő világ meghódítását mutatják fel. Ahhoz, hogy a három áldás helyreállításához szükséges világszintű jóvátételi feltételek létrejöjjenek, három világszintű konfliktusnak kell kitörnie, amelyekben a kialakulás, növekedés és kiteljesedés három szakaszán keresztül Isten a sátáni világok fölé kerekedik.

Harmadszor, a három világháború oka, hogy az egész emberiség világszinten legyőzhesse a három kísértést, amelyekkel Sátán megkísértette Jézust. Jézus tanítványaiként a keresztényeknek követniük kell tanítójuk útját, és le kell győzniük a három kísértést, amelyekkel ő egyéni, családi, nemzeti és világszinten szembesült a pusztában.

Negyedszer, a világháborúk azért törtek ki, hogy létrehozzák a világszintű jóvátételi feltételt Isten uralmának helyreállításához. Amennyiben az első emberpár nem esett volna bűnbe, hanem a növekedési folyamat három szakaszán áthaladva elérte volna a tökéletességet, akkor megvalósította volna az Isten uralma alatti világot. A világszintű helyreállításnak ennek megfelelően szintén három szakaszon kell végighaladnia. Ez a világ úgy állhat helyre, ha először Káin- és Ábel-típusú tömbre tagolódik szét, majd egy végső küzdelemben a mennyei, az Ábel-típusú világ győzelmet arat a másik, sátáni világon. Ez a jóvátételi feltétel állítja világszinten helyre azt, hogy Káin megölte Ábelt. Az Isten kormányzása alatti világ ezután épülhet fel. A világháborúk tehát az emberi történelem utolsó globális konfliktusai, melyek jóvátétel által horizontálisan helyreállítanak minden háborút, amely a gondviselés vertikális folyamatában zajlott azért, hogy Isten uralma visszaálljon.

4.2 Az első világháború

4.2.1 Az első világháború gondviselésének összefoglalása

A Káin- és az Ábel-típusú világnézetekből kihajtott Káin- és Ábel-típusú demokratikus forradalmak véget vetettek az abszolút monarchiáknak. A nyomukban fellobbanó ipari forradalom felszámolta a feudalizmus maradványait, és már a kapitalizmus felemelkedését sejtette. Ezt követte az imperializmus kora.

Az első világháború politikai tekintetben a helyreállítási gondviselés céljának megvalósítására törekvő Ábel-típusú demokráciák és olyan tekintélyelvű államok konfliktusa volt, amelyekben a Káin-típusú demokratikus eszmények virágoztak, s melyek szemben álltak a helyreállítási gondviselés céljaival. Ez a háború tehát az Isten és a Sátán oldalán lévő imperialista nemzetek között dúlt. A gazdasági érdekek viszonylatában a korábban, valamint az újonnan iparosodott kapitalista nemzetek gyarmatokért folytatott küzdelme volt. A vallás és az ideológia területén a Káin-típusú nemzetek (a keresztényeket zaklató muzulmán Törökország és szövetségesei, Németország, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia) a kereszténységet általában támogató Ábel-típusú nemzetek (Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország és Oroszország) ellen harcoltak. Az első világháború az Ábel-típusú demokráciák kialakulási szintű győzelmével zárult.

4.2.2 Mi határozza meg az isteni és sátáni oldalt?

Az a kérdés, hogy egy nemzet Isten vagy Sátán oldalán áll-e, a helyreállítási gondviselés iránya alapján határozható meg. Azok, akik a gondviselés irányával párhuzamosan haladnak, vagy akár közvetetten is, de ezzel az iránnyal összhangban cselekszenek, Isten oldalán vannak, míg Sátánén azok, akik ellentétes úton járnak. Ezért józan eszünk vagy lelkiismeretünk nem mindig bírálja el helyesen, hogy mely egyén vagy nemzet tartozik Isten, illetőleg Sátán táborába. Ha valaki nem ismeri az isteni gondviselést, például elítélheti Mózest az egyiptomi munkafelügyelő meggyilkolása miatt, noha ez a tett mégis jó volt, hiszen Isten gondviselését szolgálta. Az izraeliták látszólag ugyancsak anélkül törtek be Kánaán földjére és öltek le megannyi kánaánitát, hogy tettükre igazolás volna. Az, aki az isteni gondviseléssel kapcsolatban tudatlan, gonosznak és kegyetlennek tekintheti cselekedetüket, ami azonban igazságosnak számít Isten szemében. Még ha több jólelkű ember is volt a kánaániták, mint az izraeliták között, abban a korban ők együttesen Sátán oldalán álltak, míg az izraeliták Istenén.

Kutassuk tovább ezt az elgondolást a vallás területén. Mivel valamennyi vallás célja a jóság, mindegyik Isten oldalán áll. Azonban az a vallás, amely elállja egy másik, Isten gondviselésének középpontjához közelebb álló vallás útját, átkerül Sátán oldalára. Egy adott vallásnak a saját korában van küldetése, és ha felelőssége idejének lejártával akadályozza az újonnan megjelenő vallást, amely a következő korszak új missziójával jön, akkor Sátán oldalán áll. Jézus eljövetelét megelőzően a judaizmusnak és követőinek helye Isten oldalán volt. Ámde azáltal, hogy üldözték Jézust, aki új küldetéssel érkezett – amely többek között a judaizmus célját is valóra váltotta volna – attól függetlenül, hogy a múltban milyen hűségesen szolgálták Istent, Sátán oldalára kerültek át.

Napjaink világában azok a rendszerek, amelyek az Ábel-típusú világképet pártfogolják, Isten oldalához tartoznak, míg a Káin-típusú világnézetet támogatók Sátán oldalán állnak. Nem számít például, hogy emberiességi szempontból mennyire erkölcsös vagy áldozatkész egy materialista eszme, amely a Káin-típusú világnézetben gyökerezik, mert ennek ellenére is Sátán mellett áll. A kommunista világot ezért sátáni világnak tekinthetjük. Másrészről a vallásszabadságot biztosító demokratikus világot, mely az Ábel-típusú világnézetből nőtt ki, Isten oldalához tartozónak ítélhetjük.

A kereszténység mint központi vallás azzal a végső céllal jött létre, hogy valamennyi vallás célját betöltse. Ennélfogva bármelyik nemzet, amely üldözi a kereszténységet és közvetve vagy közvetlenül fejlődésének útjában áll, Sátánhoz tartozik. Az első világháborúban a Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország és Oroszország vezette szövetséges hatalmak keresztény nemzetek voltak, mi több, azért harcoltak, hogy a keresztényeket felszabadítsák az üldözés alól, amiben Törökországban részesültek. Ilyen módon Isten oldalán álltak. Másfelől a központi hatalmak élén lévő Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia a keresztényüldöző, muzulmán Törökországot támogatták, és emiatt Törökországgal együtt Sátán oldalán voltak.

4.2.3 Az első világháború gondviselési okai

Melyek voltak az első világháború belső, gondviselési okai? Az első világháborúnak először is amiatt kellett megtörténnie, hogy a három áldás kialakulási szintű helyreállításához szükséges világszintű jóvátételi feltételek teljesüljenek. Sátán Istent megelőzve felépítette a hibás utánzatát az ideális világnak, amelyet Ádámnak kellett volna létrehoznia. Ennek megfelelően a történelem végén meg kell jelennie egy törvényellenes világnak, amely a kialakulási szinten lévő három áldás eltorzított, felszínes formáját hozza létre. E világ élén Ádámnak a sátáni oldalt képviselő ellenpárja áll majd. Ahhoz, hogy a jóvátételi feltétel elkészüljön, Isten oldalának a törvényellenes világ fölé kell kerekednie.

Valójában az első világháborút elindító II. Vilmos (1859-1941), Németország császára volt Ádám ellenpárja Sátán oldalán. II. Vilmos a tökéletességét elért ember kialakulási szintű mása volt. Tevékenysége nyomán a gyermekek sokasításának áldása a pángermanizmus ügyének pártolásában, a teremtés feletti uralom pedig világuralmi politikájának végrehajtásában nyilvánult meg. Az ily módon felépített törvényellenes világgal a kialakulási szinten álló három áldás sátáni másolata született meg. Az első világháború szerepe az volt, hogy létrehozza azokat a kialakulási szintű, világméretű jóvátételi feltételeket, amelyek által a jövőben helyreállhat az a világ, ahol a három áldás Istennel a középpontban ténylegesen megvalósul.

Az első világháború második célja az volt, hogy az Isten oldalán álló népek együttesen és világszinten legyőzzék Jézus első megkísértését. Ha ismerjük Jézus három megkísértésének jelentését, felismerhetjük, hogy Isten oldalának amiatt kellett győznie az első világháborúban, mert az első áldás világszintű helyreállításához szükséges jóvátételi feltétel így jöhetett létre. Azáltal, hogy a sziklával jelképezett Jézus legyőzte az első kísértést a pusztában, visszanyerte pozícióját és megteremtette annak alapját, hogy az egyéni természet tökéletessége helyreállhasson. Az első világháborúban aratott győzelem célkitűzése sem csupán az volt, hogy Sátán és világa alulmaradjon, hanem az is, hogy felépüljön Isten világa, valamint létrejöjjön az alap e világ középpontja, a Második Eljövetel Krisztusa számára. Ez a feltétele annak, hogy a visszatérő Krisztus megszülethessen és egyéni természetét tökéletesíthesse.

Az első világháború harmadik célja az volt, hogy felépüljön egy kialakulási szintű alap, amely ahhoz kell, hogy Isten uralma helyreállhasson. A demokrácia megjelenése azt a célt szolgálta, hogy a hatalomelvű egyeduralmi rendszereknek véget vessen; és mint a végső politikai rendszer, azt a küldetést kapta, hogy visszaállítsa Isten uralmát. Az első világháborúban a győzelem, továbbá a politikai befolyás növelése révén a kereszténység elterjesztése volt Isten oldalának küldetése. Az ily módon létrehozott széles és szilárd politikai, illetve gazdasági alap két dolgot is biztosított volna egy időben: a demokratikus világnak, valamint az isteni uralom helyreállításának kialakulási szintű alapját.

4.2.4 Az első világháború gondviselési eredményei

A központi hatalmak győzelme az első világháborúban betöltötte azt a kialakulási szintű feltételt, hogy a három áldás világszinten helyreállhasson. Miután világszinten legyőzték Jézus első kísértését, létrejött az első áldás világszintű helyreállításához szükséges jóvátételi feltétel. A demokrácia győzelme ugyanakkor azt is jelentette, hogy az Isten uralmának helyreállításához szükséges, kialakulási szintű alap is elkészült. Isten oldala a sátáni világ és kormányzója, a császár feletti diadallal kialakulási szintű győzelmet ért el, és lefektette az alapot ahhoz, hogy a visszatérő Krisztus, Isten jövendő világának Ura megszülethessen.

Oroszországban ezzel egy időben a kommunizmus nyert teret. Hamarosan Sztálin jutott hatalomra, a Második Eljövetel Krisztusának ellenpárjaként Sátán oldalán. Mivel Krisztus az egymásrautaltság, a kölcsönös jólét és az egyetemes értékek által jellemzett földi Mennyország eszményével jön el, a sátáni oldal ezeket az eszményeket próbálja megvalósítani úgy, hogy Istent megelőzve felépíti a földi Mennyország – Krisztus sátáni mása által kormányzott – utánzatát.

Befejezésképpen, az első világháborúban Isten oldalának győzelmével létrejött a Messiás második eljövetelének alapja, és a Második Eljövetel növekedési szintű gondviselése vette kezdetét.

4.3 A második világháború

4.3.1 A második világháború gondviselésének összefoglalása

A modern demokrácia szellemileg abból a törekvésből ered, hogy az Ábel-típusú világkép értékei megvalósuljanak. A demokrácia az eredeti emberi természet belső és külső törekvéseit követi, és kétségkívül Isten ideális világának irányába fejlődik. A fasizmus ezzel szemben gátat vet az eredeti természetből fakadó vágyak követésének. A második világháborúban a demokrácia – az első világháborúban elért kialakulási szintű győzelem alapján állva – legyőzte a fasizmust, és győzelmét a növekedési szinten is megerősítette.

4.3.2 A fasizmus természete

A harmincas években mindenütt végigsöprő gazdasági világválságból egyes nemzetek úgy próbáltak kikapaszkodni, hogy a fasizmust választották eszközül. Így tett Németország, Japán és Olaszország, mivel elszigetelt és csapásoktól sújtott helyzetük megoldását látták a fasizmusban.

Mi a fasizmus? A fasizmus megtagadja a modern demokrácia alapvető értékeit, beleértve az egyén tiszteletét és alapvető jogait, a szólásszabadságot, a gyülekezési és sajtószabadságot, valamint a parlamentáris rendszert. A végső érték a faj vagy nemzetiség, amelyet egy erős nemzetállam hivatott támogatni. Az egyének és az intézmények egyedül az állam érdekében léteznek. A fasizmusban az egyén nem tarthat számot a szabadságra mint sérthetetlen jogára, hanem köteles az állam szolgálatában feláldozni azt. A fasizmus politikai vezérelve szerint minden hatalmat és tekintélyt egy legfelsőbb személyre kell ruházni, nem pedig szétosztani a nép között. A vezető személyes akarata diktálja az egész nemzet uralkodó ideológiáját. Olaszországban Mussolini, Németországban Hitler, és a japán militarista kormányzat vezetői fasiszta típusú diktátorok voltak.

4.3.3 Nemzetek Isten és Sátán oldalán a második világháborúban

A második világháborúban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország demokratikus államainak szövetsége vezette a nemzeteket Isten táborában. Sátán oldalán a fasiszta államok szövetsége állt: Németország, Japán és Olaszország. Mi határozza meg, hogy az előbbiek Isten, az utóbbiak Sátán oldalán álltak? A szövetségesek azért tartoztak Isten oldalához, mert politikai berendezkedésük a demokrácia volt, az a rendszer, amely a helyreállítási gondviselés végső szakaszában az Ábel-típusú világnézet alapjára épült fel. A tengelyhatalmak ugyanakkor Sátán oldalán álltak, mert a demokráciaellenes és a Káin-típusú világnézetből kihajtott fasizmust támogatták. Az isteni és a sátáni oldalra való szétválasztásban az is szerepet játszott, hogy a szövetségesek segítették, míg a tengelyhatalmak ellenezték és üldözték a kereszténységet.

Németország, a tengelyhatalmak vezetője, megfosztotta az embereket alapvető szabadságjogaiktól, ideológiai elnyomása pedig vallási szabadságukat tagadta meg tőlük, sőt Hitler lemészároltatott hatmillió zsidót. A pápával kötött egyezséget követően Hitler néhány együttműködésre kész püspök irányítása alá akarta vonni az egyházakat, a kereszténységet pedig a primitív germán valláson alapuló, nemzeti neopogánysággá próbálta aljasítani. Tiltakozásul a protestánsok és katolikusok némelyike elkeseredett ellenállásba kezdett.

A japán militaristák a második világháború alatt Koreában minden egyházat arra kényszerítettek, hogy a japán sintó isteneknek oltárt állítsanak, amit „kamidana” névvel illettek, a koreai keresztényeket pedig kötelezték, hogy sintoista szentélyekben tiszteljék az isteneket. Azokat a keresztényeket, akik ennek nem tettek eleget, bebörtönözték vagy megölték. Kegyetlenül legyilkolták azokat, akik vallásuk szabadságáért Mandzsúriába menekültek. A koreai kereszténység elleni intézkedések a háború vége felé még tovább szigorodtak.

Olaszország mint a tengelyhatalmak egyike, pártolta Németország ügyét. Isten gondviselésének általános nyomása ellenében Mussolini államvallásként támogatta a katolicizmust, azzal az önző szándékkal, hogy felhasználja a nép fasiszta uralom alatti egyesítésében. Mindezek alapján Németországot, Japánt és Olaszországot a háború során Sátánhoz tartozó nemzetek közé sorolhatjuk.

4.3.4 A három nemzet gondviselési szerepe Isten és Sátán oldalán

A második világháború mögött húzódó egyik cél az volt, hogy teljesüljenek azok a világszintű jóvátételi feltételek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a három áldás növekedési szinten helyreálljon úgy, ahogyan már Jézus idejében kellett volna. A három áldás kezdetben Ádám, Éva és az arkangyal bűnbeesése miatt nem teljesedett be, ennélfogva a három áldás helyreállítása során három szereplőnek jut az a kötelesség, hogy vállalja a neki járó szerepet. Ennek megfelelően a szellemi megváltás gondviselésében Isten a második Ádám, vagyis a feltámadt Jézus, az Évát képviselő Szentlélek, továbbá az angyalok együttes munkája által állította helyre szellemileg a három áldást. A második világháborúban az Isten oldalán álló, Ádámot, Évát és az arkangyalt képviselő három nemzet eszerint a Sátánhoz tartozó három nemzettel állt hadban, melyek ugyancsak Ádámot, Évát és az arkangyalt képviselték. Az Isten oldalán álló nemzetek győzelme egy növekedési szintű jóvátételi feltételt jelent a három áldás helyreállításában. Sátán ismerte ezt a gondviselési tervet, és átvette a kezdeményezést: felsorakoztatta az Ádámot, Évát és az arkangyalt képviselő három nemzetet, és hadba léptette őket Isten három nemzete ellen.

Az Egyesült Államok férfias jellegű nemzetként Ádámot, Nagy-Britannia nőies jellegű nemzetként Évát, a vegyes jellegű Franciaország pedig az arkangyalt képviselte Isten oldalán. Sátán táborában Németország férfias jellege révén Ádám, Japán nőies jellegűként Éva, és Olaszország vegyes jellegű nemzetként az arkangyal szerepében volt. Az első világháborúban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország a kialakulási szinten képviselték ezt a három pozíciót Isten oldalán, míg ugyanezeket Németország, Ausztria és Törökország foglalták el Sátán oldalán.

A Szovjetunió, egy Sátán mellett álló nemzet, Isten oldalán vett részt a második világháborúban. Hogyan nyílt erre mód? Amikor a középkori társadalom nem volt képes gondviselési céljának betöltésére, Isten és Sátán oldala számára egyaránt akadállyá vált. A két oldal ezt követően szétvált, és fejlődésük olyan irányokat vett, amelyek a demokratikus, illetve a kommunista világ kialakulásához vezettek. A Káin- és az Ábel-típusú világnézet egyaránt kivette a részét a középkori feudális társadalom, a későbbiekben pedig az abszolút monarchia és az imperializmus megdöntéséből. Ahhoz hasonlóan, ahogyan Isten gondviselése az idő előrehaladásával fejlődik tovább, úgy ahhoz, hogy Sátán az ideális világ törvényellenes utánzatát felépítse, szintén időre van szükség. Amikor az uralkodó társadalmi rend meggátolja az új társadalmak létrejöttét, beleértve azokét is, amelyek Sátán céljait viszik előre, Sátán harcba kezd, hogy lerombolja azt.

A fasizmus hasonló módon lett mind az isteni, mind a sátáni oldal gátjává. Minthogy a jóvátételeken keresztüli helyreállítás gondviselése megkívánta, hogy Isten ideiglenesen megengedje a sátáni oldalnak, hogy létrehozza a kommunista világot, a Szovjetunió a második világháborúban csatlakozhatott az Isten oldalán álló nemzetekhez a fasizmus elpusztítására, hogy így gyorsan felépíthesse kommunista államát. Mindezek mellett a második világháború befejeztével a kommunista és a demokratikus világ úgy elhatárolódott egymástól, mint az olaj és a víz.

4.3.5 A második világháború gondviselési okai

A második világháború mögötti belső, gondviselési okok a következők voltak: először is, a háború azért tört ki, hogy növekedési szinten betöltse azt a világszintű jóvátételi feltételt, amely által helyreállhat Isten három áldása. Az ideális világot, ahol a három áldás valóra válik, és amelyet a bűnbeesés miatt Ádám nem tudott felépíteni, Jézusnak kellett volna megvalósítania, akit Isten második Ádámként küldött. Ez az eszmény csak szellemileg valósulhatott meg, mert Jézus meghalt a kereszten. Mivel Sátán megpróbálja megvalósítani az ideális világnak egy torz utánzatát, a történelem beteljesedésénél bizonyosan fel fog bukkanni egy törvényellenes világ, amely a növekedési szinten lévő három áldást külsőleg eltorzítva létrehozza, és melyet Jézus sátáni ellenpárja kormányoz. Isten oldalának fölénybe kell kerülnie e világgal szemben, hogy ezáltal növekedési szinten betöltse a világszintű jóvátételi feltételét annak, hogy helyreálljon az ideális világ, amelyben a három áldás Istennel a középpontban teljes mértékben megvalósul.

Hitler Jézus sátáni ellenpárja volt. Noha akarata szöges ellentétben állt Jézus akaratával, életének egyes vonásai – elferdített formában – Jézus életének bizonyos vonatkozásaira emlékeztetnek: nagyratörő víziója, magányos élete és holttestének eltűnése ezt példázzák. Hitler egyben a tökéletes Ádám növekedési szintű, sátáni ellenpárja is volt. A gyermekek sokasításának áldását azáltal forgatta ki, hogy az árja mint legfelsőbb faj tisztaságát szorgalmazta, világuralmi politikája révén pedig a teremtés fölötti uralom utánzatát teremtette meg. Hitler mindezekkel létrehozott egy törvényellenes világot, amely növekedési szinten és sátáni formában a három áldást tükrözte. A második világháborúban Isten oldalának azt a küldetést kellett betöltenie, hogy győzelmével növekedési szinten létrehozza a világszintű jóvátételi feltételét annak, hogy a három áldás eszményi világa helyreállhasson.

A háború második gondviselési célja az volt, hogy az Isten oldalán álló népek világszinten legyőzzék Jézus második megkísértését. Ha ismerjük Jézus három megkísértésének jelentését, felismerhetjük, hogy Isten oldalának a második világháborúban győznie kellett, mert a második áldás világszintű helyreállításának jóvátételi feltétele így teljesülhetett. Ahhoz hasonlóan, ahogyan a pusztában a második kísértést legyőzve Jézus létrehozta az alapot a gyermekek helyreállításához, úgy a demokrácia világszintű, növekedési szintű alapja Isten oldalának győzelme által épült fel a második világháborúban.

A háború harmadik gondviselési célja az volt, hogy felépüljön egy növekedési szintű alap, amely ahhoz kell, hogy Isten uralma helyreállhasson. Az első világháborúban Isten oldalának győzelmével a demokratikus világ biztosította kialakulási szintű győzelmét. Másfelől a Káin-típusú világ építésén munkálkodó sátáni oldal abból is hasznot húzott, hogy a cári abszolutizmus összeomlott az első világháborúban, és lefektette a kommunista világ kialakulási szintű alapját. A második világháború folyamán a kommunista és a demokratikus világ saját, növekedési szintű alapjukon dolgoztak, mielőtt a háború befejezésénél különváltak. A demokratikus világ növekedési szintű alapjának építése során Isten uralmának növekedési szintű alapja is helyreállt.

4.3.6 A második világháború gondviselési eredményei

A második világháborúban aratott győzelmével Isten oldala betöltötte a növekedés szintű jóvátételi feltételét annak, hogy a három áldás világszinten helyreállhasson. Jézus második megkísértésének világszinten való legyőzésével teljesült az a jóvátételi feltétel, hogy világszinten helyreálljon Isten második áldása. Végül azáltal, hogy a demokratikus világ számára létrejött a növekedési szintű alap, elkészült a növekedési szintű alap Isten uralmának helyreállításához is.

Míg Hitler Jézus sátáni ellenpárja volt, addig Sztálin a Második Eljövetel Krisztusának sátáni ellenpárjának szerepét viselte. Az a tény, hogy Hitler és nemzete elpusztult, miközben Sztálin és világméretű kommunizmusának alapja megerősödött, azt jelzi, hogy a feltámadt Jézus vezetése alatt álló szellemi királyság ideje lejárt, és egy új menny és föld felépítésének ideje kezdődött el a Második Eljövetel Krisztusának vezetése alatt.

A második világháború befejezésénél elkezdődött a Második Eljövetel növekedési szintű gondviselése. Ettől fogva sok keresztény kapott kinyilatkoztatást Jézus visszatéréséről, és Isten szellemi munkája szerte a világon megnyilvánult. A hagyományos egyházak életére egyre jobban jellemzővé vált a zavarodottság, a megosztottság és az elvilágiasodás; szellemi életük gyökereitől lépésről lépésre távolodnak. Ezek az utolsó napok jelenségei, melyeket az idéz elő, hogy az isteni gondviselés befejező szakaszában megjelenik az új, végső igazság, amely valamennyi vallást egyesíti.

4.4 A harmadik világháború

4.4.1 Elkerülhető-e a harmadik világháború?

Tudjuk, hogy mivel Isten a teremtés feletti uralom áldását az emberre ruházta, kénytelen hozzájárulni ahhoz, hogy Sátán a bűnbe esett ember segítségével felépítse annak a világnak a törvényellenes utánzatát, ahol megvalósul ez az áldás. A gondviselés folyamán Isten szorosan Sátán nyomában jár, hogy a sátáni világot és gyümölcseit visszakövetelje. Az emberi történelem kiteljesedésekor Isten és Sátán oldala addig küzd majd egymással, amíg világuralomra nem tesznek szert. Ezért áll szemben egymással a demokratikus és a kommunista világ. Következésképpen elkerülhetetlenné vált, hogy világháborúk legyenek, amelyek megosztják, azután pedig egyesítik ezt a két világot.

Az első és a második világháború gondviselési célja abban állt, hogy a világot demokratikus és kommunista részekre bontsa ketté. Mindezeket azonban egy harmadik háborúnak kell követnie, mely a két világ egyesülésével végződik: ez a konfliktus a harmadik világháború. A harmadik világháborúra tehát mindenképpen sor kerül, ám végbemenetelére két lehetséges mód van.

Egyik módja annak, hogy a sátáni oldal megadásra kényszerüljön, a fegyveres összecsapás. A konfliktus lezárásánál azonban el kell jönnie az ideális világnak, amely az egész emberiség együttes örömére szolgál. Az ideális világot nem lehet megteremteni pusztán harcban, az ellenségek legyőzésével, hanem a harcot követően belső megadásra kell bírni az ellenfelet, hogy mindenki megbéküljön és szíve mélyéből örüljön. Ennek megvalósulása érdekében meg kell jelennie egy tökéletes ideológiának, amely képes arra, hogy az ember eredeti természetének vágyait valóra váltsa.

A másik úton ez a háború egy teljesen belső, ideológiai konfliktusként, fegyveres harcok nélkül folyhat le, hogy Sátán világát behódolásra késztesse és rövid idő alatt egységet teremtsen. Az emberek racionális lények, ezért egy tökéletes és egységes világ csak akkor jöhet létre, ha az emberek alávetik magukat egymásnak, és egy mélyreható újjáéledésen keresztül részt vesznek az egyesítésben.

Vajon melyik módon zajlik majd le a harmadik világháború? Ez az emberi felelősség sikeres teljesítésén, illetve elmulasztásán múlik.

Honnan származik majd az az ideológia, amely nélkülözhetetlen e konfliktus megoldásához és az eljövendő új világ felépítéséhez? Biztosan nem jöhet a Káin-típusú világnézetben gyökerező kommunista világból, mivel a Káin-típusú világkép szemben áll az eredeti emberi természet belső törekvéseivel. Ennek az ideológiának a demokratikus világból kell feltűnnie, mely az Ábel-típusú világképből ered. Mindamellett történelmi tény az, hogy a demokratikus világban uralkodó konvencionális ideológiák közül egyik sem képes a kommunista ideológia fölötti tényleges győzelemre. Emiatt egy ez ideig ismeretlen ideológia fog felemelkedni a demokratikus világból.

Ahhoz, hogy ez az új ideológia megszülethessen, először az igazság új kifejeződésének kell feltűnnie. Az Ábel-típusú világnézet lényege és a demokratikus világ magja ez az új igazság. Amint a múltban is megtörtént már, megjelenésekor az igazság új kifejeződése ellentmondhat az igazság régebbi kifejeződésének, amelyben sok ember hitt. Ennélfogva még a demokratikus világ is két táborra fog oszlani, akárcsak Káin és Ábel, akik szembekerültek egymással. Amikor az új igazság megszilárdítja győztes alapját a demokratikus világban, és legyőzi a kommunista ideológiát, a világ egyetlen igazsággal a középpontban fog egyesülni.

Sátán tudta, hogy Isten terve szerint a világnak az igazság által egyesülnie kell, és azért, hogy az emberiség vele, Sátánnal a középpontban váljék eggyé, megjelentette az igazság hamis utánzatát. Ez a hamis igazság a dialektikus materializmus. A dialektikus materializmus megtagadja a szellemi valóság létezését, s a világegyetemet egy teljességgel materialista logika alapján magyarázza. Isten létét megtagadva Sátán létezését is elutasítja. A dialektikus materializmus hirdetésével Sátán – saját halálát is kockáztatva – megtagadta önnön létezését. Tisztában volt azzal, hogy az emberi történelem vége felé milyen történések zajlanak le, melyek bizonyosan elhozzák az ő hanyatlását. Elfogadta azt, hogy ez nem az ő követésének az ideje, és önmagát is feláldozva szörnyű istentagadást szított fel. Ez a dialektikus materializmus szellemi eredete. Egészen addig, amíg a demokratikus világ nem rendelkezik egy olyan igazsággal, amely képes megdönteni ezt a gonosz tanítást, mindig sebezhető lesz és védekezésre kényszerül. Ennél az oknál fogva az Isten oldalán állók valamelyikének ki kell hirdetnie a tökéletes igazságot.

4.4.2 A harmadik világháború gondviselésének összefoglalása

A harmadik világháború a végső konfliktus a helyreállítás gondviselésében. Ezen a háborún keresztül Isten arra törekszik, hogy a demokratikus világ megadásra késztesse a kommunista világot, és felépítse az ideális világot. Az első világháború kezdetére az Isten oldalán álló nemzetek a gyarmatosítások révén világszerte kiterjesztették politikai és gazdasági uralmukat, hogy mindez Isten gondviselését szolgálhassa. A háború befejeztével e nemzetek lefektették a demokrácia világméretű és kialakulási szintű alapját. A második világháború során létrejött a növekedési szintű alap, mely egyben a demokratikus világ megerősítését is jelentette. A harmadik világháború folyamán Isten oldalának ki kell alakítania a tökéletes Ábel-típusú világképet, amely az új igazságon nyugszik, és késszé kell tennie a demokrácia világméretű és kiteljesedési szintű alapját; továbbá az egész emberiséget az egyesített világ felé kell vezetnie. Összegzésképpen, a harmadik világháború a történelem kiteljesedésekor az utolsó nagy háború, amikor Isten oldala jóvátétellel horizontálisan mindazt helyreállítja, ami a meghosszabbított gondviselés három szakaszán keresztül Sátán miatt elveszett.

4.4.3 A harmadik világháború gondviselési okai

Az előzőek szerint az, hogy a harmadik világháborúban fegyverek vagy ideológiák csapnak össze, azoknak az embereknek a felelősségvállalásán múlik, akik Isten gondviselését szolgálják. Erre az egész világra kiterjedő konfliktusra azonban elkerülhetetlenül sor kerül.

Melyek a harmadik világháború belső, gondviselési okai? Először is, a háborúnak azért kell bekövetkeznie, hogy kiteljesedési szinten betöltse azt a jóvátételi feltételt, amelynek révén helyreállhat Isten három áldása. Amikor az emberek hitetlensége miatt Jézus a helyreállítás gondviselését csak szellemileg tudta teljesíteni, szükségessé vált, hogy visszatérjen és Isten eszményi világát szellemileg és fizikailag egyaránt helyreállítsa. Mivel azonban Sátán már előre létrehozza Isten eszményének egy eltorzított mását, a történelem kiteljesedésekor feltűnik majd egy törvényellenes világ a második eljövetel Krisztusa sátáni ellenpárjának vezetésével, azt színlelve, hogy helyreállította a három áldást. Isten oldalának az a felelőssége, hogy a sátáni oldal legyőzésével létrehozza azt a kiteljesedési szintű jóvátételi feltételt, amely által helyreállhat az ideális világ, melyben a három áldás Istennel a középpontban megvalósul.

Sztálin a második eljövetel Krisztusának sátáni ellenpárja volt, a tökéletes embernek kijáró tisztelettel bálványozták. A demokratikus világ ellenében a parasztok és a munkások közti szolidaritást hirdetve színleg megvalósította a gyermekek sokasításának áldását, világhódító kommunista hatalmi politikája pedig a teremtés fölötti uralom áldásának látszatát keltette. Sztálin ezáltal egy óriási kommunista világot teremtett, melyben a három áldás külsőségei torz formában jelen voltak. Meg kell értenünk, hogy a kommunista világ törvényellenes és hibás utánzata Isten ideális világának, amit az egymásrautaltság, a kölcsönös jólét és az Istentől származó egyetemes értékek jellemeznek.

Másodsorban azért kell megtörténnie a harmadik világháborúnak, hogy az Isten oldalán álló népek világszinten legyőzzék Jézus harmadik megkísértését. Ha tudjuk Jézus három megkísértésének jelentését, felismerhetjük, hogy Isten oldalának győznie kell a harmadik világháborúban, mert így teljesülhet a jóvátételi feltétel, amelynek révén a harmadik áldás világszinten helyreáll. Ahhoz hasonlóan, ahogyan a pusztában a harmadik kísértést legyőzve Jézus létrehozta az alapot a teremtés feletti uralom helyreállításához, úgy a harmadik világháborúban Isten oldalának is győznie kell, hogy helyreálljon az emberiség uralma a teljes világegyetem felett.

Harmadszor, a harmadik világháború azért elkerülhetetlen, mert fel kell építenie a kiteljesedési szintű alapot ahhoz, hogy Isten uralma helyreállhasson. A háborúban Isten oldalának kell győzedelmeskednie, hogy a kommunista világot felszámolhassa, és minden hatalmat Istennek juttasson vissza. A menny és a föld törvényeinek megfelelően ezután megindulhat az ideális világ építése.

4.4.4 A harmadik világháború gondviselési eredményei

Isten már jóval korábban, Káin és Ábel közreműködésével le akarta zárni a helyreállítás gondviselését Ádám családjában. Ehelyett Káin megölte Ábelt, és így elindította az emberiség bűnös történelmét. Isten hozzálátott a jót és a rosszat elkülönítő gondviseléshez, hogy Ádám családjának hibáját helyreállítsa az egyén szintjén, majd innét a család, a törzs, a társadalom, a nép és a nemzet szintjére lépett tovább. Mindezeken keresztül elérkezett a világszintű gondviselés ideje. Isten szándéka az, hogy a gondviselés történelmének utolsó fejezetével, vagyis a három világháború megvívásával helyreállítsa az egész, három szakaszon át meghosszabbított gondviselést.

A kezdetekkor, amikor Sátán csábító szavainak áldozatául esett, az első emberpár elveszítette szívbéli kapcsolatát Istennel. A belső, szellemi bűnbeesés és a külső, fizikai bűnbeesés által Sátán származási vonalát örökölte. A helyreállítási gondviselés ezért csak azután válhat teljessé, hogy a bűnbe esett emberek Isten életet adó Igéjén keresztül ismét Isten felé fordítják szívüket, fizikailag és szellemileg is megváltásban részesülnek, és Isten származási vonalát öröklik.

Isten oldala jóvátétel útján, a három világháborúban aratott győzelmei által a helyreállítási gondviselés minden aspektusát hiánytalanul helyre fogja állítani. Ezzel minden akadály eltűnik az ideális világ útjából, amelyért Isten a bűnbeeséstől fogva olyan sok könnyet ejtett az emberi nyomorúság évszázadai során.

• Előző fejezet: Párhuzamok
 
• Következő fejezet: A Második Eljövetel