A Második Eljövetel
Jézus világosan megjövendölte, hogy visszatér, ám ehhez azt is hozzáfűzte, hogy visszatérésének napját és óráját nem ismeri senki, az angyalok, sőt még ő maga sem. Ezért a Második Eljövetel helyének, idejének és módjának találgatását általában hasztalannak ítélik.
Jézus alábbi szavaiból arra következtethetünk, hogy Isten, aki ismeri a napot és az órát, biztosan kinyilatkoztatja prófétáinak a Második Eljövetel összes titkát, mielőtt munkáját véghez vinné: „Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, csak az Atya”. és „Valóban az Isten, az Úr nem tesz semmit anélkül, hogy szándékát el ne árulná szolgáinak, a prófétáknak”.
Bár Jézus azt mondta, hogy az Úr úgy érkezik majd, mint egy tolvaj, a Biblia azt is írja, hogy azokhoz, akik világosságban járnak, az Úr nem titokban és tolvajként jön el. Ha visszatekintünk Jézus eljövetelének eseményeire, láthatjuk, hogy a sötétségben élő papokhoz és írástudókhoz Jézus úgy érkezett, mint egy tolvaj, míg a világosságban élő Keresztelő János családjának Isten nyíltan, előre kinyilatkoztatta Jézus születését. Jézus születésének titkát Isten még a három bölcsnek, Simonnak, Annának és a pásztoroknak is feltárta. Jézus így intette híveit:
„Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban meg az élet gondjaiban és készületlenül érjen benneteket az a nap, mert mint a tőr, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfiának színe előtt.” – Lk 21,34-36
Jézus komolyan figyelmeztetett arra, hogy visszatérésének idejét, helyét és módját az ébren vigyázó hívőknek fogja Isten kinyilatkoztatni, hogy készülhessenek a Második Eljövetel napjára.
A helyreállítás gondviselése során Isten mindig kinyilvánította szándékát a prófétáinak, még mielőtt munkához látott volna. Ezt példázza a vízözön Noé napjaiban, Szodoma és Gomorra elpusztítása, valamint Jézus születése. Eszerint Isten minden bizonnyal próféciákat fog adni az Úr Második Eljöveteléről azoknak az őszinte hívőknek, akik a világosságban járnak, és fülük van a hallásra, szemük a látásra. Ahogyan a Bibliában áll:
„Az utolsó napokban – mondja Isten – kiárasztom lelkemet minden emberre. Fiaitok és lányaitok jövendölni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak.” – ApCsel 2,17
1. rész: Mikor tér vissza Krisztus?
Krisztus Második Eljövetelének idejét utolsó napoknak nevezzük. A korábbiakban elmondtuk, hogy jelenleg az utolsó napok korszakát éljük, így meg kell értenünk, hogy ez Krisztus visszatérésének kora. A gondviselés történelmét tekintve Jézus a kétezer éves ószövetségi kor, vagyis a helyreállítás gondviselése korának végén jött el. A jóvátétel általi helyreállítás elvei alapján arra következtethetünk, hogy Krisztus a kétezer éves újszövetségi kor, azaz a helyreállítás gondviselését meghosszabbító kor végén fog visszatérni. Ez a kor a megelőző korszakot állítja helyre párhuzamos és tényleges jóvátételi feltételekkel.
Az első világháborúval kapcsolatosan részleteiben megvitattuk, hogy Németország és a császár (Ádám ellenpárja Sátán oldalán) veresége után röviddel hatalomra került Sztálin (a Második Eljövetel Krisztusának sátáni ellenpárja), és felépítette a kommunista világot. Ez azt jelentette, hogy közeledik az idő, amikor Krisztus visszatér és jóvátétel útján helyreállítja az ideális világot, amit az egymásrautaltság, a kölcsönös jólét és az egyetemes értékek jellemeznek. Azt a következtetést vonhatjuk le ebből, hogy a Második Eljövetel időszaka az I. világháború vége után röviddel elkezdődött.
2. rész: Milyen módon tér vissza Krisztus?
2.1 A Biblia értelmezése
Isten példabeszédekben vagy jelképekben akaratának minden lényeges elemét jó előre kinyilatkoztatja, hogy bármelyik kor embere – értelmi és szellemi szintjének megfelelően – a gondviselés követelményeit a saját idejére vonatkozólag és a jövővel kapcsolatosan is megérthesse. Az, hogy a Bibliában Isten példabeszédeket és jelképeket használt, elkerülhetetlenül vezetett az egymástól eltérő magyarázatokhoz. Ez az egyik fő oka a sok egyház kialakulásának. A Biblia magyarázata során éppen ezért az a legfontosabb, hogy megtaláljuk a helyes értelmezést.
Vegyük Keresztelő János példáját. Mivel a Bibliát kétezer év óta azzal a meggyőződéssel olvassuk, hogy János teljesítette a neki szánt küldetést, a bibliai versek is ezt tűnnek alátámasztani. Abban az esetben, ha a Bibliát egy másik nézőpontból vizsgálnánk meg újra tüzetesen, világosan láthatnánk, hogy Keresztelő János valójában nem végezte el a küldetését.
A Bibliát közülünk sokan azzal a korábban kialakult hittel olvassák ma is, hogy Jézus a felhőkön jön el, jelekkel és csodákkal kísérve. Ez az elképzelés Jézus következő szavain alapszik:
„Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe, mert látja amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel. Elküldi angyalait hangos harsonaszóval, s összegyűjtik a választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik szélétől a másikig.” – Mt 24,30-31
Ha szigorúan ragaszkodunk a szó szerinti magyarázathoz, a bibliai bizonyíték valóban erre utal. Azonban az az eszme, hogy Krisztus a felhőkön tér vissza, a modern kor tudományos szemlélete számára teljességgel elfogadhatatlan. Szükségesnek tartjuk a Biblia mélyebb vizsgálatát egy másik nézőpontból is, hogy a hasonló bibliai versek valódi jelentését feltárhassuk.
Ez a fajta értelmezés a Keresztelő Jánosra vonatkozó bibliai szakaszok korábbi vizsgálatából származik. Malakiás próféta megjövendölte, hogy Illés még a Messiás eljövetele előtt visszatér. Nagyon várták ezt a napot, ezért sok zsidó hitte, hogy Illés, aki elragadtatott a mennybe, éppúgy tér vissza onnan, ahogyan távozott. Jézus viszont merészen kijelentette, hogy várakozásaikkal ellentétben Keresztelő János, Zakariás fia volt Illés. Ha hiszünk Jézus tanúságtételének, Illés visszatérésének nem olyan csodaszerű módon kellett megtörténnie, mint ahogyan a zsidók várták, hanem egy gyermek születése által. Napjainkban megannyi keresztény is hasonlóképpen hiszi, hogy Jézus a felhőkön fog visszajönni. Mindazonáltal az, amit Illés valóságos visszatéréséről megtudtunk, másféle lehetőséget kínál: azt, hogy Krisztus visszatérése egy gyermek születése révén történhet meg, akárcsak az első eljövetel. Vizsgáljuk meg közelebbről a Második Eljövetelre vonatkozó bibliai szakaszokat ebből az új nézőpontból.
Jézus első eljövetelekor sok tanult izraelita gondolta, hogy a Messiás Betlehemben születik majd meg, Dávid király leszármazottjaként. Kétségkívül voltak azonban más zsidók, akik a felhőkből várták vissza a Messiást. Ez a hit Dániel próféta jövendöléséből eredt: „Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia”, és más jövendölésekből, amelyek az utolsó napok természetfeletti jelenségeit írták le. A farizeusok és a szadduceusok ezért kérdőre vonták Jézust, azt követelték, hogy mutasson nekik égi jelet annak bizonyítékául, hogy ő a Messiás. A Bibliában megjósolt természetfölötti, mennyei jelek nélkül nem tudták készséggel elfogadni a várva várt Messiásként. Az a hit, hogy a Messiás természetfeletti módon jön el, Jézus halála után is tovább élt, még azoknak a heterodox, mást valló keresztényeknek a körében is, akik szerint Jézus nem testben jött el. János apostol antikrisztusoknak bélyegezte ezeket a hívőket:
„Mert sok csaló fellépett a világban, aki nem vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el. Az ilyen csaló és antikrisztus.” – 2Jn 7
Sok keresztény állítja, hogy Dániel próféta jövendölései Krisztus Második Eljövetelére vonatkoznak. Az ószövetségi korban Isten viszont azon munkálkodott, hogy Jézus eljövetele által a helyreállítás gondviselésének teljes célját megvalósítsa. Ahogyan a Bibliában is áll: „A próféták és a törvény Jánosig mind ezt jövendölték”, és „Márpedig a törvény végső célja Krisztus, minden hívő megigazulására”. Így, mielőtt maga Jézus el nem kezdett beszélni a visszajöveteléről, senki sem tudott elképzelni egy második eljövetelt. Nyilvánvaló, hogy abban a korban egy zsidó sem gondolta volna, hogy Dániel próféciája másra utalt volna, mint a Messiás – hitük szerint – első és egyetlen eljövetelére.
Sok hithű zsidó várakozásával ellentétben, akik a Biblia alapján a felhőkből, égi jelek és szokatlan események kíséretében várták a Messiást, Jézus a földön született meg, egy egyszerű család gyermekeként. Ennélfogva a Bibliát abból a nézőpontból kell újraértelmeznünk, mely szerint Krisztus Második Eljövetele nem történhet természetfölötti módon. Valószínű, hogy ugyanúgy történik, mint az első eljövetel.
2.2 Krisztus gyermekként tér vissza a földre
Jézus számos alkalommal jövendölt az Úr visszajövetelének eseményeivel kapcsolatban:
„Előbb azonban sokat kell szenvednie, és el kell tűrnie, hogy ez a nemzedék megvesse.” – Lk 17,25
Ha Jézus szó szerint az ég felhőin, hatalommal és dicsőséggel, angyalok harsonaszavától kísérve térne vissza, vajon nem fogadnák és imádnák-e őt szívvel-lélekkel, még ebben a bűnnel átitatott világban is? Ha így érkezne vissza, sosem szenvedne üldöztetés és elutasítás miatt.
Akkor miért jövendölte Jézus azt, hogy visszajövetelekor nyomorúságos helyzet vár rá? Korának zsidó emberei alig várták Illés mennyből való visszatértének napját. Ahogyan Malakiás prófétálta, neki hírnökként, a Messiás előtt kell eljönnie. Mielőtt az emberek bármilyen hírt hallottak volna Illés visszajöveteléről, egy egyszerű család sarja, Jézus eljött, mint egy tolvaj, és kijelentette, hogy ő a Messiás. Az emberek ezért megvetették és üldözték. Saját fogadtatására visszagondolva Jézus előre látta, amint a keresztények tekintetüket az égre függesztve várják a visszajövetelét. A második eljövetelkor ezért valószínűleg üldözik majd a Messiást, aki testben, váratlanul jelenik meg, mint egy tolvaj. Eretneknek bélyegzik, ahogyan Jézust is elítélték. Jézus emiatt jósolta azt, hogy az Úr szenved majd, és saját kora visszautasítja. Ez a prófécia csak akkor teljesülhet be, ha Krisztus testben jön vissza, s kevéssé válhat igazzá, ha felhőkön jön el. Jézus azt mondta:
„Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” – Lk 18,8
Amint a világ az utolsó napok felé közelít, egyre több keresztény törekszik hite elmélyítésére. Hogyan eshetnének a hitetlenség bűnébe, ha az Úr a második eljövetelkor valóságosan is a menny felhőin szállna alá, angyalok harsonáinak zengése és Isten dicsősége közepette? Ez a jövendölés sem teljesedhet be, ha Krisztus természetfölötti módon tér vissza.
Jézus idejében sok zsidó gondolta úgy, hogy miután Illés visszatért, a Messiásnak Betlehemben kell megszületnie és királyukká kell válnia. Várakozásukkal ellentétben, Illés megjelenése előtt, előállt egy názáreti ács fia, és azt állította magáról, hogy ő a Messiás. Ilyen körülmények közt érthető, Jézus miért nem tudott olyan hívet találni a zsidók közül, aki elég hithű és lelkes lett volna ahhoz, hogy akár még a halálba is kövesse őt. Jézus bánkódott helyzete miatt, és keserűen ismerte fel, hogy visszatérésekor hasonló dolog történhet. Előre látta, hogy a második eljövetelkor a hívők az ég felé néznek, onnan várják majd a dicsőségben visszatérő Krisztust. Ha Krisztus tényleg egy szerény származású emberként tér vissza a földre, lehet, hogy Jézus idejéhez hasonlóan semmi hitet sem talál. Lukács evangéliumának ez a próféciája csak akkor teljesedhet be, ha a visszatérő Krisztus a földön születik meg.
Némely tudós értelmezése szerint ez a szakasz arra utal, hogy az utolsó napok megpróbáltatásai olyan kemények lesznek, hogy valamennyi hívő elveszíti a hitét. A gondviselés folyamatában azonban még nem volt olyan csapás, még ha mégoly keserű is volt, amely a hívők útját eltorlaszolta volna. Mennyivel kevésbé igaz ez az utolsó napokra, amikor a hűséges keresztények sóvárogva áhítoznak arra, hogy átlépjék a Menny kapuját! A hit egyetemes természete az, hogy minél nagyobb megpróbáltatást és nehézséget kell elviselnünk, annál kitartóbban fordulunk Istenhez a megváltásért. Jézus egyszer azt mondta:
„...sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? Akkor kijelentem nekik: Sose ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!” – Mt 7,22-23
Ha a keresztények hite annyira erős, hogy az Úr nevében csodákat tesznek, akkor mennyivel nagyobb lelkesedéssel hinnének és szolgálnának a felhőkön és dicsőséggel eljövő Úrnak? Jézus akkor miért beszélt úgy, hogy visszatérésekor elutasítja ezeket a híveket? Ha a visszatérő Krisztus nem fogadja el az ennyire odaadó hívőket, ki menekülhet meg az utolsó napokban? Ez a jövendölés sem teljesülhet be, ha Jézus a felhőkön jön el.
Jézus idején nagyon sok olyan zsidónak kellett lennie, akiknek hite olyan izzó volt, hogy Isten nevében csodákat tudtak tenni. Ám azt nehéz volt elfogadniuk, hogy Keresztelő János alakjában köztük van Illés, hiszen hitük szerint magának Illésnek kellett volna alászállni a mennyből a Messiás megérkezése előtt. Helyzetüket János tovább nehezítette, tagadva, hogy ő Illés. Ennélfogva nem fogadták el Jézust Messiásként és száműzték a közösségből. Jézus könnyek közt kényszerült elhagyni őket. Ehhez hasonlóan, azok a keresztények, akik a Második Eljövetelkor Krisztus természetfeletti és dicsőséges megjelenését várják, majdnem bizonyosan visszautasítják, ha testben és alacsony sorban születik meg. Bármilyen mély is a hitük, az Úr kénytelen lesz elhagyni őket, mert vétkeztek Isten ellen.
Lukács evangéliumának az utolsó napokra vonatkozó, a 17. fejezetben leírt jövendölései nem teljesülhetnek be, ha Krisztus természetfeletti úton tér vissza. Ezek a szakaszok csak akkor nyerhetnek értelmet, ha feltételezzük, hogy Krisztus úgy tér vissza, hogy a földön születik meg.
Vizsgáljunk meg közelebbről minden egyes próféciát.
„...az Isten országa nem jön el szembetűnő módon.” – Lk 17,20
Ha az Úr a felhőkön vagy más csodás úton érkezik, Isten Királysága mindenki számára szembetűnő módon jön el. Az első eljövetelkor már Jézus születésével megérkezett a földre, ám a zsidók nem vették észre, mivel még mindig Illés mennyből való visszatérését várták, és Jézusban nem tudtak hinni. Noha Isten országa a Második Eljövetel idején Krisztus születésével ugyancsak leszáll a földre, azok a keresztények, akik a felhőkből, természetfeletti dolgoktól körülvéve várják vissza Krisztust, nem hisznek majd benne, és Isten Királyságát sem látják meg.
„...mert az Isten országa közöttetek van.” – Lk 17,21
Jézus idején mindazok, akik hittek benne és követték őt, már a szívükben hordozták Isten országát. Mivel a Második Eljövetelkor Krisztus szintén a földön fog megszületni, a Mennyország hasonlóképpen azoknak a szívében épül fel először, akik hisznek benne és követik őt. Amikor társadalom- és nemzetméretűvé gyarapodik ezeknek az embereknek a száma, a bennük lakozó Mennyország fokozatosan megnyilvánul, s látható valósággá válik. Jézus tehát úgy értette, hogy a Mennyei Királyság nem egy pillanat alatt valósul meg, mintha Krisztus a felhőkön térne vissza.
„...jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, de nem fogjátok látni.” – Lk 17,22
Mindenki láthatná az Urat, ha a felhőkön, angyalok harsonaszavával jönne el. Vajon ki az, aki szeretné, de mégsem látja az Emberfiának egyetlen napját? Jézus előre megmondta, hogy az emberek nem fogják meglátni azt a napot. Jézus első eljövetelekor a Messiás megszületésével a földön az Emberfia napja virradt fel, a hitetlen zsidók azonban nem ismerték fel. A Második Eljövetel idején az Emberfia napja ugyancsak Krisztus megszületésével fog felvirradni a földön, de sok keresztény nem látja majd, és még azután sem hisz Krisztusban vagy követi őt, miután találkozott vele, mert útját állja meggyőződése, hogy Krisztus csodás módon fog megérkezni. Noha az Emberfia napja beköszöntött, ők mégsem látják.
„Mondják majd nektek: Nézzétek, itt van, vagy amott. De ne menjetek el, ne fussatok oda.” – Lk 17,23
A korábbiakban leírtak alapján lehetséges, hogy az utolsó napok azon keresztényei, akik elértek egy bizonyos szellemi szintet, kinyilatkoztatást kapnak arról, hogy az Úr ők maguk. Hogyha nem értik, Isten törvényei miként engedhetnek meg ilyen kinyilatkoztatást, valószínűleg azt állítják magukról, hogy ők a Messiás, és így még az Úr eljövetele előtt antikrisztussá válnak. Jézus a fenti szavakkal figyelmeztetett minket, hogy ezek az emberek ne téveszthessenek vagy zavarhassanak meg bennünket.
„Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik szélétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is.” – Lk 17,24
Amikor Jézus megszületett, a zsidók királya megszületésének híre Heródes királyhoz is eljutott, és egész Jeruzsálemet felbolygatta. A közlekedés és a kommunikáció fejlődésének köszönhetően a Második Eljövetel híre még a földgolyó legtávolibb zugaiba, Keletre és Nyugatra is szinte olyan sebesen eljut, mint a villám.
„És mint Noé korában történt, úgy lesz az Emberfiának idejében is.” – Lk 17,26
Amikor Noé megtudta, hogy közeleg a vízözön ítélete, behívta az embereket a bárkájába, de azok nem figyeltek a szavára, és mindannyian vízbe fulladtak. Az utolsó napokban Krisztus testben fog visszatérni, és az embereket hasonlóképpen arra inti, hogy lépjenek be az igazság bárkájába. Azonban mindazok a keresztények, akik szemeiket konokul az égre emelve várják az Úr megjelenésének csodálatos jeleit, nem fognak felfigyelni a földön kinyilatkoztatott igazság szavaira. Épp ellenkezőleg, eretneknek bélyegzik és elutasítják az Urat. Ha az emberek ugyanolyan vigyázatlanok lesznek, mint Noé idejében voltak, nem állhatnak majd Isten gondviselési akaratának szolgálatába.
„Aki folyvást azon fáradozik, hogy életét megmentse, elveszíti, aki ellenben elveszíti, az megmenti.” – Lk 17,33
Vajon kellene bárkinek is kockáztatnia az életét, hogy kövesse az Urat, ha az az égből, harsonaszóra érkezik? Mivel Jézus fizikailag születik meg, a csodás eljövetelét váró keresztények szemében eretneknek fog tűnni. Tehát azoknak, akik őt követik, készen kell állniuk arra, hogy akár még a halállal is szembenézzenek. Ez a vers azt jelenti, hogy az embereknek akkor lesz élete, ha akár életük kockáztatása árán is készek hinni az Úrban és követni őt. Ám ha a világi körülmények hatására meginganak, Krisztus ellen fordulnak és elfutnak előle, hogy a bőrüket mentsék, halál sújt le rájuk.
„...ahol a hulla van, odagyűlnek a saskeselyűk.” – Lk 17,37
A Második Eljövetel helyére vonatkozó kérdést Jézus így válaszolta meg. Idézzük fel, hogy rablómadarak szálltak arra a galambra és gerlére, amelyek nem lettek kellő módon kettévágva Ábrahám oltárán. Ez arra tanított bennünket, hogy Sátán mindig keresi a lehetőséget, hogy magának követelje azt, ami nincs megszentelve. Ebből megérthetjük Jézus talányos válaszát: ahogyan a keselyűk a tetem köré gyűlnek, hogy megegyék, és ahogy a gonoszok a szellemben halottak köré gyűlnek, hogy megszerezzék őket, úgy az Úr, az élet forrása arra a helyre jön el, amely bővelkedik azokban, akik élők szellemileg. Jézus e szavak alatt azt értette, hogy az Úr az őszinte hívők közé jön el. Krisztus második eljövetelekor szellemek sokasága fog abban segédkezni, hogy a lelkes hívők egy helyen gyűljenek össze. Ez lesz az élet helye, ahol az Úr megjelenik. Jézus a kiválasztott nép fiaként született, azok között, akik a leghűségesebben imádták Istent. Főleg azokkal tudatta, hogy ő a Messiás, akiknek elég hite volt ahhoz, hogy kövessék és tanítványaivá váljanak.
Mivel Krisztus a földön születik meg a Második Eljövetelkor, így szól az írás: „Fiút szült, fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza mind a nemzeteket. Gyermekét elragadták, és az Isten trónja elé tették”. A vaspálca Isten szavát jelenti, amellyel az Úr elítéli a bűnös világot és helyreállítja a földi Mennyországot. Korábban részletesen kifejtettük, hogy a tűz általi ítélet ugyanaz, mint az Ige általi ítélet. Így Jézus Igéje, amely az utolsó napon elítél bennünket, nem más, mint az az Ige, amely által az ég és a föld az ítélet tüzébe vettetik, és nem más, mint az Úr szájának lehelete, mellyel elsöpri a gonoszokat. A „szájának lehelete” és „szájának vesszeje” kifejezések is Jézus szavait jelzik. Ezt szimbolizálja a vaspálca is: „vaspálcával fogja kormányozni, és mint cserépedényeket, összetöri őket”.
Ez a sor egy fiúgyermekről szól, aki asszonytól született és akit Isten maga mellé emelt a trónra. Az asszonyok szülöttei közül ki lehet méltó arra, hogy Isten trónjára üljön és Isten Igéjével kormányozza a nemzeteket? Nem lehet más, csakis a Második Eljövetel Krisztusa, aki új névvel születik a földre, amelyet senki más nem ismer, csak ő maga. A Királyok Királyaként fog uralkodni, és felépíti a földi Mennyországot. Máté evangéliuma négy házasságtörő és egy pogány asszonyt említ Jézus vérvonalában. Arra mutat rá, hogy az emberiség Megváltójának bűntelen emberként, de bűnös vérvonalból kell megszületnie, hogy a bűnös vérvonalak valamennyi leszármazottját megmentse. A fenti bibliai részlet asszonyát sok keresztény az egyházzal azonosítja. Értelmezésük alapját az a feltételezés adja, hogy Krisztus a második eljövetelkor a felhőkön fog megérkezni.
A keresztények némelyike úgy tartja, hogy Krisztus második eljövetele akkor történik meg, amikor leszáll a Szentlélek és általa Jézus beköltözik az emberek szívébe. Jézus már attól kezdve ott él az őszinte hívők szívében, hogy feltámadt, és a Szentlélek Pünkösdkor alászállt. Ha valóban ez volna a Második Eljövetel, akkor már kétezer évvel ezelőtt megtörtént.
Továbbá, néhány felekezet azt tanítja, hogy Jézus szellemben tér vissza. Jézus közvetlenül azután, hogy a harmadik napon feltámadt a sírból, a tanítványainak megjelent ugyanolyan alakban, amilyen földi életében volt. Ettől az időtől kezdve szabadon látogatta és tanította azokat a keresztényeket, akik szellemileg magas szintet értek el. A Második Eljövetelnek ez a változata is kétezer éve történt meg először. Ha ezek a magyarázatok helytállóak lennének, nem volna okunk rá, hogy várjuk a Második Eljövetel történelmi jelentőségű napját, melytől legféltettebb álmaink teljesülését reméljük.
Noha Jézus tanítványai sűrűn találkoztak a feltámadt Jézussal, aki szellemként jelent meg nekik, mégis várták második eljövetelét. Ebből arra következtethetünk, hogy a Második Eljövetelt nem Jézus szellemben való visszatéréseként várták. Például Jézus egyszer látomásban jelent meg János apostolnak, és ezt mondta: „Igen, hamarosan eljövök”, mire János így felelt: „Ámen. Jöjj el, Uram Jézus!”. Jézus és János is világosan látta a különbséget Jézus szellemi megjelenései és a Második Eljövetel között. Ez azt mutatja, hogy Krisztus a második eljövetelekor nem szellemben tér vissza. Akárcsak az első eljövetel alkalmával, gyermekként születik meg a földön.
Az Alapelv számos érvvel szolgál amellett, hogy Krisztusnak miért hús-vér emberként kell visszatérnie. Isten először létrehozta a nem anyagi és az anyagi világot, majd a szellemmel és testtel is bíró embereket teremtette meg azzal a szándékkal, hogy az áldások valóra váltásával mindkét világ felett uralkodjanak. Ádám bűnbeesése viszont azt eredményezte, hogy az emberek elveszítették jogukat arra, hogy a két világ urai legyenek. Ennélfogva a világegyetem nélkülözi valódi urait, és panaszosan, sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését, akik joggal uralkodhatnak rajta. Jézus, a tökéletes Ádám, mindkét világ tökéletes Uraként jött el. Minden hívőt magába akart oltani és egyesíteni önmagával, hogy ezzel méltóvá tegye őket a világegyetem urainak szerepére.
Amikor azonban a zsidók Jézus ellen fordultak, Isten arra kényszerült, hogy a keresztre engedje Jézus testét, váltságdíjként az emberiség megváltásáért. Mivel Jézus fizikai teste Sátán kezébe került, a fizikai megváltás befejezetlenül maradt. Jézus azzal az ígérettel ment a szellemi világba, hogy visszatér és befejezi a megváltást, amelyet csak szellemileg teljesített be. Azóta egyetlen ember sem akadt a földön, aki mind fizikailag, mind szellemileg elérte a tökéletességet, uralta és harmóniában egyesítette volna a fizikai és a szellemi világot. Ez az az ok, amiért Krisztus nem térhet vissza pusztán szellemi testben. Csakúgy, mint az első eljövetelkor, emberként kell eljönnie, és lélekben és testben egyaránt tökéletessé kell válnia. Szellemileg és fizikailag magába kell oltania az egész emberiséget, el kell vezetnie a lelki és a testi tökéletességhez, és mindkét világ kormányzására méltóvá kell tennie.
Jézus eredeti küldetése a földi Mennyország helyreállítása volt; a helyreállított emberiség Igaz Szülőjévé és Isten földi királyságának királyává kellett volna válnia. A nép hitetlensége miatt nem teljesíthette Isten eredeti akaratát, ám a keresztre azzal az ígérettel ment, hogy visszatér és befejezi munkáját. A Második Eljövetel idején Krisztus ugyanezt a küldetést képviseli: fel kell építenie a földi Mennyországot, továbbá az egész emberiség Igaz Szülőjévé és királyává kell válnia. Ez egy újabb érv amellett, hogy az első eljövetelhez hasonlóan Krisztusnak a földön kell megszületnie a Második eljövetelkor.
A bűnöket csak a földi élet során lehet jóvátenni. Ahhoz, hogy bűneinket a földön váltsa meg, Krisztusnak földi emberként kell eljönnie. A keresztre feszítés csupán szellemi területen hozott megváltást, így az eredendő bűnt, amely fizikai testünk által öröklődik és állandóan működik bennünk, nem törli el. Krisztusnak ezért megint el kell jönnie, hogy teljes megváltást, azzal együtt fizikai megváltást is hozzon. Ha csak szellemben érkezik, bizonyosan nem volna képes erre, tehát testben kell eljönnie, akárcsak első eljövetele idején.
Tisztáztuk tehát, hogy Krisztus Második eljövetele nem szellemi, hanem az első eljövetelhez hasonlóan fizikai eljövetel lesz. Ha azt feltételezzük, hogy Krisztusnak szellemben kell visszatérnie, akkor különös volna, hogy az időn és téren túl létező szellem, mely csak szellemi érzékszervekkel észlelhető, anyagi felhőkön szállna alá. Ám ha a Második Eljövetel úgy történne meg, hogy Krisztus hirtelen testben jelenik meg a felhőkön, hogyan maradhatna a magasban? És vajon hol tartózkodna megjelenése előtt? Talán akadnak, akik kifogásolják a fenti kérdéseket, mondván, hogy a mindenható Isten számára semmi sem lehetetlen. Isten azonban nem hagyhatja figyelmen kívül saját törvényeit, elveit. A gondviselésben Isten nem szegi meg és nem is kell megszegnie saját törvényeit azzal, hogy Krisztust, akinek a miénkkel azonos testben kell visszatérnie, az űrbe viszi lakni és a felhőkre küldi vissza. Végezetül, minden kétséget kizáróan bizonyítottuk, hogy a Második Eljövetel Krisztus fizikai születése által történik meg.
2.3 Mit jelent az, hogy Krisztus a felhőkön tér vissza?
Mivel Krisztus a születése által tér vissza a földre, mit jelenthet az a bibliai prófécia, mely szerint a felhőkön jön el? Ahhoz, hogy megvizsgálhassuk ezt a kérdést, először azt kell kitalálnunk, hogy a felhők mit jelképeznek. A következő idézet jellegzetes:
„Nézzétek, közeledik a felhőkben, látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták! A föld minden népe veri majd a mellét. Igen. Amen.” – Jel 1,7
E részlet szerint tehát mindenkinek látnia kellene Jézust visszatérése perceiben. Amikor Szent István mártírhalált halt, csak ő és azok a keresztények látták az Isten jobbján ülő Jézust, akiknek a szellemi érzékszervei megnyíltak. Ha Jézus ugyancsak szellemként ereszkedne alá a szellemi világból, akkor kizárólag a szellemileg nyitott hívők láthatnák; vagyis a visszatérő Krisztust nem látná minden szem. A Biblia jóslata, hogy mindenki látja majd az Urat, csak úgy teljesülhet be, ha Jézus testben tér vissza. Minthogy a hús-vér test nem lebeghet a felhőkön, a felhőknek szimbolikus jelentést kell tulajdonítanunk.
Ugyanitt olvashatjuk, hogy még azok is látják visszatértét, akik Jézus testét átszúrták. Ezek római katonák voltak, de az Urat mégsem látják majd meg annak visszajövetelekor. Ahhoz, hogy a visszatérő Urat megpillanthassák, fel kell támadniuk; viszont a Biblia szerint csak azok a hűséges keresztények támadnak fel Krisztus visszatértekor, akik részesültek az első feltámadásban. Az elhunytak többi része csak akkor támad fel, ha már ezer év eltelt a Királyságban. Azok, „akik átszúrták”, egy másik csoportot szimbolizálnak, s nem a római katonákat jelentik. Valójában azokat a keresztényeket jelképezik, akik a Második Eljövetel idején kitartanak a meggyőződésük mellett, hogy Jézus a felhőkön érkezik vissza. Amikor elvárásukkal szemben Krisztus megszületik egy szerény családba, nem ismerik el, hanem üldözőbe veszik. Amennyiben azok, „akik átszúrták”, másokat jelképeznek, úgy az idézet felhői is metaforikusak.
Mit szimbolizálnak a felhők ténylegesen? A felhők a földről elpárolgott, nem tiszta vizekből alakulnak ki. A Bibliában a víz gyakran a bűnbe esett ember jelképe. Arra következtethetünk, hogy a felhők az odaadó keresztényeket jelképezik, akiknek a szíve a mennyben, nem pedig a földön lakozik, mert újjászülettek és bűnbe esett állapotukból felemelkedtek. A Biblia és más szent iratok is használják a felhő jelképét a sokaságra való utalásként, sőt még a mindennapi beszélgetésekben is használatos ez a szófordulat. Az a felhőoszlop, amely nappal vezette az izraelitákat Mózes idejében, Jézust jelképezte, akinek Izrael vezetőjeként kell eljönnie; míg a lángoszlop éjjel a Szentlelket képviselte, akinek Jézus társaként, a tűz által ösztönözve kell vezetnie Izraelt. Azt mondhatjuk tehát, hogy Jézus felhőkön való eljövetele azt jelzi, hogy Krisztus az újjászületett hívők egy csoportjából fog kiemelkedni, hogy a második Izrael, a kereszténység vezetője legyen. Emlékezzünk rá, hogy Jézus így válaszolt, amikor visszatérésének helyéről kérdezték: „ahol a hulla van, odagyűlnek a saskeselyűk”. Azt értette ezalatt, hogy arra a helyre fog visszatérni, ahol az igaz hívek összegyűltek, s ez alapvetően ugyanazt fejezi ki, mint a felhőkön való visszatérésről szóló bibliai prófécia.
A felhők ilyenféle értelmezése alapján nyilvánvaló, hogy első eljövetelekor Jézus szimbolikusan a felhőkön szállt alá a mennyből. A Bibliában ez áll: „az első ember földből való, földi: a második ember a mennyből való”, és „senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia”. Jézus ugyan a földön született, de a gondviselés szempontjából és valóságos értékét tekintve tényleg a mennyből jött. Dániel jövendölése, amely a felhőkön érkező Jézusról szólt, voltaképpen ezt jelentette.
2.4 Miért mondta Jézus, hogy az Úr a felhőkön jön el?
Két dologgal is indokolhatjuk, miért jósolta Jézus, hogy az Úr a felhőkön tér vissza. Először is meg akarta akadályozni, hogy az antikrisztusok csalásai zűrzavart keltsenek a hívekben. Ha őszintén feltárta volna, hogy gyermekként születik meg, képtelenség lett volna gátját vetni a hamis messiások káoszának. Jézus alacsony sorból emelkedett ki mint Messiás, így bárki, aki egy bizonyos szellemi szint birtokában van, bármely társadalmi rétegből származik is, azt állíthatná magáról, hogy ő a Második Eljövetel Ura, és csalásával az egész világot elvakíthatná. Szerencsére a legtöbb keresztény a felhőkön várta vissza Krisztust és szemeit az égre emelte, így ez a kavarodás nagyrészt elkerülhető volt. Mivel elérkezett rá az idő, fel kell fedni azt az igazságot, hogy Krisztus fizikai testben fog megszületni.
Másodsorban az volt a szándéka, hogy bátorítsa a keresztényeket, akik a hit nehéz útját járják. Jézus nem csak ez alkalommal buzdította látszólag ellentmondó szavakkal követőit arra, hogy minél hamarabb teljesítsék Isten akaratát. Például így beszélt: „Mert bizony mondom nektek, nem járjátok végig Izrael városait, amíg az Emberfia el nem jön”. A tanítványok ebből azt hitték, hogy a Második Eljövetelre a közeljövőben sor kerül. Amikor Jézus a közelgő vértanúságáról beszélt Péternek, az a másik tanítványnak, Jánosnak a sorsáról kérdezte Jézust. Ő így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele?” Jézus azt is mondta: „Bizony mondom nektek: Az itt állók közül némelyek nem halnak meg, amíg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában”. Ezek az idézetek arról győzték meg a tanítványokat, hogy még életükben találkoznak a visszatérő Jézussal.
Jézus küszöbön álló visszatérésének reménye fellelkesítette a tanítványokat, és erőt adott nekik ahhoz, hogy legyőzzék a zsidóktól és a Római Birodalomtól elszenvedett üldöztetéseket. A Második eljövetel reményétől felbátorodva és a Szentlélektől eltelve a nagy megpróbáltatások ellenére is megalapították az őskeresztény egyházat. Jézus ösztönözni és bátorítani akarta tanítványait, akiknek nehéz keresztet kellett hordozniuk; emiatt prófétálta, hogy a felhőkön, Isten hatalma és dicsősége közepette jön el, és egy csapásra mindent beteljesít.
3. rész: Hova tér vissza Krisztus?
Ha Krisztus ismét földi emberként jön el, minden bizonnyal olyan emberek közé születik, akiket Isten az ő elrendelésével összhangban választott ki. Melyik az a hely, amelyet Isten Jézus visszatérésének színhelyéül választott ki? Kik a fogadására kiválasztott emberek?
3.1 A zsidók közé tér-e vissza Krisztus?
A keresztények némelyike az alábbi bibliai szakaszok nyomán úgy gondolja, hogy Krisztus újból a zsidó néphez jön el: „Ekkor hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezren voltak Izrael fiainak minden törzséből”, és „Mert bizony mondom nektek: nem járjátok végig Izrael városait, míg az Emberfia el nem jön”. Az efféle értelmezés azonban félreérti Isten gondviselését.
Jézus a szőlőskert példázatával szólt erről:
„Halljatok egy másik példabeszédet. Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette sövénnyel, belül pedig sajtót ásott és őrtornyot épített. Aztán bérbe adta a szőlőt műveseknek, és elment idegenbe. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőművesekhez, hogy szedjék be a termést. Ám a szőlőművesek nekiestek a szolgáknak. Az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is úgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat csak megbecsülik. De amikor a szőlőművesek meglátták a fiút, így biztatták egymást: Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és mienk lesz öröksége. Nekiestek, kidobták a szőlőből és megölték. Amikor majd megjön a szőlő ura, vajon mit tesz a szőlőművesekkel? Így válaszoltak neki: A gonoszokat a gonoszok sorsára juttatja, szőlejét pedig más bérlőknek adja ki bérbe, akik idejében beszolgáltatják a termést. Erre Jézus azt kérdezte: Sose olvastátok az Írásban: A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben. Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét.” – Mt 21,33-43
Ebben a példabeszédben a gazda Istent, a szőlőskert Isten munkáját jelképezi, míg a munkával megbízott bérlők a zsidókat, a szolgák a prófétákat, a gazda fia pedig Jézust képviseli. A más bérlők, akik végül leszüretelik a termést, egy másik nemzetet jelképeznek, amely fogadhatja Krisztust a Második Eljövetel idején és megvalósíthatja Isten akaratát. Jézus e példabeszéd segítségével mondta el, hogy nem jön újból ahhoz a néphez, amely üldözte őt. Isten elveszi tőlük a küldetést, amit korábban rájuk ruházott, és más népnek adja, amely Krisztus visszatérésével meghozza gyümölcsét.
Vajon mégis miért az tűnik ki a Biblia szavaiból, hogy Krisztus Izraelbe tér vissza? Ezt a kérdést úgy válaszolhatjuk meg, ha előtte megvizsgáljuk, mi is „Izrael” jelentése. „Izrael” azt jelenti: „aki győzedelmeskedik”. Jákob kapta ezt a nevet, mert Jabbok gázlójánál legyőzte az angyalt, aki birkózott vele. Jákob azért küzdött meg az angyallal, hogy megerősítse a jellemalapban elfoglalt Ábel-pozícióját. Azáltal, hogy ebben és a tényleges áldozat bemutatásában sikeres volt, Jákob megteremtette a Messiás családi szintű alapját. Leszármazottai az elkészült alap révén átörökölték apjuktól a gondviselés iránti felelősséget: Izraelnek vagy a kiválasztott népnek őket nevezzük. Az „Izrael” szó tehát Isten népét jelzi, amely hite által győzedelmeskedett; és nem vonatkozik szükségszerűen mindenkire, aki Jákob vérvonalából született. Ezért mondta Keresztelő János a zsidóknak: „Ne gondoljátok, hogy arra hivatkozhattok: Ábrahám az atyánk! Mondom nektek: ezekből a kövekből is tud az Isten Ábrahámnak fiakat támasztani”. Szent Pál még hozzáfűzte: „Nem az a zsidó, aki látszatra az, s nem az a körülmetélkedés, ami a testen látható, az a zsidó, aki bensőleg az, s aki nem betű szerint, hanem lélek szerint körülmetélt”. Más szavakkal így fejezte ki: „Nem mindenki izraelita, aki Izraeltől származik”. Megfeddték azokat a zsidókat, akik – noha nem Isten akarata szerint éltek –, azzal kérkedtek, hogy Ábrahámmal való vérségi kapcsolatuk alapján a kiválasztott nép tagjai.
Azt mondhatjuk tehát, hogy amikor Mózes vezetésével elhagyták Egyiptomot, Jákob utódai alkották Izraelt; ám csak addig, míg a pusztában Isten ellen nem fordultak. Isten ezért félresöpörte őket, és csak a fiatalabb nemzedéket vezette el Kánaánba: az igazi Izraelnek őket tekintette. Ábrahám azon leszármazottai közül, akik Kánaán földjére léphettek, tíz északi törzs megalakította Izrael királyságát. Azonban vétkeztek Isten ellen és elpusztultak, mert elveszítették jogukat arra, hogy Isten kiválasztott népe legyenek. Csupán Júdea déli királyságának két törzse tartott ki Isten akarata mellett, ők maradtak kiválasztottak, s végül Jézust is ők fogadhatták. Mindazonáltal, amikor a keresztre küldték Jézust, a gondviselésért elsődlegesen felelős nép pozícióját ők is elveszítették.
Melyik lett a választott nép Jézus keresztre feszítése után? Nem más, mint a keresztények, akik örökölték Ábrahám hitét, és átvették Ábrahám leszármazottainak beteljesítetlen küldetését. Szent Pál a következőket írta: „Vétkükből inkább üdvösség fakadt a pogányoknak, hogy vetélkedésre sarkallja őket”, tanúsítva, hogy a helyreállítás gondviselésének középpontja a zsidókról a keresztényekre került át. Ennélfogva a választott nép nem Ábrahám leszármazottainak népe, hanem a keresztények, akik örökölték Ábrahám hitét: rájuk hárul a felelősség, hogy elkészítsék az alapot Krisztus Második eljövetele számára.
3.2 Krisztus egy keleti nemzethez tér vissza
A példabeszédbeli bérlőkhöz hasonlóan, akik megölték a gazda fiát, a zsidók is elveszítették gondviselési küldetésüket, amikor megfeszítették Jézust. Melyik nemzet veszi át akkor Isten munkáját és termi meg gyümölcsét? A Biblia azt sugallja, hogy ennek a nemzetnek keleten kell lennie.
A Jelenések könyve szól egy olyan tekercs kibontásáról, amit hét pecsét zár le:
„A trónon ülő jobbjában egy kívül-belül teleírt könyvtekercset láttam, amely hét pecséttel volt lepecsételve. Aztán láttam egy hatalmas angyalt, aki harsány hangon kérdezte: Ki méltó rá, hogy kibontsa a tekercset, feltörje pecsétjeit? De senki sem tudta, sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt kibontani és elolvasni a tekercset. Erre sírva fakadtam, hogy senki sem volt méltó a tekercset kinyitni és elolvasni. Ekkor a vének közül az egyik így szólt hozzám: Ne sírj! Nézd, győzött az oroszlán Juda törzséből, Dávid sarja. Ő majd kinyitja a könyvet, feltöri hét pecsétjét.” – Jel 5,1-5
A Júda törzséből való oroszlán Krisztust jelenti; ő az, aki az utolsó napokban felbontja a hét pecsétet. Hat pecsét feltörése után ez történik:
„Majd láttam, hogy napkeletről egy másik angyal száll fel, az élő Isten pecsétje volt nála. Határozott hangon szólt a négy angyalnak, akiknek hatalmuk volt rá, hogy ártsanak a földnek és a tengernek: Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak, míg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit! Ekkor hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezren voltak...” – Jel 7,2-4
Ez azt jelzi, hogy az élő Isten pecsétje a száznegyvennégyezer kiválasztott homlokára keleten kerül majd, ahol a nap felkel. A visszatérő Bárányt ők fogják kísérni. Arra következtethetünk hát, hogy a nemzet, amely örökli Isten munkáját, és amely örvendhet gyümölcsének a második eljövetel idején, egy keleten lévő nemzet. Ott születik meg Krisztus, és Isten száznegyvennégyezer kiválasztottja ott fogadja őt. Melyik az a keleti nemzet, amely az Úr fogadására kiválasztatott?
3.3 Ez a keleti nemzet Korea
Keleti országoknak az ősidőktől kezdve hagyományosan három nemzetet tekintettek: Koreát, Japánt és Kínát. Köztük Japán egész történelme során a napistennőt, Amaterasu-omi-kamit imádta. A Második Eljövetel korába Japán fasiszta nemzetként lépett be, és üldözte a koreai keresztényeket. Kína a kommunizmus melegágyaként ekkor éppen kommunista nemzetté volt átalakulóban, vagyis mindkét ország Sátán oldalához tartozott. Korea tehát az a nemzet Keleten, ahová Krisztus vissza fog térni. Nézzük meg, miként látja az Alapelv azokat a különféle módokat, ahogyan Korea méltóvá vált Krisztus fogadására a Második Eljövetelkor. A Messiást fogadó nemzetként a következő feltételeknek kellett megfelelnie.
3.3.1 Nemzeti jóvátételi feltétel
Korea úgy érdemelhette ki a Messiás fogadásának jogát, hogy teljesítenie kellett egy nemzeti gondviselési tervet, mely a Sátántól való elválást szolgálta és a negyvenes számra épült, annak érdekében, hogy Kánaán kozmikus szintű helyreállítása megtörténhessen. Miért kellett Koreának teljesítenie ezt a jóvátételi feltételt? Ha Krisztus Koreába tér vissza, akkor a koreai nép lesz a harmadik Izrael. Az ószövetségi korban Ábrahám utódai alkották az első Izraelt, akik megtartották Isten akaratát és üldöztetést álltak ki Egyiptomban. Második Izraellé a zsidók által eretnekségük miatt üldözött keresztények váltak, akik a feltámadt Jézust dicsőítették, és továbbvitték a helyreállítás gondviselésének folyamatát. A próféciának megfelelően, amely szerint szenvedni fog és nemzedéke elutasítja, a visszatérő Krisztust valószínűleg éppúgy eretneknek bélyegzi majd kora kereszténysége, mint ahogyan Noéval is történt saját korában. Ha így történik, Isten kénytelen lesz elhagyni a keresztényeket, akik üldözik Krisztust, csakúgy, amint elhagyta a zsidókat, akik Jézust visszautasították. Akkor a koreai nép – mely követi és támogatja Krisztust a gondviselés harmadik szakaszának beteljesítésében – válik majd a harmadik Izraellé.
Az első Izrael négyszáz éven keresztül szenvedett Egyiptomban. Ezzel teljesítette a Sátántól való elszakadást szolgáló és a negyvenes számon alapuló gondviselést, és így létrejött a feltétele annak, hogy Kánaán nemzeti szintű helyreállítása elkezdődhessék. A második Izraelnek a négyszáz évig tartó üldöztetéseket kellett legyűrnie a Római Birodalomban, hogy teljesítse a Sátántól való elszakadást szolgáló és a negyvenes számon alapuló gondviselést, és ily módon elkezdődhessen Kánaán világszintű helyreállítása. Mint a harmadik Izraelnek, Koreának is el kellett szenvednie egy sátáni oldalon álló ország elnyomását egy bizonyos időszakon át, amit a negyvenes szám határozott meg. Ennek köszönhetően eleget tett a Sátántól való elszakadást szolgáló és a negyvenes számon alapuló gondviselés feltételeinek, és Kánaán kozmikus szintű helyreállítása kezdetét vehette. A fenti időszak az a negyven év volt, amíg japán gyarmatként számtalan gyötrelmet viselt el Korea.
Korea már korán a japán terjeszkedési politika célpontjává vált. Az 1905-ben japán oldalról Hirohumi Ito, koreai részről Wang-young Lee részvételével megkötött Eulsa Védelmi Megállapodás kimondta Korea japán protektorátusi státuszát. Korea minden diplomáciai joga átkerült a japán Külügyminisztérium kezébe. Japán egy főkormányzót nevezett ki, és minden körzetben katonai tisztviselőket rendelt ki a belügyek teljes körű irányítására. Rövid idő leforgása alatt rákényszerítette akaratát a koreai népre, és a politikai, a diplomáciai és a gazdasági ügyek felett átvette a vezetést.
Japán 1910-ben erőszakkal magához csatolta Koreát. A japánok szörnyűségeket tettek a koreaiakkal, számos hazafit bebörtönöztek és kivégeztek, az emberektől elvették szabadságukat. Amikor 1919. március elsején kitört egy függetlenségi mozgalom, több ezer polgári lakost gyilkoltak le a félsziget minden vidékén. Az 1923-as, hatalmas kantói földrengést követően a Tokióban élő, ártatlan koreaiakat kiáltották ki bűnbaknak, és sokukat lemészárolták. Eközben rengeteg koreai hagyta el otthonát és menekült Mandzsúria pusztaságaiba a szabadság reményében, mivel nem volt képes elviselni a japán megszállást. Elmondhatatlan megpróbáltatások vártak rájuk, de szívvel-lélekkel hazájuk függetlenségének áldozták magukat. A japán hadsereg faluról falura kutatott utánuk, egyes településeken mindenkit, gyereket és öreget betereltek egy épületbe, és élve elégették őket. Japán egészen bukása napjáig nem engedett a zsarnokságból.
A március elsejei függetlenségi mozgalomban és a Mandzsúria pusztaságában megölt koreaiak túlnyomórészt keresztények voltak. A gyarmati uralom végének közeledtével Japán hírhedt politikába fogott: el akarta pusztítani a független kereszténységet Koreában. A keresztényeket arra kényszerítették, hogy sintó szentélyeket látogassanak; az ellenszegülőket börtönbe vetették vagy meggyilkolták. Amikor Hirohito császár megadta magát a második világháború végén, a koreai nép végre felszabadult a megszállás alól.
A koreai nép az 1905-ös Eulsa Védelmi Megállapodástól az 1945-ös felszabadulásig éppen negyven éven át szenvedett. Szenvedéseik azoknak a gyötrelmeknek felelnek meg, amiket az első Izrael Egyiptomban, a második Izrael pedig a Római Birodalomban állt ki. Korea függetlenségi mozgalmát főleg keresztények vezették, hazájukban csakúgy, mint határaikon túl; a leginkább ők szenvedték meg a japánok önkényuralmát.
3.3.2 Isten és Sátán frontvonala
Az utolsó napokban a világ demokratikus és kommunista blokkra szakad ketté. Isten, aki Ádámot megáldotta a teremtés feletti uralom jogával, kénytelen volt megengedni Sátánnak, hogy Ádám leszármazottain keresztül felépítsen egy törvénytelen világot. Isten számára az lett a feladat, hogy ezt a törvényellenes világot visszaállítsa a saját oldalára. Amikor Krisztus ismét eljön, hogy bűnbe esett világunkat helyreállítsa az eredeti állapotába, ahogyan Isten megteremtette, akkor bizonyosan dolgozni fog a kommunista világ megmentésén is. Kétségtelen, hogy ebben a gondviselési tervben központi szerepet játszik majd az a nemzet, ahová Krisztus visszatér. Korea, a Krisztust fogadó ország az a föld, amely a legdrágább Isten, és a leggyűlöletesebb Sátán számára. Ez a hely egyaránt Isten és Sátán frontvonala is, ahol a demokrácia és a kommunizmus erői összeütköznek. A 38. szélességi fokon néznek szembe egymással, azon a határon, amely a gondviselés beteljesítése miatt húzódik itt, a két világ között.
Azon a ponton, ahol Isten és Sátán szembenéz egymással, egy áldozatot kell felajánlani a küzdelem kimenetelének feltételéül. Ez az áldozat a koreai nép, amely a világegyetem helyreállítása miatt állíttatott a frontvonalra. Isten ezért választotta ketté Koreát, ahogyan Ábrahám áldozatát is ketté kellett volna vágni. Ez az oka annak, hogy a 38. szélességi fok mentén Koreát két félre szakították: egy Káin- és egy Ábel-típusú országra.
A 38. szélességi fok a kommunizmus és a demokrácia közti harc frontvonala, de ugyanakkor az Isten és Sátán között zajló csata frontvonala is. A koreai háború, amely a 38. szélességi fok körül dúlt, nem csupán egy polgárháború volt, hanem a demokratikus és a kommunista világ konfliktusa, ezen túlmenően pedig Isten és Sátán összecsapása. Mivel ez a harc világszintű jelentőséggel bírt a helyreállítás gondviselésében, ez alkalommal mozgósították először az ENSZ tagállamainak fegyveres erőit. Noha a résztvevő nemzetek nem mérhették fel ennek gondviselési jelentőségét, mégis Isten akaratával összhangban cselekedtek, amikor valamennyiünk szellemi hazájának felszabadításáért harcoltak.
Az első emberpár bűnbeesésekor Isten oldala és Sátán oldala egyetlen pontban vált el egymástól. Élet és halál, jó és rossz, szeretet és gyűlölet, boldogság és szomorúság, szerencse és balszerencse mind egyetlen pontban váltak ketté, és az emberi történelem során szüntelenül összeütközésben álltak egymással. Az így megosztott dolgok külön-külön meglelték helyüket és megszilárdultak az Ábel- és a Káin-típusú világokban, amelyek végül a demokratikus és a kommunista világgá érlelődtek. Amikor e két világ között globális konfliktus alakult ki, a Koreai-félsziget vált a középpontjává. A vallások, az ideológiák, a politikai erők és a gazdasági rendszerek mind összetűzésbe kerültek Korea társadalmában, s ez az egész világra kihatott. Ennek hátterében azok a jelenségek állnak, amelyek a szellemi világban történtek, de a fizikai valóság részeként nyilvánultak meg a gondviselés központi nemzetében, Koreában, majd onnét világméretűvé növekedtek. A társadalmi és az ideológiai káosz kitörése egyértelműen jelezte egy új világrend gyors közeledését. Ahogy Jézus mondta egyszer: „amikor hajtása már zsendül és a levelei kibontakoznak, tudjátok, hogy közel van a nyár”.
Amikor a tanítványok a visszatérésének helyéről kérdezték Jézust, így válaszolt: „Ahol a hulla van, odagyűlnek a saskeselyűk”. Az örök élet és az örök halál csap össze egymással Koreában, Isten és Sátán harcának frontvonalán. A saskeselyűkkel jelképezett gonoszok a szellemileg halottak keresésére gyűlnek össze itt, míg a visszatérő Úr azért jön el erre a földre, hogy rátaláljon azokra, akiknek örök élete van.
3.3.3 Isten szívének objektuma
Ahhoz, hogy Isten szívének objektumaivá váljunk, először a vér, a verejték és a könnyek útját kell járnunk. Attól kezdve, hogy az ember Sátán uralmába süllyedt és Isten ellenségévé lett, Isten a gyermekét elveszített szülő szívével bánkódik. Megállás nélkül azon dolgozik, hogy ebben a bűnös világban megmentse azt az erkölcstelen és nyomorult emberi lényt, aki nem más, mint saját gyermeke. Miközben lázadó gyermekeinek életéért küzdött, újra és újra rákényszerült, hogy a legigazabbakat és legdrágábbakat feláldozza a sátáni világnak; még Jézust, egyszülött fiát is a keresztre kellett engednie. A bűnbeesés óta Isten mindennap búsul emiatt. Így az az egyén, család vagy nemzet, amely Isten akaratáért a sátáni világgal küzd meg, nem kerülheti el a vér, a verejték és a könnyek útját. Mi, Isten hűséges és hívő gyermekei hogyan élhetünk kényelmesen és elégedetten, miközben azt várjuk, hogy továbbra is objektumai maradjunk Mennyei Atyának, aki nagy fájdalommal gyötrődik?
Annak a nemzetnek, amely fogadhatja a Messiást, gyermeki hűsége bebizonyításával kell Isten szívének objektumává válnia. Ezért kell a vér, a verejték, és a könnyek útját járnia. Az első és a második Izrael története egyaránt telve volt szenvedéssel. A harmadik Izrael, Korea népe ugyancsak ilyen úton járt. Mint Isten választott népének, nyomorúságos történelem jutott osztályrészéül. Senki sem tudhatja, hogy ennyi szenvedés helyébe mekkora áldás kerül.
Annak a nemzetnek, amely méltó arra, hogy Isten szívének objektuma legyen, a jóság népének kell lennie. A koreai fajilag egységes nép, és történelmének négyezer éve alatt ritkán támadott más nemzet ellen. Még azokban az időkben sem használta erejét másra, mint a betörések visszaverésére, amikor – a Kogurjo és Silla nevével jelzett időszakokban – hatékony katonai erővel büszkélkedhetett. Sátán alapvető természetét figyelembe véve, aki hajlamos erőszakosan beleavatkozni mások dolgaiba, világos, hogy a koreai nép méltó arra, hogy Isten oldalán álljon. Istennek az a stratégiája, hogy a győzelmet magának akarja, miután megtámadták. Noha számtalan próféta és szent feláldozta magát a történelem során, sőt Jézus is meghalt a kereszten, Isten legvégül mindannyiszor magának követelte a győzelmet. Ámbár Sátán oldala volt a támadó az első és a második világháborúban is, a győzelmet mindig az isteni félen álló nemzetek szerezték meg. A koreai népet ugyancsak megannyi támadás érte az idegen hatalmaktól. Isten azért vetette őket ilyen megpróbáltatások alá, hogy a maga oldalára állítsa őket, és ekképpen biztosítsa a végső győzelmet.
A koreai emberek természetüktől fogva vallásosak. Vallásos hajlamuk készteti őket arra, hogy mindig a fizikai valóságot meghaladó, mélyebb értékeket keressék. A koreai nép már ősidőktől kezdve, amikor még csak kezdetleges kultúrával rendelkezett, erős vágyat tanúsított az Istenben való hit iránt. Nem becsülték sokra azokat a vallásokat, amelyek babonásan istenítették a természetet, vagy a mulandó élet boldogságát keresték. Mindig is a hűség, a gyermeki szeretet, és a tisztaság erényeit tisztelték. Kultúrájuk ilyenféle, erős támasztékon nyugszik, és még bensőségesen szeretett népmeséik – mint „A simcsong meséje” vagy „A csunhjan meséje" – is ezekről az erényekről szólnak.
3.3.4 Messiási próféciák
A koreai népben régóta él a messiási remény, amelyet prófétái világos tanúságtétele táplál. Az első Izrael hitt saját prófétái tanúságtételeinek, hogy a Messiás királyukként fog eljönni, felépíti a Királyságot és elhozza nekik a megváltást. A második Izrael részben azért volt képes végigjárni a hit nehéz útját, mert Krisztus visszatérésében reménykedett. A harmadik Izrael, a koreai nép szintén mélyen hitt abban a jövendölésben, amely megjósolta az Igazságos Király megjelenését, aki dicsőséges és örökké tartó birodalmat alapít meg földjükön. Megpróbáltatásaik elviseléséhez ebből a reménységből merítettek erőt. Ezt a messiási eszmét egy próféciákat leíró könyv, a Csonggamnok tárta fel a koreaiaknak a XIV. században, a Yi dinasztia idejében.
Mivel ez a jövendölés egy új király megjelenését jósolta, az uralkodó osztály megpróbálta elhallgatni. A gyarmatosítás idejében a japán rezsim a könyvek elégetésével és a hívők elnyomásával próbálta eltüntetni ezt az eszmét. Miután a kereszténységet széles körben elfogadták, nevetséges babonának tüntették fel. A messiási remény mindezek ellenére továbbra is fennmaradt, a koreaiak lelkébe mélyen beleivódott. A várva várt Igazságos Király a Csonggamnokban megjövendölt Csung-Do Rjong, azaz „aki Isten igaz Igéjével jön el”. Ez a jóslat tulajdonképpen Krisztusról szól, aki Koreába tér vissza. A Csonggamnok által Isten még azelőtt kinyilatkoztatta, hogy a Messiás erre a földre fog visszatérni, hogy a kereszténység gyökeret vert volna Koreában. A tudósok ma megerősítik, hogy a próféciák könyvének sok részlete megegyezik a Bibliával.
Koreában valamennyi vallásnak a legmélyebb hívői kinyilatkoztatásokat kaptak arról, hogy vallásuk vezetői visszatérnek Koreába. A kultúrkörök fejlődéséről szólva megállapítottuk, hogy az összes vallás egyetlenegy vallás kialakítása felé halad. Istennek az a vágya, hogy az utolsó napokban a kereszténység legyen ez a vallás, amely magára vállalja a felelősséget, hogy a történelem minden vallásának célját beteljesítse. A kereszténység középpontjaként visszatérő Krisztus fogja megvalósítani mindazokat a célokat, amelyeket a vallásalapítók kitűztek. Küldetése alapján a visszatérő Krisztust tehát úgy tekinthetjük, mint az összes vallásalapító második eljövetelét. A különböző kinyilatkoztatások beteljesüléseként sor kerül az egyes vallások alapítóinak második eljövetelére, ámde nem különböző személyek által, hanem mindezen kinyilatkoztatásokat a Második Eljövetel Krisztusa teljesíti be egy személyben. A különböző vallások hívőinek kinyilatkoztatott, eljövendő Úr – köztük Maitreya Buddha a buddhizmusban, az Igaz Ember a konfucianizmusban, a visszatérő Cso Szun, aki a Csondogyo vallását alapította, valamint a Csonggamnokban megjövendölt Csung-Do Rjong – nem más, mint Krisztus második eljövetele.
Végül, olyan kijelentések és jelek tanúi vagyunk, amelyek a szellemileg nyitott hívők közvetítésével arról tanúskodnak, hogy Koreában történik majd a második eljövetel. Napjainkban ezek a jelenések olyan gyorsan szaporodnak, mint eső után a gomba. Isten ígérete, hogy minden emberre kiárasztja lelkét, a koreai nép körében válik valóra. Ahogyan az elkötelezett keresztények kapcsolatot teremtenek a szellemi világ egyes szintjeivel – egészen a Paradicsom alsóbb szintjeitől fogva –, úgy közülük sokan kapnak világos kinyilatkoztatásokat arról, hogy az Úr Koreába fog visszatérni. A koreai keresztény egyházak jelenlegi vezetése azonban mélyen alszik. Szellemi tudatlanságukban anélkül végzik szolgálatukat, hogy az idők jeleire felfigyelnének. Ez hasonlít ahhoz, ami Jézus idejében történt: a papok, rabbik és írástudók, akiknek elsőként kellett volna felismerniük a Messiás megszületését, teljesen tudatlanok maradtak, mert szellemileg vakok voltak. Jézus születéséről a csillagjósok és a pásztorok tudtak, akik kinyilatkoztatást kaptak.
Jézus azt mondta: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad”. Saját kora zsidó vezetőinek szellemi tudatlansága miatt kesergett, másfelől azonban hálás volt, hogy gondviselése kinyilvánításával Isten a tiszta és műveletlen hívekre kiterjesztette kegyelmét. Napjaink koreai kereszténységében hasonló, noha jóval összetettebb jelenségek zajlanak, mint Jézus idejében. Az utolsó napokra vonatkozóan a menny számos titkát feltárta Isten az egyszerű és őszinte hívőkön keresztül. Ezeket az igazságokat azonban a hívők eddig nem osztották meg másokkal, mert különben az eretnekek sorsa várt volna rájuk. Eközben sok keresztény egyházi ember büszkeségét a Bibliáról való tudása vagy a Biblia tolmácsolásának képessége adja, csakúgy, ahogy Jézus idejében a papok, a rabbik és az írástudók is erre voltak büszkék. Örömüket lelik a követőiktől kapott tiszteletben; elégedettek, hogy hivataluk imponáló kötelezettségeit végzik; ám – Isten bánatára – teljes mértékben tudatlanok Isten gondviselését illetően, amely az utolsó napokhoz érkezett.
3.3.5 A civilizációk kiteljesedése
A vallás és a tudomány abból az emberi vágyból fakadnak, hogy belső és külső tudatlanságunkat legyőzzük. A vallásra és a tudományra épülő szellemi és anyagi civilizációnak összhangba kell kerülnie ahhoz, hogy megoldhassuk az emberi élet alapvető problémáit, és Isten eszményének világát megvalósíthassuk. Abban a világban, amit Krisztus fog felépíteni, a tudomány magas fejlettségi szintet fog elérni. A társadalom a legmagasabb szintű lesz, olyan civilizáció, amely a helyreállítás vertikális története során kialakult valamennyi civilizációt horizontálisan helyreállítja az Úr vezetése alatt. Így a civilizációk minden olyan szellemi és anyagi vonása, mely a vallásból és a tudományból kifejlődve virágzott a világ bármely részén, az új igazságtól vezetve végül Koreában találkozik és talál harmóniára. Gyümölcsüket majd Isten régóta vágyott, eszményi világában hozzák meg.
Először is, minden civilizáció leglényegének, mely a földön létrejött, Koreában kell kiteljesednie. Az Egyiptomban és Mezopotámiában felemelkedett ősi szárazföldi kultúrák örökségüket Görögország, Róma és Ibéria félszigeteinek civilizációira hagyták, onnét pedig Nagy-Britannia szigeti civilizációjára. Innét az Egyesült Államokba, egy szárazföldi kultúrába adódott tovább ez a kultúra, majd az irány megfordultával az Egyesült Államokból Japán szigetére került. E kultúra gyümölcseinek végső soron egy félsziget civilizációjában, Koreában kell megteremniük, ott, ahol Krisztusnak meg kell születnie.
Másodszor, a civilizációk középpontja folyók vagy tengerek mentén jött létre, gyümölcseiket pedig a Csendes-óceáni civilizációknak kell meghozniuk, ahová Korea is tartozik. A Nílus, a Tigris és az Eufrátesz partján született folyó menti civilizációk a Földközi-tenger közelségében lévő civilizációknak adták át kultúrájukat: Görögországnak, Rómának, Spanyolországnak és Portugáliának. Ezek öröksége az Atlanti-óceán civilizációiba, legfőképpen Nagy-Britanniába és az Egyesült Államokba került át. Mindezek gyümölcsét azok a civilizációk aratják le, melyeket a Csendes-óceán köt össze: az Egyesült Államok, Japán és Korea.
Végül, a különböző éghajlati övekben született civilizációknak is Koreában kell termést hozniuk. Az évszakok körforgásában az élőlények tavasszal kezdik életüket és szaporodnak, nyáron virágot hajtanak, ősszel teremnek, télen pedig elraktározzák tartalékaikat. A tavasz, nyár, ősz és tél körforgása nemcsak évről évre, de napról napra is megismétlődik: a reggelnek megfelel a tavasz, a délutánnak a nyár, az estének az ősz, és az éjszakának a tél. Az emberi élet négy szakasza – a gyermek-, a fiatal-, a közép- és az öregkor – szintén ezt a mintát követi. Az emberi történelem ugyancsak az évszakok példáját követve bontakozott ki, mivel az élet harmonikus, évszakos körforgása a teremtés törvényeinek egyik meghatározó vonása.
Isten az emberi történelem tavaszán teremtette Ádámot és Évát. A történelemnek tehát az Édenkert mérsékelt égövi civilizációjában kellett volna megkezdődnie, majd a nyárnak megfelelő szakaszában trópusivá, ősszel hűvös éghajlatúvá kellett volna átalakulnia, míg télen egy hideg égövi civilizációban kellett volna elérnie csúcspontját. A bűnbeesés következtében az emberi lények azonban lesüllyedtek a vadak szintjére. Ahelyett, hogy a mérsékelt övben hozták volna létre civilizációjukat, éretlenül, primitív emberként a trópusi égövbe jöttek. Az afrikai kontinensen, Egyiptomban felépítették trópusi civilizációjukat. Ez a szárazföldi civilizáció félszigeteknek és szigeteknek adta tovább kultúráját, ahol kialakult a hűvös éghajlatú civilizáció, ennek örökébe pedig a Szovjetunió hideg égövi civilizációja lépett. E folyamat elérkezett betetőzéséhez: az új Éden mérsékelt övi civilizációjának létrehozásához. Erre minden bizonnyal Koreában kerül sor, ahol az összes civilizáció kiteljesedik.
4. rész: Párhuzamok Jézus kora és napjaink között
A második eljövetel időszaka párhuzamba állítható Jézus idejével. A mai kereszténység történései sok hasonlóságot mutatnak azokkal az eseményekkel, amelyek Jézus idejében a zsidókkal történtek. Vizsgáljunk meg néhányat ezekből a párhuzamokból.
Napjaink kereszténysége – csakúgy, mint Jézus korának zsidósága – túlságosan mereven ragaszkodik az intézményes tekintélyhez és a szertartásokhoz, miközben belsőleg egyre hanyatlik. Jézus korában sok pap és írástudó vált a rítusok és a törvények betűinek rabjává, szellemi életük pedig megromlott. Ezért az őszintén hívő zsidók tömegei gyűltek az eretneknek kikiáltott Jézus köré, hogy szellemi szomjukat oltsák. Korunk keresztény vezetőinek és papjainak jó része ugyancsak hatalmának fogságában, a szertatásoktól elbűvölve él, míg szelleme napról napra homályosabb. Az elkötelezett keresztények az igaz utat kutatva kénytelenek hegyeket és síkságokat megjárni. Új vezetőket keresnek, akik képesek kivezetni őket a szellemi pusztaságból és megmutatják a belső fény felé vezető utat.
Valószínűleg a keresztény vezetők fogják elsőként megvádolni Krisztust a Második Eljövetelkor, akárcsak Jézust a zsidó vezetők annak idején. Jézus azért jött, hogy megnyisson egy új korszakot, amely a próféták által kinyilatkoztatott ószövetségi igéket beteljesítette volna. Nem elégedett meg az Ószövetség igéinek elismétlésével, hanem az új korszakhoz illő igékkel adta át az igazságot. A zsidó papok és írástudók az ószövetségi írások korlátozott megértéséből kiindulva bírálták el Jézus szavait és tetteit. Téves ítéletük végül a keresztre juttatta Jézust.
A Második Eljövetelkor Krisztus célja szintén az új menny és új föld felépítése; arra az alapra, amelyet az újszövetségi kor kereszténysége a szellemi megváltás alapjaként létrehozott. Amikor visszatér, nem pusztán elismétli az Újszövetség kétezer éve átadott igéit, de bizonyára új igéket is tesz hozzájuk, amelyek az új ég és új föld megalapításához szükségesek. Azonban korunk mindazon keresztényei, akik szigorúan az Újszövetség betűihez ragaszkodnak, a Szentírás csekély megértéséből fakadóan kifogásolni fogják a visszatérő Krisztus szavait és tetteit. Számíthatunk rá, hogy eretneknek nyilvánítják és üldözik az Urat. Ezért jövendölte Jézus, hogy a második eljövetelkor Krisztusnak sokat kell elszenvednie, nemzedéke pedig visszautasítja.
Amikor az emberek a Második Eljövetel Krisztusáról kinyilatkoztatásokat kapnak, vagy igéjét hallják, hasonló módon reagálnak, mint a zsidók Jézus idejében. Isten akkor nem a papoknak és írástudóknak, hanem a pogány csillagjósoknak és a tiszta szívű pásztoroknak nyilvánította ki Jézus születésének hírét. Ez ahhoz hasonlít, mint amikor saját gyermekeinek tudatlansága miatt az apa inkább a fogadott fiában kénytelen megbízni. Meglehet, hogy Isten ugyancsak az egyszerű embereknek, a főbb irányzatok által lenézett kis szellemi csoportoknak és egyházaknak, vagy lelkiismeretes nem hívő embereknek tárja fel először Krisztus visszatérésének hírét. Ez a hír talán csak később jut el a meghatározó egyházak vezetőihez, akik megfontolás nélkül ragaszkodnak hitük megszokott formáihoz. Jézus napjaiban sem a zsidó vezetők, hanem az egyszerű, közönséges emberek és a pogányok fogadták be őszintén az üzenetét. Amikor Krisztus visszatér, az egyszerű keresztények és a nem keresztények fogadják el előbb az Úr szavait, megelőzve a kereszténység vezetőit, akik Isten választottjaiként tekintenek magukra. A királyi menyegzőről szóló példabeszédnek ez a jelentése. A meghívottak, a közösség vezetői visszautasították a meghívást:
„Aztán így szólt szolgáihoz: A menyegző ugyan kész, de meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek ezért ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre. A szolgák ki is mentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, jókat, gonoszakat egyaránt. A menyegzős terem megtelt vendégekkel.” – Mt 22,8–10
Jézus és a Második Eljövetel korában egyaránt lehetséges, hogy az odaadó hívők egy része, akik a Mennybe való belépés reményével indultak el a hit útján, végül a pokolban találják magukat. Jézus napjaiban a papok és az írástudók feladata volt Isten választott népének az irányítása, így nekik kellett volna elsőként felismerniük, hogy a Messiás megérkezett, és el kellett volna vezetniük a zsidókat hozzá. Jézus átvette a kezdeményezést, hogy segítségükre legyen küldetésük teljesítésében: elment a templomba és legelőször nekik tanította az Igét. Ám amikor nem fogadták el, nem tehetett mást, minthogy Galilea partjain kóborolva, a halászok között keressen tanítványokat. A társadalom legalját kellett szolgálnia, bűnözőkkel, adószedőkkel és prostituáltakkal kellett barátkoznia. A papok és az írástudók legvégül addig a pontig üldözték, ahol Jézus kénytelen volt elfogadni a kereszt végzetét. Úgy követték el ezt a gyilkosságot, hogy mindvégig hittek cselekedetük igazságosságában, mellyel egy veszélyes eretnektől és istenkáromlótól szabadultak meg. Életük további részében folytatták szokásos papi teendőiket; mondogatták a Szentírást, fizették a tizedüket, áldozatokat mutattak be a templomban, mind azzal a bizonyossággal, hogy a Mennyország felé igyekeznek. Halálukat követően azonban a legváratlanabbul a pokolban találták magukat. Ironikus módon épp az az út vitte őket félre, amelyről azt hitték, hogy a Mennybe vezet.
Azt felismerve, hogy hasonló események történhetnek meg az utolsó napokban is, mindannyiunknak komoly önvizsgálatot kell tartanunk. Sok keresztény halad azon az úton, amelyről azt gondolja, a Mennyországba vezet. Rossz lépésük következménye viszont az lehet, hogy az útjuk végül a pokolba visz. Emiatt mondta egyszer Jézus, hogy az utolsó napokban sok elszánt hívőt fog megdorgálni, még olyanokat is, akiknek az eltökéltsége olyan erős, hogy az ő nevében képesek ördögöket kiűzni vagy csodákat tenni: „Sose ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!”
Igazából azok a hívők vannak a legbizonytalanabb helyzetben, akik a történelemnek olyan átalakulási időszakában élnek, mint napjaink. Nem számít, akármekkora hitről is tettünk tanúságot életünk során, mert ha a zsidó vezetőkhöz hasonlóan elkövetjük azt a hibás lépést, hogy a visszatérő Krisztus ellen fordulunk, minden erőfeszítésünk kárba vész. Dániel erről beszélt: „Sokat kiválasztanak, megtisztítanak és próbára tesznek, ám a gonoszok tovább folytatják. A gonoszok közül senki se jut el a belátásra, de az értő szívűek meg fogják érteni”.
5. rész: A nyelvek zavaros sokasága és egyesítésük szükségessége
Ha a bűnbeesés nem történt volna meg, egyetlen globális családot hoztunk volna létre, amelyet olyan testhez hasonlíthatnánk, aminek Isten a feje, tagjai pedig mind összeköttetésben állnak egymással. Valamennyien ugyanazt a közös nyelvet beszélnénk; így soha nem került volna sor a rengetegféle, a többi ember számára érthetetlen nyelv kialakulására. A számtalan nyelv az emberek közti kommunikáció akadályává vált. Mindez abból ered, hogy a bűnbeeséskor megszakadt az Istennel való vertikális kapcsolatunk, és ezzel együtt az emberek közötti, horizontális kapcsolatok is törést szenvedtek. Az emberiség aztán darabokra szakadt, különböző földrajzi helyekre szóródott szét, és elszigetelt közösségeket alakított ki.
A Bibliában olyan feljegyzést is találunk, amely szellemi betekintéssel szolgál a nyelvek zűrzavarába: ez Bábel tornyának története. Noé utódai még közös nyelvet beszéltek. Egy napon Noé második fiának, az Isten ellen vétkezett Kámnak a leszármazottai felépítették Bábel tornyát, hogy akár még Isten fölébe is felemelkedhessenek, de ezzel Sátán akaratát mozdították előre. Amikor az Isten oldalán álló Szem és Jáfet leszármazottai is segédkeztek az építésben, Isten összezavarta a nyelvüket, hogy többé ne beszélhessenek egymással, és ne vihessék előre Sátán akaratát.
Mint ugyanazon szülők leszármazottai, mindnyájan ugyanúgy érzünk örömet, haragot, bánatot vagy boldogságot. Legmélyebb érzéseinket azonban nem tudjuk megosztani egymással, mert különböző nyelveken beszélünk. Vajon nem ez az emberiség egyik legnagyobb balszerencséje? Ha az ideális világot egyetlen, globális családként akarjuk megvalósítani, amely mint Igaz Szülőnket tiszteli a Második Eljövetel Krisztusát, akkor nyelveinknek is minden bizonnyal egyesülniük kell. Ahogyan a Bábel tornyának építéséről szóló leírás kifejezi, a nyelvek akkor zavarodtak össze, amikor Sátán akaratát szolgáltuk. A jóvátétel általi helyreállítás elvei alapján úgy egyesíthetjük a nyelveket, hogy részt veszünk Isten tornyának felépítésében és akaratának dicsőítésében.
Melyik az a nyelv, amely az egyesülés alapjául fog szolgálni? Ez a kérdés egyszerűen megválaszolható. A gyermekeknek a szüleik nyelvét kell megtanulniuk. Ha Krisztus valóban Korea földjére tér vissza, biztosan a koreai nyelvet fogja beszélni, amely az egész emberiség anyanyelvévé válik majd. Végül mindenkinek úgy kell beszélnie az Igaz Szülők nyelvét, mint a saját anyanyelvét. A teljes emberiség egy néppé válik és egy nyelvet beszél majd, így jön létre Isten egyetlen, az egész világot benépesítő nemzete.