A Messiás eljövetele és visszatérésének célja
A héber nyelvben a „Messiás” kifejezés jelentése „felkent”, amely egy királyra utal. Izrael választott népe hitt Istennek a prófétákon keresztül kinyilatkoztatott Igéjében, amelyben Isten ígéretet tett arra, hogy elküld majd hozzájuk egy királyt, egy megváltót. Ilyen elvárásaik voltak a Messiással szemben, akit Isten Jézus Krisztus személyében küldött el. Görögül a „Krisztus” kifejezés jelenti a Messiást.
A Messiás azért jön el, hogy befejezze Isten megváltási munkáját. Az embereknek a bűnbeesés miatt van szükségük a megváltásra, tehát mielőtt tisztáznánk a megváltás jelentését, a bűnbeesés kérdését kell megértenünk, s mert a bűnbeesés következtében Isten teremtésre vonatkozó célja nem teljesülhetett, a bűnbeesés jelentőségének feltárása előtt a teremtés célját kell megértenünk.
Isten teremtésének célja a földi Mennyország felépülésével valósult volna meg. Ám Isten Királysága helyett a bűnbeesés következtében az ember a poklot építette fel itt a földön. Isten a bűnbeesés óta újra és újra azon munkálkodott, hogy e királyság helyreállításának érdekében előbbre vigye a gondviselést. Mivel az emberi történelem a helyreállítás gondviselésének történelme, elsődleges célja nem más, mint a földi Mennyország felépítése.
1. rész: A kereszt általi megváltás
1.1 Jézus, a Messiás eljövetelének célja
Jézusnak mint Messiásnak az eljövetele nem kisebb célt szolgált, mint az emberiség teljes megváltását: a helyreállítás gondviselésének célját kellett megvalósítania.
Jézusnak először itt a földön kellett volna felépítenie a Mennyországot, erre a tanítványaihoz intézett szavaiból következtethetünk: „Legyetek hát tökéletesek, amint Mennyei Atyátok tökéletes”. A teremtés elvei szerint az az ember, aki megvalósította a teremtés célját, már nem követ el bűnt, mert teljes harmóniában van Istennel és isteni természettel rendelkezik. Egy ilyen személy a teremtés céljának szempontjából tökéletes, miként a Mennyei Atya tökéletes. Jézus abban a reményben adta át tanítványainak ezt a tanítást, hogy olyan emberekként állnak majd helyre, akik a teremtés célját megvalósították és a Mennyország lakóivá lettek. Jézus ezenkívül arra is tanította az embereket, hogy azért imádkozzanak, hogy legyen meg Isten akarata itt a földön úgy, mint a mennyben, hiszen ő azért jött, hogy a bűnös emberiséget Isten Királyságának polgáraiként teremtse újjá, és hogy ezt a királyságot itt a földön építse fel. Sürgette is az embereket: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa”. Keresztelő János, aki az Úr útját volt hivatott előkészíteni, szintén a királyság közelségét hirdette.
Milyenek lesznek azok a helyreállított emberek, akik a teremtés célját megvalósították és tökéletesek, miként a Mennyei Atya tökéletes? Teljes összhangban lesznek Istennel és legbenső énjükben átélik Isten szívét. Isteni természettel rendelkeznek és életük elválaszthatatlan Istenétől. Ezenfelül nem lesz szükségük megváltásra vagy megváltóra, mert nem lesz eredendő bűnük. Nem kell majd nagy erőfeszítéseket téve imádkozniuk vagy valamilyen hitet gyakorolniuk, mert minderre az Istent kereső bűnös embereknek van szükségük. Továbbá, mivel nincsen eredendő bűnük, gyermekeik természettől fogva jónak és bűn nélkülinek születnek, és ugyanígy nincs szükségük megváltóra, hogy megváltsa őket bűneiktől.
1.2 Teljes volt-e a kereszt általi megváltás?
Teljesítette-e a helyreállítás gondviselésének a célját Jézus kereszthalála, amely megváltott bennünket bűneinktől? Amennyiben ez így volna, azt várhatnánk, hogy a Jézusban hívők mára helyreállították eredeti természetüket és felépítették a földi Mennyországot. A kereszténység történelme alatt azonban egyetlen olyan ember – bármennyire mélyen hívő – sem volt, aki megbonthatatlan egységben élt volna Istennel. Egyetlenegy ember sem létezett még, aki teljes mértékben átélte volna Isten szívét, vagy akinek isteni természete lett volna. Nem élt még olyan hívő, akinek ne lett volna szüksége megváltásra, buzgó imaéletre és vallásos gyakorlatra. Még Szent Pál, Isten nagyszerű képviselője sem mentesülhetett a könnyes imákkal teli hitélet alól. Ezenkívül, bármilyen hű volt is, egyetlen keresztény szülő sem volt képes olyan, bűn nélküli gyermeknek adni életet, aki a Megváltó kegyelme nélkül jutott volna be Isten Királyságába. A keresztény szülők továbbra is átadják gyermekeiknek eredendő bűnüket.
Mit tudhatunk meg a keresztény élet jellemzőinek áttekintéséből? Azt láthatjuk, hogy a kereszt általi megváltás kegyelme nem tépte ki gyökerestül eredendő bűnünket, és nem állította teljes mértékben helyre eredeti természetünket. Mivel Jézus tudta, hogy a kereszt általi megváltással nem képes teljes mértékben megvalósítani eljövetelének a célját, megígérte, hogy újra eljön. Megértette, hogy Isten vágya, hogy helyreállítsa a földi Mennyországot, abszolút és megváltoztathatatlan. Jézus ezért abban reménykedett, hogy majd visszatér és teljes mértékben megvalósítja Isten akaratát.
Hiábavaló volt tehát Jézus áldozata a kereszten? Természetesen nem. Amennyiben ez így lett volna, a kereszténység nem tudhatna maga mögött ilyen nagyszerű történelmet. Ezenkívül, saját hitéletünk személyes tapasztalatai is egyértelműen tanúsítják a kereszt általi megváltás kegyelmének nagyságát. A kereszt valóban megváltott bennünket bűneinktől, de nem tisztított meg teljesen eredendő bűnünktől. Nem álltunk helyre általa olyan tökéletes, eredeti természettel rendelkező bűntelen emberekké, akik már nem követnek el bűnt, valamint a földi Mennyország felépítése sem vált számunkra lehetővé.
Hogyan lehet pontosan megállapítani a kereszt általi megváltás mértékét? A modern világban nehéz megfelelő hitéletet élni egészen addig, amíg erre a kérdésre nem adunk választ. Először azonban újra meg kell vizsgálnunk Jézus kereszthalálát.
1.3 Jézus kereszthalála
Valóban Jézus kereszthalála volt Isten legnagyobb vágya? Vizsgáljuk meg először a tanítványoknak a Bibliában lejegyzett szavait és cselekedeteit. Jézus halálát illetően a tanítványok nyilvánvalóan valamennyien fájdalomtól lesújtottak és felháborodottak voltak. István például felháborodásában kifakadt a zsidó vezetők tudatlansága és hitetlensége miatt, elítélte a cselekedeteiket, gyilkosoknak és lázadóknak nevezte őket. Attól az időtől kezdve a keresztények ugyanazt érezték, mint a tanítványok, akik Jézus korában éltek. Amennyiben Jézus halála Isten akaratának előre elrendelt következménye lett volna, természetes lett volna az, hogy a tanítványok bánkódnak miatta, de nem nehezteltek volna ennyire, és nem lettek volna ennyire haragosak azokra a zsidó vezetőkre, akik ezt előidézték. Elkeseredett reakciójuk alapján arra következtethetünk, hogy Jézus halála igazságtalan és indokolatlan volt.
Vizsgáljuk meg, hogy Jézus keresztre feszítése mint Isten előre elrendelt akarata vajon elengedhetetlen volt-e a gondviselés szempontjából. Isten Ábrahám leszármazottai közül választotta ki Izrael népét. Védte, táplálta, s olykor fájdalmakkal és megpróbáltatásokkal nevelte őket. Isten prófétákat küldött vigasztalásukra, azzal a biztos ígérettel, hogy egy napon elküldi nekik a Messiást. A szent sátor és a templom építésével a Messiás fogadására készítette fel őket. Amikor Jézus megszületett, Isten kihirdette eljövetelét. Elküldte a három keleti bölcset, valamint Simont, Annát, Keresztelő Jánost és másokat, hogy széles körben tegyenek tanúságot. Ami Keresztelő Jánost illeti, sokan tudtak arról, hogy fogantatását megelőzően megjelent egy angyal és tanúságot tett róla. A születését körülvevő csodák egész Júdeában felébresztették a reményt. Aszketikus életmódja olyan nagy hatást keltett, hogy sok ember azon tűnődött, hogy vajon nem lehet-e ő a Krisztus. Azzal, hogy Isten ilyen nagy személyiséget küldött el, mint Keresztelő János, hogy tanúságot tegyen Jézusról, a Messiásról, arra akarta bátorítani a zsidókat, hogy higgyenek Jézusban. A zsidóknak, akiket arra nevelt Isten, hogy engedelmeskedjenek az akaratának, hinniük kellett volna Jézusban, mivel Istennek az volt az akarata, hogy az akkori zsidó nép higgyen Jézus messiási mivoltában. Ha Isten vágyának megfelelően hittek volna benne, vajon megfordult volna-e egyáltalán a gondolataikban az, hogy a keresztre küldjék? Akarták volna-e vajon, hogy bármi bántódása essék a Messiásnak, akire olyan nagyon és olyan régen vártak? Minthogy azonban szembeszegültek Isten akaratával és nem hittek Jézusban mint Messiásukban, kiszolgáltatták és keresztre feszítették. Meg kell tehát értenünk, hogy Jézus nem azért jött, hogy meghaljon a kereszten.
Ezután nézzük meg magának Jézusnak a szavait és tetteit, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a keresztre feszítés által vajon be tudta-e teljesíteni messiási küldetését. Szavaival és tetteivel meg akarta győzni az embereket arról, hogy ő a Messiás. Amikor például megkérdezték tőle, hogy mit tegyenek azért, hogy Isten akaratának megfeleljenek, ezt mondta:
„Az tetszik Istennek, … ha hisztek abban, akit küldött.” – Jn 6,29
Egy napon, amikor Jézus a farizeusok hitetlensége miatt gyötrődött magában, és nem volt kinek feltárnia a szívét, szomorúan nézett Jeruzsálem városára. Könnyeket ontott a zsidó nép sorsa felett, akiket Isten kétezer évig olyan nagy fáradsággal és szeretettel vezetett. Jézus megjósolta, hogy a várost majd lerombolják, hogy kő kövön nem marad. Egyértelműen rámutatott az emberek tudatlanságára, amikor ezt mondta: „nem ismerted fel látogatásod idejét”. Máskor Jeruzsálem népének makacssága és hitetlensége miatt kesergett:
„Jeruzsálem, Jeruzsálem, megölöd a prófétákat és megkövezed, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok.” – Mt 23,37
Jézus a következőket vetette a szemére azoknak, akik nem akartak hinni benne, noha ismerték a róla tanúskodó írásokat:
„Fürkészitek az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük, bár épp rólam tanúskodnak, mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.” – Jn 5,39-40
„Atyám nevében jöttem, s nem fogadtatok el. Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt.” – Jn 5,43-46
Mennyi csodát és jelet mutatott Jézus, elkeseredett erőfeszítést téve arra, hogy az embereket megszabadítsa hitetlenségüktől! A vallási vezetők azonban – bár Jézus számos csodás tettének tanúi voltak – kigúnyolták, és azt tartották róla, hogy Belzebub szállta meg. E nyomorúságos helyzetben Jézus így kiáltott fel:
„Akkor ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek: az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.” – Jn 10,38
Ezt követően kíméletlenül leleplezte ellenfelei képmutatását. Jézus a szavaival és a cselekedeteivel próbálta meggyőzni a népét, hogy higgyenek benne, minthogy ez volt Isten akarata. Ki merte volna a keresztre küldeni, ha hisznek benne, mint Messiásban?
Az előbbiekből arra a következtetésre juthatunk, hogy Jézus kereszthalála az akkor élő emberek tudatlanságának és hitetlenségének a szerencsétlen következménye volt. Nem lett volna szükség rá messiási küldetésének beteljesítéséhez. Mindezt Jézusnak a kereszten elmondott utolsó szavai is bizonyítják:
„Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” – Lk 23,34
Amennyiben Isten eleve elrendelte volna, hogy a kereszten haljon meg, Jézus számított volna arra, hogy ezt az utat kell járnia. Ebben az esetben miért imádkozott háromszor is így: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te”? Jézus nagyon jól tudta, hogy halála összetörné a földi Mennyország megvalósításának a reményét, s ezért imádkozott ilyen elkeseredetten. Ezenkívül látta, hogy ez nagyon nagy csalódást jelentene Isten számára, aki a bűnbeesés óta eltelt hosszú időn keresztül olyan nagy fáradsággal dolgozott ennek a reménynek a valóra váltásán. Azt is tudta, hogy az emberiség szenvedései a második eljövetelig ugyanúgy folytatódnának tovább.
„Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is”, mondta Jézus. Amikor a Kánaán felé vezető úton az izraeliták elveszítették Mózesbe vetett hitüket, tüzes kígyók kezdték pusztítani őket. Isten megparancsolta Mózesnek, hogy készítsen rézből egy kígyót és erősítse egy póznára, hogy azok, akik felnéznek rá, életben maradjanak. Jézus előre látta, hogy az emberiség ehhez hasonlóan a pokolra fog kerülni azok miatt, akik nem hisznek benne. Előre látta, hogy a rézkígyóhoz hasonlóan keresztre fogják feszíteni, hogy megváltást adjon az egész emberiségnek, mindazoknak, akik rátekintenek. Erre a lehetőségre gondolva Jézus szomorú szívvel mondta ki ezt a baljóslatú próféciát.
Az a tény, hogy a keresztre feszítés után a zsidó nép lehanyatlott, szintén azt mutatja, hogy Jézus kereszthalála nem Isten akaratából, hanem inkább a nép hitetlensége miatt következett be. Végül, a próféciák úgy szóltak, hogy Jézus Dávid trónján fog ülni, és egy örökké tartó királyságot fog felépíteni:
„Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme. Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet megerősít és megszilárdít a jog és az igazság által. Mostantól mindörökké ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete.” – Iz 9,5–6
Jézus fogantatása előtt egy angyal jelent meg Máriának, és egy ehhez hasonló jóslatot mondott:
„Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Fiad nagy lesz és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” – Lk 1,31–33
Istennek az volt a világos terve Izrael népével, akiket már Ábrahám idejétől kezdve minden nehézségen keresztülvezetett, hogy elküldi nekik a Messiást, és egy örökké tartó királyságot épít fel a földön. Amikor azonban a zsidó vezetőség tagjai üldözték, majd a keresztre küldték Jézust, Izrael elveszítette azt a pozícióját, hogy Isten Királyságának alapító nemzete legyen. Néhány nemzedék alatt Izrael népe szétszóródott a világ minden tájára, és azóta elnyomás és üldöztetés alatt kellett élnie. Mindez őseik hibájának tragikus következményének tudható be, akik azáltal, hogy halálra ítélték a Messiást ahelyett, hogy tisztelettel vették volna körül, megakadályozták a helyreállítás gondviselésének beteljesedését. Nemcsak a zsidók, hanem számos hívő keresztény is hordozta a keresztet, mint a Jézus meggyilkolása által előidézett kollektív bűn rá eső részét.
1.4 A kereszt általi megváltás mértéke és Jézus második eljövetelének célja
Mi történt volna, ha Jézust nem feszítik keresztre? Ebben az esetben Jézus fizikai és szellemi megváltást is hozott volna. Minden bizonnyal felépítette volna a földön az örökké tartó és elpusztíthatatlan Mennyei Királyságot. Mindezt már Izajás próféta is megjövendölte, a Máriának megjelenő angyal is bejelentette, és maga Jézus is beszélt erről, amikor azt mondta, hogy közel a mennyek országa.
A teremtéskor „az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé”. Az ember tehát lélekből és testből áll. Bűnbeesése is szellemi és fizikai szinten történt meg. Jézusnak tehát, minthogy teljes megváltást kellett volna hoznia, szellemileg és fizikailag is meg kellett volna váltania az embert. Jézusban hinni annyit jelent, hogy eggyé válunk vele, ezért ő magát az igaz szőlőtőhöz, tanítványait pedig szőlővesszőkhöz hasonlította. Azt is mondta, hogy: „Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek”. Jézusnak azért kellett testben eljönnie, hogy fizikailag és szellemileg is megváltsa az embereket. Az emberek szellemi és fizikai megváltást is kaptak volna, ha hisznek benne és lélekben és testben is egyesülnek vele. Az emberek azonban nem hittek benne, hanem a keresztre küldték. Jézus teste ki volt téve Sátán támadásának, és így megölték őt. Akárcsak Jézus teste, az elkötelezett keresztények teste emiatt még akkor is ki van szolgáltatva Sátán támadásának, amikor egységben vannak Jézussal.
Bármilyen buzgó hívő is valaki, a kereszt általi megváltással nem részesül fizikai megváltásban. Eredendő bűne, amelyet nemzedékről nemzedékre, egészen Ádámig visszamenőleg származási vonalán keresztül örökölt, nem szűnik meg gyökerestül. A legodaadóbb keresztény is rendelkezik eredendő bűnnel, és születő gyermekeire továbbörökíti azt. Annak érdekében, hogy megakadályozzuk Sátán működését, aki a testünk által próbál bennünket folyamatosan elcsábítani, szükségesnek tarthatjuk, hogy személyes hitéletünk során sanyargassuk és megtagadjuk testünket. A Biblia arra tanít, hogy szüntelenül imádkozzunk, hogy megszüntethessük azokat a feltételeket, amelyek alapján Sátán megtámadhat bennünket. Ezek a feltételek az eredendő bűnből származnak, amely a kereszt általi megváltás ellenére sem szűnt meg.
Jézus nem tudta elhozni a teljes, szellemi és fizikai megváltást, mert Sátán elpusztította a testét. Azzal azonban, hogy a kereszten kiontott vére által hozott megváltással biztosította győzedelmes feltámadását, megteremtette a szellemi megváltás alapját. Feltámadása óta ezért minden hívő részesül a szellemi megváltás ajándékában, de nem kap fizikai megváltást. A kereszt általi megváltás csak szellemi megváltás. Az eredendő bűn még a legbuzgóbb keresztényben is ott van, és a származási vonal által az utódokra is továbbszáll. Minél erősebb egy ember hite, annál elszántabban kell küzdenie a benne levő bűn ellen. A leghűségesebb apostol, Pál is panaszkodott arról, hogy képtelen megakadályozni, hogy a bűn hatalmába kerítse a testét:
„A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz. Én boldogtalan! Ki vált meg e halálra szánt testtől? Hála az Istennek Urunk, Jézus Krisztus által! Értelmemmel tehát Istennek szolgálok, de testemmel a bűn törvényének.” Róm – 7,22-25
Ez a kijelentés szembeállítja azt a boldogságot, amelyet Pál a szellemi megváltásnak köszönhetően érzett, és azt a szenvedést, amelyet a fizikai megváltás elérhetetlen volta okozott neki. János e szavakkal vallott erről:
„Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk.” – 1Jn 1,8-10
Mi, akik Jézus kereszthalála révén kapjuk meg a megváltást, nem tudunk önmagunk erejéből megszabadulni a bűn kötelékétől, mert az eredendő bűn mélyen van bennünk. Ezért Jézusnak újra el kell jönnie a földre, hogy az eredendő bűnt, amelyet a keresztre feszítés által nem tudott megoldani, gyökerestül megszüntesse, és hogy befejezhesse a fizikai megváltást. Isten megváltó munkája csak ekkor válik mind szellemileg, mind fizikailag teljessé.
1.5 Kétféle jövendölés a keresztről
Miért jövendölte Izajás azt, hogy a Messiásnak végig kell szenvednie a kereszt útjának megpróbáltatásait, ha Jézus kereszthalála nem volt eleve elrendelt, mint a Messiás céljának teljes megvalósításához szükséges út? Azt gondolhatnánk, hogy a Biblia csupán Jézus szenvedését előrevetítő próféciákat tartalmaz. Amikor azonban az Alapelv ismeretében újra elolvassuk, felismerhetjük, hogy vannak ezzel ellentétes jövendölések is. Ahogyan Izajás jövendölte, vagy ahogyan az angyal is kijelentette Máriának, ezek arról szóltak, hogy Jézus még életében a zsidók királya lesz, és felépít egy örökké tartó királyságot a földön. Vizsgáljuk meg, miért adta Isten ezt a kétféle, egymásnak ellentmondó próféciát Jézussal kapcsolatban.
Isten úgy teremtette az embert, hogy csak felelősségének teljesítése által érhesse el a tökéletességet. Valójában az első emberpár nem teljesítette a felelősségét, és bűnbe esett. Az embernek tehát lehetősége van arra, hogy Isten akaratának megfelelően teljesítse felelősségét, és arra is, hogy Isten akaratától eltérve elmulassza azt.
Bibliai példákkal élve, Ádám felelőssége az volt, hogy ne egyen a jó és a rossz tudás fájának gyümölcséből. Eldönthette, hogy engedelmeskedik Isten parancsolatának és eléri a tökéletességet, vagy eszik a gyümölcsből és meghal. Az utóbbit választotta. Isten az Ószövetség korában a Tízparancsolatot és a mózesi Törvényeket adta a népnek, hogy megváltásuk feltételeként ezeknek engedelmeskedjenek. Az ő felelősségük volt, hogy eldöntsék, tiszteletben tartják-e a törvényt és megváltásban részesülnek, vagy engedetlenek és ezzel a vesztükbe rohannak. Amikor az izraeliták elhagyták Egyiptomot és Kánaán felé tartottak, felelősségük az volt, hogy engedelmeskedjenek Mózes irányításának. Választhattak, hogy hittel megfogadják Mózes útmutatásait és eljutnak Kánaán földjére, vagy fellázadnak ellene és nem érkeznek meg az ígéret földjére. Isten megjósolta, hogy elvezeti az izraelitákat Kánaán földjére, és megparancsolta Mózesnek, hogy vezesse oda őket.
Hitetlenségük miatt azonban az emberek meghaltak a pusztában, és így csak a leszármazottaik érhették el a végső célt.
Az embernek tehát van saját felelőssége, amelyet Isten akaratának megfelelően teljesít, vagy az Ő akaratával szembeszegülve elmulaszt. Az, hogy milyen eredményeket ér el, attól függ, hogy teljesíti-e saját felelősségét vagy sem. Ezért adott Isten saját akaratának megvalósulásával kapcsolatban kétféle próféciát.
Isten felelőssége elküldeni a Messiást. A benne való hit azonban már az ember felelőssége. A zsidóknak két választásuk volt: Isten vágyának megfelelően hisznek a Messiásban, vagy azzal szembekerülve nem hisznek benne. Az emberi felelősség kiszámíthatatlanságát figyelembe véve Isten a saját akaratának Jézus által történő beteljesedésével kapcsolatban kétféle próféciát adott. Az egyik azt jövendölte, hogy Jézus a nép hitetlensége miatt meg fog halni, a másik pedig azt, hogy a nép Messiásként hisz majd benne és tiszteli őt, valamint segít neki abban, hogy Isten akaratát dicsőségben teljesítse. Amikor a nép hitetlensége miatt Jézus meghalt a kereszten, csak az első jövendölés teljesedett be. A másik pedig Krisztus második eljöveteléig beteljesületlen marad.
1.6 Az evangélium részei, amelyekben Jézus a keresztre feszítésről mint elkerülhetetlen eseményről beszél
Számos olyan rész van az evangéliumban, amelyben Jézus úgy beszél a kereszten való szenvedéséről, mint a megváltáshoz vezető szükséges útról. Amikor például Péter hallotta, hogy Jézus a saját közelgő keresztre feszítéséről jövendöl, és próbálta lebeszélni, Jézus visszautasította és a következőket mondta: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz...”. Miért utasította rendre Jézus ilyen szigorúan Pétert? Amikor Jézus ezeket a szavakat mondta, a választott nép hitetlensége már meghiúsította fáradozását, amellyel mind a fizikai, mind a szellemi megváltást be akarta teljesíteni. Jézus ekkor már határozottan eltökélte, hogy elfogadja a kereszt útját, mintegy jóvátételi feltételként arra, hogy legalább a szellemi megváltás felé vezető út megnyíljon az emberiség előtt. Péter lebeszélése megakadályozta volna Jézust abban, hogy a kereszt által megnyissa a szellemi megváltás felé vezető utat. Ezért utasította Pétert rendre.
Egy másik példa Jézusnak a kereszten kimondott utolsó szavai: „Bevégeztetett”. Jézus nem azt értette ezalatt, hogy a keresztre feszítéssel beteljesítette a megváltás gondviselését. Miután látta, hogy az emberek hitetlenségén nem tud változtatni, a kereszt útját választotta, azért, hogy lefektesse az alapot a szellemi megváltáshoz, bár ilyen módon a második eljövetel idejéig befejezetlenül hagyta a fizikai megváltás feladatát. Jézus tehát azon, hogy „bevégeztetett”, azt értette, hogy befejezte a szellemi megváltáshoz szükséges alap lefektetését. Ekkorra ez a gondviselés másik lehetséges céljává vált.
Imában tapasztalt szellemi élmények révén közvetlen kapcsolatot kell kiépítenünk Istennel, hogy megfelelő legyen a hitünk, s ezután meg kell értenünk az igazságot a Szentírás helyes értelmezésének segítségével. Ezért mondta azt Jézus, hogy „lélekben és igazságban” éljük a hitet.
A keresztények Jézus idejétől kezdve azt vallották, hogy ő azért jött, hogy meghaljon a kereszten. Nem tudták, mi volt Jézusnak mint Messiásnak a célja, és a szellemi megváltást is félreértették, úgy vélekedve, hogy csupán ezt foglalta magába Jézus küldetése. Jézus élni akart, és be akarta teljesíteni küldetését, a nép hitetlensége miatt azonban csalódásokkal a szívében halt meg. Most erős hitű menyasszonyoknak, tiszta szívű hívőknek kell megjelenniük a földön, akik enyhítik Jézus szenvedő szívének keserűségét. Mielőtt Jézus vőlegényként eljönne, olyan menyasszonyoknak kell megjelenniük, akik fontosnak tartják szíve vágyait. Ő azonban így bánkódott: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?, mert előre látta, hogy visszatérésekor az emberek valószínűleg sötétségben lesznek és nem fognak hinni benne.
A Biblia tanulmányozása alapján tisztáztuk, hogy Jézus nem azért jött, hogy meghaljon a kereszten. E tény felől még inkább megbizonyosodhatunk, ha szellemileg kommunikálunk Jézussal, és ezt közvetlenül tőle kérdezzük meg. Ha mi magunk nem érzékeljük a szellemi valóságot, olyanoknak a tanúságára kell támaszkodnunk, akik rendelkeznek ilyen képességekkel, annak érdekében, hogy megértsük Jézus szívét és elmélyítsük a hitünket. Csak ekkor leszünk méltók arra, hogy Jézus menyasszonyaivá váljunk, akik az utolsó napokban fogadják Őt.
2. rész: Illés második eljövetele és Keresztelő János
Malakiás próféta megjövendölte, hogy Illés újra el fog jönni: „Nézzétek, elküldöm nektek Illés prófétát, mielőtt elérkeznék az én nagy és félelmetes napom”. Jézus arról tett tanúságot, hogy Illés megígért eljövetele Keresztelő János személyében valósult meg:
„Csakhogy én azt mondom nektek: Illés már eljött, de nem ismerték fel, úgy bántak vele, ahogy akartak... Ekkor a tanítványok megértették, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.” – Mt 17,12-13
Mindazonáltal, sem maga Keresztelő János, sem a zsidó nép nem ismerte el, hogy Keresztelő János Illés második eljövetele. János tudatlansága megerősítette Jézussal kapcsolatos kétségeit, s minthogy sok zsidó nagyra becsülte Keresztelő Jánost, tiszteletben tartották nézőpontját. Mindez csak növelte hitetlenségüket Jézussal kapcsolatban. János tudatlansága volt a fő tényező, amely Jézust a kereszt útjára kényszerítette.
2.1 A zsidók hite Illés visszajövetelében
Az egyesült királyság korában Salamon király bűnei által Sátán meghiúsította Istennek a szent templomra vonatkozó eszményét. Annak érdekében, hogy helyreállítsa a templomot és előkészítse az utat a templomot megtestesítő Messiás számára, Isten négy nagy és tizenkét kisebb prófétát küldött, hogy segítségükkel minden sátáni befolyástól megtisztítsa Izraelt. Ezenfelül elküldte Illés prófétát, hogy a Karmel hegyén szembeszálljon Baal prófétáival. Isten erejével Illés legyőzte őket és lerombolta a Baalnak emelt oltáraikat. Ám mielőtt befejezhette volna isteni küldetését, egy forgószél tüzes szekéren a mennybe ragadta. Sátán ereje újjáéledt és továbbra is akadályozta Isten gondviselését. Amíg Sátán befolyása meg nem szűnt, a Messiás útja nem válhatott egyenessé. Ezért, még mielőtt Jézus betölthette volna a megtestesült templom szerepét, egy másik prófétának örökölnie kellett Illés befejezetlenül maradt küldetését, hogy elszakítsa az embereket Sátánhoz kötő kötelékét. Erre szükség volt a gondviselésben, ezért jövendölte meg Malakiás próféta Illés visszajövetelét.
A zsidó nép, amely hitt a Szentírás próféciáiban, nagyon reménykedett a Messiás eljövetelében. Tudnunk kell azonban, hogy ugyanilyen buzgón várták Illés visszatérését is. Mindez azért volt így, mert Malakiás prófétán keresztül Isten egyértelmű ígéretet tett, hogy a Messiás eljövetele előtt még elküldi Illés prófétát, aki majd előkészíti az Úr útját. Illés Jézus születése előtt nyolcszázötven évvel ragadtatott a mennybe, és azóta a szellemi világban él. Ismerjük a Színeváltozás hegyének a történetét, amikor Illés és Mózes megjelentek Jézus tanítványai előtt. Sok zsidó ember abban a hitben élt, hogy Illés ugyanolyan módon fog alászállni a mennyből, mint ahogyan elragadtatott. Azok a zsidók, akik Jézus idejében éltek, ugyanúgy az eget kémlelték, türelmetlenül várva Illés visszajövetelét, mint ahogyan a mai keresztények közül sokan a felhőkből várják vissza Jézust.
Mielőtt azonban bármilyen hír elterjedt volna arról, hogy Illés újra eljött, hogy beteljesítse Malakiás próféciáját, hirtelen megjelent Jézus, és azt állította, hogy ő a Messiás. Nem meglepő tehát, hogy Jézus megjelenése és kijelentése egész Jeruzsálemet teljesen felforgatta. Tanítványaitól, bármerre mentek, lépten-nyomon azt kérdezték, hogy hol van Illés, akinek még a Messiás előtt el kell jönnie. Minthogy erre a kérdésre maguk a tanítványok sem tudtak megfelelő választ adni, Jézushoz fordultak: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Jézus erre azt válaszolta, hogy maga Keresztelő János Illés, akire várnak. Mivel a tanítványok már hittek abban, hogy Jézus a Messiás, elfogadták ezt a tanúságtételt, hogy Keresztelő János Illés. Azonban hogyan fogadhatták volna el ezt a vitatható kijelentést azok, akik nem ismerték Jézust? Jézus maga is tudta, hogy az emberek nem fogják ezt azonnal elhinni, ezért ezt mondta: „Akinek van füle hallja meg, ő Illés, akinek el kell jönnie”. Keresztelő János korábban elhangzott cáfolata még nehezebbé tette a zsidók számára, hogy higgyenek Jézus kijelentésében. János kitartott amellett, hogy ő nem Illés: „Ezért megkérdezték tőle: Hát akkor? Talán Illés vagy? Nem vagyok – felelte”.
2.2 Melyik utat választotta a zsidó nép?
Jézus egyértelműen megmondta, hogy Keresztelő János Illés, akire az emberek olyan nagyon vártak, míg Keresztelő János kereken elutasította ezt a kijelentést. Kinek a szavában hitt a zsidó nép? Ez teljes mértékben azon múlt, hogy az akkori zsidó emberek szemében Jézus vagy János tűnt-e szavahihetőbbnek és tiszteletreméltóbbnak.
Vizsgáljuk meg, hogy milyen ember benyomását keltette Jézus a zsidók szemében. Jézust egy műveletlen fiatalembernek látták, aki egy ács szegényes otthonában nőtt fel. Ez az ismeretlen fiatalember egyszer csak a „szombat urának” nevezte magát, látszólag megszentségtelenítve azt, amit a zsidó nép a legnagyobb becsben tartott. Jézusról tehát az a kép terjedt el, hogy le akarja rombolni a zsidó nép számára a megváltás alapját jelentő törvényt. A zsidó közösség vezetői ezért üldözni kezdték. Jézus az egyszerű halászok közül kényszerült tanítványokat elhívni, adószedőket, prostituáltakat és bűnösöket kellett pártolnia, akikkel együtt is evett és ivott. S ami a zsidó vezetők szemében még súlyosabb volt, Jézus kijelentette, hogy az adószedők és a prostituáltak előttük jutnak majd be a Mennyországba.
Egyszer egy prostituált ment Jézus elé, könnyeivel mosta meg lábát, hajával megtörölte, megcsókolta, majd drága olajjal kente be. Még mai társadalmunkban sem tűnik helyénvalónak elfogadni mindezt egy prostituálttól, de a zsidó társadalomban, amelynek szigorú etikai szabálya szerint minden házasságtörő asszonyt halálra kellett kövezni, egészen biztosan megbotránkoztató volt. Jézus nemcsak helyeselte ezt a túláradó módját a szolgálatnak, hanem rendre is utasította tanítványait, akik helytelenítették az asszony viselkedését.
Ezenkívül úgy tűnt, hogy Jézus egy szintre helyezi magát Istennel, és kijelentette, hogy mindenki csak általa juthat be a mennyországba. Ragaszkodott ahhoz, hogy az embereknek őt saját szüleiknél, testvéreiknél, házastársuknál és gyermekeiknél is jobban kell szeretniük. Jézus szavai és tettei ezért sokak számára szentségtörőek voltak. Nem meglepő tehát, hogy a zsidó vezetőség elutasította és kigúnyolta Jézust, azzal vádolva, hogy Belzebub, a démonok fejedelme szállta meg. Mindebből világossá válik, hogy az akkori zsidók szemében Jézus nagyon kevéssé volt szavahihető.
Milyennek látták a zsidók Keresztelő Jánost? Előkelő családból származott, Zakariásnak, a főpapnak volt a fia. A János fogantatása és születése körüli csodák egész Júdeát meglepték. Egy nap, amikor Zakariás tömjént égetett a templomban, egy angyal jelent meg előtte, és azt mondta, hogy felesége, aki már idős volt és meddő, hamarosan fiút fog szülni. Ő nem hitt az angyalnak, ezért az fia születéséig némasággal sújtotta. János továbbá a pusztában sáskán és vadmézen élve példamutatóan fegyelmezett hitéletet élt. Emiatt sok zsidó azt gondolta, hogy talán ő a Krisztus, és egyszer egy papokból és levitákból álló küldöttség ment ki a pusztába, hogy ezt megkérdezzék tőle. Ennyire tisztelte a zsidó nép Keresztelő Jánost.
Ha figyelembe vesszük ezeket a körülményeket, Jézust és Keresztelő Jánost összehasonlítva melyikük tűnt szavahihetőbbnek a zsidó nép szemében? János szavának minden kétséget kizáróan jobban hittek. Természetes tehát, hogy inkább hittek Jánosnak, aki tagadta, hogy ő Illés, mint Jézusnak, aki azt állította, hogy Keresztelő János Illés. Mivel Jánosnak hittek, azt gondolták, hogy Jézus ezzel a puszta kitalálással saját kétes állítását akarta igazolni, miszerint ő a Messiás. Ennek következtében Jézust azzal vádolták, hogy csaló.
Ezek után a nép hitetlensége napról napra erősödött. Jézus szavait és tetteit egyre sértőbbnek találták, s minthogy inkább Keresztelő Jánosnak hittek, mint neki, úgy vélték, hogy Illés még nem jött el. Ezért tehát úgy gondolták, hogy a Messiás sem jöhetett még el.
Amíg a zsidó nép hitt Malakiás próféciájában, vissza kellett utasítaniuk Jézust, aki magát Messiásnak nevezte, mivel szerintük Illés még nem jött el. Másfelől azonban, ahhoz, hogy higgyenek Jézusban, meg kellett volna tagadniuk azt a bibliai kijelentést, amely szerint a Messiás csak Illés megjelenése után jön el. Mivel az istenfélő zsidók még csak nem is gondoltak arra, hogy kétségbe vonják a Szentírás szavait, nem maradt más választásuk, mint hogy hitetlenek maradjanak Jézussal szemben.
2.3 Keresztelő János hitetlensége
Jézus korának zsidó vezetői és a nép közül sokan rendkívül nagyra becsülték Keresztelő Jánost, s voltak, akik őt gondolták Messiásnak. Ha Jézus tanúságtételéhez hasonlóan Keresztelő János kijelentette volna, hogy ő Illés, mindazok, akik lelkesen várták a Messiás eljövetelét, elfogadták volna János tanúságtételét, és Jézus köré sereglettek volna. A legfőbb oka annak, hogy a zsidók nem követték Jézust, az volt, hogy János nem ismerte föl Isten gondviselését, és ezért kitartott amellett, hogy nem ő Illés.
Keresztelő János a Jordán folyónál tanúságot tett Jézusról:
„Én csak vízzel keresztellek, hogy bűnbánatra indítsalak benneteket, de aki a nyomomba lép, az hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy a saruját hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni.” – Mt 3,11
„Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni.” – Jn 1,33
Isten közvetlenül kinyilatkoztatta Jánosnak, hogy Jézus a Messiás, és János tanúskodott erről a kinyilatkoztatásról. Továbbá ezt is mondta: „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, és kijelentette, hogy ő a Messiás előfutára. Jánosnak tehát saját tudására támaszkodva föl kellett volna ismernie, hogy ő a visszatérő Illés. Mivel Isten kinyilatkoztatta neki, hogy Jézus a Messiás, el kellett volna fogadnia Jézus tanúságtételét, és neki engedelmeskedve hirdetnie kellett volna magáról, hogy ő Illés, még akkor is, ha nem ismerte föl ezt a tényt. János azonban nem ismerte föl Isten akaratát. Tagadta Jézus róla szóló tanúságtételét, sőt különvált tőle és a saját útját járta. El tudjuk képzelni, mennyire szomorú volt Jézus ezeknek az eseményeknek a láttán, és mennyire fájdalmas lehetett Istennek, amikor ilyen nehéz helyzetben látta fiát.
Keresztelő Jánosnak az a küldetése, hogy bizonyságot tegyen, befejeződött, amikor megkeresztelte Jézust, és tanúságot tett róla. Mi lett volna a küldetése ezután? Zakariás a Szentlélektől eltelve fiának mint a Messiás szolgájának küldetéséről a következőképpen jövendölt János születésekor: „majd megadja nekünk... hogy félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, szentségben és igazságban élve színe előtt életünk minden napján”. Miután tanúságot tett Jézusról, Keresztelő Jánosnak élete hátralevő részében mindenki másnál lelkesebb és odaadóbb tanítványként kellett volna szolgálnia Jézust. János azonban elhagyta Jézust, és tovább keresztelt. Nem meglepő tehát, hogy a zsidó nép annyira meg volt zavarodva, hogy még azt is feltételezte, hogy János a Messiás. Vezetőik sem láttak tisztán. Ráadásul egy alkalommal az is előfordult, hogy Jézus egyik követője és Keresztelő János követői azon vitatkoztak, hogy melyikük vezetője keresztelt meg több embert.
Abból, hogy János kijelentette: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem”, láthatjuk, hogy szíve mélyén János nem úgy tekintett magára, mint aki osztozik Jézus sorsában. Ha Keresztelő János és Jézus egymás mellett haladna, ugyanabban a sorsban osztozva, akkor hogyan kisebbedhetne János, miközben Jézus növekedik? Jánosnak valójában Jézus fő tanítványának kellett volna lennie, aki nagy igyekezettel hirdeti az evangéliumot. Elvakultsága miatt azonban nem tudta teljesíteni a küldetését. Értékes élete, amelyet Jézusért kellett volna fölajánlania, egy jelentéktelen dolog miatt veszett el.
Amikor lelke Istenre figyelt, Keresztelő János felismerte Jézust mint Messiást, és tanúságot tett róla. Amint azonban inspirációja megszűnt, és visszatért a világi életbe, tudatlansága újra felerősödött és növelte hitetlenségét. Miután nem volt képes elismerni, hogy ő a visszatért Illés, Keresztelő János kezdett ugyanolyan hitetlenül tekinteni Jézusra, mint a többi zsidó, különösen bebörtönzését követően. Jézusnak minden szava furcsának és meglepőnek tűnt neki. Egy alkalommal János megpróbálta eloszlatni a kétségeit, és ezzel a kérdéssel küldte el hozzá tanítványait: „Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?”
Ennek a kérdésnek a hallatán Jézus felháborodottan és intően a következőket válaszolta:
„Menjetek, s adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. Boldog, aki nem botránkozik rajtam.” – Mt 11,4-6
Keresztelő János már az anyaméhben ki lett választva arra, hogy kövesse Jézust. A pusztában nehézségekkel teli, aszketikus életet élt, készülve küldetésére, hogy előkészítse az utat a Messiás számára. Amikor Jézus elkezdte nyilvános szolgálatát, Isten legelőször Jánosnak fedte fel Jézus kilétét, és arra ösztönözte, hogy tegyen tanúságot róla mint Isten fiáról. János azonban nem fogadta megfelelő módon a kegyelmet, amelyet a Mennytől kapott. Így amikor Jézus meghallotta János kétkedő kérdését, nem mondta ki egyértelműen, hogy ő a Messiás, inkább kitérő választ adott. Keresztelő János minden bizonnyal tudott Jézus csodáiról és jeleiről. Mindezek ellenére Jézus homályos választ adott, emlékeztetve Jánost, hogy milyen tetteket vitt véghez, abban a reményben, hogy így ráébreszti majd Jánost arra, ki is ő valójában.
Meg kell értenünk, hogy amikor Jézus azt mondta: „szegényeknek hirdetik az örömhírt”, Keresztelő János és a zsidó vezetők hitetlensége miatt érzett mélységes bánatát fejezte ki. A felkészített zsidók, és elsősorban Keresztelő János voltak azok a gazdagok, akiket Isten bőségesen elhalmozott szeretetével. Minthogy azonban ők mind visszautasították Jézust, ő a galileai tengerpartot és Szamaria vidékét végigbarangolva kereste azokat a „szegényeket”, akik meghallgatták az evangéliumot. Ezek a szegények tanulatlan halászok, adószedők és prostituáltak voltak. Jézus nem elsősorban ilyen tanítványokra vágyott. Mivel azért jött, hogy felépítse a Mennyországot itt a földön, inkább egy olyan vezetőre lett volna szüksége, aki több ezer követővel rendelkezik. Nem a papoknak és a farizeusoknak mondta el először az evangéliumot a templomban? Abban a reményben ment oda, hogy ott felkészített és jó képességű embereket talál.
Mindazonáltal, amint ezt Jézus egy példabeszédben elmondta, a meghívottak nem jöttek el a vendégségbe, s ezért az országutakat és mellékutakat kellett bejárnia, hogy összegyűjtse a szegényeket, a bénákat, a vakokat és sántákat. Jézus ezekkel a szavakkal fejezte ki mélységes szomorúságát e nyomorúságos helyzet felett, hogy gazdag lakomáját a társadalom meg nem hívott kirekesztettjeivel kell megosztania: „Boldog, aki nem botránkozik rajtam”. Bár János nagy tiszteletnek örvendett, Jézus megítélte az életét: burkoltan azt mondta, hogy aki megbotránkozik rajta, nem kaphat áldást, bármilyen nagyszerű ember is. János megbotránkozott, és így nem tudta teljesíteni a küldetését, hogy egész életében odaadóan szolgálja Jézust.
Miután János tanítványai föltették kérdéseiket, majd elmentek, Jézus megállapította, hogy bár János volt a legnagyobb próféta, mégsem tett eleget annak a feladatának, amellyel Isten megbízta:
„Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála.” – Mt 11,11
A mennyben élők közül mindenki asszonytól született és földi életet élt. Azt várhatnánk, hogy mivel Keresztelő János volt az asszonyok szülöttei közt a legnagyobb, ez a mennyországban is így lesz. Miért volt János a legkisebbnél is kisebb a mennyek országában? A múltban a különböző korokban számos próféta tett közvetetten bizonyságot a Messiásról. Jánosnak azonban az volt a küldetése, hogy közvetlenül tanúskodjon róla. Amennyiben a próféták legfontosabb feladata az volt, hogy tanúságot tegyenek a Messiásról, Keresztelő János minden bizonnyal a legnagyobb volt közöttük. A követés szempontjából azonban az utolsó volt. A Mennyországban mindenki, bármilyen alacsony származású is, tudta, hogy Jézus volt a Messiás, és odaadóan szolgálta őt. Azonban Keresztelő János, akit Isten azért hívott el, hogy a Messiáshoz a legközelebb állva szolgálja őt, különvált Jézustól, és a saját útját járta. Jézussal szembeni odaadását tekintve tehát kisebb volt, mint a legkisebb a mennyek országában.
Jézus így folytatta: „A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg”. Keresztelő János a születése előtt kiválasztott volt, és a pusztában nehéz és aszketikus életet élt. Biztosan ő töltötte volna be Jézus fő tanítványának a szerepét, ha őszinte szívvel követi őt. Minthogy azonban nem tudta Jézust követni, egy „erőszakos” ember, Péter szerezte meg ezt a pozíciót. Abból a kifejezésből, hogy „Keresztelő János idejétől mindmáig” arra következtethetünk, hogy az előbbi szavakat Jézus nem elsősorban általában az emberekre vonatkoztatva mondta, hanem kifejezetten Keresztelő Jánosra értette. Jézus így fejezte be: „a bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel”. Ha János bölcsen cselekedett volna, akkor nem hagyta volna magára Jézust, és tetteire, mint igaz tettekre örökké emlékeztek volna. Sajnos azonban ostobán cselekedett. Elvágta a Jézus felé vezető utat mind a zsidó nép, mind saját maga számára. Ezek után megérthetjük, hogy Keresztelő János hibája volt a fő oka annak, hogy Jézusnak a kereszten kellett meghalnia.
2.4 Mit jelent az, hogy Keresztelő János volt Illés?
Már az előzőekben elmondtuk, hogy Keresztelő Jánosnak kellett örökölnie és befejeznie Illés befejezetlenül hagyott küldetését. A Bibliából megtudhatjuk, hogy azzal a küldetéssel született, hogy előtte járjon az Úrnak „Illés szellemével és erejével, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak”. A küldetését tekintve tehát Keresztelő János Illés második eljövetele volt. Továbbá, amint ezt a későbbiekben részletesen vizsgáljuk, Illés szelleme valóban visszatért és próbált segíteni Keresztelő Jánosnak abban, hogy teljesítse azt a feladatot, amelyet ő földi élete alatt nem tudott teljesíteni. Ezzel egyidejűleg Illés Keresztelő János teste által dolgozott, hogy befejezze küldetését. Küldetésüket illetően ezért Jánost és Illést ugyanazon személyeknek tekinthetjük.
2.5 Hozzáállásunk a Bibliához
Láthatjuk, hogy Keresztelő János tudatlansága és Jézusban való hitetlensége a zsidó népet is hitetlenné tette, és végül ez okozta a keresztre feszítést is. Mindeddig senki sem fedte fel ezt a mennyei titkot, mivel a Biblia olvasásakor az az általánosan elfogadott elképzelés élt bennünk, miszerint Keresztelő János nagy próféta volt. A Keresztelő János személyéről alkotott új kép segítségével megérthetjük, hogy fel kell adnunk azt a konzervatív hitszemléletet, amely visszariaszt attól, hogy megkérdőjelezzük a hagyományos hittételeket, illetve tanokat. Ha János sikerrel teljesítette volna küldetését, nem lenne-e hiba azt állítani, hogy kudarcot vallott? Ugyanúgy tévedünk, ha azt hisszük, hogy János teljesítette a küldetését, amikor valójában nem ez történt. Folyamatosan munkálkodnunk kell azon, hogy lélekben és igazságban kutatva megtaláljuk a helyes hitet. Bár a Keresztelő Jánosról alkotott elképzelésünk a Biblia tanulmányozásán alapszik, mindazok, akik szellemileg nyitottak és látják Keresztelő János helyzetét, megerősíthetik, hogy ez a kinyilatkoztatás Jánosról teljes mértékben pontos és igaz.