A helyreállítás megalapozásának gondviselése

1. rész: A helyreállítás gondviselése Ádám családjában

Noha a bűnbeesés emberi mulasztás következménye volt, Isten mégis felelősséget érzett a bűnbe esett emberiség megmentésért. A bűnbe esett ember helyreállítását szolgáló gondviselését nyomban megkezdte azzal, hogy Ádám családját megbízta a Messiás alapjának megteremtésével.

Minthogy Ádám vérségi kapcsolatba került Sátánnal, köztes pozícióba jutott, hiszen Istenhez és Sátánhoz is fűzte kapcsolat. Ahhoz, hogy egy köztes pozícióban levő ember megtisztulhasson, Isten oldalára állhasson és felépíthesse a Messiás alapját, teljesítenie kell egy jóvátételi feltételt. Annak érdekében, hogy a helyreállítás gondviselése Ádám családjában beteljesedhessen, a családnak bizonyos jóvátételi feltételeket kellett vállalnia a hitalap és a jellemalap helyreállítására. Ezzel a két alappal együttesen létrejött volna a Messiás alapja, és a Messiás eljöhetett volna Ádám családjához.

1.1 A hitalap

A hitalap jóvátétel általi helyreállításához a bűnbe esett embernek egy áldozatot kell bemutatnia. Ádám hitetlensége miatt elveszítette Isten Igéjét, amelyet azért kapott, hogy a hitalap felépítéséhez szükséges feltételt teljesítse. Olyan helyzetbe süllyedt, amelyben nem tudta közvetlenül befogadni Isten Igéjét. Következésképpen, olyan módon kellett helyreállítania a hitalapot, hogy hűségesen, Isten számára elfogadhatóan felajánl egy áldozatot, a feltétel tárgyát, amely Isten Igéjét helyettesíti. A feltétel tárgya Ádám családjában egy felajánlás volt. A hitalap helyreállításához központi személyre is szükség van. Azt gondolhatnánk, hogy Ádám családjában ez a központi személy maga Ádám volt. Ebben az esetben Ádámnak kellett volna felajánlania az áldozatot, és a hitalap megteremtésének sikerét az határozta volna meg, hogy áldozatát elfogadható módon teszi-e meg vagy sem.

A Bibliában azonban sehol sem találunk arra való utalást, hogy Ádám áldozatot ajánlott volna fel; helyette ezt fiai, Káin és Ábel tették meg. Mi volt ennek az oka? A teremtés elveivel összhangban az ember úgy teremtetett, hogy csak egyetlen urat szolgáljon. Isten nem bízhatta a gondviselést olyasvalakire, akinek két ura van. Ha elfogadta volna Ádám áldozatát, a teremtés elveivel szemben álló feltételt fogadott volna el, hiszen Ádám vérségi kapcsolatban állt Sátánnal. Így Ádám olyan helyzetbe került volna, amely ellentmond a teremtés elvének: Istent és Sátánt egyszerre szolgálta volna. Mivel Isten nem irányíthat olyan gondviselést, amely a teremtés elvével ellentétes, a jót és a gonoszt is megtestesítő Ádámot jelképesen két lényben választotta szét. Az egyik a jót, a másik a gonoszt képviselte, a teremtés elveinek megfelelően. Isten ezért két fiút adott Ádámnak, akik közül az egyik a jót, a másik a rosszat képviselte, és olyan pozícióba helyezte őket, amelyben mindkettőjük csak egy urat szolgált: Istent vagy Sátánt. Ezt követően Isten arra kérte mindkét fiút, hogy külön-külön mutassanak be áldozatot.

Káin és Ábel mindketten Ádám fiai voltak. Melyikük volt vajon az, aki a jót képviselte és Istenhez tartozott, és melyikük volt az, aki a gonoszt képviselte, és Sátánnal volt kapcsolata? Mivel mindketten Éva bűnbeesésének következtében születtek meg, pozíciójukat a bűnbeesés folyamata határozta meg. Éva bűnbeesése kétfajta törvénytelen szerelmi kapcsolaton keresztül történt. Az első az arkangyallal való kapcsolat volt, amely a szellemi bűnbeesést okozta; a második pedig az Ádámmal való kapcsolat volt, amely a fizikai bűnbeesést eredményezte.

Természetesen mindkét kapcsolat bűnös volt, de a kettő közül a második inkább megfelelt a teremtés elveinek, és az elsőnél könnyebben megbocsátható volt. Az első bűnös cselekedetre túlzó vágyai sarkallták Évát; azt akarta élvezni, aminek még nem érkezett el az ideje, és arra vágyott, hogy szeme felnyíljon és olyan legyen, mint Isten. Ez a vágy vitte arra, hogy a teremtés elveivel ellenkező szexuális kapcsolatot létesítsen az arkangyallal. A második bűnös cselekedetre Évát az a szíve mélyéről fakadó vágyakozás ösztönözte, hogy visszatérjen Istenhez, miután felismerte, hogy az első bűnös kapcsolat törvénytelen volt. Ez vezette arra, hogy kapcsolatba lépjen az eredetileg neki szánt házastárssal, Ádámmal, annak ellenére, hogy Isten erre még nem adott engedélyt.

Káin és Ábel mindketten Éva törvénytelen szerelmének gyümölcsei voltak. Isten Éva két tiltott szerelmi kapcsolata alapján tett közöttük különbséget, és ennek megfelelően helyezte őket ellentétes pozíciókba. Másként fogalmazva, mivel Éva szerelmének Káin volt első gyümölcse, ezért Évának az első, az arkangyallal való bűnös kapcsolatát jelképezte, és így a gonoszt képviselte. Olyan pozícióba került, amelyben Sátánhoz kapcsolódott. Ábel Éva szerelmének második gyümölcse volt, ezért Évának a második, Ádámmal létesített bűnös kapcsolatát jelképezte, így ő képviselte a jót. Emiatt olyan pozícióba került, amelyben Istennel volt kapcsolata.

Sátán magához ragadta az uralmat a teremtés fölött, amelyet Isten a teremtés elvei szerint alkotott meg, és egy olyan világot hozott létre, amely eltér Isten elveitől, és csupán külső formájában hasonlít arra a világegyetemre, amelyet Isten felépíteni szándékozott. Isten úgy tervezte, hogy az eredeti, a teremtés elveinek megfelelő világban a legidősebb fiút emeli fel, és neki adja az elsőszülöttségi jogot. Ezért Sátán erősebb kötődést érzett az idősebb, mint a fiatalabb fiú iránt. Mivel magának követelte az egész világegyetemet, versenyre kellett kelnie Istennel a számára értékesebb idősebb fiúért, Káinért. Így Isten inkább Ábel, mint Káin mellé állt, akihez Sátán erősen kötődött.

A Biblia alátámasztja az első- és másodszülött fiúk közötti megkülönböztetést. Isten például így szólt Káinhoz: „ha nem cselekszel helyesen, nem bűn van-e az ajtó előtt?”. Ebből kiderül, hogy Sátánnak valóban volt közös alapja Káinnal. Amikor az izraeliták Egyiptomból menekültek, Isten megbüntette az egyiptomiak elsőszülötteit, sőt még az állatok elsőszülötteit is, mert az egyiptomiak, mint Sátán szolgái, Káin pozíciójában voltak. Mikor az izraeliták Kánaán földjére értek, kizárólag a leviták, a fiatalabb fiú pozíciójában állók vihették a frigyládát. A Bibliában az is megtalálható, hogy Isten már akkor szerette a másodszülött Jákobot és gyűlölte az elsőszülött Ézsaut, amikor még anyjuk méhében voltak. Kizárólag annak alapján kerültek Káin, illetve Ábel pozíciójába, hogy melyikük született előbb. Amikor Jákob megáldotta két unokáját, Efraimot és Manasszét, keresztbe tette kezeit: a jobb kezét az Ábel pozíciójában levő másodszülött, Efraim fejére tette, és neki adta az első, a nagyobb áldást. Az előbb leírt elvnek megfelelően Isten olyan pozícióba helyezte Káint és Ábelt, amelyben csak egyetlen urat szolgáltak, és arra kérte őket, hogy ajánljanak fel áldozatokat.

Amikor Káin és Ábel bemutatták áldozataikat, „Az Úr kegyesen tekintett Ábelre és áldozatára, Káinra és áldozatára azonban nem tekintett”. Miért fogadta el Isten Ábel áldozatát, és miért utasította el Káinét? Isten azért fogadta el Ábel felajánlását, mert ő Istennel helyes kapcsolatban állt, és áldozatát Istennek tetsző módon mutatta be. Így Ábel Ádám családjában sikeresen hozta létre a hitalapot. Példaként szolgál arra, hogy minden bűnbe esett ember képes Isten számára elfogadható áldozatot bemutatni, ha a szükséges feltételeket teljesíti.

Isten nem azért utasította el Káin áldozatát, mert gyűlölte őt. Mivel Káin olyan pozícióban állt, amelyben Sátánnal volt kapcsolata, Sátán jogot formálhatott az áldozatára. Isten tehát csak abban az esetben fogadhatta volna Káin áldozatát, ha Káin először teljesítette volna ennek feltételét. Káin története azt példázza, hogy annak az embernek, aki korábban Sátánhoz tartozott, bizonyos jóvátételi feltételt kell teljesítenie, ha vissza akar térni Isten oldalára. Milyen jóvátételi feltételt kellett volna Káinnak teljesítenie? Le kellett volna győznie a bűnös természetét.

1.2 A jellemalap

Ha Káin legyőzte volna bűnbe esett természetét, Isten boldogan elfogadta volna az áldozatot, és Ádám családjában a természetalap is felépült volna. Hogyan kellett volna Káinnak teljesítenie a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltételt? Az első férfi és nő úgy estek bűnbe, hogy alávetették magukat az arkangyalnak; bűnös természetüket tőle örökölték. A jóvátétel általi helyreállítás elveinek alapján a bűnös természet leküzdéséhez egy jóvátételi feltételt kell teljesíteni, mellyel visszafordítjuk azt a folyamatot, amelyben az ember a bűnös természetet megszerezte.

Az arkangyal bűnbe esett, mert nem szerette Ádámot, helyette inkább irigyelte, mert az nála több szeretetet kapott Istentől. Ebből adódik a bűnös természet első alapvető jellemvonása: Isten nézőpontjának elhagyása. A bűnös természetnek ezt a vonását az arkangyal pozíciójában álló Káin úgy tehette volna jóvá, hogy Isten szemszögéből nézi és szereti Ábelt, aki Ádám pozíciójában állt.

Az arkangyal bűnbe esett, mert Ádámban nem tisztelte Isten közvetítőjét és nem tudta rajta keresztül befogadni Isten szeretetét, ehelyett inkább megpróbált Ádám pozíciójába kerülni. Ebből ered a bűnös természet második alapvető jellemzője: a megfelelő pozíció elhagyása. A bűnös természetnek ezt a jellemzőjét az arkangyal pozíciójában lévő Káinnak úgy kellett volna jóvátennie, hogy az Ádám pozíciójában álló Ábelen keresztül befogadja Isten szeretetét és tiszteli őt mint Isten közvetítőjét. Ily módon Káinnak meg kellett volna tartania saját pozícióját.

Az arkangyal bűnbe esett, mert uralkodni akart Ádám és Éva fölött, akik eredetileg az ő törvényes urai voltak. Innét származik a bűnös természet harmadik alapvető jellemvonása: az uralom megfordítása. A bűnös természetnek ezt a vonását az arkangyal pozíciójában álló Káin úgy győzhette volna le, hogy engedelmesen alárendeli magát Ábelnek, aki Ádám pozícióját foglalta el. Ábel uralmának elfogadásával Káinnak fenn kellett volna tartania az uralkodás helyes rendjét.

Isten azt mondta Ádámnak, hogy a jó és a rossz tudás fájának gyümölcséből ne egyen. Ádámnak ezt a parancsolatot tovább kellett volna adnia Évának, akinek viszont az arkangyal felé kellett volna továbbítania azt, így a jóságot terjesztve. Az arkangyal ehelyett a saját gonosz akaratát közvetítette Éva felé, elhitette vele, hogy szabadon ehet a gyümölcsből. Éva továbbadta ezt Ádámnak, és a bűnbeesésbe vitte. Így alakult ki a bűnös természet negyedik fő jellemzője: a bűn terjesztése. A bűnös természetnek ezt a sajátosságát az arkangyal pozíciójában álló Káinnak úgy kellett volna helyreállítania, hogy befogadóvá válik az Istenhez közelebb álló Ábel szándékaival szemben, és átveszi tőle Isten akaratát. Káinnak ilyen módon kellett volna megteremtenie a jó terjesztésének alapját.

Sok olyan helyzet adódik az életünkben, amely megfelel Káin és Ábel szituációjának. Magunkba tekintve azt találjuk, hogy lelkünk Isten törvényében leli örömét. Lelkünk Ábel pozíciójában van, míg testünk, mely a bűn törvényének szolgál, Káin pozíciójában áll. Csak akkor válhatunk jóvá, ha testünk engedelmesen követi lelkünket, amely a jóság felé vezet bennünket. Ámde testünk nagyon sokszor fellázad a lélek irányítása ellen, megismételve azt, ahogyan Káin megölte Ábelt. Így növekszik bennünk a gonosz. Ezért a vallásos életmód megköveteli, hogy testünket alávessük lelkünk parancsainak, amiképpen Káinnak is követnie kellett volna Ábelt.

Ezt figyelhetjük meg akkor is, ha az áldozatok felajánlását nézzük meg. Mivel „csalárdabb az emberi szív mindennél”, Ábel pozícióját a teremtett dolgok foglalják el. Így hát mi magunk a teremtett dolgok felajánlásának útján kerülhetünk közelebb Istenhez. Egy másik példával élve, az az egyetemes törekvés, hogy jó vezetőkre és egyenes barátokra leljünk, abból a belső vágyból fakad, hogy eljussunk Istenhez egy olyan Ábel típusú személy által, aki közelebb áll Hozzá. Ha ezzel a személlyel egységet teremtünk, mi magunk is közelebb juthatunk Istenhez. A keresztény hit alázatra és szerénységre tanít bennünket. Ilyen életmód segítségével rátalálhatunk arra az Ábel személyre, aki által biztosan el tudunk jutni Istenhez.

A társadalom minden szintjén, az egyéni szintű kapcsolatoktól egészen a családi, törzsi, társadalmi, nemzeti és világszintű kapcsolatokig mindig azt tapasztaljuk, hogy az egyik fél Ábel, a másik Káin szerepében áll. Ahhoz, hogy a társadalom valamennyi szinten abban az állapotában álljon helyre, ahogyan Isten azt eredetileg elképzelte, a Káin pozíciójában lévőknek tisztelniük kell az Ábel pozíciójában lévőket, valamint engedelmeskedniük kell nekik.

Jézus olyan Ábelként jött a földre, akit az egész világnak követnie kellett volna. Ezért mondta: „Senki sem juthat el az Atyához, csak általam”.

Ha Káin meghajolt volna Ábel előtt, ezzel teljesítette volna a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltételt Ádám családjában, és a jellemalap így felépült volna. Ádám családjában a már létrehozott hitalappal együtt létrejött volna a Messiás alapja. Ezt követően a Messiás eljött volna hozzájuk és helyreállította volna az eredeti négypozíciós alapot. Ehelyett azonban Káin megölte Ábelt, és ezzel megismételte az arkangyal bűnét. Épp az a folyamat zajlott le ismét, amelyből a bűnös természet alapvető jellemzői származnak. Ádám családjában nem sikerült a jellemalap megteremtése, így Isten helyreállítási gondviselése Ádám családjában nem teljesülhetett.

1.3 A messiás alapja Ádám családjában

A Messiás alapja úgy épül fel, hogy jóvátételi feltételek által helyreáll először a hitalap, majd a jellemalap. A hitalap helyreállításához egy megfelelő jelképes áldozat, a jellemalap létrehozásához viszont egy megfelelő tényleges áldozat szükséges. Vizsgáljuk meg, mi a jelképes és a tényleges áldozat jelentése, illetve célja.

Isten teremtésének a célja – a három áldás – akkor valósult volna meg, ha Ádám és Éva, miután tökéletesítették egyéni jellemüket, egymás házastársaivá váltak volna. Így jó gyermekeknek adhattak volna életet, jó családot építhettek volna fel, és birtokukba vehették volna a teremtett világot. A bűnbeesés következtében a három áldás azonban elveszett. Ahhoz, hogy az áldásokat helyreállíthassuk, egy ellentétes irányú utat kell járnunk. Először a hitalapot kell megteremteni egy jelképes áldozattal, mellyel a teremtett dolgok helyreállításának, valamint az ember szimbolikus helyreállításának jóvátételi feltétele teljesül. Ezt követi a jellemalap létrehozása egy tényleges áldozattal, amely előbb a gyerekek, majd a szülők helyreállításának jóvátételi feltételét jelenti. A Messiás alapja mindezekre épülve jön létre.

A jelképes áldozat célját és jelentését két nézőpontból vizsgálhatjuk meg. Amint korábban elmondtuk, Sátán elnyerte a teremtett világ feletti uralmat azzal, hogy saját uralma alá hajtotta annak jogos uralkodóját, az embert. Ezért írja a Biblia, hogy „az egész természet sóhajtozik és vajúdik mindmáig”. A teremtett dolgokat felajánló jelképes áldozat egyik célja az, hogy a teremtett dolgok ezáltal Isten jelképes objektumaivá váljanak. Ezzel egy olyan jóvátételi feltétel teljesül, mellyel helyreáll az Isten és a teremtett világ közti eredeti kapcsolat. Másodszor, minthogy az ember a teremtett dolgoknál alacsonyabb szintre süllyedt, kizárólag a teremtés által juthat közelebb Istenhez. A teremtés elveinek megfelelően ugyanis csak olyan dolog közvetítésével közelíthetjük meg Istent, amely közelebb áll Hozzá, mint mi. A jelképes áldozat második célja tehát az, hogy megteremtse az ember szimbolikus helyreállításának jóvátételi feltételét.

A tényleges áldozat ezzel szemben egy belső felajánlás. Isten először a teremtett dolgokat, majd az embert teremtette meg. E sorrendnek megfelelően az ember helyreállítását szolgáló belső áldozat csak egy megfelelő jelképes áldozat alapján történhet. Miután egy jelképes áldozat útján megvalósul a teremtés helyreállításának, valamint az ember szimbolikus helyreállításának jóvátételi feltétele, szükség van még a tényleges áldozatra, amely által az ember teljes helyreállításának jóvátételi feltétele teljesül. A tényleges áldozat bemutatása nem más, mint a bűnös természet eltörléséhez szükséges jóvátételi feltétel megtétele. Az emberiség igazi helyreállításához ez elengedhetetlenül szükséges. A tényleges áldozat felajánlása akkor sikeres, ha a Káin pozíciójában lévő személy tiszteli az Ábel pozíciójában lévőt, és mintegy felajánlásként saját maga fölé emeli őt. Ezzel egy időben teljesül a szüleik helyreállításának jóvátételi feltétele is. A tényleges áldozat bemutatása ez úton felelhet meg Isten elvárásainak.

Miként írható le a szülők helyreállításának jóvátételi feltétele? Ahhoz, hogy Ádám családjában létrejöjjön a Messiás alapja, magának Ádámnak kellett volna felépítenie a hitalapot egy jelképes áldozat bemutatásával. Ádám viszont, ahogy már láttuk, nem ajánlhatott fel áldozatot, mert ha megtette volna, akkor két urának, Istennek és Sátánnak meg kellett volna küzdenie az áldozatért, és így a teremtés elveinek ellentmondó helyzet alakult volna ki. Az érzések és a szív szempontjából nézve egy másik indokot is találunk. A bűnbe esett Ádám volt az a bűnös, aki a továbbiakban évezredeken át tartó fájdalmat és bánatot okozott Istennek. Ádám méltatlan volt arra, hogy Isten szívének szeretett fia legyen, akivel Isten közvetlenül dolgozhat, hogy a helyreállítás gondviselését előrevigye.

Isten ezért Ádám második fiát, Ábelt választotta helyette, és a jelképes áldozatot Ábelnek kellett felajánlania. Ábel teljesítette a teremtett dolgok helyreállításának, valamint az ember szimbolikus helyreállításának jóvátételi feltételét. Ha Káin és Ábel egy megfelelő tényleges áldozat által létrehozta volna a gyermekek helyreállításának jóvátételi feltételét, akkor apjuk, Ádám is osztozhatott volna a jellemalap megvalósításának győzelmében. Így Ádám családjában a Messiás alapja felépülhetett volna.

A tényleges áldozat megtétele előtt ki kell választani az áldozat központi személyét, azt, aki a felajánlást megteszi. Isten két ok miatt kérte Ábelt a jelképes áldozat bemutatására: először is, hogy Ádám helyett létrehozza a hitalapot, másodszor, hogy Ábel lehessen a tényleges áldozat központi személye.

A bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltétel megvalósítása Káin feladata volt, eredményét tekintve azonban ez olyan, mintha Ádám egész családja teljesítette volna a feltételt. Hogyan lehetséges ez? Hasonlítsuk össze az első emberpár helyzetével: ha engedelmeskedtek volna Isten Igéjének, elérhették volna, hogy Isten teljes akarata valóra váljon. Vagy nézzük meg Jézus és a zsidó nép helyzetét: ha a zsidók hittek volna Jézusban, akkor segíthettek volna véghez vinni akaratát, hogy az emberiség egészének megváltást hozzon. Ha Káin meghajolt volna Ábel előtt, és így teljesítette volna a bűnös természet leküzdésének jóvátételi feltételét, ez megfelelt volna annak, mintha a két gyermek együtt tette volna a feltételt. Káin és Ábel Ádámnak a leszármazottai voltak, aki mind a jót, mind a rosszat megtestesítette. Ha megtették volna a bűnös természetet legyőzéséhez szükséges jóvátételi feltételt és felszabadították volna magukat Sátán hatalma alól, akkor apjuk, Ádám is elszakadhatott volna Sátántól és ő is részesedhetett volna a jellemalapból. Így a Messiás alapja a család egésze által állt volna helyre. Röviden, ha Káin és Ábel teljesítették volna a jelképes és a tényleges áldozatot, azzal együtt szüleik helyreállításának jóvátételi feltétele is megvalósult volna.

Amikor Ábel úgy mutatta be az áldozatát, hogy azt Isten el tudta fogadni, teljesítette az Ádám hitalapjának helyreállítását szolgáló jóvátételi feltételt, és megszilárdította saját pozícióját a tényleges áldozat központi személyeként. Amikor azonban Káin megölte Ábelt, megismételték a bűnbeesést, melynek során az arkangyal szellemileg megölte Évát. Ebből következik, hogy a bűnös természet leküzdésének jóvátételi feltétele nem teljesült, valamint a tényleges áldozat bemutatása sem sikerült. Így sem a jellemalap, sem a Messiás alapja nem épülhetett fel, Isten gondviselése Ádám családjában eredménytelen maradt.

1.4 Tanulságok Ádám családjának történetéből

Isten helyreállítási gondviselésének Ádám családjában történt kudarcából azt láthatjuk, hogy Isten feltételesen predesztinálja akaratának megvalósulását, és teljes mértékben tiszteletben tartja az emberi felelősséget. A teremtés kezdete óta Isten eleve elrendelte, hogy akaratának megvalósulásához mind Isten, mind az ember felelősségrészének teljesítésére szükség van. Isten nem mondhatta el Káinnak és Ábelnek, hogyan mutassák be megfelelő módon az áldozataikat, mert az ő felelősségük volt az, hogy Káin Ábel segítségével tegye meg a felajánlását.

Másodszor, miután Káin megölte Ábelt, Isten új fejezetet nyitott a gondviselésben azáltal, hogy Szetet emelte Ábel helyére. Ez azt mutatja, hogy Isten abszolút módon elrendelte, hogy az akarata egy napon majd megvalósul, jóllehet az egyes egyénekre vonatkozó predesztinációja feltételes. Isten elrendelte, hogy abban az esetben, ha Ábel teljesíti a saját felelősségét, ő válik a tényleges áldozat központi személyévé. Miután Ábel nem tudta megtenni a felelősségét, Isten Szetet választotta erre a feladatra, és tovább dolgozott azért, hogy véghez vigye akaratát, melynek hiánytalan megvalósulását eleve elrendelte.

Harmadszor, Káin és Ábel felajánlásai által Isten arra tanít bennünket, hogy a bűnbe esett embernek folyamatosan keresnie kell az Ábel típusú személyt. Ha engedelmeskedünk neki, tiszteljük és követjük őt, megvalósíthatjuk Isten akaratát, még ha teljes egészében nem is értjük azt.

A gondviselésnek, amelyet Isten Ádám családjában szándékozott megvalósítani, az emberek hitetlensége miatt újra és újra meg kellett ismétlődnie. Következésképpen ez a jóvátételi út az, amelyet nekünk magunknak is járnunk kell. A helyreállítás gondviselése Ádám családjában ezért sok értékes tanulsággal szolgálhat saját hitéletünkben is.

2. rész: A helyreállítás gondviselése Noé családjában

A helyreállítás gondviselése Ádám családjában nem teljesült, mert Káin megölte Ábelt. Isten mindazonáltal már a kezdetekben abszolút módon predesztinálta a teremtés céljának megvalósulását, és akarata nem változott. Ezért annak alapján, hogy Ábel szívében hűséges volt a Menny iránt, Isten kiválaszthatta Szetet Ábel helyére. Szet leszármazottai közül Noé családját választotta ki Ádám családjának helyére, és ezzel egy új fejezetet nyitott meg a gondviselésben.

A Biblia tanúsága szerint Isten az özönvíz ítéletét bocsátotta a világra: „Isten így szólt Noéhoz: Elhatároztam, hogy elpusztítok minden lényt földön, mivel a föld az emberek miatt megtelt gonoszsággal. Ezért eltörlöm őket a föld színéről” Ez arra mutat, hogy Noé kora az utolsó napok ideje volt. Isten szándéka az volt, hogy az Özönvíz után a Noé családja által megteremtett alapra elküldi a Messiást, és így megvalósítja a teremtés célját. Tehát Noé családjának jutott az a felelősség, hogy jóvátételi feltétel által helyreállítsa a hitalapot, majd a természetalapot. Az ő feladatuk volt a Messiás alapjának jóvátétel általi helyreállítása, melyben Ádám családja kudarcot vallott.

2.1 А hitalap

2.1.1 A hitalap központi személye

A helyreállítás gondviselése során Noé családjában a hitalap helyreállításának központi személye Noé volt. Noét tíz nemzedékkel, illetve ezerhatszáz bibliai évvel Ádám után hívta el Isten azért, hogy teljesítse akaratát, amelyet először Ádámmal szándékozott véghez vinni. Ezért megáldotta Noét: „legyetek termékenyek és szaporodjatok”, ugyanúgy, ahogyan korábban Ádámnak ajándékozta a három nagy áldást. Ilyenformán Noé vált az emberiség második ősévé.

Noét akkor hívta el Isten, mikor „a föld tele volt erőszakkal”. Mindenféle gúnyolódást és csúfolódást elviselve százhúsz évig építette a bárkát egy hegy tetején, teljes engedelmességgel Isten parancsa iránt. Isten e feltétel alapján bocsáthatta a földre az özönvizet, melynek középpontját Noé családja jelentette. Ebben az értelemben Noé volt a hit első ősatyja. Általában Ábrahámot szoktuk a hit ősatyjának tekinteni, de a valóságban Noénak kellett volna megszereznie ezt a dicsőséget. Amint a következőkben látjuk majd, fiának, Kámnak a bűnös cselekedete volt az, amiért a hit atyjának küldetése Noéról Ábrahámra szállt.

Ádámmal kapcsolatban már elmondtuk, hogy noha neki kellett volna a hitalap helyreállításának központi személyének lennie, ő maga még sem tudott felajánlást tenni. Noé helyzete más volt. Isten annak az alapnak köszönhetően hívta el, amelyet Ábel épített fel azzal, hogy odaadó és hűséges szívvel ajánlotta föl a jelképes áldozatot. Származását tekintve Noé Szet utóda volt, akit Ábel helyére választott ki Isten. Ezenkívül Noé igaz ember volt Isten szemében. Mindezen oknál fogva ő volt az, akit Isten méltónak talált arra, hogy a bárka megépítésével bemutassa a jelképes áldozatot.

2.1.2 A hitalap helyreállításához szükséges áldozat

Az áldozat, vagyis a hitalap helyreállításához szükséges feltétel tárgya Noé esetében a bárka volt, amely sokféle szimbolikus jelentéssel bírt. Mielőtt Ádám helyett a második emberi ős pozíciójába léphetett Noé, teljesítenie kellett egy jóvátételi feltételt a kozmosz helyreállításáért, amely Ádám bukása miatt Sátán hatalmába került. Istennek tetsző módon kellett teljesítenie egy áldozatot, amelynek tárgya az új kozmoszt szimbolizálta – ez pedig a bárka volt.

A háromszintű bárka a kozmoszt jelképezte, amelyet Isten a növekedési folyamat három szakaszán keresztül teremtett meg. Noé családjának a bárkába szálló nyolc tagja Ádám családjának nyolc tagját képviselte, akiket – mivel Sátán befolyása alá kerültek – jóvátétel által helyre kellett állítani. Így a bárka a kozmoszt, Noé Istent, a családtagok az emberiséget, a bárka állatai pedig a természet egészét jelképezték.

Miután a bárka elkészült, Isten a földre bocsátotta a negyvennapos özönvíz ítéletét. Mi volt az özönvíz célja? A teremtés elveinek megfelelően az ember csakis egyetlen úr szolgálatára teremtetett. Az emberiség azonban Sátán befolyása alatt, romlottságban és züllöttségben élt, emiatt Istennek a második úr szerepét kellett volna elfoglalnia, hogy az emberrel kapcsolata lehessen; ez a helyzet viszont ellentmond a teremtés elveinek. Isten tehát amiatt küldte az özönvizet, hogy a bűnös emberiségnek véget vetve felemeljen egy családot, amely kizárólag hozzá kapcsolódik.

Miért választott Isten egy negyvennapos időszakot az özönvízhez? E negyvennapos időszak jelentőségét a négyes és a tízes számok jelentése alapján lehet megérteni. A tízes szám az egységet jelképezi. Isten tíz nemzedékkel Ádám után hívta el Noét, hogy a jóvátétel eszközével helyreállítsa akaratát, amely Ádám korában nem teljesült. Azzal, hogy olyan jóvátételi időszakot választott, amely tartalmazza a tízes számot, Istennek az volt a célja, hogy a gondviselés újra egységbe kerüljön akaratával. Továbbá, mivel a teremtés célja a négypozíciós alap felépülésével teljesül, Isten mind a tíz nemzedékben egy olyan jóvátételi időszak létrehozásán dolgozott, amely a négyes szám helyreállítását szolgálta. Az Ádámtól Noéig terjedő időszak egésze tehát a negyvenes szám helyreállításának jóvátételi időszaka volt. A negyvenes számnak ezt a jóvátételi időszakát az akkori emberek erkölcstelensége miatt azonban Sátán beszennyezhette. A Noé bárkájára épülő gondviseléssel Isten új próbálkozást tett a négypozíciós alap felépítésére. Így Isten az özönvíz időtartamául negyven napot választott, amely a korábban elveszett és Sátán által beszennyezett időszakért jóvátételül szolgált. Isten ennek a jóvátételi időszaknak a teljesítésével szándékozta helyreállítani a hitalapot.

A negyvenes szám így lett jellemzőjévé a Sátántól való elválás gondviselésének, amely nélkülözhetetlen a hitalap helyreállításában. Sok példa van erre: az özönvíz, a Noé és Ábrahám között eltelt négyszáz év, a zsidók négyszáz éves rabsága Egyiptomban, Mózes két negyvennapos böjtje, a kánaáni negyvennapos kémkedés, a zsidók negyvenéves pusztai vándorlása, Saul, Dávid és Salamon király negyven-negyven éves uralkodása, Illés negyvennapos böjtje, Jónás próféciája, mely Ninive negyven napon belüli pusztulását jövendölte, Jézus negyvennapos böjtje és a feltámadása utáni negyvennapos időszak.

A Bibliában az áll, hogy a negyvennapos eső végén Noé kiküldött a bárkából egy hollót, majd egy galambot. Vizsgáljuk meg a Biblia alábbi szavai alapján, hogy milyen jövőbeli eseményt vetített előre mindez: „Valóban, az Isten, az Úr nem tesz semmit anélkül, hogy szándékát el ne árulná szolgáinak, a prófétáknak”. A bárka megépítésével és a negyvennapos özönvíz próbájával Noé teljesítette a kozmosz helyreállításának jóvátételi feltételét. Az özönvíz a teremtés előtti káosz korának felel meg, amikor „Isten lelke lebegett a vizek fölött”. Így a bárkával kapcsolatos események, amelyek a negyvennapos özönvíz végén történtek, a történelem folyamatának egészét jelképezik, egészen attól kezdve, hogy Isten megteremtette a mennyet és a földet.

Mit vetített előre az, hogy a holló, amelyet Noé kiküldött a bárkából, egészen addig körözött szárazföldet keresve, míg a víz fel nem száradt? Azt jelentette, hogy Sátán egy olyan feltételt keres majd, melynek révén beférkőzhet Noé családjába, mint ahogyan az arkangyal is versengett Éva szeretetéért nem sokkal az ember megteremtését követően, vagy ahogyan az ajtó előtt leselkedett, alkalomra várva, hogy megtámadja Káin és Ábel áldozatát.

Mit vetített előre az, hogy Noé háromszor küldte ki a galambot? A Bibliában leírt indok, mely szerint a galambot Noé azért engedte ki, hogy megnézze, leapadt-e az ár, nem az egyetlen volt. Noé saját maga is megítélhette volna a helyzetet, ha kinéz az ablakon, amelyiken a galambot kiengedte. A galamb kiengedésének mélyebb jelentése volt, amely Isten titokzatos akaratához kapcsolódik. Hét nappal azután, hogy Isten bejelentette Noénak az özönvíz eljövetelét, megindult az áradat. Negyven nappal később az első galamb kirepült a bárkából. Elrepült, de később visszatért, mert nem talált száraz helyet a földön, és Noé visszavette a bárkába. Az első galamb az első Ádámot jelképezte. Isten azzal a reménnyel teremtette meg Ádámot, hogy a teremtés eszménye, amelyet olyan régóta dédelgetett, Ádám által, vagyis az isteni eszmény tökéletes földi megtestesülése által végre megvalósul. Ádám bűnbeesése miatt viszont az isteni eszmény itt a földön nem teljesülhetett Ádámon keresztül. Isten így visszavonta földi eszményét egy időre, és teljesülését egy későbbi időpontra halasztotta.

Hét nappal később Noé másodszor is kiküldte a galambot. A víz még mindig nem apadt, a galamb ismét visszatért. Ez alkalommal egy olajágat is hozott magával, jelezve, hogy a következő alkalommal már lesz hol partra szállnia. A második galamb Jézust, a második Ádámot jelképezte, akit Isten azért küldött, hogy isteni eszményének tökéletes megtestesülése másodszori próbálkozásra megvalósuljon a földön. Mindez annak az árnyékát vetítette előre, hogy ha a választott nép nem hisz Jézusban annak eljövetelekor, akkor Jézusnak „nem lesz hová lehajtania fejét”, és így Isten akarata nem válik teljesen valóra a földön. Ebben a helyzetben Jézusnak a keresztre kellene mennie, és vissza kellene térnie Istenhez a második eljövetel ígéretével. A galamb azért tért vissza a bárkához, mert a föld még nem száradt fel. Ugyanígy, ha több zsidó követte volna hűségesen Jézust, ő biztonságos helyre talált volna közöttük. Nem kellett volna a keresztre mennie, hanem tovább dolgozva felépíthette volna a földi Mennyországot.

Újabb hét nap elteltével Noé harmadszor is kiküldte a galambot. Ez alkalommal a galamb nem tért vissza, mert száraz földet talált. A harmadik galamb Krisztust mint a Második Eljövetel Urát jelképezte, aki harmadik Ádámként jön el. Ez azt sugallta, hogy amikor Krisztus másodszor jön el, biztosan megvalósul Isten teremtéseszménye, amely örökké megmarad a földön. Noé végül kilépett a bárkából és olyan földön járt, amely megtisztult a bűntől és újjá teremtetett. Annak a képét vetíti ez előre, hogy amikor a harmadik Ádám munkája által teljesül a teremtés eszménye, az új Jeruzsálem alászáll a mennyből, és Isten az emberekkel együtt fog lakni.

E történet üzenetét az előzőekben leírt elv szerint kell értelmeznünk: Isten helyreállítási gondviselése kitolódhat, ha a gondviselési küldetéssel megbízott személy nem teljesíti a felelősségét. Ádám hitetlen volt és nem teljesítette felelősségét: Jézusnak mint második Ádámnak e mulasztás miatt kellett eljönnie. Ezenkívül, ha a zsidó nép nem hisz Jézusban, és nem vállalja felelősségét, akkor Krisztusnak újból el kell jönnie harmadik Ádámként. Ahogy a menny és a föld teremtése hét napot vett igénybe, a galambok kiküldése között eltelt hétnapos időszakok is azt jelzik, hogy a menny és a föld helyreállításához bizonyos gondviselési időszakokra van szükség.

2.2 A jellemalap

Noé sikerre vitte a bárkára épülő gondviselést, így Isten számára elfogadható jelképes áldozatot mutatott be, s ezzel a jóvátétellel a hitalapot eredményesen helyreállította. Ezáltal eleget tett a teremtett dolgok helyreállítását, valamint az ember szimbolikus helyreállítását szolgáló jóvátételi feltételnek is. Ennek köszönhetően jött létre az alap arra, hogy Noé két fia, Szem és Kám azokba a pozíciókba kerülhessenek, amelyekben Káin és Ábel állt. Ha a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltétel teljesítésével sikeresen bemutatták volna a tényleges áldozatot, akkor megteremtették volna a jellemalapot.

Ahhoz, hogy Noé családja megfelelő módon tegye meg a tényleges áldozatot, Kámra, azaz Noé második fiára az a feladat hárult, hogy helyreállítsa Ábelnek, vagyis Ádám második fiának a pozícióját. Ehhez a tényleges áldozat központi személyévé kellett válnia, mint ahogyan Ábel is az volt a saját családjában. Ábel sikerrel létrehozta Ádám helyett a hitalap helyreállításának feltételét, tehát a jelképes áldozatot, és ezzel jogot szerzett arra is, hogy a tényleges áldozat központi személyének szerepébe álljon. Noé családjában viszont Noé, nem pedig Kám mutatta be a tényleges áldozatot. Így Kámnak ahhoz, hogy felvehesse Ábelnek, tehát egy olyan személynek a pozícióját, aki sikeres volt a jelképes áldozat megteremtésében, szívében elszakíthatatlanul eggyé kellett válnia apjával, Noéval. Lássuk, miként segített Isten Kámnak abban, hogy Noéval szívben egyesüljön.

A Bibliában az áll, hogy mikor Kám meglátta apját mezítelenül feküdni a sátrában, szégyent érzett és megbotránkozott rajta. Kám ugyanezt az érzést testvéreiben, Szemben és Jáfetben is felébresztette. Kám hatására szégyenkeztek apjuk mezítelensége miatt, s hogy ne lássák, arcukat elfordítva mentek oda Noéhoz, hogy betakarják. Ez a cselekedet bűnös volt, olyannyira, hogy Noé megátkozta a fiát, Kámot, és a testvérei szolgájává tette.

Vajon miért így vezette Isten a gondviselést? Miért jelentett ekkora bűnt a mezítelenség láttán szégyent érezni? Hogy ezt megértsük, előbb nézzük meg, mikor bűnös egy tett. Sátán nem képes megmutatni az erejét – a létezéshez és cselekvéshez szükséges erejét is beleértve – hacsak nincs egy olyan partnere, akivel közös alapot és kölcsönös adás-elfogadás kapcsolatot építhet ki. Valahányszor egy személy feltételt szolgáltat Sátánnak a támadásra, azzal önmaga járul hozzá ahhoz, hogy Sátán objektumává legyen, és ilyen módon engedélyezi Sátánnak a cselekvést. Így kezdődik a bűn.

A következőkben nézzük meg azt, miért Noé mezítelenségével tette próbára Isten Kámot. Láttuk, hogy a bárka a kozmoszt, míg a bárka elhagyása után közvetlenül lezajlott események mindazt jelképezték, ami közvetlenül a kozmosz megteremtése után történt.

Ádám és Éva a bűnbeesés előtt szívükben közel álltak Istenhez és egymáshoz, és nem éreztek szégyent a meztelenségük miatt. A bűnbeesést követően azonban szégyenkeztek. Testük alsó részét fügefalevéllel takarták el, és az Édenkert fái mögé rejtőztek, hogy Isten ne láthassa őket. Szégyenérzetük utal arra, mi is zajlott le valójában: a nemi szerveikkel elkövetett bűn által vérrokonságba kerültek Sátánnal. Bűntudatuk, amely miatt szégyelltek Isten elé állni, abban nyilatkozott meg, hogy testük alsó részét eltakarták és elrejtőztek.

Noé, akinek a negyvennapos özönvíz után többé nem volt kapcsolata Sátánnal, olyan pozícióba került, mint amelyben Ádám állt közvetlenül a világegyetem megteremtése után. Isten elvárta Noé családtagjaitól, hogy Noé mezítelensége láttán ne ébredjen bennük szégyen, és ne is gondoljanak arra, hogy elfedjék apjuk testét. Isten szeretett volna örülni e család ártatlanságának: azt a boldogságot szerette volna visszanyerni, amit Ádám és Éva ártatlansága jelentett számára a bűnbeesés előtt. Azért teremtett olyan helyzetet, amelyben Noé mezítelenül aludt, hogy ez a mély vágya teljesülhessen. Ha Kám szívében eggyé vált volna Noéval, és Isten szíve szerint, Isten szemszögéből tekintett volna apja mezítelenségére, nem érzett volna szégyent. Így teljesülhetett volna Noé családjában az a jóvátételi feltétel, amely Ádám és Éva bűnbeesés előtti ártatlanságának szintjére emelte volna a családot.

Így megérthetjük, hogy az a tény, hogy Noé fiai szégyellték magukat apjuk meztelensége miatt és betakarták a testét, annyit jelentett, mint annak elismerése, hogy – akárcsak Ádám családja a bűnbeesést követően – Sátánnal vérrokonságban állnak és érdemtelenek Isten elé lépni. Sátán – a víz felett köröző holló alakjában – Noé családjában is feltételt keresett a támadásra. Noé fiait választotta objektumainak és a családot rajtuk keresztül támadta meg, amikor egyértelműen elismerték, hogy az ő vérvonalából származnak.

Mikor Kám szégyellte apja meztelenségét és betakarta a testét, elegendő feltételt adott Sátánnak a színre lépéshez; Kám érzése és tette tehát bűnös volt. Következésképpen Kám nem tudta jóvátételek útján helyreállítani Ábel pozícióját, amely szükséges lett volna a tényleges áldozat bemutatásához. Enélkül a jellemalapot sem sikerült felépítenie, s így Noé családjában a gondviselés kudarcot vallott.

Mindig bűn-e az, ha a meztelenség láttán szégyent érzünk? Nem, Noé helyzete viszont különleges volt. Ádám szerepét elfoglalva azt a küldetést kapta, hogy minden olyan feltételt felszámoljon, amellyel Ádám lehetőséget szolgáltatott Sátánnak a támadásra. Ha Noé családja nem szégyenkezett volna és nem fedte volna be Noét, látván mezítelenségét, akkor teljesítették volna azt a jóvátételi feltételt, mellyel helyreállították volna Ádám családjának pozícióját az eredeti ártatlanság – még a Sátánnal való vérrokonság előtti – állapotában. Ezt a jóvátételi feltételt tehát egyedül Noé családja volt hivatott megtenni.

2.3 Tanulságok Noé családjának történetéből

Bárki nehezen értheti meg, hogy a durva kritikák és a gúnyolódás közepette Noé hogyan tarthatott ki százhúsz éven át, míg a hegytetőn építette a bárkát. Kám tudta jól, hogy családja az apja munkájának köszönhetően menekült meg. Ezeket figyelembe véve úgy kellett volna tisztelnie apját, hogy meztelensége láttán legyőzze bosszúságát, és megértse a helyzetet. Mégis ahelyett, hogy bízott volna Noéban, akit a Menny védelmezett, Kám saját, önközpontú nézőpontjából ítélte meg Noét, és visszatetszőnek találta tettét. Tiszteletlensége útját állta annak a hosszú előkészületnek, hogy Isten Noé családján keresztül vigye véghez gondviselését. Ha a Menny felé akarunk menni, nekünk is alázatra, engedelmességre és türelemre van szükségünk.

Noé családjának történetén keresztül a gondviselés arról tanít, hogy Isten feltételesen rendeli el akaratának teljesülését, illetve arról, hogy az ember felelősségrészét Isten tiszteletben tartja. Hatszáz évig tartó előkészület után talált rá Noé családjára, százhúsz éven át vezette Noét a bárka építése során, és az özönvízben az emberiség többi részét feláldozva Noé családját felemelte. Noha a helyreállítás gondviselésében kivételesen kedvesek voltak Istennek, Kám látszólag apró hibája miatt Sátán mégis beszennyezhette őket, és Isten akarata e családban nem teljesülhetett.

Noé családjának példájával arról is tanít a gondviselés, hogy az embereket feltételesen predesztinálja Isten. Fáradságos munkával, hosszú időn keresztül igyekezett Noét megtalálni, és felemelni őt a hit atyjaként. Azonban mindezek ellenére, amikor a család nem teljesítette a felelősségét, Isten sajnálkozva bár, de tétovázás nélkül elhagyta őt, és Ábrahámot választotta a helyére.

3. rész: A helyreállítás gondviselése Ábrahám családjában

A helyreállítás gondviselése Kám bűne miatt meghiúsult Noé családjában. Mindamellett Isten abszolút módon elrendelte, hogy a teremtés céljának egy napon meg kell valósulnia. Noé szívének a Menny iránti hűségére alapozva elhívta Ábrahámot, és az ő családjával a helyreállítás gondviselésének új szakaszát nyitotta meg.

Ábrahám családjára hárult Noé befejezetlenül hagyott feladata, a Messiás alapjának helyreállítása, majd ezen az alapon a Messiás fogadása. Így, akárcsak előtte Noénak, Ábrahámnak is jóvátételeken keresztül helyre kellett állítania a hitalapot, fiaira pedig a jellemalap jóvátétel általi helyreállítása várt.

3.1 A hitalap

3.1.1 A hitalap központi személye

A helyreállítás gondviselése során Ábrahám családjában a hitalap helyreállításának központi személye Ábrahám volt. Isten Ábrahámot választotta ki, hogy átvegye a küldetést, melyet Noé megpróbált véghez vinni: teljesíteni az Ő akaratát. Ábrahám azonban csakis úgy örökölhette ezt a küldetést, ha jóvátételek árán helyreállítja mindazokat a feltételeket, amelyek helyreállítása Noé feladata volt, és amelyek Kám bűne miatt Sátán befolyása alá kerültek.

Az első feltétel, ami Noé családjában Sátán támadása miatt elveszett, az Ádám és Noé közti tíz nemzedék, valamint a negyvennapos ítéleti időszak volt; így Ábrahámnak tíz nemzedéket kellett jóvátennie. A tíz nemzedék mindegyikének helyre kellett állítania a negyvenes számot, amely az özönvíz általi ítéletet jelképezte. Mivel a negyvennapos özönvíz kudarccal végződött, s mert negyven nap kevés egy nemzedék helyreállítására, az özönvíz helyreállítását szolgáló időszak mind a tíz generációban negyven évre hosszabbodott. Ez hasonló Mózes idejéhez, amikor a negyvennapos kémkedés hibáját negyvenéves pusztai vándorlással kellett helyreállítani. Így Noé után egy tíz nemzedéket felölelő, négyszáz éves jóvátételi időszak elmúltával választotta ki Isten Ábrahámot, hogy Noé helyébe lépjen.

A következő feltétel, amely Sátán támadása miatt elveszett Noé családjában, a hit atyjának, illetve Kámnak – akinek Ábel szerepét kellett volna felvennie – a pozíciója volt. Ábrahám csak úgy kerülhetett Noé pozíciójába, ha először jóvátételekkel helyreállítja a hit atyjának, valamint Kámnak a szerepét. Hogy Noé helyett a hit atyjának pozíciójába léphessen, egy jelképes áldozatot kellett felajánlania, amivel – akárcsak Noé a bárka felépítésével – hitét és szívének hűségét bizonyítja. Hogyan állíthatta helyre Ábrahám Kám pozícióját is? Kám Ábelt képviselte, akit Isten a legjobban szeretett: mindketten másodszülöttek voltak és kiválasztottak arra, hogy a tényleges áldozat központi személyei legyenek. Miután Sátán elvette Kámot, a jóvátétel általi helyreállítás elveinek megfelelően Isten magának követelhetett valakit, akit Sátán nagyon szeretett. Ezért hívta el Isten Ábrahámot, aki Terachnak, egy bálványimádónak volt a fia.

Ábrahám átvette Noé, s ezzel Ádám küldetését is. Ilyenképpen a helyreállított Ádámot jelképezte. Ahogy Isten megáldotta Ádámot és Noét, úgy megáldotta Ábrahámot is:

„Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” – Ter 12,2–3

Miután megkapta az áldást, Isten parancsolatának engedelmeskedve Ábrahám elhagyta apja házát Háránban, majd feleségével, Sárával, meg unokaöccsével, Lóttal és minden vagyonával, szolgájával együtt Kánaánba ment. Ilyenformán Ábrahám útja Kánaán helyreállításának egyfajta mintaútja volt, melyet később Jákob és Mózes is járt. Valamennyi családtagjukkal és vagyonukkal elindultak Háránból és Egyiptomból, és sok nehézséget elszenvedve jutottak el Kánaánba. Ábrahám útja Jézusét is előrevetíti: az emberiség és a teremtés kiszabadítását Sátán világából, és visszavezetését Istenhez.

3.1.2 A hitalap helyreállításához szükséges áldozatok

3.1.2.1 Ábrahám jelképes áldozata

Isten megparancsolta Ábrahámnak, hogy áldozzon fel egy üszőt, egy gerlét és egy galambot, egy bakot meg egy kecskét. Ezek az állatok voltak az áldozat tárgyai, amelyekre a hitalap helyreállításához szükség volt. E jelképes áldozat bemutatása előtt azonban Ábrahámnak igazolnia kellett hitét, miképpen Noét már a bárka megépítése előtt is igaz embernek ismerte el Isten. A Biblia nem magyarázza el tisztán, hogyan mutatta meg Noé a hitét, de abból, hogy „Noé igaz ember volt, kifogástalanul élt kortársai között, és Noé Isten színe előtt járt”, láthatjuk, hogy Noé korábban bizonyította hitét, és Isten érdemesnek találta arra, hogy a bárka megépítésére kérje. Azoknak, akik a helyreállítás útján járnak, valójában folyamatosan meg kell erősíteniük hitüket. Vizsgáljuk meg, hogyan erősítette meg hitét Ábrahám a jelképes áldozat előtt.

Mivel Noé az emberiség második őse volt, ahhoz, hogy Ábrahám helyreállítsa Noé pozícióját, egyúttal Ádám pozícióját is fel kellett vennie. Emiatt – még a jelképes áldozat bemutatása előtt – szükség volt egy jelképes jóvátételi feltételre, mely Ádám családja szerepének helyreállítására szolgált.

Erre vonatkozóan a Biblia számot ad arról, hogy Ábrahám az éhínség elől Egyiptomba ment. Amikor Egyiptomba értek, Ábrahám mint húgát mutatta be Sárát, mert aggódott, hogy a fáraó szemet vet a feleségére. Ábrahám ugyanis attól félt, hogy megölik, ha kitudódik, hogy ő Sára férje. A fáraó parancsára valóban át kellett engednie a fáraónak Sárát, aki a húgának tettette magát. Isten ezért megbüntette a fáraót, Ábrahám pedig visszakapta a feleségét, unokaöccsével, Lóttal, s azzal a hatalmas vagyonnal együtt, amit a fáraó adott neki, majd elhagyták Egyiptomot

Ábrahám anélkül, hogy tudott volna róla, végigjárta azt a gondviselési utat, amely Ádám családja szerepének a jelképes jóvátételi feltételét jelentette. Amikor az arkangyal Évával kapcsolatba lépett – és Éván keresztül annak minden leszármazottját és a teremtést uralma alá vonta –, Ádám és Éva még testvérek voltak. Ahhoz, hogy Ábrahám helyreállítsa ezt, először meg kellett engednie a Sátánt jelképező fáraónak, hogy elvegye Sárát, aki a lánytestvér szerepét játszotta. Aztán mint a feleségét kellett visszavennie Sárát a fáraótól; együtt Lóttal, aki az egész emberiséget, valamint a vagyonnal, amely a teremtést jelképezte. Ábrahám útja a későbbiekben mintaútként szolgált Jézus számára.

E jóvátételi feltétel teljesítésével Ábrahám a jelképes áldozat bemutatására is érdemesítette magát.

Mi volt a jelentősége Ábrahám jelképes áldozatának? Annak érdekében, hogy Ábrahám a hit ősatyjává váljon, jóvátételeken keresztül helyre kellett állítania Noé pozícióját – akit Isten arra szánt, hogy a hit ősatyja legyen – illetve Noé családjának pozícióját. Ezen túlmenően helyre kellett állítania Ádámnak és az ő családjának pozícióját. Ábrahámnak tehát az volt a feladata, hogy megfelelő áldozatot mutasson be mindannak a helyreállításáért, amit Káin és Ábel az áldozatukkal, Noé családja pedig a bárkára épülő gondviseléssel próbáltak megtenni. Ábrahám jelképes áldozata tehát ilyen jelentéssel bírt.

Ábrahám jelképes áldozatának háromféle tárgya volt: először is egy gerle és egy galamb, másodszor egy kecske és egy bak, harmadszor pedig egy üsző. E háromféle áldozat a világegyetemet jelképezte, amely a növekedési folyamat három szakaszában éri el tökéletességét. A kialakulási szintet a galamb képviselte. Amikor Keresztelő János a Jordán folyóban megkeresztelte Jézust, Isten lelke galamb képében szállt alá Jézusra; mivel Jézus azért jött el, hogy a galambbal jelképezett ószövetségi kort, más szóval a gondviselés kialakulási szakaszát beteljesítse. Egy másik indok is van amögött, a Lélek miért galamb képében szállt le Jézusra: Jézusnak kellett helyreállítania azt a hibát, amit – mint látjuk majd – Ábrahám a galamb felajánlásakor elkövetett.

A bak a növekedési szakaszt jelképezte. Amikor Jézus az Ószövetség korát beteljesítve helyreállította mindazt, amit a galamb képviselt, a gondviselés növekedési szakaszánál megnyitotta az Újszövetség korát, amelyben a bak által képviselt dolgok helyreállítása volt a cél. Keresztelő János bizonyságot tett arról, hogy a Lélek galamb képében alászállt Jézusra; ami annyit jelentett, hogy az Ószövetség beteljesítése Jézus küldetése volt. Ezt látva Keresztelő János amellett is tanúságot tett, hogy Jézus a növekedési szinten is megkezdi misszióját: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit”.

A kiteljesedés szakaszát az üsző jelképezte. A Biblia feljegyzi, hogy egy alkalommal, amikor egy találós kérdést adott fel Sámson a filiszteusoknak, azok arra kényszerítették Sámson feleségét, hogy vegye rá férjét, árulja el a választ. Sámson így szólt hozzájuk: „Ha nem az én üszőmmel szántottatok volna, nem fejtettétek volna meg talányomat”. Sámson metaforájából kitűnik, hogy a feleségét nevezte üszőnek. Jézus az egész emberiség vőlegényeként jött el, s minden odaadó hívőnek – képletes értelemben – mint Jézus menyasszonyának kell várnia visszajövetelét. Miután vőlegényükkel, Jézussal megülik a Bárány Menyegzőjét, Jézus feleségeiként, vele egyesülve élnek tovább a Mennyországban. A Második Eljövetel Urát követő kor, a Beteljesedett Szövetség kora emiatt az üsző, vagyis a feleség kora. Annak magyarázataként, hogy egyes médiumok olyan tartalmú kinyilatkoztatást kaptak, mely szerint a jelen időszak a tehén vagy üsző kora, az szolgál, hogy napjainkban a kiteljesedési szakasz küszöbén állunk.

Vizsgáljuk meg, mit tett jóvá Ábrahám e három áldozat útján. Azokat a jelképes áldozatokat kellett helyreállítania, melyeknek a helyreállítását Ádám és Noé idejében Isten nem tudta véghez vinni: az Ádám, illetve Noé családjában helyesen bemutatott felajánlásokat, amelyekre a későbbi hibák miatt Sátán formált jogot. Ábrahám áldozata ezeknek a – tényleges áldozat bemutatásában elkövetett – hibáknak a jelképes jóvátételi feltételét is jelentette. Más szavakkal, a háromféle dolgot felajánló jelképes áldozat célja az volt, hogy Ábrahám nemzedékében (horizontálisan) valamennyi jóvátételi feltétel helyreálljon, ami a gondviselés folyamatában (vertikálisan) Ádám, Noé és Ábrahám három nemzedékében összegyűlt.

A háromféle áldozatot – a kialakulást, a növekedést és a kiteljesedést jelképező galambot és gerlét, bakot és kecskét meg üszőt – miért helyezte Ábrahám ugyanarra az oltárra? A bűnbeesés előtt Ádám felelt azért, hogy élete folyamán áthaladjon e három szakaszon. Ábrahámra, aki most Ádám szerepébe került, hasonló feladat hárult: helyre kellett állítania a gondviselés történetét, amit Isten a három gondviselési jelentőségű nemzedéken keresztül vezetett (Ádám – kialakulás, Noé – növekedés, Ábrahám – kiteljesedés). Pusztán egyetlen áldozat felajánlásával helyreállíthatta volna azokat a hármas számmal kapcsolatos feltételeket, amelyek beszennyeződtek. Ábrahám áldozatának jelképessége Isten szándékáról tanúskodik, hogy a helyreállítás gondviselését végre egyszer s mindenkorra véghez vigye.

Nézzük meg, hogyan teljesítette Ábrahám a jelképes áldozatot:

„Erre megparancsolta neki: Hozz egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét, egy hároméves bakot, egy gerlét és egy galambot. Amikor odahozta neki ezeket az állatokat, középen átvágta őket és a két felet egymás mellé állította; a madarakat azonban nem vágta szét. Akkor rablómadarak szálltak a testekre, de Ábrám elűzte őket. Amikor a nap lenyugodott, Ábrámot mély álom fogta el s nagy félelem szállta meg. Ő azonban így szólt Ábrámhoz: Tudd meg, hogy nemzetséged idegen lesz egy országban, amely nem az övé. Szolgálni fogtok neki, azok pedig elnyomják őket négyszáz esztendeig.” – Ter 15,9-13

A gerlét és a galambot Ábrahám nem vágta ketté, ahogy kellett volna, ezért ragadozó madarak szálltak rájuk és beszennyezték a felajánlást. Ábrahám hibájának eredményeként az izraeliták arra a sorsra ítéltettek, hogy Egyiptomba menjenek és négyszáz éven keresztül elnyomásban szenvedjenek. Miért követett el bűnt Ábrahám, amikor nem vágta ketté a madarakat? A válasz csak az Alapelv segítségével érthető meg.

Kezdjük azzal, hogy miért kellett kettévágni az áldozatokat? Isten megváltó munkájának az a célja, hogy helyreállítsa a jóság uralmát, és ehhez először elválasztja a jót a rossztól, majd elpusztítja a rosszat és a jót felemeli. Emiatt kellett Ádámot kettéválasztania Káinban és Ábelben az áldozat bemutatása előtt; Noé idejében emiatt sújtott le az özönvíz ítéletével a rosszra és őrizte meg Noé családját a jó oldalán. Isten azért kérte Ábrahámtól, hogy felajánlásuk előtt vágja ketté az áldozatokat, hogy ezzel jóvátegye Ádám és Noé kudarcát a jó és a rossz szimbolikus szétválasztásában.

Az áldozatok kettévágása először is Ádám családjának a helyreállításához volt szükséges, amelyben Káin és Ábel úgy vált külön, hogy egyikük a jót, másikuk a rosszat képviselte. Másodszor az özönvíz negyven napjának helyreállítását szolgálta, amikor a jó és a rossz elvált egymástól. Harmadszor egy jelképes feltételt jelentett arra, hogy a jó birodalma különváljon a Sátán által uralt világegyetemtől. Negyedszer pedig azért volt szükséges, mert amikor vérségi kapcsolatba került Sátánnal, a bűnös emberiséget a halál vére szennyezte be. Az áldozatok kettéválasztása és a sátáni vér elfolyatása révén az áldozat megszentelődhetett.

Miért volt bűn az áldozat kettévágásának elmulasztása? Először is azt jelentette, hogy Káin és Ábel szétválása nem történt meg. Isten nem fogadhatta el a kettéválasztás nélküli áldozatot, mert így nem volt olyan Ábel-típusú objektuma, akivel kapcsolatba léphetett volna. Ennek következtében Káin és Ábel áldozatának hibái nem álltak helyre. Másodszor, az állatok ketté nem vágása egyenértékű volt azzal a mulasztással, amikor Noé idejében – még az özönvíz ellenére is – a jó és a rossz nem vált el egymástól. Amint Noé családjának hibája, úgy Ábrahám hibája is megfosztotta Istent attól, hogy legyen egy objektuma, amely a jóságot képviseli. Ily módon az a hiba ismétlődött meg, amely az özönvíz gondviselését meghiúsította. Harmadszor azt jelentette, hogy nem jött létre az a jelképes feltétel, melynek alapján Isten jó birodalma és a Sátán uralmában lévő világegyetem különválhatott volna. Negyedszer, az áldozatok nem szentelődhettek meg, mert nem folyt el belőlük a sátáni vér, így Isten nem fogadhatta el őket. Más fogalmazásban, amikor Ábrahám anélkül ajánlotta fel a madarakat, hogy előbb kettévágta volna őket, akkor olyan áldozatot mutatott be, amely még mindig Sátán birtokában volt; s ez a hiba annak elismerését jelentette, hogy az áldozatra Sátán tarthat igényt.

A galamb, amely a kialakulási szakaszt jelképezte, Sátán uralmában maradt. A növekedési szakaszt képviselő bakra és a kiteljesedési szakaszt képviselő üszőre Sátán szintén jogot formált, minthogy e két szint alapja a kialakulási szakasz. Mivel így az egész áldozat Sátáné lett, a madarak kettévágásának elmulasztása bűnnek számít.

A következőkben vizsgáljuk meg, mit jelent az, hogy rablómadarak szálltak a testekre. Az első emberpár bűnbeesése óta Sátán folyamatosan ott lopakodott azok közelében, akik Isten akaratának megvalósulásáért dolgoztak. Amikor Káin és Ábel mutatta be áldozatát, Sátán ott leselkedett az ajtajuk előtt. Noé történetében a köröző holló jelképezte, hogyan kereste Sátán az alkalmat, hogy rögtön az özönvíz után megtámadja Noé családját. Amikor Ábrahám a jelképes áldozatot ajánlotta fel, Sátán ugyanúgy várta a lehetőséget, hogy elragadja; és látva, hogy a madarak nem lettek kettévágva, azonnal megszentségtelenítette az áldozatot. A Biblia ezt azzal a képpel írja le, hogy rablómadarak szálltak az áldozatra.

Ábrahámnak a jelképes áldozatban elkövetett hibája oda vezetett, hogy a felajánlás beszennyeződött. Az összes feltétel elveszett, amit Isten ezen az áldozaton keresztül akart helyreállítani. Ennek következményeként Ábrahám leszármazottainak négyszáz évig tartó elnyomást és rabszolgasorsot kellett elszenvednie Egyiptom földjén. Nézzük meg, miért a leszármazottakat sújtotta ez a büntetés.

Isten egy négyszáz éves időszak végeztével hívta el Ábrahámot, hogy ajánljon fel egy jelképes áldozatot. E négyszáz évre a Sátántól való elváláshoz volt szükség: Kám bűnének a helyreállítására szolgált, amely miatt az Ádám és Noé közötti tíz nemzedék és az özönvíz ítéletének negyven napja Sátán oldalára került. Ezenkívül azt a jóvátételi feltételt is jelentette, amely ahhoz volt szükséges, hogy a jelképes áldozat bemutatásával Ábrahám a hit atyjává váljon. Amikor Ábrahámnak a jelképes áldozatban tett hibája miatt Sátán magának követelhette az áldozatot, ez a négyszáz éves időszak is Sátán birtokába került. Amiatt, hogy a nemzet szintjén visszaálljon az Ábrahám mulasztása előtti állapot – ami azzal a helyzettel állítható párhuzamba, melyben a bárka építésére Isten elhívta Noét – Isten egy újabb négyszáz éves időszakot jelölt ki a Sátántól való elválás érdekében. Ez időszak során a zsidók rabszolgák voltak Egyiptomban. Ezalatt – nemzeti szinten – helyre kellett állítaniuk Noénak és Ábrahámnak mint a hit atyjainak a küldetéseiben megtörtént helyzeteket, s egyúttal megteremteni az alapot, amely arra szolgált, hogy Mózes nekiláthasson a missziójának. A rabszolgaság ideje tehát egyfelől büntetés volt Ábrahám hibájáért, másrészt pedig egy olyan időszak volt, amelyben a zsidók a Sátántól való elszakadás alapját, illetve Isten gondviselésében egy új szakasz alapját építették.

Az előzőekben volt arról szó, hogy Isten azt remélte, hogy Ábrahám sikerrel mutatja majd be a háromféle felajánlásból álló jelképes áldozatot egy oltáron, és ezzel a kialakulás, a növekedés és a kiteljesedés szakaszára vonatkozó terve is egy időben teljesül. Isten terve ellenére Ábrahám elbukott, megismételte a múlt hibáit. A reá épülő gondviselés kitolódott Ábrahám, Izsák és Jákob három nemzedékére.

3.1.2.2 Ábrahám feláldozza Izsákot

Miután Ábrahám hibázott a jelképes áldozat bemutatásában, Isten azt parancsolta neki, hogy egyetlen fiát, Izsákot áldozza fel égőáldozatként. Isten ezzel a gondviselés új szakaszát nyitotta meg, hogy Ábrahám hibáját jóvátételek árán helyreállítsa. Ha Isten arra rendel el valakit, hogy akaratának egy bizonyos részét végrehajtsa, és ez a személy kudarcot vall felelőssége teljesítésében, a predesztináció elveinek megfelelően Isten nem választja másodszor is őt. Isten vajon miért hívta újra Ábrahámot, hogy áldozza fel Izsákot?

Három okot találhatunk. Először is, a hármas szám a kiteljesedést, a befejezettséget jelképezi. Isten törvényei szerint szükségszerű, hogy amikor harmadszor megy végbe a gondviselés a Messiás alapjának létrehozásához, akkor eljusson a kiteljesedésig. Így a gondviselés a Messiás alapjának létrehozása érdekében az első szakaszban Ádám családjában kezdődött, majd a második szakaszban Noé családjával folytatódott, és a harmadik szakaszban, Ábrahám családjában volt hivatott lezárulni. Ábrahám emiatt kapott lehetőséget egy – jóllehet nagyobb mértékű – jóvátételi feltétel teljesítésére, hogy jelképesen helyreállítsa mindazt, amit a korábbi jelképes áldozatban elkövetett hibája miatt elveszített. A nagyobb mértékű jóvátételi feltétel a fiának, Izsáknak a felajánlása volt.

Másodszor: Ábrahám az áldozat felajánlásakor – ahogy előbb leírtuk – Ádám pozíciójában volt. Sátán Ádámot és ugyanúgy a fiát, Káint is megtámadta, a család két nemzedékét beszennyezte. A jóvátétel általi helyreállítás elvei szerint Istennek lehetősége nyílt arra, hogy Ábrahámot és fiát, Izsákot, vagyis a család két nemzedékét visszavegye Sátántól.

Harmadszor: ahogy már tudjuk, Noé egyedül is képes volt a jelképes áldozat bemutatására a bárka megépítésével, míg Ádám, aki ugyanabban a pozícióban volt, nem ajánlhatott fel áldozatot közvetlenül. Noé azon az alapon állt, amit Ábel teremtett meg, amikor hűséges szívvel hozta meg a jelképes áldozatot. Ábrahámot már mind Ábel, mind pedig Noé érdemeinek köszönhetően hívta el Isten. Ábel a kialakulási, Noé pedig a növekedési szintű jelképes áldozatban volt eredményes. Ábrahámnak e kettős siker alapján állva kellett volna teljesítenie a kiteljesedési szintű jelképes áldozatot. Noha egyszer kudarcot vallott, Isten mégis felemelhette, és újabb esélyt adhatott Ábrahámnak, annak az érdemnek az alapján, amit Ábel és Noé hűsége jelentett.

Izsák feláldozása előtt Ábrahámnak újból bizonyítania kellett hitét, ismét teljesítenie kellett egy jelképes jóvátételi feltételt Ádám családjának helyreállításához akárcsak korábban, amikor a jelképes áldozat bemutatására készült. Ábrahám emiatt helyezte Sárát újra a húga szerepébe, és ezért engedte, hogy felesége legyen egy királynak, ezúttal Abiméleknek, Gerár királyának. Végül visszakapta Sárát, ez alkalommal rabszolgákkal és gazdag vagyonnal együtt, amelyek az emberiséget, illetve a teremtést szimbolizálták.

Hogyan áldozta fel Ábrahám Izsákot?

„Mikor megérkeztek arra a helyre, amit Isten mondott neki, Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, megkötözte fiát és az oltárra helyezte a fa tetejére. Akkor Ábrahám kinyújtotta kezét, vette a kést, hogy feláldozza a fiát. De az Úr angyala rászólt az égből és azt mondta: Ábrahám, Ábrahám! Itt vagyok – felelte. Az folytatta: Ne nyújtsd ki kezedet a fiú felé és ne árts neki. Most már tudom, hogy féled az Istent és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem.” – Ter 22,9-12

Ábrahám hite feltétlen volt. Isten parancsának engedelmeskedve kész volt egyetlen fiát, Izsákot megölni és égőáldozatként felajánlani. Ekkor Isten közbelépett és azt mondta Ábrahámnak, hogy ne ölje meg a fiát.

Buzgalma, hogy megtegye azt, amit Isten kívánt tőle, valamint teljes hittel, engedelmességgel és hűséggel megtett, elhatározott cselekedetei Ábrahámot olyan pozícióba emelték, mintha már feláldozta volna Izsákot. Ábrahám miatt Sátánnak el kellett hagynia Izsákot. Isten megparancsolta Ábrahámnak, hogy ne ölje meg a fiát, mert Izsák teljesen elszakadt Sátántól és Isten oldalára került. Megérthetjük, hogy e pár szóval, hogy „Most már tudom...”, Isten az Ábrahám hibája miatti neheztelését, ugyanakkor pedig Izsák sikeres feláldozása feletti örömét is kifejezte. Mivel Ábrahám eredményesen ajánlotta fel Izsákot, Izsák továbbvihette a helyreállítás gondviselését Ábrahám családjában.

Három napba került, míg Ábrahám eljutott Morija hegyére, ahol égőáldozatként akarta feláldozni a fiát, Izsákot. Ez a három napos időszak Izsák megtisztítására egy új korszakot nyitott meg a gondviselésben. A gondviselés új és új szakaszai attól az időtől kezdve mindig egy háromnapos, a Sátántól való elválást szolgáló időszakkal kezdődtek. Kánaán helyreállításának családi szintű szakaszának kezdetén, amikor Jákob elindult Háránból a családjával, szintén volt egy háromnapos időszak a Sátántól való elválás érdekében. Kánaán helyreállításának nemzeti szintű szakasza ugyanígy egy háromnapos, a Sátántól való elválást szolgáló időszakkal indult, amikor Mózes kivezette a zsidókat Egyiptomból. Amikor Jézus elindította a világszintű, szellemi szakaszt, három napig feküdt a sírban, hogy Sátántól teljesen különváljon.

3.1.2.3 Izsák pozíciója és jelképes áldozata Isten ítélete szerint

Az eddigiekben világossá vált, hogy noha Ábrahám jelképes áldozata kudarccal végződött, Isten törvényei mégis adtak valamennyi lehetőséget arra, hogy a Messiás alapjának felépítésében Ábrahám maradjon a középpont. Felelősségének elmulasztása miatt azonban nem volt arra érdemes, hogy saját maga ismételje meg a jelképes áldozatot. Istennek ezért meg kellett keresnie a módját, hogy Ábrahámot úgy tekinthesse, mint aki nem hibázta el a jelképes áldozatot és nem okozta a gondviselés meghosszabbítását. Ebből az okból eredően parancsolta meg Ábrahámnak, hogy ajánlja fel Izsákot égőáldozatként.

Isten még korábban megígérte Ábrahámnak, hogy Izsák leszármazottait kiválasztott néppé teszi:

„Az Úr szava ezt mondta neki: Nem az lesz örökösöd, hanem az lesz örökösöd, aki testedből származik. Azután kivezette és ezt mondta neki: Nézz fel az égre és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni őket. Majd hozzáfűzte: Ilyen lesz a nemzetséged.” – Ter 15,4-5

Ábrahám a Menny iránti feltétlen hűségét bizonyította, amikor kész volt kést emelni fiára, akin keresztül valóra vált volna az ígéret. Hitéből fakadó tette ugyanolyan értékkel bírt, mintha saját magát ölte volna meg – azt a személyt, akit korábbi jelképes áldozatának kudarca miatt Sátán beszennyezett. Amikor Isten megmentette Izsákot a haláltól, Ábrahám is új életet nyert, és megszűnt minden kötelék, amely az áldozat elveszítésekor Sátánhoz kapcsolta. Isten akarata iránti hűségük által Ábrahám és Izsák elszakíthatatlanul eggyé váltak.

Igaz ugyan, hogy Izsák és Ábrahám különböző személyek voltak, Isten szemében mégis egy emberré lettek, amikor visszahozta őket az életbe. Habár az Ábrahámra épülő gondviselés terve megbukott és Izsákon keresztül meghosszabbodott, Izsák sikere egyben Ábrahám győzelmét is jelentette. Isten ezért úgy tekinthetett Ábrahámra, mint aki nem hibázott, illetve úgy vehette, mintha a helyreállítás nem hosszabbodott volna meg.

Nem egyértelmű, hány éves volt Izsák, amikor az apja felajánlotta. Elég idős volt ahhoz, hogy vinni tudja a fát az áldozathoz, és mikor nem látta az áldozati bárányt, érdeklődött felőle Ábrahámtól. Nyilvánvalóan elég idős volt ahhoz, hogy megértse apja szándékát. Arra következtetünk, hogy segített apjának, még ha tudta is, hogy Ábrahám őt készül áldozatként felajánlani.

Ha Izsák ellenállt volna apja akaratának, hogy az feláldozza őt, Isten bizonyosan nem fogadhatta volna el a felajánlást. Izsák valójában éppen olyan mély hitről tett tanúságot, mint Ábrahám. Kettejük hite tette az áldozatot Isten számára elfogadhatóvá, és Sátánnak nem maradt lehetősége, hogy hatalmát fenntartsa felettük. Az áldozat bemutatása során Izsák és Ábrahám áthaladt a halál és az újjászületés folyamatán. Ennek eredményeként két dolog teljesült: az első, hogy Ábrahám sikerrel elvált Sátántól, aki amiatt támadta meg, mert a jelképes áldozatban hibát követett el. A jóvátétel eszközével helyreállította a mulasztása előtt elfoglalt pozícióját, és e helyreállított pozícióból gondviselési jelentőségű küldetését továbbadta Izsáknak. A második, hogy mert hittel engedelmeskedett Isten akaratának, Izsák átvehette Ábrahám feladatát, és olyan hitről tett bizonyságot, amely érdemessé tette a jelképes áldozat bemutatására.

Miután a gondviselési küldetés Ábrahámról Izsákra szállt át, Ábrahám egy kost áldozott fel, amit Isten Izsák helyébe adott neki:

„Ábrahám felemelte szemeit és látott egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Ábrahám odament, megfogta a kost és feláldozta égőáldozatul fia helyett.” – Ter 22,13

Tulajdonképpen ez volt az a jelképes áldozat, mellyel Izsák helyreállította a hitalapot. Mivel Izsák vitte az áldozathoz szükséges fát, arra gondolhatunk, hogy ő maga is részt vett a kos felajánlásában. Izsák, aki egyesült Ábrahámmal és átvette küldetését, elnyerte Isten bizalmát az áldozathoz. Ábrahám küldetését átörökölve Izsák ily módon bemutatta a jelképes áldozatot, és jóvátétel által helyreállította a hitalapot.

3.2 A jellemalap

Ábrahám helyett tehát Izsák lett a hitalap helyreállításának központi személye. Isten által elfogadható módon ajánlotta fel a jelképes áldozatot, vagyis a kost, és így létrehozta a hitalapot. Ahhoz, hogy a Messiás alapja felépüljön Izsák családjában, a következőkben létre kellett hozni a jellemalapot. Ennek érdekében Izsák két fiának, Ézsaunak és Jákobnak Káin és Ábel ellentétes pozícióját kellett felvennie. A feladatuk az volt, hogy teljesítsék a tényleges áldozatot, vagyis megtegyék a bűnös természet eltörléséhez szükséges jóvátételi feltételt és felépítsék a jellemalapot.

Ha Ábrahám nem hibázott volna a jelképes áldozatban, akkor Ábel és Káin szerepét Izsák és féltestvére, Izmael vették volna át. Együttesen feleltek volna a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltétel teljesítéséért, ami Káin és Ábel esetében nem sikerült. Ábrahám hibája az áldozat bemutatásában olyan következménnyel járt, hogy Izsákot Ábrahám pozíciójába, Ézsaut és Jákobot pedig azokba a pozíciókba helyezte Isten, melyeket eredetileg Izmaelnek és Izsáknak szánt. Ezután már Ézsaun és Jákobon múlt, hogy a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltétel teljesül-e vagy sem.

A tényleges áldozat sikere érdekében Ézsau és Jákob épp olyan szerepben álltak apjukkal, Izsákkal szemben, mint amilyen Káin és Ábel pozíciója volt Ádám, illetve Szem és Kám pozíciója Noé pozíciójához képest. Ézsau, Izsák idősebb fia jelképezte Ábrahám első, Sátán által beszennyezett áldozatát, míg Jákob, a másodszülött fiú jelképezte Izsák jelképes áldozatát, melyre Sátán nem tarthatott igényt. Ézsau a rosszat képviselő Káin, Jákob viszont a jóságot képviselő Ábel szerepébe került. Ézsau és Jákob – ellentétes pozíciójuk miatt – már az anyjuk méhében megkezdték egymással a harcot. Isten már akkor szerette Jákobot és mellőzte Ézsaut, e mögött azonban gondviselési ok rejlett: kettejükre hárult az a feladat, hogy jóvátételekkel helyreállítsák Káin és Ábel hibáit, amelyeket áldozatuk bemutatásakor vétettek.

Mielőtt azonban Ézsau és Jákob eleget tehetett volna a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltételnek és teljesítette volna a tényleges áldozatot, Jákobnak egy jóvátételi feltételt kellett felajánlania, hogy Ábel pozícióját helyreállítsa. Az alábbi küldetéseket kellett véghez vinnie: Először is teljesítenie kellett azt a jóvátételi feltételt, amely Ábel, vagyis a tényleges áldozat központi személyének helyreállításához volt szükséges. Ezt követően be kellett mutatnia a tényleges áldozatot, végül pedig – ahogy majd a következő részben látjuk – Egyiptomba kellett mennie, hogy megkezdje azt a négyszáz éves jóvátételi időszakot, amely Ábrahám mulasztása miatt szállt leszármazottaira.

Jákob oly módon állította helyre Ábel pozícióját, hogy először teljesítette azt a jóvátételi feltételt, amellyel – egyéni szinten – helyreállította az idősebb fiú elsőszülöttségi jogát. Amikor uralma alá vonta a világegyetemet, amit Isten teremtett, Sátán kisajátította az idősebb fiú pozícióját. Isten a másodszülött fiú pozíciójába kényszerült, és e pozícióból kiindulva kellett dolgoznia az elsőszülöttségi jog helyreállításán. Ez az oka annak, hogy mint Ézsau és Jákob esetében is, Isten a másodszülött fiúkat pártolta az elsőszülöttekkel szemben: „Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem”. Az elsőszülöttségi jog helyreállításáért a másodszülött Jákob viselt felelősséget. Kevés kenyérért és egy tál lencséért cserébe okosan megszerezte Ézsautól az elsőszülöttségi jogot. Jákob megértette az elsőszülöttségi jog értékét és dolgozott is azért, hogy visszaszerezze a bátyjától; Isten ezért megáldotta Izsákon keresztül. Ézsaut azonban nem áldotta meg, mert Ézsau az elsőszülöttségi jogát olyan kevésre becsülte, hogy egy tál lencsefőzelékért eladta.

Másodjára: Jákob Háránba ment, amely a sátáni világot képviselte. Huszonegy év rabszolgamunkájának szenvedése után legyőzte Lábánt, családot alapított és méltó vagyonra tett szert, és ezzel sikerült helyreállítania az elsőszülöttségi jogot. Győzelmét követően visszatért Kánaánba.

Harmadszor: útban Kánaán, a megígért áldás földje felé, Jabbok gázlójánál megküzdött egy angyallal és győzött a harcban. E valóságos küzdelemnek köszönhetően helyreállhatott az ember angyalok feletti uralma. E három győzelmen keresztül Jákob jóvátétel által helyreállította Ábel pozícióját és a tényleges áldozat központi személyévé válhatott.

Ézsau és Jákob ekkor tehát azokban a pozíciókban álltak, amelyekben Káin és Ábel voltak, miután Isten elfogadta Ábel áldozatát. A bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltétel helyreállításához Ézsaunak szeretnie, és mint Isten közvetítőjét tisztelnie kellett Jákobot, engedelmesen alá kellett vetnie magát Jákob irányításának és végül át kellett vennie Isten áldásának hordozójától a jóságot, és tovább is kellett adnia. Amikor huszonegy évi nehézség után Jákob családjával és vagyonával visszatért Háránból Kánaánba, Ézsau csakugyan elfeledte a régi ellenségeskedést:

„Jákob felemelte szemét és körülnézett. Ott jött Ézsau négyszáz emberével. A gyerekeket elosztotta Lea, Ráchel és a két szolgáló között. A szolgálókat a gyermekeivel az élre állította, utána Leát gyermekeivel és végül Ráchelt Józseffel. Ő maga előre ment és hétszer meghajolt a földig, amíg közel ért testvéréhez. Ézsau eléje sietett, megölelte, nyakába borult és sírt.” – Ter 33,1-4

Mikor Ézsau kitárta karjait és szeretettel ölelte át Jákobot, megvalósult a bűnös természet leküzdéséhez szükséges jóvátételi feltétel. A jellemalap – első alkalommal a történelem során – sikeresen felépült.

Jákob és Ézsau eredményes volt a tényleges áldozat bemutatásában, s a korábbi tényleges áldozatok mulasztásai ezzel helyreálltak: Káin és Ábel hibája Ádám, valamint Szem és Kám hibája Noé családjában. Az Ábrahám családjára épülő gondviselés győzelme azt is jelentette, hogy egy családon belül (horizontálisan) jóvátétel útján helyreállt a történelem hosszú (vertikális) folyamata, melynek során Isten mindvégig a jellemalap helyreállításán fáradozott.

Isten már attól az időtől fogva gyűlölte Ézsaut, amikor az anyja méhében volt, mert Ézsau a sátáni oldalon levő Káin szerepében állt. Ézsau azért került ebbe a pozícióba, hogy a helyreállítás gondviselése során létrejöjjön a szükséges jóvátételi feltétel: Ézsau alárendelte magát Jákobnak és teljesítette saját felelősségrészét, így a helyreállított Káin pozíciójába kerülhetett és végre megkaphatta Isten szeretetét.

3.3 A Messiás alapja

Mivel a helyreállítás gondviselésének központi személyei nem teljesítették felelősségüket, Istennek három alkalommal, elsőként Ádám családjában kellett megkísérelnie a Messiás alapjának felépítését. A harmadik próbálkozás Ábrahám idejében a jelképes áldozat elvetése miatt még meg is hosszabbodott. Isten akaratát Izsák és családja vitték tovább, létrehozták a hitalapot és a jellemalapot. Minthogy a Messiás alapja végre megvalósult, azt gondolhatnánk, hogy abban az időben a Messiás el is jöhetett volna a földre.

A Messiás kész alapján túlmenően elengedhetetlen, hogy a társadalmi körülmények kedvezőek legyenek a Messiás fogadásához. A Messiás alapjának ki kell alakítania a feltételeket, hogy a sátáni világ helyreállhasson Isten Királyságaként, amit maga a Messiás kormányoz. A gondviselésnek abban a szakaszában, amikor Ádám, illetve Noé családja jelentették a középpontot, rajtuk kívül egyetlen család sem volt, amely megtámadhatta vagy tönkretehette volna őket. Ha Ádám vagy Noé családja létrehozta volna a Messiás alapját a családi szinten, az eljövő Messiásnak semmilyen ellenféllel sem kellett volna szembenéznie. Ábrahám korára viszont a bűnbe esett emberiség egész nemzeteket épített fel Sátán oldalán, amelyek könnyen legyőzhették volna Ábrahám családját. Így annak ellenére, hogy a Messiás alapja felépült e korban, csak korlátozott, családi szintű alap volt, ami az eljövő Messiásnak nem nyújtott volna biztonságot. Csakis egy erős, független állam alapja tette volna lehetővé, hogy a Messiás megbirkózhasson a sátáni világ nemzeteivel.

Még akkor is ilyen támaszra lett volna szüksége, ha a Messiás családi szintű alapjának létrehozása során Ábrahám nem hibázott volna a jelképes áldozatban, és így az ő fiai, Izsák és Izmael hozták volna meg a tényleges áldozatot. A Messiás eljövetele mindaddig nem lett volna biztonságos, amíg Ábrahám leszármazottai néppé nem gyarapodnak Kánaánban, és a Messiás alapját ki nem terjesztik nemzeti szintre. Így is történt, tehát Izsák leszármazottai, annak ellenére, hogy elhagyták a szülőföldjüket, létrehozták a Messiás nemzeti szintű alapját és négyszáz éven keresztül bűnhődtek Ábrahám hibája miatt egy idegen földön. Noha szenvedésben volt részük Egyiptomban, mégis virágzó és összetartó néppé váltak. Kánaánba már egy olyan erős nemzet tért vissza, amely felkészült a Messiás fogadására és felépítette a Messiás nemzeti szintű alapját.

A jelképes áldozat kudarca következtében Ábrahám leszármazottainak egy nehéz jóvátételi utat kellett végigjárni, mely nem Izsákkal, hanem Jákobbal kezdődött el. A jóvátételi folyamat során arra az Ábel-típusú személyre hárul a legnagyobb teher, aki a tényleges áldozat központi személyének feladatát viseli. Ádám családjában Ábel, Noé családjában Kám, Ábrahám családjában Izsák hordozták ezt a terhet. Közülük Jákob volt az egyetlen Ábel-típusú személy, aki a Messiás megvalósult alapján állt. Az általa járt út megteremtette a Sátántól való elszakadás mintaútját, ami a Messiás eljövetelekor is modellként szolgált.

Jákob családja arra az alapra támaszkodott, amely Izsák családjában épült fel. Átvehette Izsák családjának szerepét; felelősséget vállalt Ábrahám bűnéért és nekilátott a négyszáz éves jóvátételi időszaknak, hogy ezzel beteljesítse azt a feladatot, amelyet Ábrahám kapott eredetileg. Izsák családjában az Ábel szerepében lévő Jákob volt az, aki végighaladt az egész jóvátételi úton. Jákob családjában ez a küldetés Józsefnek jutott, akinek anyja Jákob két felesége közül Ráchel, az isteni oldal képviselője volt. Egyiptomba kellett mennie, hogy megerősítse helyzetét Ábel pozíciójában és a jóvátétel útját járja. A bátyjai eladták rabszolgának, Egyiptomba vitték, ám harmincéves korára mégis Egyiptom kormányzójának hivatalába emelkedett. Tanújává lett annak, hogyan valósul meg Isten jóslata, amit még gyermekként látott álmában. Először a féltestvérei, vagyis Leának – Jákob feleségének a sátáni oldal képviseletében – a fiai hajoltak meg előtte; később Jákob összes fia eljött Egyiptomba, végül pedig apjukat is magukkal hozták. Jákob családja így együtt volt, hogy elkezdjék azt a jóvátételi folyamatot, melynek eredményeként létrejöhetett az a nemzet, amelyre egy napon a Messiás fogadása várt.

Izsák családjában Jákob volt az a központi személy, akinek révén felépült a Messiás alapja; Ábrahám bűnének a jóvátételéért ő felelt. Neki kellett elindítania azt a jóvátételi folyamatot, amely által nemzeti szinten megvalósult az Izsákra bízott küldetés. Emiatt, akárcsak Ábrahám és Izsák, úgy Ábrahám, Izsák és Jákob is egy embernek számított Isten megítélése szerint, még ha három különböző személy is volt. Jákob sikere így hát Izsáké, Izsák sikere pedig Ábrahámé is volt. A helyreállítás gondviselésének középpontja Ábrahám volt, és annak ellenére, hogy Izsákra és Jákobra is kiterjedt, Isten mégis úgy vehette, mintha akarata Ábrahám saját nemzedékében, meghosszabbítás nélkül teljesült volna. Isten kijelentése, hogy „Én vagyok az Isten, atyáid Istene; Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene” azt mutatja, hogy ez a három nemzedék Isten szemében egynek számít, mert Isten akaratát együttesen vitték véghez.

Isten gondviselésének az volt a célja, hogy felépüljön a Messiás nemzeti szintű alapja és a felkészített nemzet fogadja a Messiást. Jákob családjának e cél miatt kellett a sátáni világot képviselő Egyiptomba mennie és négyszáz éven át rabszolgasorban gyötrődnie. Ábrahámnak tett ígéretéhez híven Isten aztán választott népeként felemelte az izraelitákat, és visszavezette őket Kánaánba.

A Messiás alapja addig a szintig épült fel Izsák családjában, melynek nyomán a Messiás nemzeti szintű alapjának kiépítéséhez szükséges jóvátételi folyamat megkezdődhetett. Az Ábrahám és Ádám között eltelt kétezer év egésze tulajdonképpen előkészület volt a következő időszak, a nemzeti szintű gondviselés kezdetéhez.

Az eddigieket összegezve, Jákob sikerrel teljesítette felelősségét az Ábrahám hibáját helyreállító jóvátételi folyamatban. Bölcsességét Isten szolgálatában felhasználva, egyénileg győztesen került ki abból a harcból, amit az elsőszülöttségi jogért Ézsauval vívott. Háránban huszonegy küzdelmes év után családjával együtt elnyerte Lábántól az elsőszülöttségi jogot. A Háránból Kánaánba vezető úton az angyallal vívott harcban is győzött, és ezzel – a bűnbe esett emberek közül elsőként – megfizette a jóvátételt, hogy az ember uralma helyreállhasson az angyalok felett. Isten ezután az „Izrael” nevet adta Jákobnak, mert Jákob mintát és alapot teremtett a választott nép számára. Miután e győzelmek birtokában visszatért Kánaánba, megnyerte Ézsau szívét és együtt teljesítették a jóvátételi feltételt a bűnös természet leküzdéséhez.

Jákob tehát sikeresen végigjárta a mintautat Sátán legyőzésére. Mózes, Jézus és még Izrael népe is ezt a mintát követte. Izrael történelméből azt is megérthetjük, hogyan zajlott Sátán legyőzése a nemzet szintjén. A helyreállítás gondviselésének tanulmányozásához ennek az időszaknak a megértése emiatt nagyon fontos.

3.4 Ábrahám útjának tanulságai

Először is, Ábrahám útja tanúbizonyságát adja annak, hogy Isten feltételesen predesztinálja azt a módot, ahogyan akarata megvalósul. A helyreállítás gondviselése nem mehet végbe egyedül Isten erejéből, csakis az ember felelősségrészével együtt. Így amikor Isten elhívta Ábrahámot, hogy a helyreállítás gondviselését beteljesítse, de Ábrahám kudarcot vallott felelősségének megtételében, Isten akarata nem valósulhatott meg.

Másodszor, Ábrahám útja azt mutatja, hogy az emberek eleve elrendelése szintén feltételes. Jóllehet Isten arra rendelte Ábrahámot, hogy sikeres áldozata által a hit atyjává váljon, küldetését mégis Izsák és Jákob vette át, amikor Ábrahám nem teljesítette a felelősségét.

Harmadszor, Ábrahám útja azt példázza, hogy ha az ember nem vállalja a felelősségét, Isten akaratának megvalósulása mindig későbbre halasztódik, és ennek helyreállítása csak nagyobb mértékű jóvátételi feltétel árán lehetséges. Ábrahám könnyen teljesíthette volna Isten akaratát, csupán állatokat kellett volna feláldoznia, mulasztását követően Isten azonban már szeretett fiának, Izsáknak a felajánlását követelte tőle. Isten akaratának megvalósítása emiatt Izsákra és Jákobra szállt.

Negyedszer, Ábrahám áldozatainak kettévágása arra tanít bennünket, hogy mintegy áldozatképpen saját magunkban is el kell választanunk a jót a rossztól. A hitéletünk megkívánja, hogy magunkat az áldozat pozíciójába helyezzük, mert csak akkor válhatunk Istennek tetsző élő áldozatokká, ha a jót és a rosszat kettéválasztjuk magunkban. Isten akaratának megfelelően folyamatosan azon kell munkálkodnunk, hogy bensőnkben a jó és a rossz különváljon, különben Sátán mindig támadhat bennünket.

• Előző fejezet: Bevezetés a helyreállítás történelmébe
 
• Következő fejezet: Mózes és Jézus