A teremtés elvei

Az emberek a történelem folyamán gyötrődve és hasztalanul keresték az emberi élet és a világegyetem kérdéseire vonatkozó végső válaszokat. Mindeddig senki sem találta meg az emberiség és a világegyetem teremtésének eredeti indítékát. Hogy ehhez a kérdéshez megfelelő módon közelítsünk, nem elég pusztán a látható valóság vizsgálata. Az emberi élet és a világegyetem problémái nem oldhatók meg anélkül, hogy előbb meg ne értenénk Isten természetét. A következő fejezet ezekkel a kérdésekkel foglalkozik átfogóan.

1. rész: Isten és a világegyetem kettős jellemvonásai

1.1 Isten kettős jellemvonásai

Hogyan ismerhetnénk meg a láthatatlan Isten természetét? A kérdés megvizsgálásának egyik módszere, hogy megfigyeljük az Isten által teremtett világot. Szent Pál erről így szól:

„Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta következtethetünk. Nincs hát mentségük” – Róm 1,20

Ahogy egy műalkotás kézzelfogható módon mutatja alkotója láthatatlan természetét, úgy a teremtett világban is minden a Teremtő láthatatlan, isteni természetének az anyagi kifejeződése. Ez az alapja minden létező Istennel való kapcsolatának. Miként egy művész személyisége a munkáin keresztül ismerhető meg, Isten természetét a teremtés különböző dolgainak megfigyelése által érthetjük meg.

Munkánkat kezdjük azzal, hogy megkeressük azokat a közös elemeket, amelyek a természetben egyetemesen, mindenütt jelen vannak. Minden, ami létezik, rendelkezik a jang (férfias jelleg) és a jin (nőies jelleg) kettős jellemvonásával. Bármely létező dolog és lény létrejöttének feltétele az, hogy e két jellemvonás egymással és más létezőkkel kölcsönös kapcsolatot teremtsen.

Az anyag alapvető építőkövei, a részecskék például pozitív vagy negatív, valamint semleges töltésűek; ez utóbbiak a pozitív és negatív töltésű részecskék semlegesítődése által jönnek létre. Az atomok, illetve az ionok – szintén pozitív vagy negatív töltéssel bírnak. Molekulák akkor jönnek létre, amikor egy atomon belül a kettős jellemvonások kölcsönös kapcsolatba lépnek egy másik atom kettős jellemvonásaival. Az így formálódott molekulák kettős jellemzőik alapján további kölcsönös kapcsolatokat alakítanak ki egymással, és végül így válnak növények és állatok táplálékául szolgáló anyagokká.

A növények szaporodásának eszköze a porzó és a termő. Az állatok a hím és a nőstény egyedek közti kapcsolatok által szaporodnak és biztosítják fajuk fennmaradását. A Biblia tanúsága szerint, miután Isten megteremtette Ádámot, látta, hogy nem jó az embernek egyedül. Csak azt követően mondta a teremtésről, hogy az „nagyon jó”, miután Évát, Adám női társát is megalkotta.

Noha egy elektron leadása vagy felvétele révén az atom pozitív vagy negatív töltésűvé válik, pozitív atommagja és negatív elektronjai továbbra is szilárd egységben maradnak egymással. Ehhez hasonlóan, a hím és a nőstény állatok egyaránt a bennük levő jang és jin elemek kölcsönös kapcsolata által maradnak fenn. Ez az elv a növényekre is érvényes. Az embert illetően a férfiak lappangó nőies tulajdonságokkal is rendelkeznek, míg rejtett férfias tulajdonságok a nőkben is vannak.

Ezen túlmenően minden teremtmény bír egymást kiegészítő tulajdonságokkal: belső és külső, első és hátsó, jobb és bal, magas és alacsony, erős és gyenge, emelkedő és süllyedő, hosszú és rövid, tág és szűk, Kelet és Nyugat, Észak és Dél stb. kettősségével. Ennek az oka az, hogy Isten mindent úgy teremtett, hogy a kettős jellemzők közötti kölcsönös kapcsolat által létezzen. Tehát minden teremtmény létezésének feltétele a jang és a jin kettős jellemvonása közötti kölcsönös kapcsolat.

A jang és jin kettős jellemvonásán kívül van még egy, az előzőnél is fontosabb kettősség. Minden létezőnek vannak mind belső, mind külső jellemzői. A látható külső forma a láthatatlan belső jellegre hasonlít. A belső jelleg – habár láthatatlan – meghatározott szerkezettel bír, amely a külső formán keresztül nyilvánul meg. A belső jelleget belső természetnek, külső megnyilvánulását külső formának nevezzük.

Minthogy a belső természet és a külső forma egyazon létező belső és külső jellegének felel meg, a külső formát mint második belső természetet is értelmezhetjük. A belső természet és a külső forma együtt kettős jellemvonásokat alkotnak.

Nézzük az ember példáját: az embert külső formája, a teste, valamint belső természete, a lelke építi fel. A test a láthatatlan lélek látható megnyilvánulása. Minthogy a lélek egy bizonyos szerkezettel rendelkezik, a lelket tükröző test is meghatározott megjelenést vesz fel. Ez az oka annak, hogy a külső, az arc vagy a tenyér megfigyelése által következtethetünk az ember személyiségére és sorsának alakulására. A test és a lélek ugyanazon embernek egymást kiegészítő részei; és a test második lélekként is értelmezhető. A lélek és a test együttesen alkotják az ember kettős jellemvonásait. Hasonlóképpen, minden létező a belső természet és a külső forma kettős jellemvonásai közti kölcsönös kapcsolat által létezik.

Milyen kapcsolat van a belső jelleg és a külső forma között? A belső természet nem kézzelfogható, okozói jellegű, s a külső formával szemben szubjektum (alanyi vagy kezdeményező) szereppel bír; a külső forma kézzelfogható, okozati jellegű, és a belső természethez képest objektum (tárgyi vagy válaszadó) pozícióban van. A létezőknek e két vonása közti kölcsönös kapcsolat magában foglalja a belső és a külső, az ok és az okozat, a szubjektum és az objektum, a vertikális és a horizontális közti kapcsolatokat. Vegyük ismét az ember példáját, akinek a lelke és a teste a belső természetnek és a külső formának felel meg. A test a lélekre hasonlít, működése pedig a lélek utasításai szerint az élet fenntartására és a lélek céljainak megvalósítására irányul. A lélek és a test a belső és a külső, az ok és az okozat, a szubjektum és az objektum, a vertikális és a horizontális közti kapcsolatokkal rendelkezik.

A teremtett lények mindegyikének, bonyolultságának mértékétől függetlenül, szintén van egy nem kézzelfogható belső jellege, amely az emberi léleknek, valamint egy kézzelfogható külső formája, amely az emberi testnek felel meg. Minden létezőben a belső természet, vagyis az okozói jellegű, szubjektum fél irányítja a külső formát. Ez a kapcsolat teszi lehetővé, hogy az egyes létezők Isten teremtményeiként céltudatosan létezhessenek és tevékenykedhessenek. Az állatok azért élnek és mozognak, mert testüket az emberi lélekhez hasonló belső funkció irányítja, amely bizonyos célt állít eléjük. A növények életműködéseiket belső természetük révén tartják fenn, amely néhány tekintetben az emberi lélekhez hasonlóan működik.

A lélek minden embert felruház azzal a természetes hajlammal, hogy harmonikus egységet alkosson másokkal. Ehhez hasonlóan, a pozitív ionok és a negatív ionok együttesen meghatározott molekulákat hoznak létre, mivel mindegyikük bír egy kezdetleges belső természettel, amely e cél felé irányítja őket. Az elektronok az atommag körül gyűlnek össze, mivel belső természetüknek van egy olyan sajátossága, ami erre vezeti őket. A mai tudomány szerint az atomot felépítő valamennyi részecske energiából áll. Ahhoz, hogy az energia részecskéket formáljon, szintén rendelkeznie kell belső természettel, amely e jellemző formák felvételére készteti.

Tovább kutatva keressük azt a Végső Okot, ami életre hívta a belső természettel és külső formával rendelkező energiát. Ez a létező lenne a világegyetemben levő számtalan dolog Első Okozója. Mint Első Okozónak, bírnia kell a belső természet és a külső forma kettős jellemvonásaival, melyek a teremtett dolgok belső természetével és külső formájával szemben szubjektum szerepben vannak. A világegyetem Első Okozóját Istennek, valamint Isten belső természetét és külső formáját eredeti belső természetnek és eredeti külső formának nevezzük. Ahogy Szent Pál megállapította, Isten természetét megismerhetjük a teremtés különféle dolgaiban egyetemesen jelenlévő jellemzők tanulmányozása révén: Isten az egész világegyetem Első Okozója és szubjektuma, akiben az eredeti belső természet és az eredeti külső forma kettős jellemvonásai összhangban egyesülnek.

Az előzőekben megjegyeztük, hogy a teremtett dolgok létezésének feltétele a jang és a jin kettős jellemvonásai közti kölcsönös kapcsolat. Így hát természetes az a feltételezés, hogy Istennek, minden dolog Első Okozójának a létezése szintén a jang és a jin kettős jellemvonásainak kölcsönös kapcsolatán alapszik. Az a bibliai rész, mely szerint „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket”, azt a gondolatot támasztja alá, hogy Isten, a szubjektum rendelkezik a jang és a jin egymással tökéletes összhangban lévő kettős jellemvonásaival.

Milyen kapcsolat van a belső természet és a külső forma, valamint a jang és a jin kettős jellemvonásai között? Istennek mind az eredeti belső természete, mind az eredeti külső formája magában foglalja az eredeti jang és az eredeti jin közti kölcsönös kapcsolatot. Az eredeti jang és az eredeti jin tehát az eredeti belső természet és az eredeti külső forma jellemzői. A jang és jin közötti kapcsolat hasonló a belső természet és a külső forma közötti kapcsolathoz. A jang és jin így a belső és a külső, az ok és az okozat, a szubjektum és az objektum, a vertikális és a horizontális közti kölcsönös kapcsolatokkal bír. A Teremtés könyve emiatt írja, hogy Isten kivette a férfi, Ádám egyik oldalcsontját és megalkotta az asszonyt, Évát, hogy annak segítője legyen. Isten jang és jin vonásai ezáltal a férfias és a nőies jellemzőkben öltöttek testet.

Az ember akkor éri el a tökéletességet, amikor életének központja a lelke lesz, a teremtés ehhez hasonlóan akkor válik teljessé, ha középpontjában Isten áll. Így a világegyetem egy tökéletes, szerves test, amely Isten teremtésének céljával összhangban működik. A belső természet és külső forma közti kapcsolatnak, mint egyetlen szerves testnek, a világegyetem részévé kell lennie, úgy, hogy a belső természetet Isten, a külső formát pedig a teremtett világ képviseli. A Bibliában emiatt olvasható, hogy az ember, a világegyetem középpontja Isten képmására teremtetett. Minthogy Isten a belső természet tulajdonságaival és férfias vonásokkal bíró szubjektum, a világegyetemet a külső forma tulajdonságaival és nőies vonásokkal rendelkező objektumnak teremtette meg. Mindezt ez a bibliai rész támasztja alá: „A férfi Isten képmása és dicsősége”. Felismerve, hogy Isten a belső természet és a férfias jellegű szubjektum, Atyánknak nevezzük Őt.

Összefoglalva: Isten a szubjektum, akiben az eredeti belső természet és az eredeti külső forma kettős jellemzői összhangban vannak. Istenben ugyanakkor az eredeti belső természetet és az eredeti külső formát képviselő férfias és nőies vonások is harmóniában egyesülnek.

1.2 Isten és a világegyetem kapcsolata

A korábbiakban megállapítottuk, hogy minden teremtmény Isten valóságos objektuma, az Ő kettős jellemvonásainak különálló kivetülése, Isten hasonlatosságára formálva. Isten minden létezőnek a nem anyagi szubjektuma. Az ember Istennek az Őt képmás szinten megtestesítő objektuma; míg a teremtés többi része Istennek az Őt jelkép szinten megtestesítő objektuma. Ezeket az objektumokat az igazságot a képmás vagy a jelkép szintjén megtestesítő egyéni formáknak, egyéni igazságformáknak nevezzük.

Az egyéni igazságformák Isten kettős jellemvonásainak egyedi megnyilvánulásai. Alapvetően két csoportba sorolhatók: az Isten eredeti belső természetét és férfias vonásait tükröző jang jellegűek, valamint az Isten külső formáját és nőies vonásait tükröző jin jellegűek csoportjába. Noha az egyéni igazságformák e két csoport egyikébe tartoznak, mindegyik bír belső természettel és külső formával, valamint ehhez hasonlóan jang és jin elemekkel is, hiszen mindegyik Isten valóságos objektuma, és az Ő eredeti belső természetéhez és eredeti külső formájához hasonlít.

A kettős jellemvonásokról eddig megértettek szerint Isten és a világegyetem kapcsolatát így foglalhatjuk össze: a világegyetem mint egész, Isten valóságos objektuma. Egyéni igazságformákból épül fel, amelyek Isten kettős jellemvonásainak egyedi, képmás vagy jelkép szintű megnyilvánulásai, a teremtés elvei által meghatározottan. Isten végtelen számú kettős tulajdonságai különböző emberekbe vetülnek ki, akik mind a képmás szintjén megtestesült objektumai Istennek. Ezek a tulajdonságok a teremtés különböző dolgaiba is kivetítődnek, melyek mind a jelkép szintjén megtestesült objektumai Istennek. Isten és a világegyetem kapcsolata hasonló a belső természet és a külső forma viszonyához. Ez egy kölcsönös kapcsolat, akárcsak a kettős jellemvonások, a belső és a külső, az ok és az okozat, a vertikális és a horizontális, a szubjektum és az objektum és a többi közötti kapcsolat.

Végül vizsgáljuk meg a teremtés elveinek nézőpontjából azokat a gondolatokat, amelyeket a kelet-ázsiai metafizika gyökereit jelentő Változások könyvében (Ji-Csing) jegyeztek le. Ebben a világegyetem eredete a Végső Űr. Ebből keletkezett a jang és a jin, a jangból és a jinből az öt elem – fém, fa, víz, tűz és föld –, az öt elemből pedig minden más dolog. A jang és jin együtt az út (Tao), vagy miként a Változások könyve mondja, „Egy jang és egy jin: ez az Út”. Az Utat a hagyomány szerint az Igeként értelmezik. Mindezt összevetve, a Végső Űrből keletkezett a jang és jin vagy az Ige, majd minden dolog az Igén alapulva született meg. A Végső Űr eszerint minden létező Első Okozója, a jang és a jin egységes magja és szubjektuma.

János evangéliumában olvashatjuk: „Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige...”, s hogy minden az Ige által lett. E bibliai gondolat és a Változások könyvében eredő metafizika összehasonlítása arra a feltevésre vezet, hogy a Végső Űr, a jang és jin harmóniában lévő forrása vagy az Ige nem más, mint Isten, aki – mint már megállapítottuk – a kettős jellemvonások összhangban lévő szubjektuma. Az, hogy az Ige által lett minden egyes létező rendelkezik kettős jellemvonásokkal, a teremtés elvei szerint arra utal, hogy az Ige maga is kettős jellemvonásokból épül fel. Így igaz a Változások könyvének az a kijelentése, hogy a jang és a jin együtt az Ige.

Mindamellett a kelet-ázsiai metafizika a világegyetemet kizárólagosan a jang és a jin szempontjából tanulmányozza, míg elmulasztja annak a felismerését, hogy minden dolog rendelkezik belső természettel és külső formával is. Ezért, noha feltárja azt, hogy a Végső Űr a harmóniában lévő jang és jin szubjektuma, elmulasztja megmutatni, hogy a Végső Űr az összhangban lévő eredeti belső természet és az eredeti külső forma szubjektuma is. Nem ismeri fel tehát azt, hogy a Végső Űr a személyiséggel bíró Isten.

Megállapítottuk, hogy a kelet-ázsiai gondolkodásnak a Változások könyvében megfogalmazott alapelveit csupán a teremtés elveinek segítségével lehet megvilágítani. Az elmúlt években a keleti orvostudomány az egész világon növekvő elismertséget szerzett. E siker azoknak az alapvető elveknek köszönhető, melyek a jang és a jin fogalmára irányulnak, s melyek a teremtés elveivel összhangban állnak.

2. rész: Az egyetemes ősenergia, az adás-elfogadás kapcsolat és a négypozíciós alap

2.1 Az egyetemes ősenergia

Isten, minden dolog Teremtője, maga az abszolút valóság, örökkévaló, önmagában létező, időn és téren túli. Isten létezésének alapereje szintén örökkévaló, önmagában létező és abszolút. Ez minden más energia és erő eredete, amely a teremtett dolgok létezését lehetővé teszi. Ezt az alapvető energiát egyetemes ősenergiának nevezzük.

2.2 Az adás-elfogadás kapcsolat

Az egyetemes ősenergia hatására minden létező szubjektum és objektum elemei egy közös alapot hoznak létre és egymással kölcsönhatásba lépnek. Ezt a kapcsolatot, mely a teremtett dolgok létezéséhez, sokasodásához és működéséhez szükséges összes energiát kitermeli, adás-elfogadás kapcsolatnak nevezzük. Az egyetemes őserő és az adás-elfogadás kapcsolatban termelődött erők olyan kölcsönhatásban állnak egymással, mint amilyen az ok és az okozat, a belső és a külső, valamint a szubjektum és az objektum közti viszony. Az egyetemes őserő vertikális irányú erő, míg az adás-elfogadás kapcsolat erői horizontálisak.

Vizsgáljuk meg részletesebben Istent és teremtését most az egyetemes őserő és az adás-elfogadás kapcsolat nézőpontjából. Az egyetemes ősenergia Isten örökkévaló kettős jellemvonásait afelé irányítja, hogy kölcsönös kapcsolatukhoz közös alapot teremtsenek, majd adás-elfogadás kapcsolatba lépjenek. A kettős jellemzők az adás-elfogadás kapcsolatban termelődött erők által egy örökké tartó kölcsönös kapcsolat alapját építik fel. Ez Isten létének az alapja, ez teszi lehetővé, hogy Isten örökké létezzen és létrehozza mindazokat az erőket, amelyek a világegyetem teremtéséhez és fenntartásához szükségesek.

A teremtett világ minden egyes létezőjét felépítő kettős jellemzőket az egyetemes őserő arra készteti, hogy hozzanak létre közös alapot és lépjenek adás-elfogadás kapcsolatba. A kettős jellemzők az adás-elfogadás kapcsolatban termelődött erők által építik fel folyamatos kölcsönös kapcsolatuk alapját. Ez lesz minden dolog létezésének alapja, mely lehetővé teszi, hogy a létező Isten objektumává váljon, és mindazokat az erőket megtermelje, amelyek folyamatos létezéséhez szükségesek.

Az atomok például akkor keletkeznek, ha az atommag köré elektronok gyűlnek és elektromágneses kölcsönhatásba lépnek, amely egyfajta adás-elfogadás kapcsolat. Amikor pozitív és negatív ionok teremtenek adás-elfogadás kapcsolatot, molekulákat hoznak létre és kémiai reakciókat mutatnak. Minden elektromos jelenség hátterében a pozitív és a negatív töltések közötti adás-elfogadás kapcsolatok állnak.

A növényi adás-elfogadás kapcsolatra példa a fa és a háncs közti tápanyagkeringés, mely fenntartja a növény életműködéseit és elősegíti növekedését. A növények szaporodásának domináns eszköze a porzó és a termő közötti adás-elfogadás kapcsolat. Az állatok a hím és a nőstény egyedek közti adás-elfogadás kapcsolatok révén biztosítják fajuk fennmaradását. Az állati és a növényi élet is olyan adás-elfogadás kapcsolatok révén működik együtt, mint az oxigén és a szén-dioxid cseréje, vagy a méhek és a virágok kapcsolata.

Az égitestek tekintetében a Naprendszer a Nap és a bolygók közti adás-elfogadás kapcsolat alapján áll fenn. Különböző mozgásaik adják a világegyetem szerkezetét. A Föld és a Hold forgásukat és rögzített pályán való keringésüket szintén adás-elfogadás kapcsolatuk által tartják fenn.

Az emberi test az artériák és a vénák, a belégzés és a kilégzés, a szimpatikus és a paraszimpatikus idegrendszer stb. adás-elfogadás kapcsolata által tartja fenn életműködéseit. Az egyént a lélek és a test közötti adás-elfogadás kapcsolat teszi képessé arra, hogy az élet célja felé vezető tevékenységeket végezzen. A családban a férj és a feleség, a társadalomban az egyének, a nemzetben a kormány és a polgárok, illetőleg a világban a nemzetek közötti adás-elfogadás kapcsolatok elengedhetetlenek ahhoz, hogy az emberek harmóniában és békében éljenek egymással.

Az ember lehet bármilyen rossz, legbelső énjében mindig ott munkál az erényes életre késztető lelkiismeret ereje. Ez minden kor és minden hely emberére érvényes. Senki sem fojthatja el a lelkiismeret erejét, amely még akkor is erőteljesen munkálkodik, ha az egyén nincs is annak tudatában. Egy bűnös cselekedet elkövetésének pillanatában az ember rögvest lelkiismeret-furdalást érez. Isten helyreállítási gondviselése lehetetlen volna, ha a bűnbe esett embernek nem lenne lelkiismerete. Honnan származik a lelkiismeret ereje? Minthogy minden erő adás-elfogadás kapcsolat során termelődik, a működéséhez szükséges erőket a lelkiismeret sem hozhatja létre egymaga. Vagyis a lelkiismeret akkor működhet, ha valamely szubjektum féllel közös alapot teremt és adás-elfogadás kapcsolatba lép vele. Lelkiismeretünk végső szubjektuma Isten.

A bűnbeesés lényegében szétszakította Istennel való kapcsolatunkat. Ahelyett, hogy elérték volna az egységet Istennel, őseink Sátánnal hoztak létre kapcsolatot és így vele váltak eggyé. Jézus volt Isten egyetlen fia, aki tökéletes adás-elfogadás kapcsolat folytán elérte az Istennel való egységet. Ha tökéletes kapcsolatban egyesülünk Jézussal, életre kelthetjük az Istentől kapott eredeti természetünket. Munkálkodhatunk az Istennel való adás-elfogadás kapcsolatunkon és eggyé válhatunk Vele. Jézus ekképpen szolgál közvetítőül a bűnös ember számára: számunkra Ő az út, az igazság és az élet. Jézus azért jött, hogy a szeretet és az áldozat jegyében mindenét az emberiségnek adja, akár még az életét is felajánlja. Ha hittel fordulunk feléje, nem halunk meg, hanem örök életünk lesz.

A kereszténység a szeretet vallása. A szeretet és az áldozat eszközével küzd azért, hogy Krisztus szeretetével megnyissa az emberek közötti horizontális kapcsolatok helyreállításának útját. A szeretetnek ezen a horizontális alapján megnyílik az út Istennel való vertikális kapcsolatunk helyreállításához. Valójában ez volt Jézus minden tanításának és cselekedetének a fő célja. Emiatt beszélt így Jézus:

„Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni.” – Mt 7,1

„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták.” – Mt 7,12

„Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt.” – Mt 10,32

„Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz, az igaz ember jutalmában részesül.” – Mt 10,41

„S ha csak egy pohár friss vizet ad is valaki egynek, akár a legkisebbnek is azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek, nem marad el jutalma.” – Mt 10,42

2.3 A négypozíciós alap, a három objektum célja és az eredet-szétválás-egyesülés folyamat

2.3.1 Az eredet-szétválás-egyesülés folyamat

Isten teremtésének folyamata akkor kezdődik, amikor az Istenben levő kettős jellemvonások az egyetemes ősenergia ösztönzésére közös alapot építenek ki egymással. Adás-elfogadás kapcsolatukban olyan erő termelődik, amely sokasodásra késztet. Ez az erő a kettős jellemvonásokat különálló objektumokba vetíti ki, amelyeknek Isten a középpontja. Isten ezen objektumai ezután az egymással való kapcsolataikban szubjektum és objektum szerepet foglalnak el, mivel az egyetemes ősenergia arra készteti őket, hogy közös alapot építsenek fel és adás-elfogadás kapcsolatot indítsanak el. Egymással harmonikus egységben kapcsolódva Isten új objektumát hozzák létre. Ezt a folyamatot – melyben az Eredetből, Istenből származó két létező különálló módon megnyilvánul, majd újra egyesül – eredet-szétválás-egyesülés folyamatnak nevezzük.

2.3.2 A három objektum célja

Az eredet-szétválás-egyesülés eredményeként négy pozíció születik: a középpontban az eredet áll, a szubjektum és az objektum (az eredetnek a kettős jellemvonásai alapján kettéválasztott valóságos objektumai), valamint az általuk alkotott egység. A négy pozíció bármelyike felveheti a szubjektum szerepét és a másik hárommal mint objektumával léphet kapcsolatba, létrehozva a három objektum alaphelyzetét. Amikor mind a négy létező szubjektumként viselkedik a többi hárommal szemben, és adás-elfogadás kapcsolatba lép velük, illetve ezek körülötte keringenek, akkor együtt megvalósítják a három objektum célját.

2.3.3 A négypozíciós alap

Amikor az eredet-szétválás-egyesülés folyamaton keresztül mind az eredet, mind az eredetből származó szubjektum és objektum, valamint az általuk alkotott egység is betölti a három objektum célját, létrejön a négypozíciós alap. A négypozíciós alap a négyes szám gyökere, ugyanakkor a hármas számé is, mert ez jelenti a három objektum céljának megvalósulását. A négypozíciós alapot Isten, a férj és a feleség, valamint a gyerekek hozzák létre az eredet-szétválás-egyesülés folyamatának három szakasza által. Ily módon a négypozíciós alap a három szakasz elvének az alapja is. Ezen túlmenően, a négypozíciós alap mind a négy pozíciója három objektum partnerrel bír, amikor a három objektum célját betölti. Összesen tizenkét objektum-kapcsolat lehet így, emiatt ez a tizenkettes szám eredete. A négypozíciós alap a jóság alapfeltétele, Isten teremtésre vonatkozó céljának megvalósulása. Ez minden dolog létezésének alapfeltétele, mely biztosítja számukra a létezésükhöz szükséges erőket és képessé teszi őket arra, hogy Isten bennük lakozzon. A négypozíciós alap tehát Isten teremtésének örökkévaló célja.

2.3.4 A négypozíciós alap létezésének formája

Minden létező, amely az eredet-szétválás-egyesülés folyamaton keresztül felépíti a négypozíciós alapot és megvalósítja a három objektum célját, kör- vagy elliptikus, illetve gömbpályán mozog. Így minden teremtett dolog három dimenzióban létezik. Vizsgáljuk meg ennek az okait.

Az eredet-szétválás-egyesülés folyamat által Isten kettős jellemvonásai szétválnak és kivetülnek két, különálló valóságos objektumba, melyek mint szubjektum és objektum viszonyulnak egymáshoz. A szubjektum közös alap létrehozására készteti az objektumot, az objektum felel erre és adás-elfogadás kapcsolatot indít a szubjektum féllel a középpontban. Az objektum körmozgásba kezd a szubjektum körül, majd az adás (kifelé irányuló, centrifugális) ereje és az elfogadás (befelé irányuló, centripetális) ereje egyensúlyba hozza őket, és így kerülnek egymással összhangba és egységbe. A szubjektum – ennek mintájára – Isten objektuma lesz, Isten körül kering és ekképpen éri el a Vele való egységet. Amikor az objektum teljes mértékben eggyé válik szubjektumával, az általuk létrehozott egység Istennek – az Ő kettős jellemvonásait tükröző – új objektuma lesz. Vagyis minden objektum akkor lehet Isten objektuma, ha szubjektumával egységre lép.

A szubjektum és objektum egységén belül a szubjektum és az objektum maga is kettős jellemvonásokból épül fel, amelyek szintén az adás-elfogadás törvényei szerint keringenek pályájukon. Tehát az adás-elfogadás kapcsolat körmozgása figyelhető meg mind a szubjektumban, mind az objektumban, amelyek ezzel egy időben – kettejük magasabb szintű egységében – szintén körmozgást végeznek. A szubjektum és az objektum kétféle szinten zajló körmozgásának pályája ugyanabban a síkban lehet egyes pillanatokban, azonban a szubjektum körüli keringés szöge folyamatosan változik, emiatt a körmozgás gömbmozgássá alakul át. Röviden: minden olyan létező, amely felépítette a négypozíciós alapot, kör- vagy gömbpályán mozog, s így létezésének formája háromdimenziós lesz.

Nézzük a Naprendszer példáját. A bolygók, a Nap objektumai közös alapot alakítanak ki, majd a befelé és kifelé irányuló erők által adás-elfogadás kapcsolatba lépnek a Nappal. A bolygók elliptikus pályán keringenek a Nap körül, így kerülnek vele összhangba és egységbe, valamint így építik fel a Naprendszert. Ugyanekkor a Föld, a kettős jellemvonásokból felépülő égitest a saját tengelye körül is forog. Ez a Napra és a többi bolygóra is érvényes: állandó forgást végeznek a saját tengelyük körül, hisz maguk is kettős jellemvonásokból felépülő égitestek. A Naprendszerben zajló adás-elfogadás kapcsolatok által létrehozott pályák nem esnek mindig ugyanabba a síkba, ehelyett – a pályák és a keringés változó szöge miatt – három dimenzióban történő gömbmozgások zajlanak a Naprendszerben. Az égitestek kör- és gömbmozgásaik révén lesznek háromdimenziósakká. Amikor a számtalan égitest adás-elfogadás kapcsolatot teremt egymással, egy rendszert alkotnak és létrehozzák a világegyetem szerkezetét. A világegyetem háromdimenziós, minthogy az ugyanazon elv által vezérelt alkotóelemei gömbpályán mozognak.

Amikor egy elektron közös alapot, majd adás-elfogadás kapcsolatot alakít ki egy protonnal, körmozgásba kezd körülötte. Egyesülnek és együtt építik fel a hidrogénatomot. Maga az elektron és a proton is kettős jellemvonásokból épül fel, amelyek folyamatos forgásra ösztönzik őket. A proton és az elektron adás-elfogadás kapcsolatából származó körmozgás pályája nem korlátozódik pusztán egy síkra, hanem a keringés szögének állandó változása miatt a körmozgás gömbmozgássá alakul. A gömbmozgás folytán az atom háromdimenziós lesz. Ehhez hasonlóan, a pozitív és negatív pólusok közti mágneses erő az elektromosan töltött részecskéket gömbmozgásra készteti.

Vegyük példának az embert. Mint a lélek objektuma, a test közös alapot létesít a lélekkel és adás-elfogadás kapcsolatba lép vele. Képletesen szólva, a test kering a lélek körül és teljesen eggyé válik vele. Amikor a lélek – Isten objektumaként – Isten körül kering, s Vele egységben rezeg, valamint amikor a test eggyé válik a lélekkel, akkor az egyén Isten kettős jellemvonásait tükrözi s így Isten megtestesült objektumának szerepében állhat. Az ember e módon valósíthatja meg a teremtés célját. A lélek és a test maguk is kettős jellemzőkből épülnek fel, így maguk is állandó mozgást folytatnak. A lélek és a test adás-elfogadás kapcsolatából származó körmozgás szüntelenül megváltoztatja az Isten körüli keringés szögét, és a mozgás így gömbpályára kerül. Azok az emberek, akik megvalósították a teremtés célját, háromdimenziós lények, akiknek Isten-központú kapcsolatai gömbpályán mozognak. Az ember így szerezhet uralmat még a nem anyagi világ felett is.

A világegyetem változatossága és sokfélesége akkor bontakozhat ki, amikor a szubjektum és az objektum egy síkban zajló körmozgása háromdimenziós gömbmozgássá alakul. Az egyes pályák nagyságában, formájában, helyzetében, irányában, szögében, energiájában és sebességében lévő eltérések révén a teremtés szépsége a maga végtelen változatosságában mutatkozik meg.

Mivel minden létező rendelkezik belső természettel és külső formával, van egyféle körmozgás, amely a belső természetnek, s egy másfajta, mely a külső formának felel meg. Ily módon van egy, a belső természetnek, s egy, a külső formának megfelelő mozgásközpont. E két középpont között ugyanolyan kapcsolat van, mint a belső természet és a külső forma között.

Hol van a gömbmozgások végső középpontja? A teremtett dolgok, az Isten kettős jellemvonásait jelkép szinten megtestesítő objektumok középpontjában az ember áll. Az ember, az Istent képmás szinten megtestesítő objektum középpontjában Isten van. Következésképpen a világegyetem valamennyi gömbmozgásának végső középpontja maga Isten.

Vizsgálódjunk még tovább. Isten minden objektuma tartalmaz egy szubjektumot és egy objektumot magán belül. Kapcsolatuk középpontja a szubjektum, és így a szubjektum és az objektum egységének középpontja is a szubjektum. Minthogy a szubjektum középpontja Isten, kettejük egységének szintén Ő a végső szubjektuma. Ahogy az előzőekben megállapítottuk, Isten három valóságos objektuma (a szubjektum, az objektum és az általuk létrehozott egység) közös alapot teremt egymással. Ahogy mind a három objektum középpont szerepet vesz fel és a többiekkel adás-elfogadás kapcsolat által, végső középpontjukban Istennel eggyé válik, úgy a három objektum célja megvalósul és felépül a négypozíciós alap. Eszerint a négypozíciós alap végső középpontja Isten.

Minden olyan létezőt, amely már felépítette a négypozíciós alapot, egyéni igazságformának nevezünk. Miként a korábbiakban már megjegyeztük, az egyéni igazságformák képmás szintű egyéni igazságformákra (ember) és jelkép szintű egyéni igazságformákra (a teremtés többi része) oszthatók. A világegyetemet megszámlálhatatlan egyéni igazságforma építi fel, amelyek a legalacsonyabbtól a legmagasabb szintig megfelelő rendben kapcsolódnak egymáshoz. A legmagasabb szintű helyet közöttük az ember foglalja el.

Az egyéni igazságformák gömbpályán keringenek egymás körül, úgy, hogy az alacsonyabb szintű a magasabb szintű igazságforma objektumaként viselkedik. Így minden gömbmozgás középpontja egy magasabb szintű, szubjektum szerepű egyéni igazságforma. A számtalan egyéni igazságforma középpontjai – a legalacsonyabbtól a legmagasabb szintig – összekapcsolódnak. A legmagasabb szintű középpont az ember, a képmás szintű egyéni igazságforma.

Vizsgáljuk meg az ember központi helyzetét. A tudomány szerint az anyag legkisebb építőkövei az energiából felépülő elemi részecskék. A világegyetem különböző szintjeit alkotó egyéni igazságformák létezésének célját így összegezhetjük: az energia részecskék létrehozására, a részecskék atomok létrehozására, az atomok molekulák létrehozására, a molekulák az anyag létrehozására, az anyag a világegyetem egyéni igazságformáinak létrehozására rendeltetett. Hasonlóképpen, az energia reakciói a részecskék felépülését, a részecskék reakciói az atomok, az atomok reakciói a molekulák, a molekulák reakciói az anyag, az anyag reakciói a világegyetem felépülését szolgálják.

Mi a világegyetem célja? Mi a középpontja? A válasz mindkét kérdésre az ember. Ez az oka annak, hogy miután Isten megteremtette az embert, azt parancsolta neki, hogy uralkodjon a teremtett világ felett. Ha nem lennének emberek, hogy megcsodálják a világot, az olyan lenne, mint egy látogatók nélküli múzeum. A múzeumban kiállított tárgyak csak akkor lesznek valódi értékké és történelmi emlékké, amikor vannak emberek, akik értékelik, szeretik őket és gyönyörködnek bennük. Létezésük értékét az emberekkel való kapcsolatuk adja meg. Ha senki nem volna, hogy megbecsülje őket, mi értelme lenne a létezésüknek? Ugyanez igaz az egész világegyetemre, aminek az ember az ura.

A teremtés különböző dolgai akkor kerülnek kapcsolatba a közös céllal, amikor az ember felfedezi az anyag forrását és természetét, s amikor a víz, a föld és a levegő növényeit és állatait, valamint az égbolt összes csillagát azonosítja és besorolja. Közös céljuk akkor valósul meg, amikor az ember életműködéseinek fenntartásához nélkülözhetetlen elemekként bekerülnek az emberi testbe, illetve amikor az ember kényelmes életkörülményeinek létrehozásában részt vesznek. Az ember – így vagy más módon – a teremtett világ külső formájának a középpontjában van.

Ezen túlmenően az ember még a belső középpont szerepét is betölti a világegyetemmel való kapcsolatában. Míg a fentiekben leírt kapcsolatok fizikai jellegűek, addig itt szellemi vagy spirituális kapcsolatokról beszélünk. Az emberi test, noha anyagból épül fel, mégis teljes mértékben érzékeny az emberi lélek érzelmére, értelmére és akaratára. Ez azt mutatja, hogy az anyag rendelkezik olyan elemekkel, amelyek az érzelemmel, értelemmel és akarattal egy hullámhosszon rezegnek – elemekkel, amelyek az anyag belső természetét alkotják. Ezzel magyarázható, hogy a világegyetem összes létezőjére – még ha eltérő mértékben is – az emberi érzelem, értelem és akarat hatással van. A természet szépsége megrészegít bennünket és átéljük a természettel való rejtélyes egység elragadtatását. Azért tapasztalhatjuk ezt, mert a természetben minden dolog belső természetének középpontjában az ember van. Az ember tehát a világegyetem középpontjául teremtetett, és az a hely, ahol Isten és az ember teljesen eggyé válik, az egész kozmosz középpontja.

Nézzük meg egy másik oldalról, miképpen lehet az ember a szellemi világból és a fizikai világból álló kozmosz középpontja. Minden egyes ember megtestesíti magában a kozmosz valamennyi elemét. Ahogy a korábbiakban megállapítottuk, a kozmosz létezői a szubjektumok vagy az objektumok csoportjába sorolhatók. Ha az első emberős, Ádám elérte volna a tökéletességet, a teremtésben lévő összes dolog szubjektum elemeit megtestesítette volna. Ha Éva tökéletessé vált volna, a teremtésben lévő összes dolog objektum elemeit testesítette volna meg. Isten Ádámot és Évát a természet feletti uralkodásra teremtette. A tökéletességig felnövekedve Ádámnak a teremtés összes szubjektum eleme feletti királlyá, Évának a teremtés összes objektum eleme feletti királynővé kellett volna válnia. Ha férjként és feleségként egyesültek volna, olyan középponttá lettek volna, amely a szubjektumokból és objektumokból felépülő egész világegyetemet uralta volna.

Az ember arra teremtetett, hogy az egész kozmosz harmóniájának középpontja legyen. Ha Ádám és Éva elérték volna a tökéletességet, valamint férjként és feleségként eggyé váltak volna, velük minden létező kettős jellemvonásainak két középpontja egyesült volna. Ha Ádám és Éva összhangot és egységet valósítottak volna meg, az egész kozmosz, s vele a kettős jellemvonások is harmóniában mozdultak volna. Azon a helyen, ahol Ádám és Éva férjként és feleségként szívben és testben eggyé válik, ott Isten, a szeretetet adó szubjektum, valamint az ember, a szépséget visszajuttató objektum is egyesül. Isten, a mi szülőnk, itt lakik tökéletes gyermekeiben és itt él békében az örökkévalóságig. A jóságnak e középpontja Isten örök szeretetének az objektuma, ahol Isten mindörökké örömet talál. Ez az a hely, ahol Isten Igéje testet ölt és megvalósul. Ez az igazság és az eredeti lélek középpontja, mely a teremtés célja felé ösztönöz bennünket.

Ha egy tökéletes férfi és egy tökéletes nő Istennel a középpontban férjként és feleségként eggyé válik és felépíti a négypozíciós alapot, akkor az egész világegyetem gömbmozgásba kezd. Azonban a bűnbeeséssel a világegyetem – tragikus módon – elveszítette a középpontját. Emiatt írta Szent Pál, hogy a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A teremtés, hogy központját visszanyerje, várja azok megjelenését, akik eredeti természetüket helyreállították.

2.4 Isten mindenütt jelenvaló

Az előzőekben megállapítottuk, hogy az eredet-szétválás-egyesülés folyamaton át kiteljesedő és a három objektum célját megvalósító négypozíciós alap szférikus mozgást végez Isten körül, s ekként válik eggyé Istennel. Ez jelenti az alapfeltételét annak, hogy a létezők Isten vezetésében részesülhessenek és az életükhöz szükséges erőket megkaphassák. Abban a világban, ahol Isten teremtésének célja megvalósul, minden egyéni létező Isten eredeti belső természetét és eredeti külső formáját testesíti meg, és szférikus mozgásba lendül, hogy megteremtse az alapot Isten irányításának befogadására. Isten ezáltal mindenütt jelenvaló.

2.5 Az élet sokasodása

Hogy fajukat fenntartsák, az élőlényeknek szaporodniuk kell. Ez a megfelelő kölcsönhatásokra épülő eredet-szétválás-egyesülés folyamaton keresztül valósul meg. A növények magvaiból porzós vagy termős virág fejlődik, a megporzás révén új mag jön létre és így terjed el a növény. A hím és a nőstény állatok felnőnek, párt keresnek, párzanak, majd utódokat hoznak a világra. Az állatok és a növények sejtjeinek osztódása is adás-elfogadás kapcsolaton keresztül történik. Amikor a test a lélek akaratának megfelelően cselekszik, valamint a lélek és a test adás-elfogadás kapcsolatban egyesülnek, az egyén céltudatos életet él, s magához hasonlóan gondolkodó embereket vonz maga köré. Eredményes együttműködésük nyomán csoportjuk egyre növekedik. Isten eredeti belső természetének és eredeti külső formájának végtelen számú megtestesülése van és a világegyetem ezen adás-elfogadás kapcsolatok általi sokasodása révén – a teremtés céljának megvalósulása érdekében – épül fel.

2.6 A létezők kettős jellemvonásainak eredete

Bármely dolog létezéséhez energia szükséges, energia pedig csak adás-elfogadás kapcsolatban termelődhet. Adás-elfogadás kapcsolat azonban nem jöhet létre partner nélkül. Ahhoz, hogy a létezéséhez szükséges energiákat megtermelje, minden dolognak kettős jellemvonásokkal, egymással adás-elfogadás kapcsolatban lévő szubjektummal és objektummal kell rendelkeznie.

Az egyenes vonalú mozgás nem maradhat fenn örökké. Az örök természet eléréséhez mindennek körmozgást kell végeznie. Minden körmozgás alapfeltétele a szubjektum és objektum közötti adás-elfogadás kapcsolat, s ez még Istenre is érvényes. Kettős jellemvonásai teszik lehetővé, hogy örökké létezzen. Ahhoz, hogy a teremtés hasonlítson Isten örök természetére és az Ő örök életű objektuma legyen, ugyancsak kettős jellemvonásokból kell állnia. Az idő ugyancsak periodikus szakaszokon keresztül tartja fenn folyamatosságát.

3. rész: A teremtés célja

3.1 A világegyetem teremtésének célja

A Biblia leírja, hogy Isten a teremtés minden egyes napja után látta, hogy az jó. Ez azt sugallja, hogy Isten arra szánta teremtményeit, hogy a jóságot megtestesítő objektumok legyenek, amelyekben örömét leli. Miképpen adhatja a teremtés a legnagyobb örömet Istennek?

Isten az embert a világegyetem teremtésének végső lépéseként alkotta meg. Saját képmására, az Ő belső természetének és külső formájának hasonlatosságára teremtette, minden érzés és érzelem iránt fogékonnyá tette, mert az volt a célja, hogy megossza vele az örömét. Megteremtésük után Isten megáldotta Ádámot és Évát:

„Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.” – Ter 1,28

Ez Isten három nagy áldása: gyümölcsözőnek lenni (érettnek és késznek lenni arra, hogy gyümölcsöt hozzunk), sokasodni és uralkodni a teremtés felett. Ha Ádám és Éva eleget tettek volna ennek az isteni küldetésnek, és felépítették volna a Mennyei Királyságot, Isten kétségkívül a legnagyobb örömöt élte volna át, amint fiai és lányai az Ő eszményének világában élnek.

Hogyan valósulhat meg Isten három áldása? Csak azáltal, hogy felépül a teremtés alapköve, a négypozíciós alap. A három nagy áldás akkor teljesül, amikor az egész teremtés, s benne az ember Isten-központú négypozíciós alapot hoz létre. Ez a Mennyország, ahol megvalósul a végső jóság, s ahol Isten a legnagyobb örömet érezheti. Ez jelenti azt a célt, amiért Isten megteremtette a világegyetemet.

A világegyetemnek – középpontjában az emberrel – a végső célja az, hogy örömet juttasson vissza Istennek. Minden létezőnek kettős célja van. Ahogy a korábbiakban kifejtettük, minden létező két mozgásközponttal – a belső természet és külső forma központjával – rendelkezik, melyek kapcsolata épp olyan, mint a belső természet és a külső forma közti kapcsolat. E két központnak egymásnak megfeleltethető céljaik vannak, az egészért és az egyénért való cél, amelyek olyan kapcsolatban állnak egymással, mint a belső természet és a külső forma. E két cél úgy viszonyul egymáshoz, mint az ok és az okozat, a belső és a külső, a szubjektum és az objektum. Isten eszményének világában nem lehet egyéni cél, amely nem az egészért való célt támogatja, s nem lehet olyan, az egészért való cél, amely az egyén érdekeit nem biztosítja. A világegyetem végtelen változatosságú létezői egyetlen hatalmas, szerves testet alkotnak, melyet e kettős célok szőnek át.

3.2 Jó objektumok Isten örömére

Ahhoz, hogy Isten teremtésre vonatkozó célját pontosabban megérthessük, vizsgáljuk meg először, hogyan keletkezik az öröm. Örömet egymagunkban nem tudunk érezni. Az öröm akkor születik, amikor belső természetünket és külső formánkat objektumunkban látjuk visszatükröződni és kifejlődni. Objektumunk segít abban, hogy a tőle jövő ösztönzés által megismerjük belső természetünket és külső formánkat. Az objektum lehet látható vagy láthatatlan is. Például egy művész objektuma lehet a gondolatában megfogant ötlet, illetve a befejezett festmény vagy szobor, amiben az elképzelés alakot ölt. Amikor a művész tervére gondol vagy alkotását nézi, saját belső természetét és külső formáját látja visszatükröződni, s ez örömmel és elégedettséggel tölti el. Ha objektuma pusztán az elképzelése, az nem olyan ösztönző, mint a befejezett alkotás. Az emberi természet e vonása Isten természetéből ered. Isten a szeretet teljességét hasonlóképpen akkor éli át, amikor valóságos objektuma arra készteti, hogy saját eredeti belső természetét és eredeti külső formáját rajta keresztül érezze át.

Az előzőekben leírtuk, hogy amikor felépül a Mennyország – azaz megvalósul a három nagy áldás és létrejön a négypozíciós alap –, akkor az az Isten örömére szolgáló jó objektum lesz. Vizsgáljuk meg, hogy a Mennyország hogyan válik Isten jó objektumává.

Isten első áldásának a kulcsát az egyéni jellem adja. Az egyén lelke és teste Isten objektuma és Isten kettős jellemvonásainak különálló kivetülése. A jellem tökéletessé válásához az egyénnek saját magán belül kell négypozíciós alapot felépíteni, amelyben teste és lelke – Istennel a középpontban – adás-elfogadás kapcsolat által egyesül. Az ilyen ember Isten temploma, Istennel teljes mértékben egy, és isteni természettel bír. Isten szívét a sajátjaként érzi. Ennélfogva érti Isten akaratát és aszerint él. Az egyéni tökéletesség állapotában az ember teste saját lelkének valóságos objektuma. Minthogy lelkének középpontja Isten, így Istennek is valóságos objektuma. A lélek és Isten egyaránt örülnek, amikor az objektumuktól származó késztetés által megtapasztalják saját belső természetüket és külső formájukat. Tehát amikor az emberek megvalósítják Isten első nagy áldását, Isten szeretteivé válnak, akik örömmel ösztönzik Őt. Mivel Isten minden érzését sajátjukként érzik, soha nem követnének el bűnt, ami Istent elszomorítaná. Másképpen fogalmazva, soha nem esnének bűnbe.

Isten második nagy áldását Ádámnak és Évának együtt kellett volna megvalósítania, miután Isten objektumaiként elérték egyéni tökéletességüket, és Isten kettős jellemvonásainak egyik oldalát magukban megtestesítették. Ahhoz, hogy a négypozíciós alapot családjukban is felépítsék, Ádámnak és Évának szerető egységben, férjként és feleségként kellett volna egyesülni és gyermekeiket felnevelni. Ez jelentette volna a második áldás megvalósítását. Az a család vagy társadalom, amely a négypozíciós alapot Isten terve szerint felépítette, a tökéletes egyén képmásához hasonlatos, s ekképpen az Istennel egységben élő egyén valóságos objektumává válik, valamint ebből következően Isten valóságos objektuma is lesz. Az egyén és Isten is örömet érez, amikor családjában vagy közösségében mindenki látja saját belső természetének és külső formájának megnyilvánulásait. Ha Isten második áldása beteljesedik, ez a család vagy közösség Isten örömére szolgáló jó objektum lesz.

Mielőtt megvizsgáljuk, hogy a harmadik áldás megvalósításával az egyén miként válik Isten örömére szolgáló jó objektummá, nézzük meg az ember és a teremtés kapcsolatát a belső természet és külső forma nézőpontjából.

Az ember megteremtése előtt Isten megalkotta a természetet, úgy, hogy az az ember számára elképzelt belső természetet és külső formát részben tükrözze. Ebből adódóan az ember minden dolog összes lényegét magában hordozza. Az embert emiatt a kozmosz mikrokozmoszának nevezzük.

Amikor Isten az élőlényeket teremtette, az alacsonyabb rendű teremtményekkel kezdte. Idővel egyre magasabb rendű és egyre összetettebb biológiai funkciókkal bíró állatokat teremtett, s a folyamatot a legmagasabb szinten az ember megalkotásával teljesítette ki. Így az ember az állatokban lévő összes elemet, struktúrát és jellemzőt magában hordozza. Az emberi hangszálak például olyan sokoldalúak, hogy jóformán bármilyen állathangot képesek utánozni. Minthogy az emberi test a természet valamennyi gyönyörű ívét és vonalát magán viseli, a művészek aktmodellek rajzolásával fejlesztik ügyességüket.

Bár az emberek és a növények eltérő szerkezetűek és működésűek, abban megegyeznek, hogy sejtekből épülnek fel. A növények minden eleme, struktúrája és jellemzője az emberben is megtalálható. A növények levele például – megjelenés és funkció tekintetében – az emberi tüdőnek felel meg. Míg a levél szén-dioxidot, a tüdő oxigént vesz fel a levegőből. A növények törzse és ágai az emberi testet táplálékkal ellátó keringési rendszernek, a háncs és a fa az artériáknak és a vénáknak felelnek meg. A gyökerek a tápanyagok felvételére szolgáló emberi emésztőrendszerrel hasonlíthatók össze.

Az ember agyagból, vízből és levegőből teremtetett, vagyis tartalmazza a szervetlen világ elemeit is. Továbbmenve, a Föld hasonlatosságot mutat az emberi testtel: a földkérget növények takarják, a talaj alsó rétegeit vízjáratok hálózzák be, és mindez alatt nyugszik a szilárd köpennyel körbevett, olvadt mag. Ez az emberi testre emlékeztet: a bőrt szőrzet borítja, az izomzatban vérerek szaladnak, és mélyebben, a csontokban velő rejlik.

Isten harmadik áldása az ember természet feletti uralmának a tökéletességét jelenti. Megvalósulásához az uralom Isten-központú négypozíciós alapját kell felépíteni. Ahhoz, hogy az ember és a természet, vagyis Isten képmás, valamint jelkép szintű valóságos objektumai egymással teljesen egyesüljenek, szeretetet és szépséget kell megosztaniuk egymással.

A természet egy olyan objektum, amely az emberi belső természetet és külső formát változatos módon mutatja be. A természet világa így ösztönző hatással van az emberekre: mérhetetlen örömet éreznek, ahogy szerte a teremtésben saját belső természetüket és külső formájukat látják megjelenni. Isten is gyönyörködik, amikor átéli a világegyetemben feltáruló belső természetének és külső formájának ösztönzését. Ez akkor válik lehetővé, amikor az ember és a természet harmonikus egysége által a világegyetem Isten harmadik objektumává lesz. Tehát amikor az ember megvalósítja Isten harmadik áldását, a világegyetem további, Isten örömére szolgáló jó objektum lesz. Ha Isten teremtésének eszménye ekképpen megvalósult volna, még a bűn nyomaitól is mentes eszményi világ épült volna fel itt a földön. Ezt a világot a földi Mennyországnak nevezzük. Amikor a földi Mennyországban eltöltött élet lezárul, az emberek a szellemi világba lépnek át, és a szellemi világ Mennyországában örök életet élnek.

Az eddig megvizsgáltak alapján megérthetjük, hogy a Mennyország arra az emberre hasonlít, aki az egyéni tökéletességet elérte és Isten eredeti belső természetéhez és külső formájához hasonlatos. Az egyénben a lélek parancsai a központi idegrendszeren keresztül jutnak el az egész testhez, és késztetik céltudatos cselekvésre azt. Ehhez hasonlóan, a Mennyországban Isten irányítása az Igaz Szülőkön át jut el gyermekeihez, mindenkit az egység felé vezetve.

4. rész: Az eredeti érték

4.1 Az eredeti érték meghatározásának mércéje és folyamata

Mi határozza meg egy létező eredeti teremtett értékét? A teremtmények értékét az a kapcsolat határozza meg, mely létezésük célja és az ember irántuk való vágya közt van. Pontosabban, a létezők értéke nem egy teremtésükkor bennük meglévő sajátosság, hanem az a kölcsönös kapcsolat alapozza meg, amely a létezőnek az isteni teremtéseszmény szerinti célja és az ember azon eredeti vágya közt van, hogy az ember ezt a létezőt megbecsülje és annak eredeti értékét felszínre hozza. Valódi értékükre akkor tesznek szert a létezők, amikor egy Isten-központú négypozíciós alapban az objektum szerepében adás-elfogadás kapcsolatot teremtenek egy egyénnel, és kettejük egysége Isten harmadik objektuma lesz.

Mi állítja fel a létezők eredeti értékét meghatározó mércét? Minthogy a teremtmények eredeti értéküket a négypozíciós alapban való részvételük által érik el, s mert a négypozíciós alap középpontja Isten, maga Isten az, aki ezt a mércét felállítja. Mivel Isten abszolút, az objektum – az Istentől eredő mérce alapján meghatározott – eredeti értéke is abszolút.

Nézzünk meg egy rózsát: mi határozza meg e rózsa eredeti értékét? Eredeti szépsége akkor bontakozik ki, amikor a cél, amiért Isten a virágot teremtette, valamint az az Istentől jövő emberi vágy, hogy az ember ezt a rózsát megcsodálja és szépségét a felszínre emelje, egy időben teljesül. Másképpen fogalmazva, az ideális ember az öröm teljességét éli át, amikor a virágtól jövő érzelmi késztetés révén a szépség utáni vágya beteljesül. Abban a pillanatban a virág az eredeti szépségében mutatkozik meg. A virág szépsége akkor lesz abszolút, ha vele teremtett célját megvalósítja, hogy szubjektumának teljes örömet adjon. Az embernek az a kívánsága, hogy egy virág szépségében gyönyörködjön, ama vágyunkat példázza, hogy saját belső természetünk és külső formánk egyes vonásait egy objektumon keresztül érezhessük. Abban a pillanatban, amikor a virág teremtésének célja és az embernek az a vágya, hogy a virág értékét a felszínre hozza, egy időben teljesül, a szubjektum és az objektum harmóniában egyesül.

A teremtmények akkor érik el valódi értéküket, ha szubjektumukkal, az emberrel harmonikus egységre lépnek, valamint egységük Isten harmadik objektumává válik a négypozíciós alapban. A teremtett dolgok valódi értékét az Istentől származó abszolút mércével való kapcsolatuk határozza meg. Mindeddig azonban egy objektum sem rendelkezhetett abszolút, hanem pusztán viszonylagos értékkel, mert kapcsolata a bűnbe esett emberrel nem Isten teremtésének eszményén, hanem sátáni célon és vágyon alapult.

4.2 Az eredeti érzelem, értelem és akarat; az eredeti szépség, az igazság és jóság

Az emberi lélek három fő képességgel rendelkezik: érzelemmel, értelemmel és akarattal. Az ember teste a lélek utasításai szerint cselekszik. Amikor a test a lélek érzelmére, értelmére és akaratára reagál, tettei a szépség, a jóság és az igazság felé viszik. Az emberi lélek, s így az emberi érzelem, értelem és akarat szubjektuma Isten. Az ember – eredeti értékének megvalósítása utáni vágyától hajtva – lelkével válaszol Isten tökéletes érzelmére, értelmére és akaratára, illetve teste közvetítésével eszerint is cselekszik. Az eredeti szépség, az eredeti igazság és az eredeti jóság értékei ezúton nyilvánulnak meg általa.

4.3 A szeretet és a szépség, a jó és a rossz, az igaz ember és a gonosz ember

4.3.1 A szeretet és a szépség

Ha két létező, Isten kettős jellemvonásainak különálló megnyilvánulásai egymással közös alapot teremtenek, akkor adás-elfogadás kapcsolatba lépnek, hogy egységük Isten harmadik objektuma legyen és a négypozíciós alap felépüljön. Azt az érzelmi erőt, amit ennek során a szubjektum az objektumnak ad, szeretetnek, azt az érzelmi erőt pedig, amellyel az objektum a szubjektumnak felel, szépségnek nevezzük. A szeretet ereje aktív, a szépség ösztönző ereje pedig passzív jellegű erő.

Isten és az ember kapcsolatában a szeretetet adó szubjektum Isten, a szépséget visszaadó szubjektum pedig az ember. A férfi és a nő kapcsolatában a szubjektum a férfi, aki szeretetet ad, míg az objektum a nő, aki szépséggel válaszol. A világegyetemen belül az ember a szubjektum, aki szeretetet ad a természetnek, és a természet az objektum, szépséggel felel. Ha azonban a szubjektum és az objektum teljes mértékben, harmóniában egyesül, a szeretet a szépségben, s a szépség a szeretetben van, mert amikor a szubjektum és az objektum körmozgásban eggyé válik, a szubjektum olykor objektumként, és az objektum pedig olykor szubjektumként viselkedik.

Nézzük az emberi kapcsolatokat: a szépséget, amivel a beosztott felettesének szeretetére válaszol, hűségnek, amivel a gyermek szülei szeretetére felel, gyermeki hűségnek nevezzük. Erényesség az a szépség, amellyel a feleség férje szeretetére válaszol. A szeretet és a szépség célja az, hogy az Istentől származó, egészséges létezők a négypozíciós alapot létrehozhassák és a teremtés célját megvalósíthassák. Ily módon szeretetük és szépségük megosztásával harmonikus egyként egyesülnek és Isten harmadik objektumává válnak.

Vizsgálódjunk most Isten szeretetének természetéről. Ha Ádám és Éva elérte volna a tökéletességet és mindkettőjük Istennek az Ő kettős jellemvonásait tükröző, valóságos objektuma lett volna, férjként és feleségként egyesültek volna és gyermekeiket egy Isten-központú családban nevelték volna fel. Ekként élve a három objektumukkal való kapcsolataikban a szeretet három fajtáját tapasztalták volna meg: a szülői szeretetet, a házastársi szeretetet és a gyermeki szeretetet. (Az első, a második és a harmadik objektum szeretetét.) A három objektum célja és a négypozíciós alap csak ezt követően valósult volna meg. Ez a teremtés céljának teljesülését jelentette volna.

A négypozíciós alapon keresztül áramló sokféle szeretet szubjektuma Isten szeretete. Isten szeretete tehát a három objektum sokféle szeretete folytán nyilvánul meg. A négypozíciós alapba ez a rejtett erő lehel életet. A négypozíciós alap pedig az a csatorna, amin át Isten szeretetének teljessége eljuthat hozzánk. Ez a tökéletes öröm otthona, s a jóság forrása. A teremtés célja ezen az alapon válik teljessé.

4.3.2 A jó és a rossz

Egy cselekedet vagy annak eredménye akkor tekinthető jónak, ha Isten teremtésének céljával összhangban van: amikor a szubjektum és az objektum szeretetük és szépségük megosztásával harmonikus és élénk adás-elfogadás kapcsolaton át egyesülnek, Isten harmadik objektumává lesznek és felépítik a négypozíciós alapot. Másfelől, egy cselekedet vagy annak eredménye akkor rossz, ha megsérti Isten teremtésének célját, oly módon, hogy a négypozíciós alap Sátánnal a középpontban épül fel.

Például, ha Isten első áldását és valódi célját beteljesíti az egyén, az e célt szolgáló tettek és maga az egyén is jó. E cselekedetek magukba foglalják a lélek és a test közt szabadon áramló szeretet és szépség adás-elfogadás kapcsolatát, melyen keresztül a lélek és a test Isten terve szerint egyesül és alkot egyéni szintű négypozíciós alapot. Ha Ádám és Éva teljesíti a második áldást azáltal, hogy olyan családot hoz létre, ami Isten célját megvalósítja, akkor az ide vezető tettek és maga az így felépült család is jó. E tettek közt van, hogy e pár Isten terve szerint, szeretetük és szépségük harmonikus és szenvedélyes megosztása útján egyesül, gyermekeket hoz a világra és nevel fel, s alkot így családi szintű négypozíciós alapot. Továbbmenve, amikor egy tökéletes egyén teljesíti a harmadik áldást, akkor az ide vezető tettek és azok a teremtmények is jók, melyekre az egyén gondot visel. Ha az egyén a természettel mint második énjével bánik és teljes mértékben eggyé válik vele, a létrejövő egység Isten harmadik objektuma lesz, s felépül az uralom négypozíciós alapja. Ezzel ellentétben, amikor az ember a négypozíciós alapot Sátánnal a középpontban hozza létre, valamint Isten három áldásával ellenkező célt valósít meg, a tett és annak eredménye is rossz.

4.3.3 Az igaz ember és a gonosz ember

Az igazságosság az a tulajdonság, amely az embert a jó keresésére és céljának előmozdítására vezeti. A gonoszság az a tulajdonság, amely az embert a rossz keresésére és sátáni céljának előmozdítására vezeti. A jóság eléréséhez az igaz élet abszolút fontosságú.

5. rész: A világegyetem teremtésének és növekedésének folyamata

5.1 A világegyetem teremtésének folyamata

Ahogy a világegyetem teremtését a bibliai Teremtés könyve leírja, a kezdeti káoszból, ürességből és sötétségből Isten megteremtette a világosságot. Aztán elválasztotta a boltozat alatti vizeket a boltozat feletti vizektől, majd a földet a tengertől; növényeket, halakat, madarakat és emlősállatokat teremtett, végül megalkotta az embert. Mindez „hat nap” alatt történt. E feljegyzés alapján feltételezhetjük, hogy a világegyetem teremtése egy hat napként leírt időszakot vett igénybe.

A bibliai teremtéstörténet egyes hasonlóságokat mutat a modern tudománynak a világegyetem eredetéről és kialakulásáról vallott elméletével. A modern tudomány szerint a világegyetem táguló plazmaként született. A káoszból és az ürességből világító égitestek formálódtak. Ahogy a Föld olvadt anyaga lehűlt, az égen a vulkánkitörések nyomán vízboltozat jött létre. A föld megemelkedett, a víz esőként hullott alá, létrejöttek a szárazföldek és a tengerek. Aztán megjelentek az alacsonyabb rendű növények és állatok, majd a halak, madarak, emlősállatok, végül az emberiség, ebben a sorrendben. A Föld korát több milliárd évre becsülik. Figyelembe véve azt, hogy a világegyetem teremtésének több ezer éves bibliai leírása a mai tudományos kutatások eredményével csaknem teljesen egybeesik, biztosak lehetünk abban, hogy a bibliai történet isteni kinyilatkoztatás.

A világegyetem nem pusztán egy pillanat alatt született meg. Kialakulása és fejlődése valójában elképzelhetetlenül hosszú időbe telt. A teremtéshez szükséges hat napos bibliai időszakot tehát nem a valódi napkeltékkel és napnyugtákkal kell számolni. A hat bibliai nap a teremtés folyamatának hat, egymást követő szakaszát jelképezi.

5.2 A teremtés növekedési folyamata

Abból a tényből, hogy a teremtés befejezéséhez hat napra, vagyis hat időszakra volt szükség, arra következtethetünk, hogy bizonyos időszak a világegyetemet felépítő összes egyéni létező teremtéséhez is kellett. Továbbmenve, az a mód, ahogyan a Teremtés könyve az eltelt napokat számolja, feltár valamit a létezők megteremtéséhez szükséges idő múlásáról. A bibliai feljegyzés az egyes napokat szokatlan módon számlálja. A teremtés első napjának elteltével megállapítja: „Eljött az este és lett reggel, az első nap”¹⁸. Azt hihetnénk, hogy az este és az éjszaka elmúltával jövő reggel a második napot jelzi, azonban itt mégis az első naphoz tartozik. A bibliai „egy nap” azt mutatja, hogy a teremtett dolgoknak, mielőtt „reggel” elérik a tökéletességüket, az éjszakával jelképezett növekedési folyamaton kell átmenniük. Az új reggelt üdvözölve aztán továbbléphetnek teremtésük eszményének megvalósítása felé.

A teremtésben előforduló összes jelenség csak egy bizonyos idő elteltével hozza meg gyümölcsét. Minden dolog úgy teremtetett, hogy csak egy meghatározott növekedési folyamat után érheti el teljességét.

5.2.1 A növekedési folyamat három szakasza

Isten eredeti belső természetét és eredeti külső formáját a világegyetem matematikai elveken alapulva tárja fel és jeleníti meg. Ebből arra következtethetünk, hogy Isten természetének egyik vonása matematikai törvényszerűségeken alapul. Isten az egyetlen, abszolút valóság, akiben a kettős jellemvonások harmonikus kölcsönhatásban eggyé válnak, ennélfogva Isten a hármas szám lénye. Valamennyi, Isten hasonlatosságára teremtett dolog létezése, mozgása és növekedése egy háromszakaszos folyamaton keresztül nyilvánul meg.

A négypozíciós alapnak, Isten teremtésre vonatkozó céljának szintén egy háromszakaszos folyamaton át kellett volna kiteljesednie: Isten – az eredet –, Ádám és Éva házassága, valamint gyermekeik születése. Ahhoz, hogy egy létező a négypozíciós alapot felépítse és körmozgásba kezdjen, át kell haladnia az eredet-szétválás-egyesülés háromszakaszos folyamatán, illetve meg kell valósítania a három objektum célját, úgy, hogy a négypozíciós alap minden eleme a másik hárommal kölcsönös kapcsolatban álljon, csakúgy, ahogy mindent legalább három ponton kell alátámasztani ahhoz, hogy biztosan álljon. Tehát minden létező a kialakulás, a növekedés és a kiteljesedés három, egymást követő szakaszán végighaladva éri el a tökéletességet.

A természetben sok hármas egységben megjelenő dolog van. Maga a természet is három területre, szervetlen, növény- és állatvilágra bontható. Az anyagnak három halmazállapota van: gáz, cseppfolyós és szilárd. A növények legtöbbje három részből, gyökérből, szárból vagy törzsből és levelekből áll. Az állatok fejből, testből és végtagokból épülnek fel.

A hármas számra a Biblia is sok példával szolgál. Az ember amiatt nem teljesítette létezésének célját, mert bűnbe esett, mielőtt végighaladt volna a növekedési folyamat három szakaszán. Az embernek tehát ahhoz, hogy új erőfeszítéseket téve megvalósítsa célját, keresztül kell mennie ezen a három szakaszon. Isten a helyreállítás gondviselésében azon dolgozott, hogy visszaszerezze a hármas számot, s ezért található annyi utalás a hármas számra a Bibliában: a szentháromság (az Atya, a Fiú, a Szentlélek); a Paradicsom három szintje; a három arkangyal; Noé bárkájának három szintje; a három galamb, amelyet Noé engedett ki a vízözön után; Ábrahám három áldozata; a háromnapos út Izsák feláldozása előtt. Mózes idejében a háromnapos sötétség, a kivonulás előtti háromnapos megtisztulás, a Kánaánba vonulás háromszor negyvenéves időszaka, a Jordánon való átkelés előtti háromnapos megtisztulás Józsué idejében. A Jézus magánéletének három évtizedét követő hároméves nyilvános szolgálat, a három keleti bölcs és három ajándékuk, a három fő tanítvány, a három kísértés, a három ima a Getszemáni-kertben, Péter háromszor tagadta meg Jézust, az ég három órára sötétedett el a keresztre feszítéskor és Jézus három napot volt a sírban feltámadása előtt.

Mikor esett bűnbe az első emberpár? Növekedési folyamata során, amikor még éretlen volt. Ha tökéletessége elérése után esett volna bűnbe az ember, Isten mindenható voltába vetett hitünknek nem lenne alapja. Ha a bűnbeesés azután történt volna, miután az ember a jóság tökéletes megtestesülésévé vált, akkor maga a jóság sem volna tökéletes. Így el kellene fogadnunk azt, hogy maga a jóság forrása, Isten sem tökéletes.

A Teremtés könyve lejegyzi, hogy Isten imígy intette Ádámot és Évát: „De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz”. Ádám és Éva választhatott, hogy figyelmen kívül hagyják Isten figyelmeztetését és elveszítik az életüket, vagy hallgatnak rá és élnek. Az a tény, hogy mind a bűnbeesés, mind a tökéletessé válás lehetősége előttük állt, azt mutatja, hogy még éretlenek voltak. A világegyetem úgy teremtetett, hogy tökéletességét a Bibliában hat napként leírt növekedési folyamat után érje el. Mint Isten teremtményeinek egyike, az ember sem kivétel e törvény alól.

A növekedési folyamat melyik szakaszán estek bűnbe az első emberek? A bűnbeesés a növekedési szakasz végén történt. Ezt a bűnbeesés körülményeinek és a helyreállítási gondviselés történelmének vizsgálata igazolja. A kötet további tanulmányozása ezekbe is mélyebb betekintést kínál.

5.2.2 A közvetett uralom birodalma

Valamennyi teremtmény az Isten Törvénye által biztosított autonómia és irányítás által halad végig a növekedés folyamatán. Isten, az Őstörvény forrása, csak az Őstörvényen alapuló növekedés gyümölcsével tud kapcsolatba lépni. A teremtett dolgokat Isten csak közvetetten tudja irányítani. A növekedési folyamatot emiatt Isten közvetett uralma birodalmának vagy az Őstörvény általi fejlődés birodalmának nevezzük.

A létezők tökéletességüket akkor érik el, miután az Istentől jövő Őstörvény autonómiája és irányítása által végigmennek a növekedési folyamaton. Az ember azonban úgy teremtetett, hogy növekedéséhez – az Őstörvény irányítása mellett – saját felelőssége is szükséges. Ahhoz, hogy a növekedési folyamaton sikerrel haladjon végig és a tökéletességet elérje, az embernek vállalnia kell felelősségét. Abból a parancsolatból, amit Isten Ádámnak és Évának adott, arra következtethetünk, hogy őseink felelősek voltak azért, hogy higgyenek Isten Igéjében és a gyümölcsből ne egyenek. Engedetlenségük és bűnbeesésük nem Istenen, hanem önmagukon múlott. Következésképpen az, hogy az ember eléri-e a tökéletességet vagy sem, nem pusztán Isten teremtő erején múlik, hanem az ember saját felelősségének vállalása is kell hozzá. Isten, a Teremtő az embert úgy alkotta meg, hogy a növekedési szakaszon (a közvetett uralom birodalmán) úgy juthasson végig és a tökéletességet akkor érhesse el, ha vállalja saját felelősségét. Minthogy maga Isten teremtette az embert ekképpen, az ember felelősségébe nem avatkozik bele.

Isten amiatt adományozott szabad akaratot az embernek, hogy felelőssége vállalásával – amit még Isten sem befolyásolhat – az ember örökölhesse Isten teremtő természetét és Isten teremtő munkájának részese lehessen. Isten akarata az, hogy az ember megszerezze a tulajdonjogot és méltóvá váljon arra, hogy a teremtés felett teremtőként uralkodjon, akárcsak Isten uralkodik Teremtőként őfelette. Ez jelenti az alapvető különbséget az ember és a teremtés többi része között.

Ha felelősségünket vállaljuk, Isten teremtő voltát kapjuk örökül és hatalmat szerzünk valamennyi teremtett dolog, még az angyalok felett is. A tökéletesség eléréséhez a közvetett uralom birodalmán átvezető utat Isten biztosítja számunkra. Nekünk, bűnbe esett embereknek, akik az uralkodásra való jogot még nem nyertük el, a helyreállítás elveinek megfelelően kell vállalnunk felelősségünket. Ily módon előrehaladhatunk a közvetett uralom birodalmában és helyreállíthatjuk a teremtett dolgok, köztük a Sátán feletti uralkodásra való jogunkat. Ez az egyetlen mód, ahogyan a teremtés célját megvalósíthatjuk. Isten megváltó gondviselése amiatt tartott ilyen hosszú ideig, mert a helyreállítás gondviseléséért felelős központi személyek újból és újból hibáztak saját felelősségük teljesítésében, amit még Isten sem befolyásolhatott.

Bármilyen nagy is Krisztus kereszthalálának megváltó kegyelme, az ajtónkon kopogtató megváltás tehetetlen, ha hitünket meg nem erősítjük, ez a mi felelősségünk. Isten terve az volt, hogy Jézus keresztre feszítése nyomán a feltámadás kapuit megnyissa, de az, hogy hisz-e benne vagy sem, kizárólag az egyén saját felelőssége.

5.2.3 A közvetlen uralom birodalma

Mit jelent és milyen céllal rendelkezik a közvetlen uralom birodalma? Az emberek akkor élnek a közvetlen uralom birodalmában, amikor Isten szeretetében szubjektumként és objektumként egyesülnek, négypozíciós alapot építenek fel, és szívükben teljesen eggyé válnak Istennel. Ebben a birodalomban a szubjektum akaratának megfelelően szabadon és hiánytalanul osztják meg szeretetüket és szépségüket, a jóság célját emígy teljesítve ki. A közvetlen uralom birodalma a tökéletesség birodalma. A teremtés céljának megvalósulásához ez nélkülözhetetlen.

Mit jelent Istennek az ember feletti közvetlen uralma? Ha Ádám és Éva tökéletes, Isten-központú egyénekké lettek volna, egy emberként kellett volna együtt élniük, hogy a családi szintű négypozíciós alapot felépítsék. Ádám, a családfő vezetésével a szeretet és a szépség teljességét osztották volna meg egymással, s Isten szívével egységben a jóság életét élték volna. A közvetlen uralom birodalmában Isten szívét az emberek élénken, saját magukon belül érzik majd, vagyis ismerik majd az Ő akaratát és aszerint is cselekednek. Miként a lélek finom utasításaira a test valamennyi része önkéntelen mozdul, úgy Isten akaratát is önként teszi majd az ember, hisz Isten szívének szándékait mélyen átérzi. A teremtés célja a teljes összhang ezen állapotában valósul meg.

Milyen lesz az a világ, amelyben a természet az ember közvetlen uralma alatt van? Amikor egy teljességgel érett személy a természet különböző dolgait mint objektumait kezeli, együtt létrehozzák a négypozíciós alapot. Azok az emberek, akik Isten szívével teljes összhangban élnek, a természetet a szeretet és a szépség szabadon áramló megosztására ösztönzik, és így az egész világegyetem a jóság megvalósulása lesz. Az ember majd e módon gyakorol közvetlen uralmat minden teremtett dolog felett.

6. rész: A nem anyagi világ és az anyagi világ, középpontban az emberrel

6.1 A nem anyagi világ és az anyagi világ mint létező valóság

A világegyetem az ember mintájára teremtetett, aki Isten kettős jellemvonásainak a képmása. Emiatt a világegyetem és valamennyi létező szerkezete hasonló az ember felépítéséhez, amely alapvetően lélekből és testből áll. A világegyetem – a léleknek és a testnek megfelelő – nem anyagi világból és az anyagi világból épül fel, melyek mindegyike valóságos és létező. A nem anyagi világot öt fizikai érzékszervünkkel nem, csak öt szellemi érzékszervünkkel foghatjuk fel. Azok, akiknek részük volt valamilyen szellemi tapasztalatban, arról tesznek tanúságot, hogy a nem anyagi világ éppolyan valóságos, mint az a világ, amelyben élünk. A nem anyagi világ és az anyagi világ együtt alkotják a kozmoszt.

A test nem cselekedhet a lélekkel való kapcsolatától függetlenül, és az egyén sem vihet véghez igaz cselekedeteket Istennel való kapcsolatától elkülönülve. Hasonlóan, a nem anyagi világ sem tudja valódi értékét az anyagi világgal való kapcsolatától függetlenül kifejezni. Továbbmenve, ahogy az ember jellemét nem tudjuk leírni anélkül, hogy lelkének mélyére hatolnánk, és ahogy az emberi élet alapvető értelmét sem ismerhetjük meg Isten megértése nélkül, úgy az anyagi világ természetét és felépítését sem érthetjük meg anélkül, hogy a nem anyagi világ természetét és felépítését megértenénk. A nem anyagi vagy szellemi világ a szubjektum, míg az anyagi vagy fizikai világ az objektum szerepben van. Az utóbbi az előző árnyéka. Amikor fizikai életünk végén elhagyjuk fizikai testünket, a szellemi világban mint szellemi emberek élünk az örökkévalóságig.

6.2 Az ember pozíciója a kozmoszban

Az ember kozmoszban betöltött pozíciója három sajátossággal rendelkezik. Az első, hogy Isten az embert arra teremtette, hogy uralkodjon a világegyetem felett. A világegyetem egymagában nem bír az Istennel szembeni érzékenység képességével, ezért Isten nem kormányozhatja közvetlenül. Isten ehelyett az embert ruházta fel a világegyetem összes létezője iránti érzékenységgel és neki adományozta a világegyetem feletti közvetlen uralkodás jogát. Az emberi testet Isten a fizikai világ elemeiből – vízből, agyagból és levegőből – teremtette, hogy érezhessük és uralhassuk a fizikai világot. Hogy a szellemi világ érzékelésére és uralására is képesek legyünk, Isten szellemi énünket a szellemi világot felépítő elemekből alkotta meg. A Színeváltozás hegyén az akkor több száz éve halott Mózes és Illés megjelentek Jézus előtt és segédkeztek neki. Ők valójában Mózes és Illés szellemei voltak, Jézus mégis tudott beszélgetni velük és felmagasztaltatott előttük. Az ember a fizikai világot uraló testből és a szellemi világot uraló szellemből áll, s így hatalommal rendelkezik mindkét világ felett.

A második, hogy Isten az embert úgy teremtette, hogy a kozmosz harmóniájának középpontja és a két világ közti közvetítő legyen. Amikor az egyén lelke és teste adás-elfogadás kapcsolat által eggyé válik és Isten valóságos objektuma lesz, a fizikai világ és a szellemi világ – középpontjukban ezzel az egyénnel – szintén adás-elfogadás kapcsolatba kezd. Harmonikus egységükkel egy Istenre fogékony kozmosz épül fel. Ahogy a hangvilla két ága közt a rezgéseket a levegő továbbítja, úgy a két világ közti közvetítő s harmóniájuk középpontja az ember. A két világ közti kapcsolattartás módja pedig a rádióhoz vagy a televízióhoz hasonlítható, melyek a láthatatlan hullámokat érzékelhető hangokká és képekké alakítják át. A szellemi világ valóságát az ember ekképpen tudja pontosan közvetíteni a fizikai világnak.

A harmadik, hogy Isten az embert úgy teremtette, hogy a kozmosz valamennyi létezőjének lényegét magába sűrítse. A világegyetem pedig úgy teremtetett, hogy Isten az ember számára elképzelt belső természetet és külső formát számtalan szilárd alakban jelenítette meg, illetve fejlesztette ki. Az emberi szellem a szellemi világban található összes elemet magába sűríti, mivel Isten a szellemi világot úgy alkotta meg, hogy az az emberi szellem belső természetének és külső formájának megjelenítése legyen. Az emberi test a fizikai világban megtalálható összes elemet magába sűríti, mivel Isten a fizikai világot arra teremtette, hogy az emberi test belső természetének, és külső formájának megnyilatkozása legyen. Következésképpen, mivel az ember a kozmoszban lévő összes dolog lényegét magában foglalja, minden egyes ember egy mikrokozmosz.

A bűnbeesés miatt azonban a világegyetem elveszítette urát. Szent Pál így írt:

„Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását” – Róm 8,19

– vagyis azokat, akik eredeti állapotukat helyreállították. Az egyetemes harmónia középpontját jelentő ember bűnbeesésével azonban a szellemi és a fizikai világ közti adás-elfogadás kapcsolat tragikus módon megszakadt. Egybeolvadásukra és harmóniájuk kiteljesítésére a két világ teljességgel képtelenné vált. Minthogy megosztottságuk továbbra sem szűnt meg, Szent Pál így folytatta:

„...az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig” – Róm 8,22

Jézus a testben és szellemben tökéletes új Ádámként jött el, a kozmosz mikrokozmosza volt. A Biblia emiatt írja: „...hiszen (Isten) mindent lábai alá vetett”. Jézus a Megváltónk. Azért jött a világba, hogy a bűnbe esett emberek számára megnyissa az utat ahhoz, hogy tökéletessé váljanak, miként Ő maga is tökéletes, s hogy szívünket arra indítsa, hogy higgyünk benne és legyünk eggyé vele.

6.3 A fizikai én és a szellemi én közötti kölcsönhatás

6.3.1 A fizikai én felépítése és működése

A fizikai ént a fizikai lélek (szubjektum) és a fizikai test (objektum) kettős jellemvonásai építik fel. A fizikai lélek a fizikai testet a fennmaradáshoz, a védekezéshez és a szaporodáshoz szükséges működések fenntartására vezeti. Az ösztön például az állatok fizikai lelkének egyik vonása. A fizikai én egészséges növekedéséhez megfelelő táplálék kell. Szüksége van nem tapintható, jang jellegű táplálékra, azaz levegőre és napfényre, valamint tapintható, jin jellegű ennivalóra és vízre. A test az emésztő- és a keringési rendszer útján teremt adás-elfogadás kapcsolatot a táplálékkal.

Azt, hogy a szellemi én jóvá vagy rosszá válik, elsősorban a fizikai én jó vagy rossz viselkedése határozza meg. Ez annak köszönhető, hogy a fizikai én egy bizonyos vitalitáselemnek (életerőelemnek) nevezett elemet juttat a szellemi énnek. Mindennapjaink tapasztalatai alapján tudjuk, hogy lelkünk örvendezik, amikor fizikai énünk jó cselekedetet tesz, de miután gonosz tettet hajtunk végre, nyugtalanok leszünk. A magyarázat az, hogy a vitalitáselemek – amelyek a fizikai énünk cselekedeteitől függően jók vagy rosszak – szellemi énünk részévé válnak.

6.3.2 A szellemi én felépítése és működése

Szellemi énünk vagy szellemünk egy létező, azonban nem anyagi valóság, amely csak szellemi érzékszerveinkkel fogható fel. Ez fizikai énünk szubjektuma. Szellemünk közvetlen kapcsolatba léphet Istennel, és arra teremtetett, hogy uralkodjon a nem anyagi világ, s benne az angyalok felett is. Szellemi énünk megjelenésében a fizikai énünkhöz hasonlít. Miután elhagyjuk fizikai énünket, a szellemi világban élünk az örökkévalóságig. Az örök élet után amiatt vágyakozunk, mert legbelső énünk az örök természettel bíró szellemi én. Szellemi énünket a szellemi lélek (szubjektum) és a szellemi test (objektum) kettős jellemvonásai építik fel. Középpontja a szellemi lélek, ahol Isten lakozik.

A szellem kétféle táplálék adás-elfogadás kapcsolata által növekedik: az életelemek jang jellegű, Istentől jövő elemek, a vitalitáselemek pedig jin jellegű, a fizikai éntől származó elemek. A szellemi én nemcsak kap elemeket a fizikai éntől, de úgynevezett élő szellemi elemeket vissza is juttat neki. Ha az emberek egy mennyei szellem kegyelmében részesülnek, fizikai énjükben sok pozitív változás zajlik le, végtelen öröm és új erő tölti el őket, amely akár még a betegséget is elűzi. Ilyen jelenségek amiatt történhetnek, mert a fizikai én a szellemi éntől szellemi elemeket kap.

A szellem csak addig növekedhet, amíg a testben lakozik. A fizikai én és a szellemi én kapcsolata így a fának és gyümölcsének kapcsolatához hasonlítható. Ha a fizikai lélek engedelmeskedik a szellemi énnek, s a fizikai én a szellemi lélek jó céljának megfelelően cselekszik, a fizikai én a szellemi éntől szellemi elemeket kap és egészségessé válik. A fizikai én a szellemi énnek cserébe jó vitalitáselemeket juttat, ami a szellemi ént képessé teszi arra, hogy a jóság irányába megfelelőképpen növekedjen.

A szellemi lélek legbensőbb kívánságait az igazság tárja fel. Az embernek először az igazság segítségével meg kell értenie szellemi lelkének legmélyebb vágyát, majd e tudás szerint kell cselekednie, hogy feladatát teljesítse. A szellemi elemek és a vitalitáselemek csak ezt követően léphetnek egymással kapcsolatba s tehetik lehetővé azt, hogy az egyén a jóság irányába fejlődjön. A szellemi elemek és a vitalitáselemek közti kapcsolat a belső természet és külső forma viszonyának felel meg. Mivel a szellemi elemek mindenkiben állandóan munkálkodnak, még a gonosz ember eredeti lelke is hajlik a jóságra. Azonban ha nem jó életet él, a szellemi elemek nem kezdhetnek helyes adás-elfogadás kapcsolatot a vitalitáselemekkel, és nem kerülhetnek az ember fizikai énjébe, hogy azt egészségessé tegyék.

Az előzőekből arra következtethetünk, hogy a szellemi én tökéletességét az egyén csak földi élete során érheti el. A szellemi ént, míg a fizikai én talaján növekedik, a szellemi lélek vezeti. A szellemi én növekedése során, tökéletességének eléréséig a teremtés elvei által meghatározott három szakaszon halad át. A kialakulás szakaszában lévő szellemet kialakuló szellemnek, a növekedés szakaszában lévőt élő szellemnek, s a kiteljesedés fokán lévőt isteni szellemnek nevezzük.

A szellem isteni szellemként akkor teljesedik ki, amikor az egyén szellemi énje és fizikai énje Isten-központú adás-elfogadás kapcsolatban egyesül és felépíti a négypozíciós alapot. Az isteni szellem a szellemi világ valóságát pontosan éli át és érzékeli. Ahogy ezek a szellemi történések a testtel közös hullámhosszra kerülnek, fiziológiai jelenségekként mutatkoznak meg, és öt fizikai érzékszervünk által felfoghatóvá válnak. A földi Mennyországot az isteni szellem szintjén lévő emberek hozzák létre, akik szoros kapcsolatban vannak a szellemi világgal. Amikor fizikai testüket elhagyják, a szellemi világ Mennyországába kerülnek át. A Mennyország az égben tehát csak a földi Mennyország felépülését követően valósulhat meg.

A szellem érzékenysége a földi élet folyamán a fizikai énnel való kölcsönhatás által fejlődik ki. Emiatt halála után csak az az egyén élvezheti Isten szeretetét teljes egészében, aki itt a földön eléri a tökéletességet, s aki teljesen elmélyül Isten szeretetében. A szellem minden jellemzőjét addig fejleszti ki, amíg a fizikai énben van: a bűnös földi élet a bűnbe esett ember szellemében a gonoszt és a csúfot erősíti, bűneinek földi életében való megváltása pedig megnyitja a szelleme jóvá válásához vezető utat. Ez volt az ok, amiért Jézusnak testben kellett eljönnie, hogy megváltsa a bűnös emberiséget. Földi életünk során jó életet kell élnünk. A Mennyország kulcsát Jézus a földön maradó Péternek adta, és azt mondta:

„...amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva” – Mt 18,18

mivel a helyreállítás gondviselésének elsődleges feladatát a földön kell véghez vinni.

Azt, hogy egy egyén halála után szelleme a mennybe vagy a pokolba kerül, nem Isten, hanem maga a szellem határozza meg. Az ember úgy teremtetett, hogy a tökéletesség elérése után Isten szeretetét lélegezze be. Azok, akik bűnös cselekedeteket hajtottak végre a földön, rokkant szellemek lesznek, képtelenek belélegezni Isten szeretetét. Csak kínlódva tudnak az igaz szeretet központja, Isten előtt megállni. Saját akaratukból választják lakóhelyükül a poklot, távol Isten szeretetétől.

Mivel az emberi szellem csak a fizikai én talaján növekedhet, a szellem szaporodása ugyanakkor történik, mint a fizikai én szaporodása: a földi élet folyamán.

6.3.3 A szellemi lélek, a fizikai lélek, valamint kapcsolatuk az emberi lélekkel

Az emberi lélek a szellemi lélekből és a fizikai lélekből áll. Ezek kapcsolata a belső természet és a külső forma viszonyával megegyező. Amikor adás-elfogadás kapcsolat által Isten-központú egységet hoznak létre, egyesülésük eredménye az összhang és a teremtés célja felé vezeti a szellemi ént és a fizikai ént. Ez az egység az emberi lélek.

A lelkiismeret az emberi lélek azon működése, amely veleszületett természete folytán mindig az általunk jónak gondolt cél felé vezet bennünket. A bűnbeesés következtében azonban az ember tudatlanná vált Isten, s így a jóság abszolút mércéje felől is. Ezért pusztán saját lelkiismeretünkre támaszkodva nem tudunk helyesen ítélkezni. Mivel a jóság mércéje emiatt változó, lelkiismeretünk mércéje is folyton ingadozik, és ez még a lelkiismeretes életet pártoló emberek között is gyakorta vált ki vitát.

Az eredeti lélek az emberi lélek azon működése, amely az abszolút jóság felé törekszik. A lelkiismerethez úgy viszonyul, miként a belső természet a külső formához. A lelkiismeret az egyént a tudatlanul felállított mérce szerint vezeti a jóság felé, még ha ez a mérce különbözik is az eredeti mértéktől. Az eredeti lélek azonban fogékony a helyes irányra, a hibás mércét elveti és a lelkiismeret javításán munkálkodik.

Mindaddig, amíg szellemi lelkünk és fizikai lelkünk Sátán fogságában van, az adás-elfogadás kapcsolatukban születő egység a gonosz lélek. A gonosz lélek az embert állandóan rossz tettekre hajtja. Eredeti lelkünk és lelkiismeretünk afelé irányítanak bennünket, hogy a gonosz lelket eltaszítsuk magunktól. Elszántan vezetnek bennünket, hogy a gonosz vágyakat elutasítsuk és a jósághoz csatlakozzunk, hogy sátáni kötelékeinket elszakítva Isten felé fordítsuk arcunkat.

• Előző fejezet: Bevezetés
 
• Következő fejezet: A bűnbeesés