Az utolsó napok és az emberi történelem
Nem ismerjük igazából a történelmet, nem tudjuk biztosan, honnan ered, milyen irányba tart és mi a végső célja. Az eszkatológiát, vagyis az „utolsó napok” tanát tekintve sok keresztény hisz abban, hogy a Bibliában jövendöltek szó szerint történnek majd meg: „az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak”; „a nap elhomályosul, a hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről”; és „a főangyal szólítására, Isten harsonájának zengésére... Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk. A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé”. A keresztények számára állandóan visszatérő kérdés az, hogy ezek az események vajon szó szerint így következnek-e be, avagy szimbolikusak-e ezek a versek, mint sok más rész a Bibliában. Ahhoz, hogy erről a témáról beszélhessünk, először olyan alapvető kérdéseket kell megértenünk, hogy mi Isten teremtésének célja, az ember bűnbeesésének lényege és a helyreállítás gondviselésének célja.
1. rész: A teremtés céljának megvalósulása és az ember bűnbeesése
1.1 A teremtés céljának megvalósulása
Az eddigiekben kifejtettük, hogy Isten célja az ember megteremtésével az volt, hogy velük együtt örömöt érezzen. Ezért a létezésünk célja az, hogy örömöt szerezzünk Istennek. Mit kell tennünk ahhoz, hogy Isten örömére szolgáljunk és eredeti értékünket teljes egészében kibontakoztassuk?
Belső természetük folytán a teremtett dolgok – az ember kivételével – természetes módon növekszenek az érettségükig és válnak olyan objektumokká, amelyek örömöt okoznak Istennek. Az emberek azonban csak a szabad akaratuk és szabad cselekedeteik által tudnak olyan igaz és hű objektumokká válni, akik örömöt szereznek Istennek. Csak akkor válhatnak Isten örömére szolgáló objektumokká, ha megértik az akaratát és munkálkodnak azon, hogy aszerint éljenek. Az emberek ezért úgy teremtettek meg, hogy érzékenységükkel átérezhessék Isten szívét, intuíciójukkal és értelmükkel megérthessék az akaratát, és hogy az erre való képességeik segítségével tehessék is azt. Az az ember, aki ilyen módon kapcsolódik Istenhez, eléri jellemének egyéni szintű tökéletességét. A bűnbeesést megelőzően Ádám és Éva – akárcsak az egyes korok prófétái – még beszélgetni is tudtak Istennel, hiszen rendelkeztek ezekkel a velük született képességekkel.
Isten és egy olyan ember kapcsolata, aki már elérte a tökéletességet, a lélek és a test viszonyához hasonlítható. A test a lélek lakóhelye és a lélek irányítása szerint cselekszik. Isten a teljesen érett ember lelkében lakozik. Ehhez hasonlóan az ilyen ember Isten templomává válik és életét Isten akarata szerint éli. A tökéletes egyén teljesen összhangban van Istennel, éppúgy, mint ahogyan a test harmóniát alkot a lélekkel. Ezért írja a Biblia: „Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek?” és „Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek”. Egy olyan ember, aki jellemének egyéni szintű tökéletességét elérte, Isten temploma lesz és a Szentlélek lakozik benne. Istennel egységben élve isteni természetre tesz szert, ezért lehetetlen, hogy bűnt kövessen el vagy bűnbe essen.
Egy olyan ember, aki jellemének egyéni szintű tökéletességét elérte, a tökéletes jóságot testesíti meg és beteljesíti a teremtés célját. Ha a tökéletes jóságot megtestesítő ember bűnbe eshetne, arra az észszerűtlen következtetésre juthatnánk, hogy a jóság magában hordozza önmaga elpusztításának magvát. Továbbá akkor, ha az emberek, a mindenható Isten teremtményei még a tökéletessé válásuk után is bűnbe eshetnének, okkal kételkedhetnénk Isten mindenhatóságában is. Isten az abszolút és örökkévaló szubjektum. Ahhoz, hogy valódi örömöt tudjon adni Neki, objektumának is szükségszerűen örökkévalónak és abszolútnak kell lennie. Ez az oka annak, hogy egy olyan ember, aki jellemének egyéni szintű tökéletességét elérte, soha nem eshet bűnbe.
Ha Ádám és Éva elérik a tökéletességet, képtelenek lettek volna bűnt elkövetni, jó gyermekeknek adtak volna életet, illetve bűntelen családot és társadalmat alapítottak volna Isten áldásaival teljes összhangban. Megalapították volna a Mennyországot, amely egyetlen nagy családból áll, ahol mindenkinek ugyanazok a szülei. A Mennyország a jellemében tökéletes emberre hasonlít. Ahogy az emberi test részei összehangolt horizontális kapcsolatban vannak egymással, és az agy vertikális irányítása szerint egyként működnek, úgy ebben a társadalomban az emberek horizontális kapcsolatokkal hangolódnak össze és Isten vertikális útmutatása szerint élnek. Senki sem bántja majd a felebarátját, mert átérzi Isten szívét, aki osztozik annak az embernek a fájdalmában.
Az a társadalom, melynek tagjai, még ha teljesen tiszták is lelkükben, de kezdetleges körülmények között, például barlanglakókként élnek, nem lehet az Isten és az ember által egyaránt vágyott Mennyország. Isten hatalmat adott arra, hogy uralkodjunk a teremtett dolgok felett. Vagyis a teremtés eszményének megvalósításához a tökéletes jellemű embernek támogatnia kell a tudományos haladást, fel kell használnia a természetet, valamint rendkívül kellemes szociális és életkörülményeket kell teremtenie. Ez lesz a földi Mennyország. Amikor az emberek teljesen éretté válnak és Isten földi Királyságában élnek, fizikai testük elhalálozása után a szellemi világba lépnek át, és megalapítják a szellemi világ Mennyországát. Isten teremtésének elsődleges célja tehát a földi Mennyország felépítése.
1.2 Az ember bűnbeesésének következményei
Az emberek növekedésük folyamatában estek bűnbe, amikor még éretlenek voltak. Az előzőekben rávilágítottunk a növekedési szakasz szükségességére és azokra a tényekre, amelyek bizonyítják, hogy az emberek akkor estek bűnbe, amikor még nem voltak érettek. A bűnbeesés következtében az emberek nem válhattak Isten templomává, ehelyett Sátánnal egyesültek és az ő lakóhelyévé lettek. Nem sikerült kifejleszteniük az isteni természetet, hanem rossz természetet alakítottak ki magukban. A rossz természetű emberek gyermekeiken keresztül a rosszat terjesztették, rossz családokat, rossz társadalmat és rossz világot építettek fel. A világ, amelyben élünk, a földi pokol. Itt e pokolban horizontális kapcsolatainkban nem tudunk megfelelően összehangolódni egymással, mert a vertikális kapcsolatunk Istennel megszakadt. Cselekedeteinkkel ártunk másoknak, hiszen felebarátunk fájdalmát és szenvedését nem érezzük át úgy, mintha a sajátunk lenne. Ha az emberek hozzászoktak a földi pokolban való élethez, fizikai életük végével természetesen a pokolba lépnek át a szellemi világban. Nem Isten Királyságát építettük fel, hanem Sátán korlátlan uralmát alapítottuk meg. Emiatt lehet Sátánt „e világ fejedelmének” és „e világ istenének” nevezni.
2. rész: Isten megváltó munkája
2.1 Isten megváltó munkája: a helyreállítás gondviselése
A bűnös világ bánatot okoz az embernek, és fájdalommal tölti el Istent is. Vajon magára hagyná-e Isten ezt a nyomorúságos világot? Isten a jóság világát akarta megteremteni és átérezni belőle a legnagyobb örömet, azonban az ember bűnbeesése miatt a világ bűnnel és fájdalommal telt meg. Ha ez a bűnös világ örökké a jelenlegi állapotában maradna, akkor Isten tehetetlen és sikertelen Isten lenne, aki kudarcot vallott a teremtésben. Ő tehát mindenáron megmenti ezt a bűnös világot.
Milyen mértékig kellene Istennek megmentenie ezt a világot? Teljes egészében. A bűnös világot először is meg kell tisztítania Sátán gonosz hatalmától és így vissza kell állítania az ember bűnbeesése előtti eredeti állapotába. A megváltásnak addig kell folytatódnia, amíg a teremtés jó célja megvalósul és létrejön Isten közvetlen uralmának birodalma. Egy beteg embert megmenteni annyit jelent, mint helyreállítani a betegsége előtti egészségi állapotát, egy fuldokló embert megmenteni pedig annyi, mint visszaállítani a vízbe esése előtti állapotot. A bűn rabságában szenvedő ember megváltása ehhez hasonlóan az eredeti, bűntelen állapotába való helyreállítását jelenti. Más szóval: Isten megváltó munkája nem más, mint a helyreállítás gondviselése.
Az emberiség bűnbeesése kétségtelenül az ember hibájából történt. Mindamellett Isten is felelősséggel tartozik a következményekért, mert Ő volt az, aki az embert megteremtette. Ezért kötelességének érezte a gondviselés irányítását, hogy a tragikus következményeket kijavítsa és az embert helyreállítsa igaz, eredeti állapotába. Ezenkívül Isten úgy teremtett bennünket, hogy örökké éljünk, hiszen Isten, az örökkévaló szubjektum az emberekkel mint objektumaival örökké tartó szeretetet akart megosztani. Mivel örökkévaló természettel ruházta fel az embert, az Őstörvény elveinek megfelelően Isten nem semmisítheti meg őket egyszerűen amiatt, mert bűnbe estek. Ha megtenné, saját teremtésének elveit sértené meg. Isten számára egyetlen lehetőség maradt, hogy a bűnös embereket megmentse és helyreállítsa abba az eredeti, tiszta állapotba, amelyben eredetileg megteremtette őket.
Amikor Isten megteremtette az embert, ígéretet tett arra, hogy segít a három nagy áldás megvalósításában. A bűnbeesés ellenére azon dolgozik, hogy a három áldás helyreállítására irányuló gondviselés révén teljesítse ígéretét. Ezért írja a Biblia: „Ahogy mondom, úgy teszek, mihelyt eltervezem, már végre is hajtom”. Isten Jézust küldte el, hogy helyreállítson bennünket eredeti, ideális állapotunkba, amire Jézus e szavai is utalnak: „Legyetek hát tökéletesek, amint Mennyei Atyátok tökéletes”. Az eredeti, ideális ember egy Istennel, isteni természetet alakított ki magában, és így a teremtés céljának tekintetében tökéletes, miként Isten is az.
2.2 A helyreállítás gondviselésének célja
Mi a helyreállítás gondviselésének célja? A Mennyország megalapítása, amely a maga teljességében Isten jó objektuma és a teremtés céljának beteljesülése.
Isten földi Királyságának a központja az ember. Isten e céllal teremtette az első emberpárt, ők azonban bűnbe estek, ezért Isten akarata nem valósult meg a földön. Azóta a helyreállítás gondviselésének elsődleges célja nem kevesebb, mint a földi Mennyország felépítése. Jézus, aki azért jött, hogy e célt megvalósítsa, azt mondta a tanítványainak, hogy így imádkozzanak: „legyen meg az akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is”. Azt is mondta: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa”. Az ő szavai is azt tanúsítják, hogy a helyreállítás gondviselésének célja a földi Mennyország megalapítása.
2.3 Az emberi történelem a helyreállítás gondviselésének történelme
Ahogy a fentiekben kifejtettük, Isten megváltó munkája nem más, mint a helyreállítás gondviselése. Az emberi történelem a gondviselés történelmének tekinthető, amely során Isten a bűnbe esett ember megváltásán és rajta keresztül az eredeti, jó világ helyreállításán fáradozott. Vizsgáljuk meg ezt a gondolatot néhány nézőpontból, a kultúrák fejlődésének történetével kezdve.
Minden kor és minden hely valamennyi – még a leggonoszabb – emberének is van eredeti lelke, amely arra készteti, hogy a rosszat elutasítsa és a jót keresse. Azonban az embereknek a jóságról, valamint a jóság elérésének útjáról való intellektuális megértése időtől, helytől és egyéni nézőponttól függően változott. Ez jelentette azoknak a konfliktusoknak a forrását, amelyek a történelmet formálták. Ennek ellenére mindenki ugyanabban az alapvető célban, vagyis a jóság megtalálásában és megvalósításában reménykedik. Az eredeti lélek miért ösztönzi elnyomhatatlanul minden kor és minden hely emberét arra, hogy jót tegyen? Isten, a jóság szubjektuma az embereket jó és méltó objektumaiként teremtette, hogy betöltsék a jóság célját. Noha Sátán bénító tevékenysége nyomán az emberek képtelenné váltak arra, hogy a teljes jóságnak megfelelő életet éljenek, eredeti lelkük érintetlen maradt bennük és a jóság felé buzdítja őket. Az emberi történelem végső sorsa tehát mindenképpen a jóság világának megteremtése.
Ha az eredeti lélek keményen küzd is azért, hogy elérje a jóságot, nehéz lenne egyetlen példát is találni az igaz jóságra ebben a világban, amely a gonosz hatalma alatt áll. Az ember a jóság forrását így az időn és a téren kívüli világban kényszerült keresni. Ez a szükséglet hívta életre a vallást. A tudatlanságban szenvedő, bűnbe esett ember a valláson keresztül kereste Istent, szakadatlanul a jóságra törekedve. S noha egyes vallások követői – emberek, népek és nemzetek – elpusztultak, a vallás maga mindent túlélt.
A vallás a történelem során még nemzetek felemelkedése és bukása ellenére is fennmaradt. Kína történelmében a Csou-dinasztiát és a Háborúzó Államokat az egyesülés kora követte a Csin-dinasztia idején. Ezt követte az első Han-, a Hszin-, a második Han-, a Hat Dinasztia, majd a Szuj és a Tang egyesülésének kora. Ezután jött az Öt Dinasztia, az Északi Szung-, a Déli Szung-, a Jüan-, a Ming-, a Csing-dinasztia, majd a Kínai Köztársaság, végül a Kínai Népköztársaság.
Történelme során Kína sok dinasztia felemelkedését és hanyatlását, illetve a politikai hatalom számos változását élte meg, a Távol-Kelet vallásai – a konfucianizmus, a buddhizmus és a taoizmus – mégis szünet nélkül virágoztak.
India történelme tanúja volt a Maurja Birodalomnak, amelyet a Gupták-, a Harsa-, a Calukjász-dinasztia, a Delhi szultánság, a Nagymogul Birodalom, majd a Maratha, a brit uralom és végül napjaink független Indiája követett. A sok királyság felemelkedése és bukása ellenére a hindu vallás azonban fennmaradt és tovább fejlődött. A Közel-Kelet történelmében az Omajád kalifátust az Abbaszidek, a szeldzsuk és az oszmán törökök, a gyarmatosítás időszaka, majd mai arab államai követték. A politikai hatalom ezen változásai ellenére a muzulmán vallás tovább élt és virágzott. Nyugat-Európa történelmében a hatalom központja sokszor változott, Rómától a Karoling-uralkodóház, majd a reneszánsz Itália városainak kezébe került. Ezt követően Spanyolország és Portugália váltak Európa vezető hatalmaivá, amelyeket röviddel azután Franciaország és Hollandia, majd Anglia követett. A modern korban a Nyugat vezetése megoszlott Amerika és a Szovjetunió között. E politikai változások ellenére a kereszténység tovább virágzott. A kereszténység még a Szovjetunió marxista materializmuson alapuló zsarnoki elnyomása alatt is élő és elpusztíthatatlan maradt.
Ha megvizsgálnánk a nemzetek felemelkedését és hanyatlását, számos esetet találnánk, ahol a vallást üldöző nemzetek elbuktak, míg virágoztak azok, amelyek védelmezték és támogatták a vallást. Azok az emberek, akik egy nemzet vezetőjének pozíciójába emelkedtek, gyakran tartoztak azok közé, akik a vallást nagyra becsülték. A történelem tehát azt erősíti meg, hogy bizonyosan eljön majd az a nap, amikor a vallást üldöző kommunista világ bukása bekövetkezik.
Sok vallás hagyta bélyegét a történelmen. A legnagyobb befolyással bíró vallások kultúrköröket alakítottak ki. A világtörténelem különböző korszakaiban huszonegy-huszonhat fő kultúrkör létezett. A történelem előrehaladtával a kevésbé fejlett kultúrákat a fejlettebbek elnyelték vagy magukba olvasztották. A kultúrköröknek a nemzetek felemelkedésével és hanyatlásával nehezített fejlődésének eredményeként napjainkra négy nagy kultúrkör maradt fenn: a távol-keleti, a hindu, a muzulmán és a keresztény. A jelenben zajló folyamatok arra mutatnak, hogy e négy kultúrkör egy keresztény erkölcsi alapokon nyugvó világkultúra felé tart. E történelmi fejlődés bizonyítékul szolgál arra, hogy a kereszténység végső küldetése az, hogy a jóság eszményét kutató valamennyi vallás céljait beteljesítse. Az egyes kultúrák fejlődésének története – terjedésük és hanyatlásuk időszakait is beleértve – az egy valláson alapuló világkultúra létrehozása felé halad. Ez azt jelzi, hogy az emberi történelem nem más, mint egy egységes világ helyreállítása.
Másodszor, a vallás és a tudomány előrehaladását megfigyelve is arra következtethetünk, hogy az emberi történelem a helyreállítás gondviselésének történelme. Már korábban szó volt arról, hogy a vallás, illetve a tudomány célja a belső, illetve a külső jellegű tudatlanság legyőzése a bűnbe esett emberi társadalomban. Noha eddig egymástól függetlenül működtek, és kevés kapcsolat fűzte össze őket, a vallásnak és a tudománynak elkerülhetetlenül közeledniük kell egymáshoz. Feladatuk küszöbén állnak ma: valamennyi problémájukat közösen, együttműködve kell megoldaniuk. Ez a folyamat azt mutatja, hogy az emberi történelem a gondviselés útján haladt, hogy a világot eredeti állapotába állítsa helyre.
Ha nem történt volna meg a bűnbeesés, elődeink intellektuális kepésségeinek fejlődése lehetővé tette volna számukra, hogy elérjék a szellemi tudás legmagasabb szintjét, így természetes ösztönzést éreztek volna, hogy az anyagi világgal kapcsolatos tudásuk is hasonló szintet érjen el. A tudomány rendkívül rövid idő elmúltával gyorsan fejlődött volna, és napjaink tudományos és technológiai szintjét már abban az időben elérték volna. A bűnbeesés következtében azonban az emberek tudatlanságba süllyedtek, és csak egy primitív társadalom felépítésére voltak képesek, távol Isten eredeti eszményétől. Ezen a tudatlanságon az emberek csak hosszú idő elteltével és a tudomány előrehaladásának köszönhetően juthattak túl. A magasan fejlett technológia modern világa mostanra elvezetett bennünket az ideális társadalom küszöbére.
Harmadszor, ha a konfliktusokkal teli történelmet tanulmányozzuk, akkor is megérthetjük, hogy az emberi történelem a helyreállítás gondviselésének történelme. A vagyon, a terület és az emberek feletti uralomért való harcok szünet nélkül folytak, és az emberi társadalom fejlődésének megfelelően egyre nagyobb méreteket öltöttek.
E küzdelmek a család szintjéről a törzs, a társadalom, a nemzet és a világ szintjére szélesedtek ki napjainkra, amikor a demokratikus világ és a kommunista világ áll egymással szemben egy végső konfliktusban. Az emberi történelemnek ebben a szakaszában, az utolsó napokban a mennyei törvény a demokrácia révén érkezett a földre, és véget vetett a történelem egy hosszú időszakának, amelyben az emberek a vagyon, a terület és a mások feletti uralom megszerzése útján próbálták elérni a boldogságot. Az első világháború befejezésekor a legyőzött nemzetek lemondtak gyarmataikról, a második világháborút követően a győztesek önként felszabadították és anyagi segítséggel látták el gyarmataikat.
Az elmúlt években az Egyesült Nemzetek Szervezetének nagyhatalmai olyan gyenge és kis nemzeteket fogadtak be soraikba, amelyek közül néhány még egyes városaiknál is kisebb, és egyenlő jogokat, valamint részvételt nyújtottak nekik a nemzetek testvéri közösségében.
Milyen formában zajlik a demokrácia és a kommunizmus közti végső küzdelem? Ez elsősorban ideológiák háborúja. Mindaddig nem szűnik meg teljességgel, amíg meg nem jelenik egy olyan igazság, amely maradéktalanul legyőzi a mai világot fenyegető marxista-leninista ideológiát. A kommunista ideológia tagadja a vallást és a tudomány kizárólagos elsőségét hangoztatja. A vallást és a tudományt kibékítő új igazságnak tehát át kell lépnie a kommunista ideológián, és meg kell teremtenie a kommunista, valamint a demokratikus világ egységét. A konfliktusok történelme olyan irányba halad, amely azt erősíti meg, hogy az emberiség történelme az eredeti, eszményi világ helyreállítására irányuló gondviselés történelme.
Negyedszer a Biblia szavai alapján vizsgáljuk meg a kérdést. Az emberi történelem célját az Édenkert, és annak közepén az élet fájának helyreállítása jelenti. Az Édenkert nem köthető egy meghatározott földrajzi helyhez, ahol Isten megteremtette Ádámot és Évát, hanem az egész Földet magába foglalja. Ha az Édenkert a Földnek pusztán arra a kis területére korlátozódott volna, ahol Ádám és Éva megszülettek, az emberiség hogyan férhetne el ilyen kis helyen, és ugyanakkor hogyan tudná megvalósítani Istennek azt az áldását, hogy „szaporodjatok és töltsétek be a földet”?
Az első emberpár bűnbeesése miatt az Édenkertre Sátán formált jogot, és a kert közepén álló élet fájához vezető út lezárult az ember előtt. Ez áll a Jelenések könyvében:
,,Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Boldog, aki megmossa ruháját (a Bárány vérében). Joga lesz az élet fájához, és a kapukon át bemegy a városba.” – Jel 22, 13-14
Az emberi történelem az alfával kezdődött és az ómegával ér véget. A történelem végén a bűnbe esett ember abban reménykedik majd, hogy megmoshatja bűnnel szennyezett ruháját, beléphet a helyreállított Édenkertbe és elérheti az élet fáját, amely rég elveszett.
Mi a pontos jelentése ennek a bibliai versnek? Az élet fája az emberiség Igaz Atyját jelképezi. Ha jellemét tökéletessé fejlesztette volna, Ádám töltötte volna be ezt a szerepet. Az első szülők bűnbeesése következtében leszármazottaik az eredendő bűnnel szennyeződtek be. Ahhoz, hogy igaz, eredeti állapotunkban álljunk helyre, újjá kell születnünk, ahogy Jézus is mondta.
A történelem folytonos keresés volt Krisztus, az emberiség Igaz Atyja után, aki új életet adhat nekünk. Az élet fája, amelyet az utolsó napok szentjei elérhetnek, ebben a bibliai részletben nem más, mint Krisztus. A Biblia tehát azt tanítja, hogy a történelem célja az Édenkert helyreállítása, a középpontjában Krisztussal, aki az élet fájaként jön el.
A Bibliának az a jövendölése, hogy az utolsó napokban új ég és új föld fog megjelenni, annyit jelent, hogy a Sátán uralmában lévő régi ég és régi föld Krisztus Isten-központú uralma alatt új égként és új földként áll majd helyre. A Biblia azt is mondja, hogy az egész teremtés – a sátáni elnyomásban szenvedve és nyögve – várja Isten fiainak megjelenését. A teremtett dolgok nem azért várják Isten igaz fiainak megjelenését, hogy tűzben égjenek és elpusztuljanak az utolsó napokban, hanem azért, hogy megújuljanak. Azáltal újulnak meg, hogy helyreállnak eredeti állapotukba jogos uraik, vagyis Isten igaz fiainak és lányainak igazgatása alatt, akik képesek szeretettel uralkodni fölöttük.
Az emberiség történelmének különböző irányait – a kultúrák fejlődését, a vallás és a tudomány előrehaladását, a konfliktusok történelmének irányvonalát, valamint a bibliai tényeket – tanulmányozva egyértelművé vált, hogy az emberi történelem az eredeti, eszményi világ helyreállítására irányuló gondviselés történelme.
3. rész: Az utolsó napok
3.1 Az utolsó napok jelentése
A bűnbeesés azt eredményezte, hogy a három nagy áldás, amit Isten az első emberpárnak adott, nem Isten szeretetén és az Őstörvényen alapulva, hanem törvénytelen módon, Sátán gyámsága alatt valósult meg. Az emberiség történelme attól kezdve Isten helyreállítási gondviselésének a történelme. Rossz kezdete ellenére a sátáni hatalomban lévő világnak olyan világgá kell átalakulnia majd egy napon, amelyben a jóság uralkodik, s ahol a három nagy áldás Isten-központúan teljesedik be. A Messiás ennek az átalakulásnak az idején jön el.
Az utolsó napok az az időszak, amikor a sátáni uralom alatt lévő rossz világ Isten uralma alatt álló ideális világgá alakul át. A földi pokol a földi Mennyországgá válik. Ezért ez nem egy félelmetes nap lesz, amelyen a földet világméretű katasztrófák pusztítják el, mint ahogyan ezt sok keresztény vallja. Valójában az öröm napja lesz, amikor az emberiség leghőbb vágya, hosszú évszázadok reménye végre valóra válik.
Az ember bűnbeesésétől kezdve Isten nemegyszer próbálta véghez vinni szándékát, hogy véget vessen a bűnös világnak és helyreállítsa az eredeti, jó világot. Az emberek azonban egyik próbálkozásnál sem teljesítették a kötelezettségüket, és így meghiúsították Isten akaratát. Az utolsó napok gondviselésének előkészítése ebből adódóan többször megismétlődött.
A Biblia részletesebb tanulmányozása ezt erősíti meg.
3.1.1 Noé kora az utolsó napok ideje volt
Isten azt mondta Noénak: „Elhatároztam, hogy elpusztítok minden lényt a földön, mivel a föld az emberek miatt megtelt gonoszsággal”. Ez arra utal, hogy Noé kora az utolsó napok ideje volt. Isten el akarta pusztítani a gonosz, bűnös világot, amelyet a bűnbeesés óta Sátán uralt. Az volt a szándéka, hogy az özönvíz ítéletével egyszer és mindenkorra véget vessen a Bibliában ezerhatszáz évesnek feljegyzett bűnös történelemnek. Ezután Isten kiválasztotta Noé családját, akik csakis őt imádták, azért, hogy uralmát az ő hitük alapján támassza majd fel. Ilyen értelemben Noé korát az utolsó napoknak tekinthetjük. Azonban amikor Kám, Noé második fia egy olyan bűnös cselekedetet követett el, amely a bűnbeesést erősítette meg, Noé családja nem tudta teljesíteni megbízatását az emberiség képviseletében, Isten szándéka pedig nem teljesülhetett.
3.1.2 Jézus kora az utolsó napok ideje volt
Isten előre elrendelte akaratának teljesülését, ezért a helyreállítás gondviselésének célja nem változik és mindenképpen valóra válik. Így, mivel a helyreállítás gondviselése nem teljesült Noén keresztül, Isten más prófétákat hívott el, hogy a hit alapját újból előkészítsék. Erre az alapra küldte el Isten Jézust, hogy a világot szolgaságban tartó sátáni uralomnak véget vessen és hogy megalapozza az Isten-központú, eszményi világot. Jézus kora eszerint szintén az utolsó napok ideje volt. Emiatt mondta Jézus, hogy ítéletet hozni jött, és ezért jövendölte a következőket Malakiás Jézus eljöveteléről:
„Mert lám, elérkezik az a nap, s izzó lesz, mint a kemence. Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: az a nap, amely elérkezik, lángra lobbantja őket, ...úgyhogy sem gyökér, sem lombozat nem marad belőlük.” – Mal 3,19
Jézus azért jött, hogy az eredeti, ideális világot helyreállítsa. Izrael népe azonban nem hitt benne, és így az ember felelőssége nem teljesült. Ez azt jelentette, hogy Isten akaratának megvalósulása Krisztus második eljövetelének idejére halasztódott.
3.1.3 Krisztus második eljövetelének kora az utolsó napok ideje
Miután a választott nép hitetlensége miatt Jézusnak a kereszt útját kellett járnia, csak szellemi megváltást adhatott át. Ezért vissza kell térnie, hogy a megváltás gondviselésének célját szellemileg és fizikailag egyaránt beteljesítse, valamint hogy a földi Mennyországot helyreállítsa. Ilyen módon Krisztus Második Eljövetelének kora szintén az utolsó napokat jelenti. Ezért mondta Jézus: „S mint Noé korában történt, úgy lesz az Emberfiának idejében is”, és azt jövendölte, hogy sok természeti csapás várható a visszatértekor.
3.2 Az utolsó napokra vonatkozó bibliai jövendölések
Sok keresztény hisz abban, hogy az utolsó napokban a mai ember képzeletét meghaladó természeti csapások és gyökeres változások történnek majd, és szó szerint úgy zajlanak le, ahogyan azt a Biblia leírja. Azonban ha megértenék, hogy az emberiség történelme az isteni gondviselés történelme, amelynek az a célja, hogy a világot helyreállítsa abba az eredeti állapotba, miként Isten a teremtéskor eltervezte, akkor felismernék, hogy a Bibliában az utolsó napokra jövendölt jelenségek nem szó szerint történnek majd meg. Vizsgáljuk meg, hogy az utolsó napokra vonatkozó próféciák valójában mit jelképeznek.
3.2.1 Az ég és a föld pusztulása, az új ég és az új föld teremtése
A Biblia szerint Noé idejében Isten elhatározta, hogy elpusztítja a földet. Noé kora az utolsó napok ideje volt, a föld mégsem pusztult el. Ahogyan a következő részletek is utalnak rá, a föld örök: „Az egyik nemzedék megy, a másik jön, de a föld örökké megmarad”, „Mint égi magaslatot, úgy építette a szentélyt, szilárddá tette, mint a földet, amelyet örökre megteremtett”. A földet Isten az objektumának teremtette. Isten, a szubjektum, örökkévaló, és így a földnek, az objektumának is örökkévalónak kell lennie. A mindenható Isten soha nem elégedne meg egy olyan törékeny világgal, amely akár el is veszhet Sátán miatt. Mit jelenthetnek akkor azok a jövendölések, amelyek szerint a föld az utolsó napokban elpusztul?
„...az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak. Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját.” – 2Pét 3,12-13
„Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak...” – Jel 21,1, vö. Iz 66,22
Egy nemzet lerombolása a hatalom megdöntését, míg egy új nemzet létrehozása egy új hatalom bevezetését jelenti. Az ég és a föld pusztulását előrevetítő próféciák ehhez hasonlóan azt jelentik, hogy Sátán uralma megdől. Az új ég és új föld megjelenése pedig azt jelenti, hogy az ég és a föld a Krisztusra alapított isteni uralom alatt áll helyre.
3.2.2 A menny és a föld tűz általi ítélete
Mi a jelentése annak a próféciának, hogy az utolsó napokban „az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak”? Malakiás, aki megjövendölte Jézus eljövetelét, beszélt a tűz ítéletének napjáról. Jézus azért jött a világba, hogy elhozza ezt az ítéletet, amint ő maga mondta: „Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak”. Azt is mondta: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön”. A tűz annak az ítéletnek az eszközét jelképezi, amely miatt Jézus eljött. Azonban nincs feljegyzés arról, hogy Jézus szó szerint tűzzel ítélkezett volna a világban. A tűzre vonatkozó bibliai sorok minden bizonnyal szimbolikusak. Azt olvashatjuk, hogy „nem olyan-e szavam, mint a tűz?” A tűz általi ítélet tehát az Isten igéje általi ítéletet jelképezi.
Nézzünk néhány bibliai példát az Ige általi ítéletre: „Van annak bírája, aki elveti és nem fogadja el szavaimat: a tőlem hirdetett tanítás ítéli majd el az utolsó napon”. „Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk Jézus elsöpri szája leheletével”, vagyis az Igéjével. Továbbá, „Szája vesszejével megveri az erőszakost, s ajka leheletével megöli a gonoszt”, „Aki hallja szavamat és hisz annak, aki küldött, az örökké él, nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre”. Ebből következik, hogy a tűz ítélete, amelyet Jézus volt hivatott elhozni, az Ige általi ítéletet jelenti.
Mi az oka annak, hogy Jézus az Igével ítélkezik? Az emberek az Ige által teremtettek, és Isten teremtésének eszménye az volt, hogy az első emberpár magát az Igét megtestesítve megvalósítsa az Ige célját. Ők azonban nem tartották meg Isten Igéjét, bűnbe estek, és az Ige célja így nem teljesült. Attól kezdve Isten úgy próbálja teljesíteni az Ige célját, hogy az embereket újjáteremti az Ige által. Ez a helyreállítás gondviselése, amely a Szentírásban kinyilatkoztatott igazságon, az Igén alapszik. A Bibliában az áll: „S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be”. Jézus teljes mértékben megtestesítette az Igét. Ismét eljön és ő maga lesz az Ige általi ítélet mértéke, és az emberiséget aszerint ítéli meg, hogy az Ige célját mennyiben valósította meg. Az ítélet a helyreállítás célját, vagyis az Ige céljának megvalósulását segíti. A gondviselés folyamatában ezért az igét kell az ítélet mércéjének venni. Jézus így panaszkodott: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon?” Az Ige megtestesülése volt, és mély fájdalommal töltötte el, hogy életet adó szavait Izrael népe nem fogadta be.
3.2.3 A halottak feltámadnak sírjaikból
Az áll a Bibliában, hogy az utolsó napokban a halottak feltámadnak sírjaikból:
„A parancsszóra, a főangyal szólítására, Isten harsonájának zengésére ... először a Krisztusban elhunytak támadnak fel.” – 1Tessz 4,16
Megérthetjük ennek a jövendölésnek a jelentését, ha megvizsgálunk egy hasonló eseményt, amikor a halottak feltámadtak sírjaikból Jézus halálakor:
„...sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek.” – Mt 27,52-53
Ez a szakasz nem azt jelenti, hogy a szentek felbomlott teste valóságosan feltámadt a sírból. Ha az ószövetségi szentek fizikai testükkel valóban feltámadtak volna sírjukból és Jeruzsálemben sok embernek megjelentek volna, akkor minden bizonnyal tanúságot tettek volna Jézusról, mivel ők már tudták, hogy ő volt a Messiás. Egy ilyen tanúságtétel hallatán Jeruzsálem lakói közül ki ne hitt volna a keresztre feszített Jézusban? Ezenkívül, ha a szentek valóban feltámadtak volna testükben, akkor a cselekedeteiket biztosan lejegyezték volna a Bibliában. Ilyen feljegyzéseket azonban nem találunk.
Mit takar a Szentírásnak az az állítása, hogy a szentek teste feltámadt sírjaikból? Olyanok jegyezték ezt fel, akik látták a múlt szentjeinek szellemeit, amint szellemként feltámadtak és megjelentek a földön. Ez sokban hasonlít ahhoz, amikor Mózes és Illés szellemként rövid időre megjelent Jézus előtt a Színeváltozás hegyén. Mit jelképez a sír? A kialakuló szellemek birodalma, vagyis a szellemi világnak az a része, ahol az Ószövetség szentjeinek szellemei éltek, a Paradicsomból, a szellemi világnak Jézus által megnyitott részéből nézve sötét helynek tűnik, és emiatt illetik a sír kifejezéssel. E szentek szellemei mind a szellemi világnak ebben az alacsonyabb szintű részében éltek, mielőtt a szellemileg nyitott hívők előtt megjelentek a földön.
3.2.4 A hívők elragadtatnak a magasba Krisztus elé
„...azután mi, akik életben maradtunk. A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk.” – 1Tessz 4,16-17
A „magas”, amelyre ez a vers utal, nem a felettünk levő eget jelenti. A Bibliában a „föld” gyakran a gonosz uralma alatt álló bűnbe esett világ jelképe, míg a „menny” sokszor a jó uralom alatt levő bűntelen világot szimbolizálja. A mindenütt jelen való Isten természetesen mindenütt ott van a földön, mégis így imádkozunk: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy...”. Bár Jézus a földön született, úgy hivatkoznak rá, mint „aki alászállt a mennyből: az Emberfia”. Az Úrral a magasban találkozni annyit jelent, hogy amikor Krisztus visszatér, legyőzi Sátán királyságát és helyreállítja a földi Mennyországot, akkor a szentek a jó uralmának világában fogadják az Urat.
3.2.5 A nap elhomályosul, a hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről
Jézus azt mondta, hogy az utolsó napokban „a nap elhomályosul, a hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről”. Hogyan kell értenünk ezt a bibliai sort?
A Bibliában az áll, hogy Jákob tizenkét fia közül a tizenegyediknek, Józsefnek volt egy álma:
,,Más alkalommal újra álmot látott s azt is elmondta bátyjainak. Így szólt: ’Látjátok, ismét álmom volt. A nap, a hold és a csillagok meghajoltak előttem.’ Amikor elbeszélte apjának és testvéreinek, apja megfeddte, mondván: Mit akar jelenteni ez az álom, amit láttál? Nekem, anyádnak és bátyáidnak, nekünk a földig kell hajolnunk előtted?” – Ter 37,9-10
Amikor József később Egyiptom kormányzója lett, szülei és testvérei meghajoltak előtte, amint azt az álom előre megjósolta. József álmában a nap és a hold a szülőket, a csillagok pedig a gyermekeket jelképezték. Ahogy a későbbiekben majd megindokoljuk, Jézus és a Szentlélek az Igaz Szülők, akik azért jöttek el, hogy Ádám és Éva helyett új életet adjanak az embereknek. Ezért Máté Evangéliumának e jóslatában a nap és a hold Jézust és a Szentlelket jelképezi, míg a csillagok az igaz hívőket, akik az ő gyermekeik. A Biblia más helyen Jézust az igazi világossághoz hasonlítja, mivel benne az Ige testté lett, és mert az igazság fényét sugározta. A napfény Jézus szavainak világosságát, a holdfény pedig az Igazság lelkének, vagyis a Szentléleknek a világosságát jelenti.
Az, hogy a nap elhomályosul és a hold nem világít többé, azt jelenti, hogy a Jézus és a Szentlélek által közvetített újszövetségi Ige elveszíti a fényét. Hogyan veszíthet fényéből az Újszövetségben kinyilatkoztatott Ige? Amikor Jézus és a Szentlélek eljött az ószövetségi Igét beteljesítő újszövetségi Igével, az Ószövetség Igéjének fénye elhomályosult. Ugyanígy, amikor Krisztus – hogy az újszövetségi Igét beteljesítse és új eget és új földet építsen fel – visszatér az új igazsággal, akkor az első eljövetelekor hozott Ige elhomályosodik. Azt lehet mondani, hogy az Ige elveszíti a fényét, mert egy új korszak eljövetelével a régi igazság küldetésének időszaka lejár.
A jóslat, amely szerint a csillagok lehullanak, azt jelenti, hogy az utolsó napokban sok mély hitű keresztény hibázik és elesik Isten kegyelmétől. Jézus idejében a zsidó nép vezetői mind vágytak a Messiás eljövetelére, amikor azonban nem ismerték fel Jézusban a Messiást és szembeszegültek vele, elbuktak. Azok a keresztények, akik aggódva várják Jézus visszatértét, elkövethetik ugyanezt a hibát, amikor valóban újra eljön Krisztus.
Jézus feltette ezt a kérdést: „Amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” Más alkalommal pedig ezt mondta odaadó híveinek: „Sose ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!” Jézus ezekkel a szavakkal az utolsó napok keresztényeit figyelmeztette, mert előre látta annak a lehetőségét, hogy második eljövetelének idején elveszítik a hitüket és vétkeznek majd ellene.
4. rész: Az utolsó napok és napjaink
Amikor Jézus a sorsáról jövendölt, Péter János jövőjéről is kérdezett. Jézus e szavakkal válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele?” Ezt hallva a tanítványok azt hitték, hogy Jézus még János életében visszatér. Jézus azt is mondta tanítványainak, hogy: „Nem járjátok végig Izrael városait, amíg az Emberfia el nem jön”, és azt is, hogy „Bizony mondom nektek: az itt állók közül némelyek nem halnak meg, amíg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában”. E szavak alapján a tanítványok és azóta is sok keresztény hitte, hogy még az ő életében vissza fog térni Jézus. Állandóan bennük élt az a sürgető érzés, hogy az utolsó napok közel vannak.
Mindennek az az oka, hogy nem értik meg az utolsó napok alapvető jelentését.
Korunk egyes jelenségeit tanulmányozva arra a következtetésre juthatunk, hogy napjaink jelentik az utolsó napokat. E jelenségekben felismerhetjük, hogy Isten helyreállítási gondviselésének a célja, vagyis a három nagy áldás kezd megvalósulni. Amint Jézus mondta:
„Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és a levelei kibontakoznak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így amikor ezeket látjátok, magatok is megállapíthatjátok, hogy már közel van az ajtóban.” – Mt 24,32-33
4.1 Az első áldás helyreállításának jelei
Az első áldás, amelyet Isten Ádámnak és Évának adott, az egyéni jellem tökéletessége volt. Napjainkban számos jelenség utal arra, hogy a csúcspontjához közeledik Isten gondviselése, amelynek célja az, hogy a bűnbe esett embereket tökéletes jellemű egyénekké állítsa helyre.
Először is azt figyelhetjük meg, hogy a bűnbe esett emberek szellemi volta kezd helyreállni. Már volt szó arról, hogy amikor egy ember eléri a tökéletességet, szívében teljesen eggyé válik Istennel, és másokkal is igaz kapcsolatokat tud kiépíteni. Bár még korántsem voltak tökéletesek, Ádám és Éva tudtak beszélni Istennel. Amikor erről a szintről lesüllyedtek, leszármazottaikat is az Istennel szembeni tudatlanság és érzéketlenség állapotába sodorták. A helyreállítás gondviselése során a különböző korok érdemeinek köszönhetően a bűnbe esett emberek szellemisége fokozatosan helyreállt. Amint ez a Bibliában áll, az utolsó napokban sok mély hitű ember tesz szert arra a képességre, hogy Istennel kapcsolatot teremtsen:
„Az utolsó napokban... kiárasztom lelkemet minden emberre. Fiaitok és lányaitok jövendölni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak.” – ApCsel 2,17
A körülöttünk zajló szellemi jelenségek sokaságát tapasztalva láthatjuk, hogy jelen korunk az utolsó napok ideje. Beléptünk abba a korba, amelyben elérhetjük az egyéni tökéletességet és helyreállíthatjuk Isten első áldását.
Az első áldás helyreállításának második jelét a történelemnek abban az irányvonalában láthatjuk, amely az eredeti lélek szabadságának visszaszerzése felé mutat. A bűnbeesés miatt Sátán rabságban tartja az eredeti lelket, és elveszítettük szabadságunkat, hogy Isten elé járulhassunk. Napjainkban, amikor az emberek életük kockáztatásával is küzdenek szabadságuk megszerzéséért, az igaz szabadság eléréséért való igyekezet a csúcspontjára ért. Mindez azt jelzi, hogy egy olyan új korba léptünk, amelyben elérhetjük a Sátán által hosszú ideig megtagadott egyéni szabadságot, és szabadon léphetünk Isten elé.
Az első áldás megújulásának harmadik jele az ember valódi értékének helyreállása. Horizontálisan tekintve minden ember egyenlő értékű, de a valódi értékre ez még nem jelent bizonyítékot. A menny vertikális nézőpontjából minden egyén a legmagasztosabb kozmikus érték hordozója. A bűnbeesés miatt az emberek elveszítették eredeti értéküket. Napjainkban azonban a demokratikus eszmények felvirágzásának köszönhetően egyre nagyobb hangsúlyt kap a rabszolgák felszabadítása, az elnyomott faji kisebbségek szabadsága, és a kis és gyenge nemzetek függetlensége. Az emberek kiállnak az emberi jogokért és a nemek közötti egyenlőség mellett, és minden eddiginél nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az egyén értékének, amely ilyen módon egyre jobban közelít az eredeti érték felé. Mindez azt mutatja, hogy elérkeztünk az utolsó napok küszöbéhez, amikor az emberek helyre tudják állítani Isten első áldását.
Az első áldás napjainkban történő megújulásának negyedik jele az eredeti igaz szeretet helyreállítása a bűnbe esett emberek körében. Az a világ, amelyben Isten eszménye megvalósul, a tökéletes ember képmása. Ebben a világban mindenki vertikális egységben lesz Istennel, és ez lesz az alapja annak, hogy természettől fogva harmonikusan éljünk horizontális kapcsolatainkban, egymás mellett. Az együttérzést és az empátiát csak akkor érhetjük el, ha mindnyájan eggyé leszünk Isten szeretetében. A bűnbeesés miatt elszakadt az Isten és az emberek közötti vertikális kötelék, s ez az emberek közti horizontális kapcsolat szétesését eredményezte. Az emberi történelem ennek következményeként az állandó konfliktusok történelmévé vált. Korunkban viszont elterjedt az egyetemes szeretet filozófiája, és az emberek egyre jobban keresik az igaz, eredeti szeretetet. Mindez még egy bizonyíték amellett, hogy a jelen kor az utolsó napok kora, amikor helyreállíthatjuk Isten első áldását, és megvalósíthatjuk az Isten szeretetéből táplálkozó egyéni tökéletességet.
4.2 A második áldás helyreállításának jelei
Isten második áldása Ádám és Éva számára az volt, hogy Igaz Szülőkké váljanak, jó gyermekeket neveljenek fel, és olyan családot és társadalmat építsenek fel, amelyben a jóság uralkodik. Ádám és Éva azonban gonosz szülőkké váltak és gonosz gyermekeknek adtak életet; az ő leszármazottaikból, vagyis az egész emberiségből alakult ki a gonoszság uralma által elnyomott világ. Ettől az időtől fogva Isten kettős, belső és külső jellegű gondviselése arra irányul, hogy a jóság korlátlan uralmát helyreállítsa.
Isten vallásokat alapított, és rajtuk keresztül dolgozott, hogy felemelje az emberek szellemiségét, belsőleg megtisztítva őket a sátáni elemektől. A konfliktusok és háborúk által ugyanakkor külsőleg is egyre inkább megszüntette Sátán befolyását. Sátán befolyása külső és belső tekintetben is visszaszorult, és a helyreállítás gondviselése során jó gyermekek nevelkedtek fel, akik egy napon, amikor Krisztus másodszor is eljön, Igaz Szülőként szolgálják majd őt. Az emberi történelem ilyen módon előkészítette a szükséges utat Isten második áldásának helyreállításához. Ha megfigyeljük azokat a jeleket, amelyek Isten korlátlan uralmának belső és külső helyreállítására utalnak, arra a következtetésre juthatunk, hogy a jelen kor az utolsó napok ideje. Mindezek a jelek a különböző kultúrkörök fejlődésének irányvonalaiban, illetve a nemzetek virágzásának és hanyatlásának történelmében jelentek meg, amelyek közül mind a kettőnek a vallás a gyökere.
Vizsgáljuk meg először azt, hogy milyen módon haladt előre a kultúrák fejlődése egészen addig, hogy napjainkra az utolsó napok küszöbére érkeztünk. Isten prófétákat és szenteket küld a bűnbe esett emberiséghez, hogy vallásokat alapítsanak. Azon dolgozik, hogy a vallásokat a jóságot keresők eredeti lelke által vigye előbbre. Isten ilyen módon a vallásokra épülő kultúrköröket hoz létre. A történelem folyamán ugyan számos kultúra keletkezett, idővel azonban a legtöbb más kultúrkörökbe olvadt bele. Napjainkban annak a nyilvánvaló irányzatnak lehetünk tanúi, amely a keresztény eszményekre épülő, világméretű kultúrkör kialakulását mutatja. Ennek az irányzatnak a fejlődésével, Jézus Krisztus szeretete és vezetése alatt a különböző etnikai fajok és népek testvérekként egyre inkább egymás mellett állnak, ilyen módon helyreállítva Isten második áldását.
A kereszténység és a többi vallás közötti legfőbb különbség abban áll, hogy a kereszténység célja az, hogy fogadja és tisztelje az emberiség Igaz Szüleit, akik által az egész emberiség jó gyermekekként újjászülethet. A kereszténységnek így meg kell újítania a világot és egy olyan globális családdá kell alakítania, amelyet Isten már a teremtéskor eltervezett. A kereszténység ezzel központi vallássá válik, amelynek az a küldetése, hogy a helyreállítás gondviselését beteljesítse. Napjainkra a világ a keresztény eszményekre épülő egységes kultúrkörré olvadt. Jézus és a Szentlélek tanításának a hatására, akik az emberiség Igaz Szülei, minden ember számára megnyílt az út ahhoz, hogy istenhívő gyermekké váljon. Ez az irányzat Isten második áldásának a helyreállítását bizonyítja. Bizonyossággal állíthatjuk tehát, hogy a jelen kor az utolsó napok kora.
Vizsgáljuk most meg, miként haladt a nemzetek virágzásának és bukásának a történelme azon cél felé, hogy helyreállítsa a jóság uralmát, és ilyen módon elvezessen az utolsó napokhoz. Az, hogy a küzdelmek és háborúk okát csupán érdekharcokban és az ideológiák versengésében látjuk, egy olyan hiba, amely Isten alapvető gondviselésével kapcsolatos tudatlanságunkból ered. Amióta Sátán leigázta az első ősöket, a hosszú történelem folyamán az emberiség végig szenvedett. Azonban mindaddig, amíg Isten teremtésre vonatkozó célja változatlan, a történelem célja az lesz, hogy elszakítsuk a Sátánhoz láncoló kötelékeket és Isten királyságát helyreállítsuk. Ha ebben a bűnös világban nem lennének háborúk és megosztottság, a gonoszság uralma örökre tovább folytatódna, és a világot nem tudnánk helyreállítani. Isten ezért úgy vitte előre gondviselését, hogy fokozatosan állította helyre a mennyei uralmat. Prófétákat és szenteket küld a bűnbe esett világba, hogy vallásokat alapítsanak és az erkölcs szintjét felemeljék. A jóság szempontjából magasabb szinten álló kormányokat hoz létre, hogy szembeszálljanak a jóság alacsonyabb szintjével rendelkező rendszerekkel és legyőzzék őket. A konfliktusok és háborúk tehát a helyreállítás gondviselésének beteljesítésében elkerülhetetlenek.
Összefoglalva néhány kérdést, amelyek közül többel a könyv második részében bővebben foglalkozunk majd, elmondhatjuk, hogy az emberi történelem a jóvátételi helyreállítás gondviselése által haladt előre. Sokszor ugyan úgy tűnt, hogy a gonoszság kerekedik felül, a végén azonban a viszonylagosan gonoszabb politikai erők lehanyatlottak és az inkább az isteni oldalon állók magukba olvasztották őket. A jóság uralmának újjáépítését szolgáló gondviselés során tehát a nemzetek felemelkedését és bukását alakító háborúk elkerülhetetlenek voltak.
A Bibliában például azt olvashatjuk, hogy Isten megparancsolta az izraelitáknak, hogy pusztítsák el a hét kánaánita törzset. Miután Saul nem engedelmeskedett Neki, és életben hagyott néhány amalekitát jószágaikkal együtt, Isten keményen megbüntette. Míg ebben az esetben megparancsolta az izraelitáknak, hogy pusztítsák el a pogányokat, egy másik alkalommal, amikor az északi királyság gonosszá vált, Isten az asszírok kezébe adta őket. Meg kell értenünk, hogy Istennek ezekkel az eseményekkel csupán az volt a szándéka, hogy elpusztítsa a gonoszság uralmát, és helyreállítsa a jóságot. Ezért tehát az a harc rossz, amely az Isten oldalán álló jóság uralmán belül folyik az egyének között, hiszen ez meggyengítheti a jóság uralmát, sőt annak szétesését is okozhatja. Másfelől azonban, a jó uralma által a gonoszság elpusztításáért indított háborúk jó célt szolgálnak, mivel a helyreállítás gondviselésének beteljesedését előbbre viszik.
A nemzetek közötti konfliktusok történelme azt a célt szolgálta, hogy az emberiség elszakadhasson Sátántól. Mostanra már oly mértékben előrehaladt a történelem, hogy az Isten oldalán állók az egész világon igényt tarthatnak területekre és vagyonra. Az emberek visszaszerzését szolgáló gondviselés azokkal az egyénekkel indult el, akiket Isten elhívott. Isten alapja később fokozatosan kiterjedt a családokra, társadalmakra és nemzetekre, és napjainkra már elérte a világ szintjét. A Sátántól való elszakadás gondviselése nemzetségi szinten kezdődött el, majd végighaladt a politikai és társadalmi fejlődés különböző szakaszain: a feudalizmuson, a monarchián, s mára elérkezett a demokráciáig. A világ ma két részre oszlott: a demokratikus világra, amely az Isten oldalán álló társadalmak felépítésére törekszik, és a kommunista világra, amely sátáni oldalon álló rendszereket épített fel.
Más szóval, a bűnös emberi történelem ugyan Sátán uralma alatt kezdődött el, azonban Isten gondviselése elérte az emberi szívek fokozatos átváltozását, és szüntelenül táplálta az eredeti lelket, amely a vallás, a filozófia és az erkölcs által a jóságot keresi. Ez a belső támogatás lelkesítette azokat a csoportokat, amelyek keresik az uralkodó gonoszságtól való elválás útját. Ez az elszakadási folyamat világszinten két szemben álló hatalom létrejöttében teljesedett ki. E két egymással ellentétes cél felé haladó hatalom semmiképpen nem élhet békében egymás mellett. Az emberi történelem beteljesüléséhez közeledve minden bizonnyal elérik azt a pontot, ahol az ideológia területén belső összeütközésbe kerülnek. Ez a belső konfliktus arra ösztönzi majd őket, hogy katonai erőkkel harcoljanak. Ennek a konfliktusnak az lesz a következménye, hogy a sátáni uralom örökre elpusztul, és a mennyei uralom, mint Isten egyetlen, örök uralma, újra felépül. Ma elérkeztünk ehhez a ponthoz, ahol ez a két világ megvívja végső csatáját. Mindez újabb bizonyítékul szolgál arra, hogy napjaink az utolsó napok.
A történelem irányát, amelyben a jóság és a gonoszság fokozatosan elválnak egymástól, az iszapos vízhez lehet hasonlítani. Amikor a zavaros víz lassan folyik, az iszap leülepszik és a tiszta víz a felszínen marad egészen addig, amíg az iszap és a víz teljesen elválnak egymástól. Az emberi történelem is ilyen, idővel a gonoszság lassan elpusztul, és a jóság fokozatosan a virágzás útjára lép. Azt követően, hogy a történelem vége felé e két uralom összeütközik, a jóság uralma Isten örök királyságaként megmarad, míg a gonoszság az örök sötétségbe kerül.
Amikor a jóság és a gonoszság ezen útjai keresztezik egymást, az az utolsó napok ideje. Ugyanakkor ez az az idő is, amikor Ádámnak és Évának a növekedési szakasz végén bekövetkezett bűnbeesése jóvátételek által helyreállítható. Az első emberpárhoz hasonlóan, akik megkísértésükkor teljesen összezavarodtak, és nem tudták, hogy kinek engedelmeskedjenek és mi szerint cselekedjenek, e korban mindenki szenvedni fog az ideológiai zűrzavartól.
A helyreállítás gondviselése során több alkalommal eljött az utolsó napok kora, amikor a jó és a rossz uralom útjai keresztezték egymást. Az előbbiekben említettük, hogy Noé és Jézus kora is az utolsó napok voltak, tehát a jóság és a gonoszság ekkor is összeütköztek.
Azonban az emberek elmulasztották felelősségük teljesítését, így Isten erőfeszítései a gonoszság uralmának elpusztítására kudarccal végződtek, és újból kellett kezdenie a gonoszságtól való elválás gondviselését. Jézus visszatérésekor a két uralom újból összeütközésbe kerül. A gondviselés folyamata spirálisan halad előre a teremtés célja felé, míg az események körkörös módon ismétlődnek meg. A történelem tehát párhuzamos időszakok létrehozásával ismételte meg önmagát.
4.3 A harmadik áldás helyreállításának jelei
Amint Ádám és Éva elérték volna a tökéletességet, a természet feletti uralom elnyerésével be kellett volna teljesíteniük a harmadik áldást. Ennek az uralomnak két vonása van: belső és külső. A bűnbeeséskor az emberiség a külső és a belső uralmat is elveszítette, napjainkban azonban tanúi lehetünk annak, ahogyan ezek helyreállnak. Mindez tehát szintén azt sugallja, hogy a jelen kor az utolsó napok ideje.
A belső uralom a szív uralmát jelenti. Az, aki eléri a tökéletességet és szívében összhangban van Istennel, Isten szívét sajátjaként érzi. Ugyanazzal a szeretettel szereti majd a teremtést, mint amely Isten szívéből árad, és ugyanolyan örömét leli a szépségben is, mint Isten. Ez a jelentése a szív uralmának. Amikor azonban az emberek bűnbe estek, és nem érezték át valóságosként Isten szívét, nem tudtak többé azzal a szeretettel fordulni a teremtés felé, amely Isten szívéből ered. Isten helyreállítási gondviselése, többek között a vallás, a filozófia és az erkölcs által, lépésről lépésre emeli fel a bűnbe esett emberiség szívét Istenhez.
Napjainkban több dolog szól amellett, hogy az emberek egyre méltóbbá válnak arra, hogy a teremtést szívük által kormányozzák.
A külső uralom azt jelenti, hogy a tudomány és technológia folytán megfelelő ismeretekkel rendelkezünk a teremtésről. Amennyiben első őseink elérték volna a tökéletességet és a teremtés feletti belső uralmat, a teremtés szellemi oldala felé irányuló szeretetük a legmagasabb szintre fejlődött volna, hiszen épp olyan szívvel szerettek volna, mint Isten. Mindez elősegítette volna a tudomány gyors fejlődését, melynek segítségével külső hatalmat nyerhettek volna a természet világának minden eleme felett. Ebben az esetben az emberiség már régen elérte volna a csillagokat, és kihasználta volna a világegyetemben rejlő összes lehetőséget. A tudomány és a technológia fejlődését gazdasági fejlődés követte volna, kényelmes és kellemes életteret teremtve.
A bűnbeesés miatt azonban az emberek szellemisége lehanyatlott és elveszítették a természet feletti belső hatalmukat. Szellemi érzékenységük olyan tompa lett, mint az állatoké, és a primitív ember szintjére süllyedtek le. Ennek következtében a természet feletti külső uralmukat is elveszítették. Isten helyreállítási gondviselése által az emberek szellemi szintje felemelkedik, és helyreáll a teremtés feletti belső uralmuk. Ennek az az eredménye, hogy külső uralmuk is megújul, mely elvezet napjaink magasan fejlett tudományához. A tudományos fejlődéssel együtt járó gazdasági fejlettségnek köszönhetően korunkban az emberek egy rendkívül kényelmes és kellemes környezetet építettek fel. A bűnbe esett emberek fokozatosan helyreállították a világegyetem feletti uralmukat, és ilyen módon egyre inkább megközelítették Isten harmadik áldásának helyreállítását. Mindezek alapján bizonyossággal állíthatjuk, hogy napjaink az utolsó napok.
Összefoglalva: a világ kultúrái egy olyan világméretű kultúrkör megalakítása felé haladnak, amely egyetlen vallásra épül. Ezzel egyidejűleg, a nemzetek egy olyan nemzetközi kormányszerv létrehozására törekednek, amely a Népszövetségből indult ki, és később az Egyesült Nemzetek Szövetségévé alakult át. Az emberek napjainkban egy világkormány felállításában, gazdasági téren pedig egy nemzetközi piac kialakításában gondolkodnak. A magasan fejlett közlekedés és kommunikáció felülkerekedett az idő és tér korlátain. Ma az emberek majdnem olyan könnyen utazhatnak és kommunikálhatnak egymással, mintha egy faluban laknának. A különböző emberfajtákhoz tartozóak, keletiek és nyugatiak, oly könnyen találkozhatnak egymással, mintha egy nagy család tagjai lennének. A hat kontinens lakói barátságra és testvéri szeretetre vágyva óceánokat utaznak át. Család azonban apa és anya nélkül nem épülhet fel; a testvéri szeretet csak velük alakulhat ki. Az emberek csak akkor fognak egy nagy családként egyesülni és egy világfaluban harmonikusan egymás mellett élni, amikor Krisztus az emberiség Szülőjeként másodszor is eljön.
Mindezekből azt láthatjuk, hogy napjaink biztosan az utolsó napok. Van azonban a történelemnek az emberiség számára még egy ajándéka: az az egyetemes tanítás, amely ugyanazon szülők szeretete és vezetése alatt egy családdá olvasztja össze a világfalu minden idegenét.
5. rész: Az utolsó napok, az új igazság és a hozzáállásunk
5.1 Az utolsó napok és az új igazság
A bűnbe esett emberek fokozatosan legyőzték belső tudatlanságukat, „lélekben és igazságban” felemelve szellemiségüket és értelmüket a vallás által. Kétféle igazságot lehet megkülönböztetni: a vallás által tanított belső igazságot, amely az embereket belső tudatlanságuk legyőzésében segíti, és a tudomány által felfedezett külső igazságot, amely a külső tudatlanság megszüntetésében segít. Ennek megfelelően az értelemnek is két vonását különböztethetjük meg: a belső igazság által felébresztett belső, és a külső igazság által felébresztett külső értelmet. A vallás a belső értelem belső igazságra való törekvése által, míg a tudomány a külső értelem külső igazságra való törekvése által fejlődik.
A „lélek” ebben az összefüggésben a Mennyből kapott ösztönzést jelenti. A szellemi valóság megismerése akkor kezdődik, amikor a szellemi én szellemi érzékszerveivel érzékeli azt. Ezek az érzékelések ráhangolódnak a fizikai érzékszervekre és ilyen módon fiziológiailag is érzékelhetőkké válnak. Másfelől, az igazságot ama tudás révén ismerhetjük meg, amely abból ered, ahogyan a fizikai érzékszerveink közvetlenül érzékelik a fizikai világot. A megismerés tehát egyszerre egy szellemi és egy fizikai folyamat által történik.
Az emberek akkor válnak tökéletessé, amikor szellemi énjük és fizikai énjük egységet alkot. A szellemi megismerés által megtapasztalt isteni ösztönzés élményének és a fizikai megismerés által megtalált igazság ismeretének teljes harmóniában kell lennie, és együtt kell felélesztenie a szellemet és az értelmet. Istent és a világegyetemet csak akkor tudjuk igazán megérteni, ha a megismerés szellemi és fizikai dimenziói összhangban vannak egymással.
Ezért Isten azzal segíti a tudatlan, bűnbe esett embereket, hogy lélek és igazság által felemeli a szellemüket és megvilágítja értelmüket. Ezáltal úgy alakítja gondviselését, hogy az embereket a bűnbeesés előtti eredeti állapotukba állítsa helyre. A történelem folyamán a helyreállítás gondviselésének különböző időszakaiban a kor érdemeinek köszönhetően az emberek szellemi és értelmi szintje fokozatosan emelkedett. A szellemi élmények minősége és a vallási, valamint a tudományos ismeretek mélysége pedig ennek megfelelően növekedett.
A lélek és az igazság egyedi, örök és változatlan. Tanításuk mértéke, szintje, illetve a kifejezési mód azonban koroktól függően változik, ahogyan fokozatosan felemelik a teljes tudatlanságból az emberiséget. Az Ószövetség előtti időkben például, amikor az emberek még nem világosodtak meg és nem kaphatták meg közvetlenül az Igét, az Ige helyett Isten áldozatokat kért tőlük. Az idők folyamán olyan szintre emelkedett az emberek szelleme és értelme, hogy Mózes idejében Isten a törvényt, Jézus idejében pedig az Evangéliumot adta nekik. Jézus egyértelműen megmondta, hogy nem a szavai jelentik az igazságot, hanem ő maga „az út, az igazság és az élet”. Jézus az igazság megtestesülése volt. Szavai által csupán önmagát fejezte ki. Jézus szavainak a célja és mélysége, illetve tanításának a módja attól függően változott, hogy kivel beszélt.
Ezért meg kell értenünk, hogy a Biblia az igazság kifejezésének a módja, de nem maga az igazság. Az Újszövetség a kétezer évvel ezelőtt élt, szellemileg és értelmileg messze a mai ember szintje alatt álló emberek megvilágosodását elősegítő ideiglenes tankönyv. A modern, tudományos jellegű igazságszomjat nem lehet az igazság olyan kifejeződésével csillapítani, amelynek területe behatárolt, és olyan szimbólumokban és példabeszédekben jut kifejezésre, amelyek a régebbi korok emberét voltak hivatottak nevelni. Ahhoz, hogy korunk modern, intellektuális embere az igazság által megvilágosodjon, egy magasabb szintű és bővebb tartalmú tankönyvnek kell megjelennie, amelynek tudományosabb a kifejezésmódja. Ezt az új igazságnak nevezzük. Amint erről már esett szó, ennek az igazságnak egy közös összefogásban ki kell békítenie egymással a vallást és a tudományt annak érdekében, hogy leküzdjük az emberi tudatlanságnak mind a belső, mind a külső aspektusát.
Vizsgáljunk meg további okokat arra, miért kell megjelennie az igazság új formájának. Mint már említettük, a Biblia nem maga az igazság, hanem inkább tankönyv az igazságról. Az igazság fontos részeit szimbólumokban és példabeszédekben tárja föl. Mivel ezeket eltérő módon lehet értelmezni, a hívők között nagyon sok ellentét lépett fel, amely különböző felekezetekre osztotta meg őket. A felekezeti megosztottság elsődleges oka a Biblia jellegében rejlik, nem pedig az emberekben. Egészen addig, amíg meg nem jelenik az új igazság, amely meg tudja világítani a Biblia főbb igazságait elhomályosító szimbólumokat és példabeszédeket, a felekezetek közötti küzdelem egyre nehezebben oldható meg. E nélkül az új igazság nélkül sosem éri el a célját Isten gondviselése, amely a kereszténység egyesülése által teljesedik be. Ezért ígérte meg Jézus, hogy az utolsó napokban elhozza nekünk az igazság új Igéjét:
,,Ezeket képekben mondtam el nektek. De elérkezik az óra, amikor már nem beszélek képekben, hanem nyíltan hirdetem nektek az Atyát.” – Jn 16,25
A korabeli emberek hitetlensége miatt Jézus anélkül halt meg a kereszten, hogy elmondhatott volna mindent, ami a szívében volt. Így szólt: „Ha földi dolgokról beszélek, s azt sem hiszitek, hogy fogjátok hinni, ha majd a mennyei dolgokról beszélek?” Sőt, a következőket tette hozzá: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek”. Mindez elárulja, hogy mennyire szomorúvá tette őt, hogy még legközelebbi tanítványai sem tudták befogadni azt, amit meg szeretett volna osztani velük.
Jézus ki nem mondott szavai azonban nem maradnak örökre titokban, új igazságként a Szentlélek egy napon felfedi majd. Jézus erről így beszélt:
„Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek.” – Jn 16,13
A Bibliában még a következő szavak állnak:
„A trónon ülő jobbjában egy kívül-belül teleírt könyvtekercset láttam, amely hét pecséttel volt lepecsételve.” – Jel 5,1
Ebben a lepecsételt tekercsben vannak azok a szavak, amelyeket Jézus el akart mondani. Amikor János sírva fakadt, mert sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt nem talált senkit sem, aki ezeket a tekercseket felnyitotta és elolvasta volna, a vének közül az egyik így szólt: „Ne sírj! Nézd, győzött az oroszlán Juda törzséből, Dávid sarja. Ő majd kinyitja a könyvet, feltöri hét pecsétjét”. Az oroszlán Juda törzséből, Dávid sarja Krisztust jelenti. El kell érkeznie az időnek, amikor Krisztus eljön, hogy felnyissa az emberiség előtt sokáig titokban maradt hét tekercs pecsétjét, és a hívőknek felfedje az új igazság szavait. Ezért olvashatjuk a következőket: „Ismét jövendölnöd kell sok népről, nemzetről, nyelvről és királyról”. A következő sorok is e jóslatból vannak:
„...kiárasztom lelkemet minden emberre. Fiaitok és lányaitok jövendölni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak.” – ApCsel 2,17
Mindezek azt támasztják alá, hogy számíthatunk arra, hogy az utolsó napokban megjelenik az igazság új megnyilvánulása.
5.2 Hozzáállásunk az utolsó napokban
Ha megvizsgáljuk, miképpen fejlődött a történelem a helyreállítás gondviselésében, megfigyelhetjük, hogy a régi gondviselés vége felé új gondviselés kezdődik. Ennek megfelelően az új gondviselés kezdete egybeesik a régi lezárásával; míg a régi történelemre sötétség száll, az új történelem már hajnalodik. Ilyen időszakban keresztezi egymást a jóság és gonoszság uralma, amelyeknek ugyan közös a gyökerük, mégis ellentétes cél felé törekedtek, és világszinten hozták meg gyümölcseiket. Az ebben a korban élők ezért egy vezető ideológia vagy filozófia hiányában belsőleg szorongástól, félelemtől és zavarodottságtól szenvednek, külsőleg pedig a félelmetes fegyverek által vívott küzdelmektől és háborúktól. Az utolsó napokban sok szerencsétlenség és pusztulás lesz, amint azt Jézus is mondta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhínség, ragály üti fel a fejét és a föld megrendül itt is, ott is”.
Annak érdekében, hogy a gonoszság hatalmát legyőzzük és felállítsuk a jóság törvényét, az utolsó napokban ez a pusztulás elkerülhetetlen. E nyomorúság közepette Isten mindenképpen megteremti a jóság egyre terjedő uralmának a középpontját, hogy megnyithassa az új kort. Noé, Ábrahám, Mózes és Jézus azok között voltak, akiket Isten saját korukban központi személyekké emelt. A mai átmeneti történelmi korszakban úgy válhatunk az új kor részeseivé és úgy dicsőíthetjük Isten vágyát, ha megkeressük azt az embert, akit Isten az új gondviselés központi személyének választott.
Az új kor gondviselése nem a régi kor romjaira épül, hanem éppen ellenkezőleg, a régi kor utolsó szakaszában sarjad ki és növekszik, majd azzal konfliktusba kerül. Ezért annak az embernek, akiben mélyen élnek a régi hagyományok, nehéz megértenie és elfogadnia az új gondviselést. Ez az oka annak, hogy az új korok gondviselését vezető szenteknek és bölcseknek a régi kor áldozataiként gyakran üldöztetésben volt részük, vagy mártírhalált kellett halniuk. Például Jézus, aki megnyitotta az Újszövetség korát, amikor az Ószövetség korának vége felé eljött, nagy megdöbbenést váltott ki a mózesi törvények hű követői körében. A zsidók kiközösítették, és végül keresztre is feszítették. Ezért mondta azt Jézus, hogy „az új bor új tömlőbe való”.
Jézusnak az Újszövetség korának a végén újra el kell jönnie. Elhozza majd az új igazságot, amellyel megtaláljuk az új ég és új föld bibliai képei által leírt új kort. Amint Jézust azzal gúnyolták, hogy Belzebub szállta meg, amikor újra eljön, a keresztények hasonlóképpen üldözni fogják. Jézus ezért megjósolta, hogy második eljövetelekor „sokat kell szenvednie, és el kell tűrnie, hogy ez a nemzedék megvesse”. Ebben az átmeneti történelmi időszakban mindazok, akik kényelmesen berendezkedtek a régi kor szokásai szerint, minden bizonnyal megítéltetnek.
A bűnbe esett emberek szellemi érzékenysége rendkívül tompa, ezért abban az igyekezetükben, hogy kövessék Isten gondviselését, hajlamosak szigorúan szó szerint értelmezni az igazságot. Bár a helyreállítás gondviselése halad előre, ezek az emberek nem tudnak könnyen igazodni az új kor gondviseléséhez. Általában túlságosan ragaszkodnak a régi kor tanai által nyújtott elavult elképzelésekhez. Mindezt nagyon jól példázza a Jézus korában élt zsidók esete, akik olyannyira ragaszkodtak az Ószövetséghez, hogy nem válaszoltak Jézus hívására, aki a gondviselésben egy új fejezetet nyitott meg. Másfelől, mindazok a hívők, akik ima által isteni lelkesítést kapnak, képesek lesznek arra, hogy szellemileg megragadják az új kor gondviselésének a lényegét. Akkor is, ha ezáltal szembekerülnek a régi kor tanaival, hallgatnak a lélek késztetésére, és követik majd az új gondviselés hívását. Jézus követői közül senki sem ragaszkodott túlságosan az ószövetségi Szentíráshoz. Ők inkább a lelkük által érzékelt szellemi élményekre hallgattak. Mindazok, akik az utolsó napokban mély imaéletet élnek, vagy akik a lelkiismeretüket követik, szívükben erős nyugtalanságot éreznek majd. Mindez azért lesz így, mert szívük mélyén éreznek egy hívást, és szeretnék követni az új kor gondviselését, de még nem találkoztak az új igazsággal, amely ennek megfelelően vezetné őket. Ők a kiválasztottak, akik, amint meghallják az új igazságot, a lélek és az igazság által mind lélekben, mind értelemben azonnal életre kelnek. Így teljes mértékben megértik majd, hogy mit kell tenniük Isten gondviselésének új korában, és lelkesedéssel és örömmel önként jelentkeznek.
Mi, akik ma élünk, az utolsó napokban élünk. Szívünknek alázatosnak kell lennie, és mindent meg kell tennünk azért, hogy imáink folytán isteni sugallatot kapjunk. Nem szabad erősen ragaszkodnunk hagyományosan elfogadott elvekhez, hanem lélekben nyitottakká kell válnunk annak érdekében, hogy megtaláljuk az új igazságot, amely elvezet bennünket az új kor gondviseléséhez. Amikor találkozunk ezzel az igazsággal, meg kell bizonyosodnunk arról, hogy valóban afelé vezet-e bennünket, hogy eggyé váljunk a mennyei vezetéssel. Magunkba kell nézni, hogy valóban igazi mennyei boldogság fakad-e lelkünk mélyéből. Mi, akik az utolsó napokban keresünk, csak így találhatjuk meg az igaz megváltás felé vezető utat.