A helyreállítás elveinek áttekintése
Vizsgáljuk meg a történelmet a helyreállítás szempontjából. Ha Isten áll az emberi élet középpontjában, akkor a történelem folyamatában is cselekvő társunk. Számos, az emberi történelmet érintő kulcskérdést fogunk most megvizsgálni. Mi jellemzi a történelmet? Mi a történelem belső mozgatóereje? Hogyan nyilvánulnak meg a helyreállítás elvei a történelemben? Megpróbáljuk mind elméletileg, mind történelmileg illusztrálni ezeket a kérdéseket.
I. Hogyan jellemezhető a történelem?
Már az előző fejezetekben utaltunk arra, hogy mi a történelem célja. Ezt fogjuk most bővebben kifejteni. Isten az embert arra teremtette, hogy a három áldás megvalósításával hasonlítson Rá. Ez annyit jelent, mint elérni az egyéni tökéletességet, a családban visszatükrözni az Ő szülői szeretetét, és örökölni az Ő teremtőképességét. Az embernek természetes módon kellett volna végighaladnia a kialakulás, a növekedés és a kiteljesedés szakaszain, hogy elérje a tökéletességet. Ekkor belépett volna Isten szeretetének közvetlen uralmába. A férfi és a nő így váltak volna az emberiség igaz szüleivé, és így adták volna tovább az igaz szeretet hagyományát. Ez a növekedés azon múlott, hogy Ádám és Éva mennyire hisznek Isten igazságában, és mennyi erőfeszítést tesznek azért, hogy önzetlenül szeressenek.
A. Isten céljának beteljesedése
Tudjuk, hogy első őseink sajnos nem valósították meg ezt a célt. Hitüket és szeretetüket nem Isten, hanem Sátán és saját céljuk felé irányították. Fejlődésük a növekedési szakasz végén hirtelen félbeszakadt. Egyre messzebb kerültek Istentől, a rossz, valamint saját bűnbeesett természetük uralma alá. Ádám és Éva hamis szülőkké váltak, akik az önzés és a feltételhez kötött szeretet hagyományát adták tovább. Leszármazottaikon keresztül kialakult a Sátán által uralt világ, ahol a gyűlölködés, a fajgyűlölet, az elnyomás, a szegénység és a háború lett a mindennapi élet valósága.
Isten szíve összetört. Szülői szeretetének erejétől vezéreltetve, kétségbeesetten dolgozott azon, hogy ösztönözze gyermekeit felelősségük beteljesítésére, hogy ily módon azok helyre tudják állítani elveszett pozíciójukat, és visszatérjenek arra a pontra, ahol őseik bűnbe estek. A növekedési szakasz végén, ahol az első bűnt elkövették, a Messiás új Ádámként jelenik majd meg. Feleségével együtt, aki Évaként jön el, végighaladnak a növekedési folyamaton, beleértve annak utolsó szakaszát, a kiteljesedés szintjét, így megvalósítják a három áldást. Helyreállítják az igaz szülőket itt a földön, és megalapozzák az ideális világot, a szeretet, az igazságosság, a jólét és a béke világát.
1. Szükség van az ember együttműködésére
A történelmi fejlődéshez egyaránt szükségesek Isten és az ember erőfeszítései. Isten felelőssége az, hogy elküldje a Messiást, az emberé pedig, hogy egyesüljön vele. Ilyen együttműködés által megvalósulhat Isten eszményi világa ezen a földön.
A történelem célja tehát az ideális világ helyreállítása, nem elsősorban politikai vagy gazdasági eszközökkel, hanem szívünk megváltoztatása révén. Ha helyreállítjuk szeretetünket és Istenbe vetett hitünket, meg tudjuk változtatni a társadalmat.
A történelmet tanulmányozva azonban megszámlálhatatlanul sok konfliktussal találkozunk. Minden szinten, az egyéntől a nemzettömbök szintjéig konfliktusokkal teli történelmet látunk. Nagyon sok harc földterületért vagy vagyonért folyt, mint például a Közel-Keleten. Voltak azonban összetűzések a különböző eszmék miatt is.
A hidegháború nagyrészt ideológiai szinten folyt, a muzulmánok és a keresztények között már több évszázada dúló háborúk pedig azt a tragikus küzdelmet tükrözik, amely a különböző vallások és hitek miatt folyik. A hatalom a másik ok, amiért küzdünk, mivel az emberek állandóan próbálnak uralkodni egymáson. Az első világháború ilyen küzdelem volt, és következményeként gyarmatosítás kezdődött.
B. A jó és a rossz küzdelme
Szellemi szemszögből nézve ezek a külső konfliktusok csak az Isten és Sátán közötti, sokkal nagyobb belső harc megnyilvánulásai. Ez tulajdonjogért folyó harc. Amikor Isten egész szívét beleadta a teremtésbe, annak természetes tulajdonosává vált. Ha gyermekei hitet és szeretetet mutattak volna iránta azáltal, hogy megvalósítják a három áldást, Isten minden hitet, minden embert és minden tulajdont magáénak mondhatott volna. Mindez az igaz szeretet, az igazság, a szabadság és az öröm uralma alá került volna. Mivel azonban az ember a bűnbeesésnél nem teljesítette felelősségét, Sátán uralma alá vonta az emberiséget, és vele együtt a teremtett világot is.
Minden eszmény, hatalom és tulajdon a gonoszság uralma alá került. Ezért kapcsoljuk össze a hitet a hamissággal, a hatalmat a korrupcióval, a tulajdont az önzéssel. Sátán átvette az uralmat a világegyetem felett, nem azért, mert Ő teremtette meg, hanem mert mint hamis szülőnknek és uralkodónknak, neki adtuk hitünket és hűségünket.
C. Köztes pozíció
Az emberiség tehát köztes pozícióban van Isten és Sátán között. Isten minden erejével küzd azért, hogy visszanyerje uralmát felet tünk, mert áldásával szeretne elhalmozni bennünket. Sátán minden erejével védi a területét, mert továbbra is ki akar minket használni. Ez a szellemi háború nem közvetlenül Isten és Sátán között, hanem közvetetten, az ember szívében dúl. Mi vagyunk az eszközei ennek a kozmikus harcnak. Az emberi együttműködés nélkül azonban egyik oldal sem kerekedhet felül,
Az ember az, aki eldönti, hogy Istent vagy Sátánt részesíti-e előnyben. A bűnbeesés miatt köztes pozícióba kerültünk. Örököltük mind a jóra, mind a rosszra való hajlamot. Istentől kapott természetünk önzetlen cselekedetekre késztet minket, s így helyre tudjuk állítani a Vele való kapcsolatunkat. A rosszal való hosszú kapcsolatunk azonban bűnök elkövetésére ösztönöz minket, s így még jobban megerősítjük azt a köteléket, amely Sátánhoz fűz.
1. Az ember cselekedetei határozzák meg a tulajdonjogot és a történelem menetét
Jó és rossz cselekedeteink határozzák meg azt, hogy Isten, vagy ellensége tarthat-e igényt ránk, azaz a tulajdonjogot, és így a történelem irányát is. Ha Isten igéje szerint élünk, a történelem a három áldás megvalósítása felé halad, amikor azonban Sátánnak engedelmeskedünk, a történelem az ellenkező irányba halad, és az emberiség a gonoszság mintája szerint él tovább.
A következő két alapvető elv tükrében érthetjük meg a történelmet. Először is, a történelem Isten és Sátán közötti harc. Ezért a külső, politikai, vallási és gazdasági konfliktusok nem önmagukból erednek, hanem inkább a jó és a rossz közötti belső harcot tükrözik. Másodszor, az ember felelőssége határozza meg a történelem fejlődését.
II. Mi a történelem belső mozgatóereje?
Nem könnyű folyamat helyreállítani az emberi felelősséget, amely által az emberiség visszakerülhet oda, ahonnan bűnbeesett. Ezt az utat az Alapelv a jóvátétel útjának hívja, amely egy másik történelmi elv, s a bűnbeesés folyamatának visszafordítását jelenti, vagyis azt, hogy szembefordulunk bűnös természetünkkel, bűneinkkel, önzésünkkel és a rosszal.
Mindez ismerősen hangzik gyakorlati életünkben. Amikor például egy városban egy bizonyos címet keresünk, és nem a jó utcába fordulunk be, akkor egyre távolabb kerülünk célunktól. Ahhoz, hogy ezt a hibát helyreállítsuk, vissza kell mennünk azon az úton, amelyiken jöttünk, egészen addig a pontig, ahol a hibát elkövettük. Más példával illusztrálva ezt, ha megsértjük barátunkat, és megszakítjuk vele a kapcsolatunkat, először bocsánatot kell tőle kérnünk ahhoz, hogy újra jó barátok lehessünk. Bocsánatkérés nélkül nem tudjuk helyreállítani azt a bizalmat, amely összekötött minket ezzel a barátunkkal.
A bűnbeesést követően hasonló dolog történt Isten és az ember között. Azáltal, hogy első őseink elárulták Istent és visszautasították igéjét, megszakadt a szereteten és bizalmon alapuló szülő-gyermek kapcsolatuk Vele. A jóvátétel útját kell járnunk tehát ahhoz, hogy helyre tudjuk hozni azt a kárt, amelyet örököltünk.
Ezért az ember helyreállításához három dolog szükséges:
1. Jóvátételi út, amely visszafordítja azt az folyamatot, amely által elváltunk Istentől. Ez a visszafordítási folyamat az egyetlen mód eredeti kapcsolatunk visszaállítására.
2. Miután jóvátétel által helyreállítottuk bűnbeesés előtti pozíciónkat, befogadjuk a Messiást.
3. A három áldás megvalósítása azáltal, hogy követjük a Messiást a tökéletesség felé vezető úton.
A. A hitalap
A helyreállításban feladatunk legfontosabb része az, hogy felépítsük az alapot a Messiás befogadására. Ennek a jóvátételi feltételnek két része van: a hitalap és a szubsztanciális alap.
Ádám és Eva, miközben a növekedési szakaszon haladtak, nem tartották meg hitüket Isten igéjében, s ennek következménye lett a bűnbeesés. Nem állították fel a helyes rendet lelkük és testük, Isten és önmaguk között. Ahhoz, hogy ezt a folyamatot visszafordítsuk, egy meghatározott időszak alatt önfegyelem gyakorlásával és Isten igéjébe vetett hitünk megtartásával fel kell építenünk egy alapot. Mindegyikünknek olyan központi személyekké kell válnunk, akik által Isten ezt meg tudja valósítani. Ez az oka annak, hogy a vallások, mint például a római katolikus vallás, előírták az embereknek, hogy minden héten vegyenek részt istentiszteleten, imádkozzanak és böjtöljenek.
Az emberi történelem folyamán Isten számos különleges egyént választott ki a hitalap felépítésére. Istennek ezzel az a célja, hogy találjon egy olyan embert, aki beteljesíti a helyreállítás gondviselését. Az a központi személy, akit Isten kiválaszt, az emberiséget képviseli, és központi szerepet tölt be a helyreállítás gondviselésében.
B. A szubsztanciális alap
E jóvátételi feltétel második részét szubsztanciális alapnak nevezzük. Ha az első ősök engedelmeskedtek volna Isten szavának, akkor helyes horizontális kapcsolatot építettek volna ki az arkangyal és saját maguk között. Ezt úgy tudták volna megvalósítani, ha igaz szeretettel viseltetnek egymás, és szolgájuk, Lucifer iránt, kimutatva ezzel isteni jellemüket. Nem ezt tették azonban, hanem ehelyett örökölték a bukott angyal bűnbeesett természetét. A bűnös természetnek négyféle megnyilvánulása van, és mindegyiket helyre kell állítani.
1. Nem úgy szeretünk, ahogyan Isten szeret
Lucifer nem akarta Ádámot és Évát úgy szeretni, ahogyan Isten. Visszautasította az igazságot, és saját hamis szemléletéhez igazodott. Gyűlölte őket, mert riválisokat látott bennük, akik akadályozzák őt abban, hogy megkapja Isten szeretetét és áldását. A történelem folyamán az emberek gyakran féltek azoktól, akik kimondták az igazságot. Ezt úgy tudjuk helyreállítani, hogy szeretjük Isten képviselőjét, a központi személyt, tekintet nélkül arra, hogy saját, önző szemszögünkből milyennek látjuk őt.
2. A pozíció elhagyása
A bűnbeesett természet második jellemvonása abból származik, hogy az arkangyal elhagyta pozícióját. Tanítania kellett volna Ádámot és Évát, s azáltal, hogy ezt a szerepét betölti, kiérdemelte volna mind Isten, mind az ember nagyrabecsülését. Minthogy azonban gyűlölte Isten gyermekeit, és nem akarta őket szolgálni, Eva férjének pozíciójába lépett, hogy közvetlenül kapjon szeretetet. Társadalmunkban ez elterjedt viselkedési norma, amikor az emberek azért, hogy követhessék saját önző elképzeléseiket, fellázadnak az ellen, aki az igazság útját képviseli. Ennek helyreállítása úgy lehetséges, ha ahelyett, hogy elkerülnénk központi személyünket, rajta keresztül fogadjuk be Isten szeretetét és áldását.
3. Az uralom rendjének megfordítása
A bűnbeesett természet harmadik jellemvonása az a hajlam, amely arra ösztönöz minket, hogy hamis módon próbáljunk másokon uralkodni. Az arkangyal átvette az uralmat Ádám és Éva felett anélkül, hogy igaz szeretetet adott volna nekik, A társadalomban ezt úgy láthatjuk, hogy sokszor a gonosz emberek uralkodni próbálnak a jó emberek felett, ahelyett hogy követnék őket. A vallás arra tanít minket, hogy helyreállítsuk ezt a bűnbeesett természetet, hogy tiszteljük, és alávessük magunkat a központi személynek.
4. A bűn szaporítása
A bűnbeesett természet negyedik jellemvonása a bűn szaporítása, amely a bűnbeeséssel kezdődött. A gonoszság átterjedt az arkangyalról az asszonyra, majd a férfira, és végül az egész emberiségre. A történelemben megfigyelhető, hogy sokkal könnyebben terjednek el a rossz eszmék és cselekedetek, mint a jók. Ez annak a következménye, hogy a bűnbeesett természet, amely állandóan ellentmond a jóságnak, az ember részévé vált. Úgy tudjuk helyreállítani ezt a bűnbeesett természetet, ha megtanuljuk és továbbadjuk másoknak a központi személy által felállított jó hagyományt.
C. Isten munkája a történelemben
A vallások célja az, hogy segítségük által fel tudjuk építeni a hitalapot és a szubsztanciális alapot, s így készüljünk a Messiás eljövetelére. Amíg nem érdemeljük ki Isten bizalmát, és nem győzzük le bűnbeesett természetünket, addig a Messiásnak nincs meg az alapja arra, hogy küldetését sikeresen végezze el.
Isten eredetileg egy férfin, Ádámon, majd Éván, s a családjukon keresztül szerette volna kifejezni magát, s ebből a családból indult volna ki az ideális világ. A helyreállításban mindezt újra elkezdi a Messiáson keresztül, aki helyreállítja a Igaz Szülők pozícióját.
1. Központi és periferikus történelem
Ahhoz, hogy a Messiás eljövetelét előkészítse, Istennek ki kellett választania a bűnbeesett világból valakit, akin keresztül dolgozni tudott. Bár nincs egyetlen bűn nélküli ember sem, aki az igaz szeretet mércéje szerint élne, Isten olyan embereket választ ki, akiknek tulajdonságai megfelelnek erre a célra. Ezek az emberek befolyással vannak a világra, olyanok, mint a nagykövetek. Isten először kiválaszt egy személyt, aki, ha teljesíti felelősségét, részesül Isten áldásában. Majd kiválasztja ennek az embernek a családját, a törzsét, a társadalmat s végül a nemzetet, amelyben él. Célja az, hogy ez a kiválasztott egyén vagy nemzet segítsen neki az egész világ helyreállításában. A hozzá legközelebb álló személyeket használja fel arra, hogy elérje a legtávolabb levőket.
A központi személyek vallásán keresztül befolyásolja Isten az emberi történelmet. A központi nemzet történelme Isten helyreállítási gondviselésének központi történelmévé válik. Mint ahogyan minden gazdasági és politikai előrehaladást vallási fejlődés előz meg, ugyanígy a központi nemzet történelme mindig előbbre jár a többiekéhez képest. Később részletesen lesz szó arról, hogy a zsidó-keresztény kultúra volt az a központi tengely, amely köré az iszlám, a konfucionista, a hindu és más kultúrák csoportosultak.
2.A megváltás módja
Minden emberben megvan a jó és a rossz egyaránt, ezért Isten, aki csak jó, nem tud könnyen dolgozni a bűnbeesett világban. Ahhoz, hogy találjon egy központi személyt, megpróbál egy, a többinél jobb embert találni a földön. Isten ezt a célját úgy éri el, hogy elválasztja a viszonylagos rosszat a viszonylagos jótól. Kettéosztja a világot azokra, akik az Ő oldalán állnak, és azokra, akik a rossz oldalán vannak. Ez a kettéosztás egy látszólagos konfliktushelyzetet eredményez. A két oldal ellenségként viselkedik. Istennek azonban nem az a célja, hogy megbüntesse és elpusztítsa a gonosz embereket, hanem az, hogy megváltsa és visszaállítsa őket saját oldalára. Célja a két oldal kibékülése és egysége, hogy így minden gyermekére áldását adhassa.
Isten először kiválaszt egy személyt vagy csoportot, hogy felépítsék a hitalapot. Ezzel magyarázható az, hogy bízik bennük, megáldja őket és kényszeríti Sátánt arra, hogy engedje el őket hatalmából.
Isten ezután azt akarja, hogy képviselői kiterjesszék áldásukat azokra, akik még a viszonylagos rossz pozíciójában vannak. Ez a szubsztanciális alap felépítésével valósul meg. Isten képviselői vezetik és nevelik a többieket arra, hogy felépítsék saját hitalapjukat, és befogadják Isten szeretetét.
Ez a folyamat minden szinten lejátszódhat, testvérek között, de országok között is. Sikert csak az hoz, ha mindkét fél teljesíti saját felelősségét. Ha Isten képviselői arrogánssá válnak, és kudarcot vallanak abban, hogy szeressék a viszonylagos rossz pozíciójában álló személyt, akkor mindketten elvesztik Isten áldását, és a történelem fejlődése megáll. Azonban akkor is kudarcot vallanak, ha az Istentől távolabbi pozícióban álló ember megharagszik a másikra, és nem szereti őt.
III. Hogyan nyilvánul meg a helyreállítás elve a történelemben?
Vegyünk korábbi és mostani példákat arra, hogy megértsük ezeket a történelmi elveket. A korai zsidó-keresztény történelem egyetlen dokumentuma a Biblia. Az Ószövetség figyelemre méltó módon illusztrálja, hogy miképpen dolgozik Isten a Messiás és az ideális világ eljövetelének előkészítésén.
A. Ádám családja
Isten már Adámnál alkalmazta az előbb leírt elvet azért, hogy felállítsa a viszonylagos jó pozícióját, amelyen keresztül dolgozhat. Ádám Isten gyermeke volt, de Sátán szolgájává vált. Hogyan választhatta szét Isten Ádámban a jót és a rosszat? Az Ádámban lévő jó és rossz természetet fiai képviselték. Az idősebb fiú, Káin állt a viszonylagos rossz pozíciójában Ábellel szemben, aki a viszonylagos jót képviselte.
Isten arra ösztönözte a két testvért, hogy egy egyszerű vallási szertartás által, amelyben tulajdonukat égő áldozatként mutatják be, építsék fel a hitalapot. Ábelnek jelezte Isten, hogy áldozatát elfogadta, Káinnak azonban nem. Ezután szükség lett egy szubsztanciális egységre. Kiválasztott helyzete miatt Ábel számára erős volt a kísértés, hogy arrogáns legyen, míg Káinnak nem lett volna szabad haragot táplálnia szívében testvére ellen. A történet lejegyzi, hogy Isten megpróbálta sikerre buzdítani Káint, és azt mondta neki, hogyha legyőzi az őt kísértő gonoszságot, akkor elfogadja áldozatát.
Káinnak azonban ez nem sikerült. Ahogyan Lucifer féltékenységében és gyűlöletében megtámadta Ádámot, Káin úgy ölte meg Ábelt. Ahelyett, hogy megfordították volna a bűnbeesés folyamatát, újra megismételték azt, és Isten szíve ismét összetört. Isten reménykedett abban, hogy Káin alázatosan viselkedik fiatal testvérével szemben, szereti őt és tanul tőle. Így mindketten elválhattak volna Sátántól, és megkaphatták volna Isten áldását. Ez a tragikus esemény azonban azt jelentette, hogy Istennek nem maradt képviselője, és így a házasságtörés, és akkor már a gyilkosság történelme évszázadokon át folytatódott tovább.
B. Noé családja
Ádám harmadik fiának, Szetnek leszármazottain keresztül Isten még egy kísérletet tett arra, hogy felépüljön a Messiás alapja. Isten kiválasztott egy embert, Noét, a nagyon gonosz és hitetlen nép közül. Noé úgy hozhatta létre a hitalapját, hogy felépített egy hegy tetején egy óriási bárkát, amelynek segítségével meg tudott menekülni az emberiséget sújtó nagy vízözönből. Ahhoz, hogy ezt megvalósíthassa, nagyon erősen kellett hinnie a láthatatlan Istenben. A hajó arra szolgált, hogy megmentsen egy csoport embert és állatot, akikkel Isten később felépíti azt a társadalmat, amely befogadja majd az új Ádámot, a Messiást.
Noé sikerrel járt, és a vízözön után meg kellett teremteni a szubsztanciális alaphoz szükséges egységet a testvérek között. Isten, akár Ádám családjában, Noé fiait is a viszonylagos jó és rossz pozíciójába helyezte. Kámnak, a fiatalabb fiúnak be kellett volna bizonyítania, hogy olyan erős a hite, mint Noénak. Így tudta volna örökölni apja hitalapját. Ehhez csupán annyi kellett volna, hogy higgyen apjában. A Biblia utal arra, hogy Kám kritikával illette Noét, és bűnbeesett természetétől vezetve cselekedett. A kiválasztott család ismét kudarcot vallott, ezért a Messiás nem jöhetett el. Isten ismét több generáción keresztül nem dolgozhatott, és így a rossz történelme folytatódott tovább.
C. Ábrahám családja
Isten harmadik kísérletének középpontjában Ábrahám állt, aki a judaizmus alapítója volt és az első ember, aki egy személyes Istenben hitt. Isten arra kérte, hogy hitalapját egy különös áldozat bemutatásával építse fel. Ábrahámnak két fia is volt, Izmael és Izsák, és miután Ábrahám felépítette volna a hitalapot, Isten rájuk bízta volna a szubsztanciális alap kialakítását. A Messiás így Ábrahám családjában jött volna el, hogy egy új történelmet kezdjen.
Ábrahám azonban nem jól mutatta be áldozatát. Izmaelnek és Izsáknak nem adatott meg a lehetőség, hogy szívükben egységet teremtsenek, és ennek komoly történelmi következményei lettek.
Izsák leszármazottai a zsidók, míg Izmaeltől származnak az arabok, és közöttük egészen napjainkig viszály dúl.
Ábrahámnak első kudarca miatt nagyobb mértékű jóvátételi feltételt kellett fizetnie. Ez alkalommal Isten már arra kérte őt, hogy fiát, Izsákot mutassa be égőáldozatként.
Ez szörnyű utasítás egy apa számára, de Ábrahám tudta, hogy be kell bizonyítania Istenbe vetett hitét. Felvitte fiát egy hegyre, és készen állt arra, hogy megölje őt. A kés már a kezében volt, amikor egy angyal megállította, és ezt az isteni üzenetet mondta neki: „Most már tudom, hogy féled az Istent”. Istennek nem állt szándékában elvenni a fiú életét, ám Ábrahámnak ez a hitéről tett tanúbizonysága lehetővé tette Isten számára, hogy visszakövetelje őt Sátántól. Izsáknak is apja iránti nagy hűségéről kellett tanúbizonyságot tennie annak érdekében, hogy együttműködhessen vele. Ezzel a bűnbeesést is, de legfőképpen Kám kudarcát állította helyre. Izsák így örökölte apja hitalapját és a helyreállításban vállalt felelősségét.
1. Jákob és Ézsau
A szubsztanciális alap megteremtésének feladata Izsák két fiára szállt: Jákobra és Ézsaura. Ugyanúgy, mint Káinnál és Ábelnél, Isten egy kihívást jelentő helyzetet állított fel. Ézsau arra számított, hogy megkapja apjától, annak halálakor, szellemi és anyagi örökségét. Isten azonban arra ösztönözte Jákobot, hogy tévessze meg Izsákot, és így Ő szerezze meg ezt az örökséget. Jákobra ott leselkedett az a kísértés, hogy arrogáns legyen idősebb testvérével szemben, és Ézsau is könnyen hajlott arra, hogy haragos és gyilkos érzéseket tápláljon öccse iránt. Jákob megmenekült a veszedelemtől, és otthonától távol évtizedeken keresztül dolgozott azért, hogy szerencséjét megalapozva újra találkozhasson testvérével, és megteremtse az egységet kettejük között.
Ézsau telve volt gyűlölettel, és készen állt arra, hogy háborút indítson ellensége, fiatalabb testvére ellen. Jákob azonban továbbra is szeretettel fordult testvére felé, és meg akarta vele osztani áldásait. Le kellett valahogyan fegyvereznie bátyját, s el kellett érnie azt, hogy Ézsau önként mondjon le bosszújáról, és alázattal forduljon Jákob felé.
Stratégiája egyszerű volt, de nagyon nagy hitet igényelt, Ahelyett, hogy fegyverrel lépett volna fel ellene, mindenét odaadta ellenséges testvérének. Elküldte neki minden vagyonát és összes szolgáját. Még feleségét és gyermekeit is elküldte. Végül Jákob maga, tiszteletének jeléül hétszer mélyen meghajolt idősebb testvére előtt. A szeretet ilyen mély kifejezése láttán Ézsau szíve felengedett. A két testvér kibékülése óriási történelmi esemény volt. Kiválasztott helyzetük miatt a szeretetnek ez a győzelme nemcsak nekik jelentett áldást, hanem az egész emberiség számára. Ez a sikeres hitalap és szubsztanciális alap azt jelentette, hogy a Messiás a zsidókhoz jön majd el, miután azok nemzetté növekedtek.
D. Jézus és a modern történelem
Tragikus módon azonban, amikor a Messiás eljött, nem ismerték fel. Jézus a legmagasabb szinten követte azt a helyreállítási törvényt, amelyet Jákobnál láttunk. Még élete árán is szerette ellenségeit. Keresztre feszítése azonban azt jelentette, hogy négyezer év felkészülési idő veszett el. Emiatt történt az, hogy i. sz. 70-ben Jeruzsálem elpusztult, és a választott nép szétszóródott a világban. Miután a választott nép nem töltötte be feladatát, Isten nem tehetett mást, el kellett hagynia őket és új közvetítőket kellett keresnie, akiken keresztül folytathatta tovább helyreállítási munkáját. Az új Izrael a kereszténység lett.
1. A kereszténység lett az új központi vallás
A kereszténység vált azzá a központi vallássá, amelyen keresztül Isten elkezdhetett dolgozni. A keresztény tanítás alapja az a minta lett, amelyet Jákob állított fel, és amelyet Jézus mutatott meg a legteljesebb mértékben. Napjainkban is gyakran láthatjuk, hogy ez a helyreállítási törvény eredményez haladást. Ezen elv köré épült az indiai függetlenségi mozgalom, melyet Gandhi vezetett, és az Egyesült Államokban Martin Luther Kingnek az állampolgári jogokért való küzdelme. Erőszakmentességgel, szeretettel és tisztelettel közeledtek ellenfelükhöz, és önkéntes megadásra késztették őket.
Tapasztalhattuk ezt nemzetközi szinten a két világháború során is. Az első világháború a felelőtlenséget és a történelmi kudarcot illusztrálta. Az agresszor tengelyhatalmak Káin, vagyis a viszonylagos rossz pozíciójában, míg a szövetségesek Ábel, vagyis a viszonylagos jó pozíciójában álltak. Miután a szövetségesek legyőzték a tengelyhatalmi erőket, nem próbáltak meg egységet kiépíteni a két fél között. Ehelyett arrogánsan viselkedtek, és kemény büntetést mértek a vesztes országokra, amelyek a második világháborúval bosszulták meg magukat. Ilyen módon Káin tette, azaz Ábel meggyilkolása, szimbolikusan megismétlődött.
A második világháború már az Isten eszménye felé való haladást mutatta, hiszen az, ahogyan végződött, inkább hasonlított Jákob és Ézsau győzelmére. Miután a tengelyhatalmak másodszor is vereséget szenvedtek, a szövetségesek erőfeszítéseket tettek arra, hogy segítsék a legyőzötteket. Átadták nekik az Isten által kapott áldásaikat, szabadságukat és jólétüket, és ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy világszinten felépüljön az alap a Messiás eljövetelére.
Jóvátétel által a történelmet Isten és az emberiség közös eszménye felé irányíthatjuk. Ez a hit és az igaz szeretet útja.