Teremtés elvei II.
I. Hogyan töltjük be a célunkat?
Amikor megfigyeljük egy élőlény növekedését, láthatjuk, hogy minden egyéni létezőnek végig kell haladnia egy növekedési folyamaton ahhoz, hogy elérje a tökéletességet. Tökéletességről akkor beszélhetünk, amikor valami éretté válik, minden képességét ki tudja bontakoztatni, és így eléri a célját. A fejlődés a tökéletesség elérése után is folytatódik tovább, amint ez az egyén kapcsolatba lép más egyénekkel, de az az alapvető képessége, hogy másokat szolgáljon, már kifejlődött benne. Egy érett gyümölcs például a fa tökéletességét jelképezi, amikor a magban rejlő összes lehetőség teljes mértékben megvalósul.
A. A teremtmények növekedési folyamata
Tapasztalatból tudjuk, hogy Isten teremtési folyamata, a szubjektumok és objektumok közötti adás-elfogadás kapcsolat időt igényel. Ez az eredet-szétválás-egyesülés folyamat három szakaszban megy végbe. Időre van szükségünk ahhoz, hogy elérjük teremtésünk célját, a három áldás megvalósítását. A teremtésben gyakran előfordul a hármas szám: az állati, növényi és ásványi világ, az anyag három állapota (szilárd, cseppfolyós és légnemű), a test három fő része (fej, törzs és végtagok), a növény három fő része (gyökér, törzs és levelek), a Föld három fő része (kéreg, köpeny és mag).
Hasonlóképpen, minden egyéni létező növekedése is három szakaszból áll: kialakulás, növekedés és kiteljesedés.
Például a gyümölcsfa fejlődése során először hajtást, ezután egy fiatal fát s a végén egy érett gyümölcsöt hordozó fát láthatunk. Saját testünk is jól illusztrálja ezt. Mielőtt fizikailag éretté, felnőtté válunk, végighaladunk a csecsemőkoron, a gyermekkoron és a serdülőkoron. A felnőttkor a fizikai tökéletességet jelképezi, amikor fizikai képességeink teljes mértékben rendelkezésünkre állnak. A tökéletesség felé haladva minden teremtett lénynek végig kell mennie ezen a három szakaszon. A természetben minden, beleértve saját testünket is, egy, a természeti törvények által irányított automatikus növekedési folyamat által (vagy – az Alapelv megfogalmazásában – az Őstörvény erejének engedelmeskedve) éri el a tökéletességet. Azt mondhatjuk tehát, hogy Isten teljes mértékben felelősséget vállal a fizikai dolgok növekedéséért, fejlődéséért és tökéletességéért.
B. Az ember felelőssége
Emberként azt tapasztaljuk, hogy létünk több az anyagi létnél. Lelkünk és szívünk az, amely valóban emberré tesz bennünket. Mint minden teremtménynek, szellemi énünknek is birtokában kell lennie annak a képességnek, hogy elérje a tökéletességet, s csak ezután, miután célunkat betöltöttük, élhetnénk egész emberekként.
Általában olyan emberekkel találkozunk, akik fizikailag ugyan felnőttek, erkölcsileg és szellemileg azonban még éretlenek. Nyilvánvaló, hogy szívünk és lelkünk nem a fizikai testünkkel együtt növekszik. A szellemi érettség elérése nem automatikus módon történik, hanem az akaratunkra van szükségünk ahhoz, hogy szabadságunkkal és felelősségünkkel megfelelően tudjunk bánni. A zenei tudás is állandó fegyelmet és gyakorlást igényel ahhoz, hogy magasabb szintre jusson. Ugyanez vonatkozik szívünk befogadó képességére is.
Szeretetre való képességünk fejlődése jól illusztrálja ezt az elvet. Életünk kialakulási szakaszában, amikor csecsemők vagyunk, szüleink szeretetére objektumokként reagálunk. Megtanuljuk befogadni a szeretetet, hittel és bizalommal válaszolunk. Fizikai és belső vágyaink teljes mértékben lefoglalják figyelmünket, és nagyrészt ösztöneink vezetnek minket.
Gyermekkorunk növekedési szakaszában megtanuljuk megosztani a szeretetet. Felfedezzük azt, hogy milyen kielégítő és milyen nagy ereje van annak, ha szubjektumokként szeretetet adunk, s ezt korlátozottan, aszerint tesszük, hogy mennyi szeretetet kapunk. Saját szükségleteink már nem olyan fontosak számunkra, s megtanulunk másokért áldozatokat hozni. Lelkiismeretünk egyre inkább befolyásol minket.
Ez a folyamat folytatódik tovább, s különösen akkor válik létfontosságúvá, amikor elérkezünk életünk kiteljesedési szakaszába, amelyben lelkiismeretünk megtanít arra, hogy fegyelmezzük fizikai vágyainkat. Ideális esetben már azáltal, hogy adunk, örömet érzünk, s így megtanulunk teljes mértékben Isten és a többi ember boldogságáért élni. Az igaz szeretet szubjektumaivá válunk, feltétel nélkül tudunk adni, mint egy szülő, és felkészülünk házasságunkra és más kötelezettségeinkre. Ha azonosulunk ezzel a nézőponttal, akkor is gondoskodni fogunk másokról, ha semmi visszajelzést nem kapunk, és képesek leszünk megbocsátani még ellenségeinknek is. Úgy szolgálunk majd másokat, mint ahogyan önmagunkat szolgálnánk. Ilyen egy jó családtag, egy hős, egy hazafi, vagy egy szent. Ez minden vallás legfontosabb erkölcsi tanítása, melyet a Biblia így fejez ki:
„Szeresd embertársadat, mint saját magadat.” – Mt 22,39
Amikor szívünk elérte a tökéletességet, akkor képesek leszünk arra, hogy felelősségteljes szubjektumokként vagy objektumokként minden kapcsolatban teljes mértékben tudjunk szeretetet adni és befogadni. Birtokunkban lesz az a bölcsesség, amely által úgy értékelünk másokat, mint ahogy Isten teszi, és mindent elkövetünk azért, hogy boldoggá tegyük őket. Így élhetjük meg a legteljesebb szabadságot és elégedettséget.
1. Isten közvetlen és közvetett uralma
Egy ilyen belső növekedéshez szükséges Isten erőfeszítése az Őstörvény ereje által, valamint saját erőfeszítésünk. Növekedésünk közben Isten közvetett uralma vagy befolyása alatt állunk. Mivel ekkor még nem vagyunk érettek, csak korlátozott mértékben tükrözzük Istent. Ezért a vele való adás-elfogadás kapcsolatunk sem teljes. Isten a lelkünk és a szívünk mélyén ébresztett gondolatok által nyilvánítja ki törődését és vezetését. Ahhoz, hogy szellemileg növekedni tudjunk, hinnünk kell az igazságban, és gyakorolnunk is kell azt. Ha adás-elfogadás kapcsolatot építünk ki Istennel az Ő igazságának segítségével, akkor belsőleg növekedünk, egyre jobban haladunk a Vele való hasonlóság felé. Amint elértük a tökéletességet, Isten közvetlen uralma alá kerülünk, ahol közvetlenül tapasztalhatjuk meg szeretetét.
Ez az elv működik az atléta és edzője között is. Az atléta először csak hisz az edzőjében és tiszteli őt. Az elején még önmagába vetett hite is megelőlegezett. Ahogyan az edző szavainak engedelmeskedve kifejleszti képességeit, úgy kezdi el egyre jobban megérteni őt, majd később már úgy is érez és gondolkodik is, mint ő. A legjobb eredmény elérésére törekszik. Tudja, hogy atlétaként mire képes. Az edzője iránt érzett tisztelete hálává, majd szeretetté alakul át. Hasonlóképpen, minél inkább az igazság szerint élünk, annál inkább ösztönöz minket Isten feltétel nélküli szeretete. Ezáltal jobban megértjük és megszeretjük Istent, és ugyanúgy kezdünk el viszonyulni másokhoz, mint önmagunkhoz. Ezt példázzák a nagy szentek és hazafiak önfeláldozó cselekedetei.
Isten majdnem teljesen magára vállalja felnőtté válásunk és boldogságunk felelősségét. Biztosítja számunkra más emberek és a környezet támogatását, és megajándékoz minket igazságával és vezetésével. Ahhoz azonban, hogy feladatunknak eleget tegyünk, vállalnunk kell saját felelősségünket. Azt kell tanulnunk, hinnünk és gyakorolnunk, ami erkölcsileg helyes és jó. A három áldás beteljesítésével érjük el célunkat: lelkünk és testünk egységének középpontjába az igaz szeretetet helyezzük, igaz szülői szeretetet építünk ki a férfi és nő ideális kapcsolatán keresztül, és kiterjesztjük a teremtett világra szeretetünk uralmát. Isten és ember társak az ember megteremtésében.
C. Miért adott Isten az embernek szabad választási lehetőséget?
Lehetőségünk van és szabadok vagyunk követni Isten vezetését, és így beteljesíteni saját felelősségünket, vagy semmibe venni Isten vezetését, és így elmulasztani saját felelősségünk teljesítését. A világban mindenütt jelen lévő rosszat látva arra következtethetünk, hogy az ember nem teljesítette a felelősségét, és így bizonyára feltesszük magunkban a kérdést, hogy miért adott Isten az embernek felelősséget és szabadságot?
Ahogyan korábban már volt szó róla, Isten szíve a szeretet forrása. Nagysága ellenére sem tudja a szeretet örömét egyedül átélni. A szeretet csak két lény közötti adás-elfogadás kapcsolat által valósulhat meg. Ezért a mindenható Isten is saját magán kívül keres egy objektumot, amely szeretettel válaszol Neki. Ha át akarja élni a legmélyebb és legnagyobb szeretetet, szüksége van egy objektumra, egy társra, akit szerethet. Ezért Isten arra vágyik, hogy velünk, képmásaival, szeretetkapcsolatot alakítson ki.
1. Célunk, hogy Istenre hasonlítsunk
A szülőnek gyermekei iránt érzett szeretete nem teljes, ha gyermekei örökre alárendeltek neki. A szülő reméli, hogy gyermekei felnőnek, elfoglalják helyüket a világban, és majd ők is szülők lesznek. Az emberek tehát nem azáltal hozzák a felszínre értékeiket, hogy szolgaként függnek Istentől és engedelmeskednek abszolút akaratának, hanem azáltal, hogy Istenéhez hasonló jellemet fejlesztenek ki önmagukban, és szívük hasonlóvá válik Isten szívéhez, akinek feltétel nélküli szeretete mindenre kiterjed.
Istenhez hasonlóvá kell válnunk ahhoz, hogy ugyanazt a szeretetet tudjuk nyújtani Neki, mint amit Ő nyújt nekünk. Rendelkeznünk kell azokkal a tulajdonságokkal, amelyekkel Isten rendelkezik, szabad és alkotó lényekké kell válnunk. Ennek a szabadságnak velejárója a felelősség, ezért minden embernek önként kell részt vennie önmaga megteremtésében. Ezenkívül, méltóvá kell válnunk arra, hogy uralkodó szerepet tölthessünk be a természet felett. Isten, mint teremtő, jogosan uralkodik a világegyetem felett. Mi örököljük ezt a jogot, mivel mi vagyunk az egyedüli olyan lények, akik megosztjuk Isten teremtési képességét azáltal, hogy segítünk Neki saját tökéletességünk megteremtésében.
A szeretetre jellemző, hogy nem lehet erőltetni, hanem szabadon, kényszer nélkül lehet csak adni. Ha arra lennénk kényszerítve, hogy szeressük Istent és engedelmeskedjünk Neki, semmiben sem különböznénk egy korszerű robottól. Ebben az esetben hiányozna belőlünk a szeretetnek és a kreativitásnak minden valódi képessége. Isten sebezhetővé tette magát miattunk. Viselkedésünktől függően örömöt vagy szomorúságot tudunk okozni szüleinknek. Isten, az emberiség és a teremtett világ csak akkor fog teljes szeretetben és örömben élni, ha felelősségünket vállalva szabadon átengedjük magunkat Isten akaratának és szívének, beteljesítve ezáltal felelősségünket.
II. Milyen a halál utáni létünk?
Ha az életünknek az a célja, hogy Istennel való kapcsolatunkban tapasztaljunk igaz szeretetet, akkor hogyan lehet véges az életünk? Minthogy Isten örök, minket is, akik a szeretetben társai vagyunk, bizonyára az örök életre teremtett. Ezért, amikor szeretünk valakit, azt fogadjuk meg, hogy örökké szeretni fogjuk, hiszen a halálon túl is képesek vagyunk másokat szeretni.
Az Alapelv kifejti, hogy amint nekünk is van egy láthatatlan lelkünk és egy látható testünk, mindennek van láthatatlan belső jellege és látható külső formája. Így a minket körülvevő látható anyagi világnak is megfeleltethető egy láthatatlan dimenzió.
A. A láthatatlan világ és a látható világ
A látható valóságos világot az emberi testhez, míg a láthatatlan valóságos világot az emberi lélekhez hasonlíthatjuk. A láthatatlan valóságos világ a világegyetem belső jellegének szerepét tölti be, és szellemi világnak nevezzük, míg a látható valóságos világ a világegyetem külső megnyilvánulási formája, és fizikai világnak nevezzük.
1. A fizikai én és a szellemi én
Fizikai testünket könnyen érzékeljük. A fizikai én két részből áll: fizikai lélekből és fizikai testből. Fizikai lelkünk fizikai énünkben a szubjektum szerepét tölti be, s testünk fiziológiai működését ellenőrzi. A fizikai lélek tehát az állati ösztönhöz hasonlítható, és például a táplálkozás és a szaporodás utáni vágyban nyilvánul meg. Fizikai énünk a fizikai világra hasonlít, amellyel az öt fizikai érzékszerven keresztül tartja fenn a kapcsolatot.
Az anyagi létezésen kívül egy másfajta létezést is érzékelünk: tudatunknak, értelmünknek, érzelmünknek és akaratunknak szellemi természete van. Ezek valóságosak, de nem az agy termékei. A tudomány ma az emberi agy működését inkább egy rádiókészülék működéséhez hasonlítja, mint egy adóállomáséhoz. Lelkünket gondolkodásunk, érzéseink, döntéshozatalra való képességünk alkotják, és legfőképpen szívünk, amely arra ösztönöz minket, hogy küzdjünk egy szépséggel, jósággal és szeretettel teli életért. Szellemi lelkünkön keresztül érzékelhetjük Istent, kommunikálhatunk Vele, és amikor elértük a tökéletességet, ez az a hely, ahol Isten lakozni fog.
Ennek megfelelően szellemi énünknek van egy energiából álló szellemi teste is. A történelem folyamán a különböző vallási kultúrák elismert tényként fogadták ezt el. A szellemi test, amely a megjelenésében hasonlít a fizikai testhez, az az eszköz, amely által a láthatatlan valóságos világban jelenünk meg, s ez az, amely fizikai halálunk után megmarad. A szellemi lélek és a szellemi test együtt alkotják a szellemi ént, amely a szellemi világ elemeiből tevődik össze, és amely öt szellemi érzékszervével érzékeli ezt a világot.
Napjainkban öt szellemi érzékszervünk eltompult, ezért képtelenek vagyunk tisztán érzékelni a szellemi világot, amit csak szellemi testünk és szellemi lelkünk révén tehetünk meg. A szellemi jelenségeket értelmezhetjük úgy, mint az öt szellemi érzékszerv újjáéledésének jelét. Ezért a szellemi képességek feloszthatók a szellemi látás, a szellemi hallás, a szellemi szaglás, a szellemi ízlelés és a szellemi érintés kategóriáiba. Ahogyan szívünk halad a tökéletesség felé, úgy nyílnak ki fokozatosan szellemi érzékszerveink is.
2. A láthatatlan valóság jelei
Korunk fizikusai egyre inkább hajlanak arra, hogy létezik egy párhuzam a láthatatlan és a látható világegyetem között. Abdus Salam fizikusnak a szupergravitációról alkotott elmélete jó példa erre. Azt már tudjuk, hogy létezik egy valóság azon túl, ami könnyen érzékelhető. A szemünk, például a szobában jelenlevő hullámoknak csak azt a kis részét képes érzékelni, amelyeknek hullámhossza beleesik a látható fény tartományába. Lelkünk a legmegfelelőbb példa a fizikai világon túli valóság érzékeltetésére. Tudatunk létezését és azt a tényt, hogy képesek vagyunk gondolatainkkal mozgatni végtagjainkat, nem tudjuk pusztán fizikai úton magyarázni.
Nagyon sok embernek volt már része olyan élményben, amelyet nem fizikai érzékszervei által élt meg. Az anyák nem tudnak magyarázatot adni arra, hogy miképpen érzik meg azt, hogy távollevő gyermekük veszélyben van. A volt Szovjetunióban széles körű kutatásokat folytattak ezekkel a szellemi élményekkel kapcsolatban, amelyek nagy részéről kiderült, hogy nem a fizikai törvényeknek megfelelően zajlottak le. Rosa Pensova szem nélküli látása híres példa erre, ugyanúgy, mint annak a katonának az esete, aki a második világháborúban napokkal előre pontosan megérezte azt, hogy az ellenség hol és mikor fog támadni, és így sok szovjet katona életét mentette meg. Az Egyesült Államokban a halálközeli élmények kapcsán folytatott kutatások további bizonyítékokkal szolgáltak. A több száz élmény közötti rendkívüli hasonlóság, köztük az, hogy az emberek egymástól függetlennek érzékelték fizikai és szellemi testüket, sokaknak elegendő bizonyíték a fizikai halál utáni lét valóságára. Dosztojevszkij erről így tanúskodott:
„Minél magasabbra jutsz a szeretetben, annál inkább bizonyságot nyersz Isten létezéséről és a lélek halhatatlanságáról.”
3. Az eredeti lélek
Az emberi lélek a szellemi és a fizikai lélek kapcsolata által létezik. Ha e kapcsolat középpontjában Isten áll, akkor ez az eredeti lélek, amely ismeri Isten akaratát és célját, és vezet bennünket a szépség, az igazság és a jóság felé. A tökéletes emberben az eredeti lélek erős, másokban azonban elég gyenge, de mindenki rendelkezik azzal a képességgel, hogy felismerje a jóság Isten által felállított normáját. Amikor átlépünk a szellemi világba, eredeti lelkünk megmarad.
B. A szellemi én és a fizikai én kapcsolata
1. A fizikai és a szellemi világ kapcsolata
Ha elgondolkodunk a lélek és a test kapcsolatán, jobban meg tudjuk érteni a kapcsolatot, amely a két világ között létezik. E két létezési formánk jellege nagyon különböző. Fizikai testünk időben korlátozott, meghal és visszatér a földbe. Lelkünk azonban nem ideiglenes. Örökkévaló, szabadon gondolkodhat a múltról, és vágyakozhat a jövő után. A fizikai test másik korlátja a tér, míg a lélek képes átölelni az egész világegyetemet. A lélek az ok, s a test az okozat.
A láthatatlan valóságos világ nem tartalmaz fizikai elemeket, mint ahogyan a látható valóságos világ sem tartalmaz szellemi elemeket, Egymás mellett léteznek úgy, hogy a szellemi világ áthatja az anyagi világot. A szellemi világ időn és téren kívüli, míg a fizikai világ behatárolt. Szaporodás csak a fizikai világban lehetséges, és míg a fajok örökké fennmaradnak, addig az egyedek létezése véges. A szellemi világban ellenben az egyén élete örök. Ezt a világot tekinthetjük okozói világnak, amely szubjektum-pozícióban van az okozati, anyagi világhoz képest.
2. Az ember pozíciója a világegyetemben
Milyen kapcsolatban állunk tehát ezzel a két világgal? Mi vagyunk a kötelék e két ellentétes, mégis egymással együttműködő terület között. Az ember fizikai énje magába foglalja a látható, míg szellemi énje a láthatatlan valóságos világ minden elemét. Ilyen értelemben Isten mindegyikünket a kozmosz egy mikrokozmoszának teremtett meg. Először a világegyetemet hozta létre, de mindezt az ember belső jellegének és külső formájának mintájára tette, amelyet azonban később teremtett meg. Ez hasonlítható a szülő példájához, aki berendezi a szobát még meg sem született gyermeke számára. A szoba előbb lesz meg, mint ahogyan megszületik gyermek, és mivel a gyermek vágyait és szükségleteit hivatott kielégíteni, hasonlít rá. Örülünk az állatoknak, a növényeknek és más látható dolgoknak, mert hasonlítanak fizikai énünkre. A másik világot olyan lények lakják, akik hasonlítanak szellemi énünkre: az angyalok. Az angyalok az emberekéhez hasonló értelemmel, érzelemmel és akarattal rendelkeznek, és az ember társai az örökkévalóságban. Isten minket teremtett egyedül a látható és a láthatatlan világ mikrokozmoszának, és arra is teremtett minket, hogy uralkodjunk a világegyetem két birodalma felett.
A fizikai világon értelmünkkel és öt fizikai érzékszervünkkel tudunk uralkodni. Ugyanígy, Isten adta nekünk azt a képességet, hogy szívünkkel és öt szellemi érzékszervünkkel uralkodjunk a szellemi világ felett.
Harmadszor, Isten az embert a két világ közötti közvetítőnek és a teremtésben uralkodó harmónia középpontjának teremtette. A szellemi és a fizikai világ nem tudnak közvetlenül kapcsolatba lépni egymással. Szívünk azonban képes átölelni és egyesíteni ezt a két világot. Amikor fizikai és szellemi énünk igaz egységbe olvadnak, a fizikai és a szellemi világ rajtunk keresztül létesít kapcsolatot egymással. Minden egyes ember nagyon értékes, mint a szellemi és a fizikai világ mikrokozmosza, a két világ ura, közvetítő a két világ között, és mint a harmónia középpontja.
3. Hogyan fejlődik a szellemi én?
Ha meg akarjuk érteni, hogy hogyan tudjuk fejleszteni és éretté tenni fizikai énünket, el kell gondolkodnunk arról, hogy mi szükséges anyagi létünk fenntartásához. Ahhoz, hogy a fizikai én növekedjen, szüksége van napfényre és levegőre, melyek pozitív jellegű és mindenki számára elérhető táplálékok. Vannak negatív jellegű táplálóelemek, étel és ital, melyekhez csak erőfeszítések által juthatunk hozzá. Szellemi énünknek is szüksége van táplálékra ahhoz, hogy növekedni tudjon. Pozitív táplálék a szellemi én számára az életelemek, amelyeket Isten szabadon ad, a szeretet és az igazság. Ezek olyanok, mint a szellemi fény és melegség. Ezt eredetileg közvetlenül tökéletessé vált szüleinktől kellett volna megkapnunk, ma azonban gyakran vallási vezetők és szent írások által juthatunk hozzá. Ez az életelem az, amely által szívünk fejlődik. Enélkül szellemi énünk elgyengül, és könnyen fizikai vágyaink és gonosz hatások befolyása alá kerül.
4. Cselekedeteink által alakítjuk jellemünket
A szellemi énünk növekedéséhez szükséges másik, negatív jellegű táplálék a vitalitáselemek, amelyeket szellemi énünk jó cselekedetek eredményeként a fizikai énünktől kap. Ha eredeti lelkünk késztetésétől indíttatva cselekszünk, kifejlesztjük a jellemünket. Nemcsak az a fontos, hogy miben hiszünk, vagy mit értünk meg, hanem, hogy mit cselekszünk. Ez magyarázatot ad arra, hogy egy önző módon élő teológus diák miért lehet erkölcsileg fejletlenebb, mint egy mérnök, aki másokért él.
A szellemi én tehát nemcsak befogadja a fizikai éntől jövő vitalitáselemeket, hanem cserébe szellemi elemeket ad vissza. A szellemi elemek örömöt és erőt adnak a fizikai énnek. A jó egészség hátterében szellemi ok áll. Ez az, ami által fiatalok maradunk, ellenállókká válunk a betegségekkel szemben, s ez teszi lehetővé a csodás gyógyulásokat.
Egy olyan ember, aki önzetlenül él, fizikai énjétől jó vitalitáselemeket kap, és jó emberré válik. Szellemi énjének ez olyan, mint a jó minőségű, tápláló étel. Azt az embert azonban, aki önzően cselekszik, fizikai énje rossz vitalitáselemekkel mérgezi meg, s ezáltal egyre gonoszabbá válik. Olyan emberekké válunk, mint amilyen cselekedeteket viszünk véghez.
A szellemi és fizikai énünk közötti kapcsolat szubjektum-objektum kapcsolat. Szívünk és jellemünk fejlődése függ fizikai életünk minőségétől. Hasonlíthatjuk ezt a szőlő és a szőlőtő kapcsolatához. Az érett szőlőt leszüretelik, a szőlőtő azonban a földben marad. Hasonlóképpen szellemi énünk is, amely az örök életre lett teremtve, a szellemi világban marad, miután elvált fizikai testünktől, amely visszatér a földbe.
5. Az élet három szakasza
Létezésünk három szakaszból áll. Az első a kialakulási szakasz, amikor kilenc hónapig az anyaméhben élünk, ahol folyadék vesz bennünket körül. Amikor e létformában meghalunk, egy másikban születünk meg. Életünk növekedési szakaszában a „Földanya méhében” élünk körülbelül nyolcvan évig, és levegő vesz minket körül. Ezután meghalunk, majd megszületünk egy másik életbe, ahol végül elérjük a kiteljesedés szintjét, és Isten szeretetében élünk.
Mint ahogyan a gyümölcsfa célja is az, hogy gyümölcsöt teremjen, fizikai életünk célja az, hogy általa kifejlesszük szeretetre való képességünket. Ezért életünk során arra kell törekednünk, hogy szerető emberekké váljunk.
Korábban megmagyaráztuk, hogy Isten teremtési célja a családon keresztül valósulhat meg. Ezért teljes mértékben ki kell magunkban fejleszteni a gyermeki, a házastársi, majd a szülői szeretetet, azért, hogy eljussunk a legteljesebb szeretet, szabadság és igazság birodalmába a szellemi világban, amit Mennyországnak hívunk.
6. Mi határozzuk meg saját sorsunkat
Ha fizikai életünket a szeretet egyeteméhez hasonlítjuk, akkor fizikai halálunk a „diplomaosztás” szerepét tölti be. Azt, hogy halálunk után hova kerülünk, nem Isten, vagy mások döntik el, hanem mi magunk. Mindegyikünk arra a helyre kerül a szellemi világban, amely megfelel annak a szintnek, amelyre földi élete alatt szívével eljutott, és amely tükrözi szeretetének mélységét. Ezért írja a Biblia, hogy cselekedeteink által fogunk megítéltetni.
A menny az a hely, ahol az emberek jobban figyelnek másokra, mint önmagukra. Az ott élő embereknek tiszta a lelkiismeretük, Ugyanaz a céljuk, és így élvezik az együttlétet. A pokol az a hely, ahol szeretet nem létezhet, mert olyan emberek lakják, akik a földön csak önmagukkal foglalkoztak. Lakóit gyötri az önvád, a félelem és a gyűlölet. Őket az igazság és a jóság visszautasítása tartja össze. Nem Isten teremtette a poklot, hanem az emberi önzés. Nem azért kerülünk a szellemi világba, hogy megtapasztaljuk a mennyet vagy a poklot, már itt a földön megteremtjük azokat magunknak. Életünk a szellemi világban csupán fizikai életünk folytatása. Isten és a vallás megtanítja az embereket arra, hogy hogyan szeressenek, de az mindegyikünknek saját felelőssége, hogy a földön rendelkezésére álló értékes időt arra használja fel, hogy igaz, szerető emberré váljon.