III. rész: A történelem rejtett dimenziói
Az emberiség helyreállítása
A bűnbeesés után Isten egyszerűen megtehette volna azt, hogy megsemmisíti az emberiséget. Így nem kellett volna tovább szenvednie attól, hogy néznie kell a zavarodottságban és összevisszaságban élő emberiséget. Ám Ő nem így tett. Ő a szeretet szülője, ezért vállalta, hogy helyreállítja az emberiséget – gyermekeit – az eredeti eszmény szerint. Ez a feladat félelmetesnek és látszólag megvalósíthatatlannak látszott. Nagyon sokan gondolkodtak azon, hogy miért tart Istennek olyan sokáig, hogy szellemileg felemeljen és kiszabadítson bennünket a nyomorból? Miért telt el több ezer év, mielőtt elküldte Jézust, Buddhát, Konfuciuszt, Mózest vagy Mohamedet és a többi nagy vallási vezetőt, és miért nem valósult meg még ma sem az eszménye?
Isten nem akart várni a Messiás elküldésével, hogy megváltsa az emberiséget, ám igen gondos felkészítésre volt szükség ahhoz, hogy az emberek képesek legyenek befogadni a Messiást. Ha Isten Fia előkészítetlen környezetbe érkezik, kortársainak nem lett volna semmilyen alapjuk arra, hogy megértsék őt.
A Messiás célja
A Messiás, aki bűn nélkül születik meg (akár Ádám és Éva), „második Ádámként” jön el, hogy megmutassa Isten teljes és tökéletes szeretetét, amit az első Adám nem tudott megtenni. Még mielőtt elérte volna a teljes érettség szintjét, elveszítette hitét Istenben és azt a képességét, hogy megtestesítse Isten szeretetét. Az emberiség az első nemzedéktől kezdve örökölte ezt. A bűnbeesés eredményeként az ember Isten szeretete nélkül nőtt fel és Lucifer (Sátán) hamis, önző szeretete uralkodik rajta. Ezért áll az a Bibliában, hogy Sátán, akitől az ember önző gondolkodása ered, „e világ fejedelme” (Jn 12,31). A Messiás elküldésével Istennek az a célja, hogy véget vessen Sátán uralmának azáltal, hogy minden embert visszavezet magához. A Messiás azért jön el, hogy megszabadítson minket a bűntől és önzéstől és létrehozza Isten Királyságát.
Isten szereteteszményének alapja a három áldás. Miután az első ősök bűnt követtek el, és így nem tudtak ideális családot létrehozni, Isten vágya az volt, hogy találjon egy igaz férfit és egy igaz nőt, akik megvalósítják elképzelését, és így elérik azt, amit Adám és Éva nem tudtak elérni. A Messiásnak, mint új Ádámnak, az a küldetése, hogy Istennel eggyé válva, s egy ideális családot alapítva – amely egy ideális társadalom, nemzet és világ alapja, – először megvalósítsa az 1. részben, az „Élet céljában” említett három áldást. Miután egyesülnek a Messiással, a férfiak és a nők el tudnak szakadni Sátántól, visszakerülnek abba a helyzetbe, amelyben Ádám és Éva voltak a bűnbeesés előtt, és végül megvalósítják a három áldást.
A bűnbeesés után Isten rögtön elkezdett dolgozni egy olyan alap felépítésén, amelyen elküldhette a Messiást. Isten ígérete és felelőssége volt, hogy elküldje a Messiást, de az ember felelőssége volt az, hogy különböző feltételek megteremtésével előkészítse a Messiás eljövetelét. Ezek a feltételek szükségesek az első ősök hibájának helyreállításához.
Az emberiség soha nem értette meg a bűnbeesés következményeinek súlyát. Sátán elvette Isten pozícióját, az emberek pedig tudat alatt Sátán szavát követik, és kis és nagy méretekben, nemzetközi és helyi szinten következetesen önközpontúan cselekszenek. Az önközpontú szeretet gyökere annyira mélyen van az emberben, hogy csak akkor tudjuk kitépni, ha teljesen szembefordulunk az általánosan elfogadott hagyományos életmóddal. Ha ezt tesszük, minden szinten ellenállásba fogunk ütközni, nem is beszélve arról a belső küzdelemről, amelyet ebben a bűnbeesett világban a jóság következetes gyakorlása jelent. Továbbá, Sátán ragaszkodik az emberiség feletti tulajdonjogához, amit Isten valójában nem tagadhat meg tőle. A helyreállítás útja tehát az önmegtagadás és az önfeláldozás. Ezért mondta Jézus: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja.” (Mt 16,24-25.)
A történelem rejtett dimenziói tehát: Isten gondviselése a helyreállításban (megváltás) – az Ő tervei és tevékenysége az emberiség helyreállítására, hogy végül megvalósuljon az az ideális világ, amit eltervezett. A terv lényege, hogy miután az ember megtette a szükséges előkészületeket, Isten elküldi a Messiást, s az ember feladata, hogy elfogadja és együttműködjön Vele. A Messiás által, aki egy Istennel, minden férfi és nő elszakadhat Sátántól és visszatérhet Istenhez.
A Messiás alapja
Ha Ádám és Éva bebizonyítják hitüket Isten igéjében úgy, hogy engedelmeskednek a parancsolatnak, Isten igaz gyermekeiként elérték volna a tökéletességet. Ádám és Éva azonban nem hittek és elszakadtak Istentől. Ezért valakinek helyre kell állítania ezt a mulasztást, abszolút hitet tanúsítva Isten Igéjében. (Az Alapelv ezt a hitalap létrehozásának nevezi.)
Továbbá, ha az első emberpár elérte volna a tökéletességet, uralmat nyert volna minden teremtmény fölött, beleértve az arkangyalt is. Ádám és Éva azonban megadták magukat Sátánnak és bűnbe estek, átengedve neki a fölöttük való uralmat. A bűnbeesés motivációját és folyamatát vissza kell fordítani, és ahhoz, hogy Isten elküldhesse a Messiást, helyre kell állítani az uralkodás helyes rendjét. (Az Alapelv itt szubsztanciális alapról beszél.) Ahhoz, hogy létrehozza ezt az alapot, Isten elhelyez valakit Lucifer pozíciójában (aki az idősebb volt), és valakit Ádám pozíciójában (aki a fiatalabbik volt). Annak érdekében, hogy jelképesen helyreálljon a helyes kapcsolat Ádám és az arkangyal között, meg kell cserélniük a pozícióikat. Az idősebbnek, aki Lucifert képviseli, szolgálnia kell az Ádámot képviselő fiatalabbat.
Káin és Ábel, Ádám fiai, ebben a helyzetben voltak: Káin, az idősebb fiú Lucifer pozíciójában volt, Ábel a fiatalabb pedig, Ádám pozíciójában. Abel, nyájából a legjobbat áldozta fel, ezáltal tanúbizonyságot téve hitéről, és Isten elfogadta áldozatát. Amikor azonban Káin mutatott be növényekből áldozatot, Isten elutasította, és Káin nagyon mérges lett. (Ter 4,3-5). Káin felelőssége volt, hogy legyőzze azokat az érzéseket, amelyeket Lucifer is érzett, és Ábelen keresztül elfogadja Isten szeretetét és akaratát. Ez megfordította volna a fiatalabb és az idősebb testvér pozícióját, jelképezve azt, hogy Ádám az arkangyal fölé emelkedett, és helyreállította kapcsolatukban a helyes rendet. A testvérek egységének ezen alapján Isten visszanyerhette volna a szülői pozíciót, és szülőként elküldhette volna a Messiást.
Káin azonban megölte öccsét, ahelyett hogy szerette volna, s ez volt az első gyilkosság az emberiség történelmében. Káin ugyanazt az irigységet érezte Ábel iránt, mint amit Lucifer érzett Ádám iránt. Ha Káin legyőzi érzéseit, és Isten szemével néz testvérére, ahelyett hogy megismételte volna Lucifer hibáját, visszafordíthatta volna a bűnbeesés folyamatát.
Sok generáció múlt el, míg Isten ismét talált egy igaz embert, akinek a családját meg tudta bízni azzal a feladattal, hogy állítsa helyre Ádám családjának hibáját. Noé volt az az ember, aki lefektette a hitalapot azáltal, hogy Istennek engedelmeskedve nagy gonddal felépített egy bárkát, és az özönvíz hosszú ideje alatt megtartotta Istenbe vetett hitét.
Az Özönvíz után Noé családjának új kezdetet kellett volna megnyitnia az emberiség történelmében. Noé fiainak össze kellett volna fogniuk Noé vezetése alatt, s ezáltal megteremthették volna Istennek a feltételeket ahhoz, hogy elküldhesse a Messiást. Kám, Noé második fia azonban ahelyett, hogy hűséges maradt volna apjához, ítélkezően viselkedett vele szemben, szégyent érzett apja miatt, sőt még testvéreit is ellene fordította. Noé nagyon mérges lett Kám hűtlensége miatt (Ter 9,20-23). Miután Noé családja nem tudta felépíteni a hitalapot és a szubsztanciális alapot, Isten gondviselésének terve, hogy elküldi a Messiást, ismét megbukott, és Istennek ismét keresnie kellett egy új igaz embert és családot, hogy helyreállíthassa a múlt hibáit, és egy alapot teremthessen a Messiás számára.
Isten igaz emberként Ábrahámot hívta el, aki úgy válaszolt a hívásra, hogy elhagyta bűnös környezetét, Úr városát, és pusztai vándorrá vált. Felesége, Sára azáltal, hogy ellenállt a fáraó csábításának, aki ebben a helyzetben az arkangyalt képviselte, jelképesen helyreállította Évát (Ter 12, 10-20). Végül, Ábrahám bebizonyította abszolút hitét azáltal, hogy Isten szavának engedelmeskedve kész volt feláldozni fiát, Izsákot. Izsák helyreállította Kám hibáját azzal, hogy képes volt akár saját életét is felajánlani áldozatként azért, hogy teljesen eggyé váljon apjával. Isten azonban megmentette Izsákot, elküldve egy angyalt, hogy akadályozza meg a rituális gyilkosságot (Ter 22,10-12).
Jákob, Izsák fiatalabb fia, bebizonyította teljes hűségét Isten előtt és ki tudott békülni bátyjával, Ézsauval, annak ellenére, hogy ez utóbbi megesküdött arra, hogy megöli őt. Jákob volt az első ember a történelemben, aki nemcsak a hitalapot örökölte (a Háránban végzett 21 év munkájának eredményeként), hanem le tudta fektetni a szubsztanciális alapot is. E győzelem után adományozta neki Isten az „lzrael” nevet (Ter 35,10), és ettől kezdve Jákob vérvonalából fejlődött ki a választott nép. Véget vetve Ézsau neheztelésének (aki idősebb testvérként Káin-pozícióban volt), Jákob felállította a mintautat Sátán legyőzésére, és Isten uralmának helyreállítására. Isten ezért igényt tarthatott Jákob utódaira, akik Olyan vérvonalat alkottak, amely egy bizonyos szinten az önfeláldozás és a másokért való élet mennyei hagyományát testesítette meg.
Ábrahám, Izsák és Jákob családjával a középpontban, Isten elkezdte a Messiás alapjának a felépítését nemzeti szinten. Jákob ugyan létrehozta a Messiás eljöveteléhez szükséges családi szintű alapot, ekkor azonban már szükségszerűvé vált a nemzeti szintű alap létrehozása, mert – Ádám és Noé idejétől eltérően sokféle nép és nemzet élt már a földön. Istennek ezért fel kellett készítenie egy nemzetet, ahol a Messiás megszülethetett.
József törzsi szinten követte Jákob útját, Mózes pedig nemzeti szinten. Isten elhívta Mózest, hogy szabadítsa fel az izraelitákat egyiptomi rabságuk alól, és vezesse el őket az Ígéret Földjére, Kánaánba. Egy negyvennapos böjt után, Mózes megkapta a Tízparancsolatot. Az elhúzódó pusztai út alatt Mózes szüntelenül azon fáradozott, hogy megtartsa a nép hitét, míg végül az izraeliták bevonulhattak Kánaánba.
Ezek a Biblia történeteire tett rövid utalások arra irányítják figyelmünket, hogy a történelemnek célja, rendje és iránya van. A történelem célja: egy alap megteremtése ahhoz, hogy az emberiség fogadni tudja a Messiást. Az Alapelv tanulmányozása lehetővé teszi, hogy az ezredforduló menetébe belehelyezve logikus úton megértsük a mai kor jelentőségét.
Jézus nem azért jött, hogy üldözzék
Jézus Krisztus 2000 évvel ezelőtt második Ádámként jött el (Pál apostol Jézusra mint „utolsó Ádámra” hivatkozik a 2Kor 15,45ben), hogy beteljesítse a helyreállítás célját és itt a földön megteremtse a mennyek országát. Isten nagyon gondosan felkészítette az emberiséget arra, hogy Jézus küldetése világméretűvé szélesedhessen.
Isten, előkészítésében leginkább arra összpontosított, hogy felépítse a hit- és szubsztanciális alapot abban a nemzetben, ahol a Messiásnak meg kell születnie. Ez a nemzet Izrael volt. Az izraeliták babiloni fogságból való visszatérése után Isten úgy készítette fel a választott nemzetet, hogy megújította a judaizmust és elküldte Malakiás prófétát, aki az Úr Napjáról jövendölt. A 400 éves időszak alatt az izraeliták a Törvénnyel a középpontban kitartottak hitük mellett és buzgón várták a Messiást.
Bár az előkészítésben, Isten Izrael nemzetére összpontosította erejét, az egész világot felkészítette a Messiás eljövetelére. Jézust megelőzően létrejött a Nagy Római Birodalom és kiépítette kiterjedt kereskedelmi úthálózatát. A Római Birodalom határai messzire nyúltak és határosak voltak a legfejlettebb civilizációkkal is. A latint a világ számos részén beszélték, csakúgy mint ma az angolt. Ezen a külső alapon a Messiás eszmerendszere gyorsan elterjedhetett volna Izraelből Rómába, és Rómából az egész világban.
Ezenkívül, a Krisztus megjelenését közvetlenül megelőző évszázadokban Isten belsőleg is előkészítette a világot a Messiás eljövetelére. Indiában Gautama Buddha herceg elutasította a világi kényelmet, és elkezdte keresni az élet igaz útját. Példájából és tanításából fejlődött ki a buddhizmus, amely keleten az egyik legnagyobb befolyással rendelkező vallássá vált. Kínában megjelent a konfucianizmus azzal a tanítással, hogy egy napon eljön majd egy „Igaz ember”. Görögországban a nagy klasszikus filozófusok: Szókratész, Platón, Arisztotelész igyekeztek megalkotni az emberi etika normáját.
Ezeken és más utakon keresztül Isten létrehozta azt az alapot Királyságának megalapításához, amelyről Jézus olyan gyakran beszélt. Jézusnak a Dicsőség Urává kellett volna válnia, ahogyan ezt számos bibliai idézet is tanúsítja (pl: Izajás 9,6-7, 60, 1-22; Lukács Isten számos népet készített fel többféle módon arra, hogy Jézust megváltójukként fogadják el.
Az Izajás 53-ban ugyanakkor Isten arra figyelmeztetett, hogy amennyiben az izraeliták nem hisznek az Ő Fiában, akkor Jézusnak szenvedést és nyomorúságot kell elviselnie.
Isten mindent megtett, hogy ezt megakadályozza, és a lehető legjobban készítse fel az embereket Jézus eljövetelére. Többek között elküldte Keresztelő Jánost, hogy „egyengesse az Úr útját” (János 1,23 és Mal 3,1). János példamutató, aszketikus életet élt, teljesen felajánlotta magát Istennek, felépítve ezáltal a hitalapot. Azt mondta az embereknek, hogy „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” (Mt 3,2). Az izraeliták tudták, hogy János különleges próféta volt. Hallottak a születését kísérő számos szellemi jelenségről és csodáról. Sok főpap és mások is azt gondolták, hogy lehet, hogy ő maga a Messiás. Mivel Keresztelő Jánost ilyen széles körben tisztelték, sikerült lefektetnie a szubsztanciális alapot (egységet) az izraelitákkal. Miután így felépült az alap a Messiás befogadásához, Isten akadálytalanul elküldhette a Messiást. Népszerűsége miatt János volt az az ideális személy, aki összekötő kapocsként szolgálhatott volna az emberek és Jézus között.
De követte-e Keresztelő János Jézust? János kezdetben tanúskodott arról, hogy Jézus a Messiás, azt mondva róla: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.” (Jn 1,29). Arról azonban nem szól a Biblia, hogy János Jézus tanítványává vált volna, vagy, hogy együttműködött volna Jézussal. Ehelyett, a Mt 11,3-ban azt olvashatjuk, hogy kétségei merültek fel Jézus személyével kapcsolatban, és ezzel a kérdéssel küldte el hozzá két tanítványát: „Te vagy az eljövendő vagy mást várjunk?”. Jézus válasza János kérdésére egyértelmű volt asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála.” (Mt 11,11.)
Jézus már nyilvános küldetésének kezdetén azt kérte az emberektől, hogy higgyenek abban, akit Isten küldött (Jn 6,29). A Jn 10,38-ban azzal érvelt, hogy ha nem hisznek a szavaiban, higgyenek legalább a cselekedeteinek, hogy részesülhessenek a megváltásban.
A kereszt általi megváltás
Jézus mindent megtett, hogy meggyőzze az embereket arról, hogy ő Isten fia. Ennek ellenére nem hittek neki. A farizeusok még azt is mondták, hogy csodatevő erejét az ördögtől kapta – „Belzebubnak, a gonosz lelkek fejedelmének nevében űzi ki a gonosz lelkeket” – Mt 12,24. Természetesen, ha az emberek tudták volna, hogy ki Jézus, sohasem üldözték volna, és sohasem utasították volna el. Ahogyan Pál apostol mondta: „Ezt (Jézus jelentőségét) senki sem ismerte fel a világ fejedelmei közül, mert ha felismerték volna, nem feszítették volna keresztre a Dicsőség Urát.” (1 Kor 2,8).
Amikor világossá vált, hogy nem tudja más módon meggyőzni az embereket arról, hogy ki ő valójában, Jézus vállalta, hogy élete feláldozása árán fogja megváltani az emberiséget. Jézus nemcsak hagyta magát keresztre feszíteni, hanem imádkozott azoknak a megbocsátásáért, akik keresztre feszítették őt. Ez által a nem hétköznapi tett által Jézus világosan feltárta Isten megbocsájtó és áldozatos szívét.
Élete és példa nélkül álló áldozata tanúbizonyság a feltétel nélküli igaz szeretet erejéről.
Eljöveteléig az általános hit az volt, hogy az igazságtalanságot a „Szemet szemért, fogat fogért” elv alapján kell megtorolni. Jézus azonban megmutatta, hogy Isten nem a bosszú Istene, hanem szülő, a megbocsájtás Istene, aki bűneik ellenére feltétel nélkül szereti gyermekeit. Ha Isten nem bocsájtotta volna meg ismétlődő hibáinkat és mulasztásainkat, akkor nem tudott volna annyi türelmet tanúsítani irántunk és nem adott volna annyi lehetőséget a történelem folyamán arra, hogy teljesíthessük felelősségünket.
Jézus kereszthalála lett a tragikus következménye annak, hogy kortársai nem teljesítették Isten akaratát. Jézus azonban ennek ellenére is hűséges maradt Istenhez. Az emberek hitetlenségével szembekerülve önként választotta az önfeláldozás útját. Ez a végső áldozat az igaz szeretet, a lélek győzelme lett. Ennek eredményeképpen minden ember örökölheti Jézus szellemi győzelmét, szellemi megváltásban részesülhet, ami által magasabb szellemi szintre léphet. A keresztényeknek azonban még várniuk kell a második Eljövetel Urára, aki azért jön, hogy beteljesítse a helyreállítás gondviselését, és végül megalapítsa a földön Isten országát. Csak akkor valósul meg Isten eszménye, ha már a rossz nem létezik, és az egész világ ismeri és gyakorolja Isten igaz szeretetét. Mindenkinek részesülnie kell mind a fizikai mind a szellemi a megváltásban, ahhoz, hogy megszabaduljon a bűntől.
Jézusnak a Dicsőség Urává kellett volna válnia, de ő a Szenvedés Uraként halt meg. Ahhoz, hogy megértsük, miért nem volt elengedhetetlen Jézus keresztre feszítése Isten helyreállítási tervének megvalósulásához, elég megnéznünk, hogy mi lett volna az eredménye abban az időben annak, ha mindenki engedelmeskedik Jézus útmutatásainak. („Az tetszik Istennek... ha hisztek abban, akit küldött” (Jn 6,29). Ha abban az időben az emberek hisznek és követik Jézust, ez vajon Isten tervének meghiúsulását jelentette volna? Természetesen nem. Isten akarata ekkor teljes mértékben megvalósult volna. Jézus imája a Getszemáni kertben – „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely...” – arra enged következtetni, hogy nem a kereszthalál volt a legmegfelelőbb út. Jézus kétségbeesve imádkozott Istenhez, hogy tartsa őt életben azért, hogy folytatni tudja küldetését és, hogy megváltoztathassa az emberek szívét annyira, hogy be tudják fogadni őt. Jézus megértette, hogy ha elutasítják, akkor nem tudja létrehozni a mennyei királyságot a Földön. Éppen ezért nem meglepő, hogy olyan szigorúan beszél árulójáról, Iskarióti Júdásról: „...jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik” (Mt 26,24).
Ha Jézust elfogadták volna, akkor nem lenne szükség a Messiás Második Eljövetelére. Keresztre feszítése előtt azonban Jézus megjegyezte, hogy: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek.” (Jn 16, 12). Azt is mondta, hogy: „Ha földi dolgokról beszélek s azt sem hiszitek, hogy fogjátok hinni, ha majd a mennyei dolgokról beszélek?” (Jn 3,12). Hozzátette még: „Ezeket képekben mondtam el nektek. De elérkezik az óra, amikor már nem beszélek képekben, hanem nyíltan hirdetem nektek az Atyát.” (Jn 16,25). Bár ezt megakadályozta a Jézus korában élők hitetlensége, a Második Eljövetel idejében fény derül majd arra a világos igazságra, amelyről Jézus beszélt.
Krisztus visszatérése és a tartós világbéke megvalósítása
Jézus halálát és feltámadását követően, Isten Jézus követőin, a keresztényeken keresztül kezdett el dolgozni, hogy előkészítse a Második Eljövetelt. A Második Eljövetel Ura a Harmadik Ádám pozíciójában jön el.
Az emberiség számtalan hibája ellenére, Isten nem változtatta meg sem elveit, sem célját, amely az, hogy elhozza az igaz szeretet világát, a földi mennyországot.
A kereszténység Jézus 12 apostola és 70 tanítványa révén terjedt el. A következő négy évszázadban a keresztényeknek szenvedniük kellett, ugyanúgy, ahogyan a zsidóknak is Egyiptomban. Sokukat olajban főzték meg, vagy oroszlánoknak adták eledelül, vagy elevenen égették el. A keresztények a szigorú üldöztetések ellenére sem adták fel hitüket. Ellenkezőleg, hitük elmélyült, elkötelezett hívőkké váltak, és életüket Jézus tanításai elterjesztésének szentelték.
Kitartásuk eredményeként Kr. után 392-ben Theodosius római császár államvallássá nyilvánította a kereszténységet. Ez óriási győzelemnek számított. Krisztus visszatéréséhez azonban a kereszténységnek világszinten kellett elterjednie. Azért volt szükség erre az egész világra kiterjedő alapra, mert idővel a politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok túlhaladják a nemzeti szintet. Miután a Római Birodalom elismerte, a keresztény egyház fokozatosan kiterjesztette befolyását. Ahogyan azonban az Ószövetség ideje alatt, úgy most is, a kulcsemberek mulasztásai miatt Isten gondviselése elhúzódott. A keresztényi szeretet hiányossága miatt a kulturális és faji határok a nemzeteken belül különböző egyházakra osztották a keresztényeket.
A kereszténység egy, az Izrael nemzetével párhuzamos történelmi mintaúton ment végig. A Róma bukása és a Nagy Károly megkoronázása közötti időszak Izrael történetében a bírák korszakával állítható párhuzamba. A Karoling Birodalom a Saul, Dávid és Salamon uralkodása alatt fennálló egységes Izraelhez hasonlítható. Ezeket követték a megosztottság évei úgy Izraelben, mint a kereszténység történetében. Az Istennel szembeni engedetlenség Izraelben a korrupcióhoz, és végül a babiloni fogsághoz vezetett.
Ugyanezek a problémák jellemzőek a középkori katolikus egyházra is, amely óriási hatalmat és gazdagságot halmozott fel, de egyúttal nem fejlődött tovább és beszűkült. A reneszánsz kori egyház romlottsága Isten akarata ellen irányult, a keresztény emberek intellektuális és szellemi fejlődése pedig erőteljes reformok utáni igény megjelenését eredményezte. Ennek eredménye lett a reformáció és a protestantizmus megjelenése.
Amerikát a protestánsok alapították, akik olyan földet kerestek, ahol vallásukat szabadon gyakorolhatják. 1620-ban a Zarándok Atyák a Mayflower nevű hajón elérték az Újvilág partjait. Mindenüket feláldozták, még életüket is kockára tették azért, hogy felépítsék az új Jeruzsálemüket. Sokan közülük járványban, vagy éhínségben haltak meg, az Atlanti-óceánon át megtett kimerítő út után. A túlélők először egy templomot építettek, és rendíthetetlen hitükről tettek tanúbizonyságot Isten előtt. Ezáltal elnyerték a bennszülött indiánok tiszteletét és barátságát is.
Az Egyesült Államok alapja az „isteni gondviselés védelmébe vetett erős hit” lett, és olyan megkülönböztetett országgá kellett volna válnia, ahol minden nemzet, faj és kultúra képviselője szabadon élhet és gyakorolhatja vallását. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a protestánsok és a felvilágosodott racionalisták megegyeztek abban, hogy elválasztják az államot az egyháztól. Isten felemelte Amerikát, hogy a világ egyik központi nemzetévé váljon. Technológiája, kommunikációs eszközei és nyelve a föld minden részébe eljutottak.
Ezzel egy időben Isten gondviselésének köszönhetően a világ egyre kisebb lett és számos megosztottság megszűnt. A keleti és a nyugati kultúrák keveredni kezdtek. Nemzetközi gazdasági blokkok jöttek létre. Megalakult az Egyesült Nemzetek Szervezete, és számos más nemzetközi szervezet is az emberek életkörülményeinek javítására. A főbb vallások a közös alapot keresik tanaikban. Ideológiai, eszmei síkon is századunk legnagyobb ellentéte az ateista marxizmus-leninizmus és az istenközpontú demokráciák között véget ért, amikor belső hiányosságai természetes módon a kommunizmus összeomlását okozták.
Ezenkívül, századunkban a tudomány és a technika látványos fejlődése lehetővé tette, hogy jobban élvezzük az életet, mint bármikor ezelőtt. A távközlés fejlődése és a légi közlekedés gyors elterjedése eddig még sosem tapasztalt lehetőségeket adott a világ csaknem minden országának eléréséhez. Soha nem volt ilyen széles körben elterjedt közvetlen kapcsolat az emberek, kultúrák és fajok között. Világunk valóban egy egyetemes faluvá vált.
A történelem kiteljesedése napjainkban
Nagyon sok keresztény hiszi azt, hogy a mai kor – a jelentős változások, de a bizonytalanság, és a zavar kora is – Krisztus Második Eljövetelének kora, amikor Isten szeretete újból teljesen megnyilvánul majd az egész emberiségnek. Az Úr visszatérésével kapcsolatban sokan hiszik, hogy Jézus nagyon látványos módon az ég felhőin fog alászállni. Ez a nézet a Biblia szó szerinti értelmezésén alapszik. (Például a Dániel 7,13 azt jósolja, hogy az Úr a felhőkön jön el: „Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia”. A Máté 26,64-ben Jézus azt mondja: „látni fogjátok az Emberfiát... amint majd eljön az ég felhőin.”)
Ahogyan azt Ádám és Éva történetéből is láthatjuk, a Biblia gyakran használ szimbolikus nyelvezetet, amely magyarázatra szorul. Krisztus eljövetelével kapcsolatban, az „ég” kifejezés nem a szó szoros értelmében vett égboltot, hanem nagy értéket, szentséget vagy jóságot jelent. Krisztus, aki megtestesíti ezeket a tulajdonságokat, ismét emberként jön majd a földre, Isten erejével és jelenlétében, nem pedig természetfölötti jelenségként a felhőkből alászállva.
Az „utolsó napokra” tett utalás a Bibliában (pl. 2Tessz 2,8) nem azt jelenti, hogy a Második Eljövetellel a világ vége jön el. Ha az első család már megjelenésekor jó lett volna, az emberiség örökké jó maradt volna, hiszen Isten is örökké jó. Az első ősök azonban eltávolodtak Istentől, ezért az emberi történelmet gonoszság és bűn jellemzi, melyet Isten nem engedhet örökké létezni. Ebből következik, hogy a bűnbeesett emberiség történelmének egyszer véget kell érnie, és erre utal a Biblia az „utolsó napok” kifejezéssel. Ez az időszak nem az Idő végét, hanem a bűn történelmének végét jelenti, egy új korszak kezdetét, amely során felépül Isten mennyei királysága.
Mivel Ádám és Éva nem valósították meg Isten eredeti eszményét, és Jézus sem tudta felépíteni a mennyek országát itt a földön (mivel kortársai elutasították), egy új Messiás fog harmadik Ádámként eljönni, hogy fizikailag beteljesítse a helyreállítás gondviselését, megtörje Sátán uralmát az emberek felett, és elhozza Isten három áldásának eszményét a földre.
Mivel a Messiás a tökéletes ember példája, és így az első áldás megtestesítője, a földön kell megszületnie, mint Ádámnak vagy Jézusnak is. Ahhoz, hogy megvalósítsa a második áldást, egy ideális családot fog létrehozni. Vezetni fogja az emberiséget a nemzetek, fajok, vallások és kultúrák közötti ellentétek megszűnése felé vezető úton is, örök békét hozva végül a világnak (ld. például Iz 9,6).
A Harmadik Ádám eljön, hogy világosan és egyenesen kimondja az igazságot, megszabadítva az embereket a szenvedéstől és tudatlanságtól, valamint megvalósítva a mennyek országát itt a Földön. Alapvető célja azonban az, hogy felszabadítsa Isten szenvedő szívét.
Ahogyan 2000 évvel ezelőtt Jézusnak, úgy a Második Eljövetel Urának is lehet, hogy üldöztetéssel és meg nem értéssel kell szembenéznie. Erre maga Jézus figyelmeztetett, amikor megkérdezte: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8, Lk 17,25).
A történelem legizgalmasabb, de egyben talán legfélelmetesebb korában is élünk. Míg néhányan azt hiszik, hogy a világ majd egy apokaliptikus csapás súlya alatt megsemmisül, az Alapelv szerint azonban az emberi önzés, tudatlanság és félelem uralma fog véget éni – nem pedig a Föld. Isten szeretete fog győzedelmeskedni akkor, amikor a Második Eljövetelkor a jó és a rossz utoljára válnak szét. Az emberiség jövője tehát nem komor, hanem reményteljes Minden ember részesülni fog a megváltásban. Egy új világ küszöbén állunk. Isten ígérete hamarosan beteljesedik.
Oszd meg az Alapelv forradalmi nézőpontját
Ez a kiadvány a lehető legtömörebb bevezetés az Alapelvbe. Nagyon sok témát teljesen kihagytunk belőle, és nem dolgoztuk ki teljesen az itt szereplő pontokat sem. Ez a füzet ezért nem igazán mérvadó az Alapelv értékének és fontosságának megítélésében.
Szívből ajánljuk az Alapelv tanulmányozását annak teljes egészében, hogy megtalálja benne, miképpen válik az Ön hasznára és hogyan tudja általa akár egész életét gyökeresen megváltoztatni.
Isten azt szeretné, hogy minden gyermeke boldog legyen, és nem adja fel, míg minden ember újra vissza nem tér Hozzá, és el nem éri azt a boldogságot és beteljesedést, amelyet mindenkinek eltervezett.